Tovább romlott Kína feldolgozóipari teljesítménye

A vártnál nagyobb mértékben romlott tovább Kína feldolgozóiparának teljesítménye októberben a beszerzésimenedzser-index (BMI) tanúsága szerint, miközben a világ második legnagyobb gazdaságának növekedése harminc éves mélypontra csökkent a harmadik negyedévben. A növekedést a gyenge belső kereslet, a lanyhuló befektetési kedv, és az Egyesült Államokkal folytatott, elhúzódó kereskedelmi háború hatásai lassítja.

Tovább romlott Kína feldolgozóipari teljesítménye

A csütörtökön közölt adatok szerint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 49,3 pontra süllyedt októberben. Elemzők 49,9 pontra számítottak az előző havi 49,8 pont után. A mutató ezzel a legalacsonyabb szintre ereszkedett a februári, 49,2 pont óta.
   
A feldolgozóipari BMI ezzel immár hatodik hónapja áll a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb alatt. Legutóbb áprilisban haladta meg az 50 pontot az index, akkor 50,1 ponton állt.
   
Borúlátásra ad okot még az is, hogy a BMI egyik kulcstényezőjét jelentő, a termelésre vonatkozó részmutató 50,8 pontra esett vissza októberben az előző hónapban mért 52,3 pontról.  Az új export megrendelések állománya tizenhetedik hónapja csökkent októberben, a részindex az előző hónapban mért 48,2 pontról 47,0 pontra ereszkedett. Az új belföldi megrendeléseket is magában foglaló index pedig az 50 pontos küszöb alá csúszott vissza, amivel ismét, a legrosszabb teljesítményt mutatta június óta, vagyis a szeptemberi, 50,5 pontos adat csupán átmeneti javulást jelentett.
   
A szolgáltató szektor bővülése  a gyenge belső kereslet miatt szintén lassult októberben. A szektor beszerzésimenedzser-indexe a szeptemberi 53,0 pontról 51,4 pontra zsugorodott.  

A legjobb teljesítményt a légi- és vasúti közlekedés, a postaszolgáltatási, valamint a banki és biztosítási szolgáltatásokat nyújtó  szektorok produkálták
   

A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat is magában foglaló kompozit beszerzésmenedzser-index 52,0 ponton állt októberben, 1,1 ponttal csökkent szeptemberhez képest.
   
A feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektorban októberben tovább lassult a növekedés. A gazdaság teljesítményének több mint felét biztosító szektor beszerzésimenedzser-indexe 52,8 pontra csökkent a szeptemberi 53,7 pontól, miközben elemzők stagnálásra számítottak. Az októberi adat a legalacsonyabb volt 2016 februárja óta.
   
Kína és az Egyesült Államok immár 16 hónapja áll kereskedelmi háborúban egymással, mely komoly kihívásokat állított a távol-keleti ország gazdasága elé. A két fél kereskedelmi tárgyalói október első felében, Washingtonban egy, a konfliktus megoldását célzó részmegállapodás előkészítése felé tettek jelentős előrelépéseket. A dokumentumot a tervek szerint az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) november 16-17-én esedékes chilei csúcstalálkozóján írhatta volna alá Hszi Csin-ping kínai, és Donald Trump amerikai elnök, ám Chile szerdán az országban dúló erőszakos tüntetésekre hivatkozva lemondta a csúcsot. Csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium egy nyilatkozatot tett közzé, miszerint a főtárgyalók pénteken telefonon egyeztetnek ismét.

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Tovább csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás.
2021. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Megijedt Kína a zuhanó árfolyamokat látva

A kínai vezetés megijedt a zuhanó árfolyamok láttán, és a piaci szabályozó elmondta a vezető bankároknak, hogy az eddig történt intézkedések nem a piac egészét érintő intézkedés sorozat részei, hanem csak az oktatásügyben akarnak rendet rakni.
2021. 07. 29. 15:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az MNB és a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két fél közötti információcsere és tudásmegosztás érdekében - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
2021. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok

Hszie Feng kínai külügyminiszter-helyettes szerint patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok, elsősorban amiatt, mert egyes amerikaiak képzeletbeli ellenségként ábrázolják Kínát.
2021. 07. 26. 11:00
Megosztás:

1,5 milliárd dózis vakcinát adtak be Kínában

Már több mint 1,5 milliárd dózis koronavírus elleni vakcinát adtak be Kínában a lakosság körében - közölte a kínai egészségügyi hatóság pénteken.
2021. 07. 25. 06:00
Megosztás:

XTB iroda nyílik Dubajban

Miután a DFSA-tól 3a kategóriás engedélyt kapott, az XTB MENA Limited júliustól globális befektetési lehetőségeket kínál a közel-keleti és észak-afrikai ügyfelek számára.
2021. 07. 23. 06:30
Megosztás:

Rontotta a fejlődő ázsiai országok idei növekedési előrejelzését az ADB

Enyhén rontotta a fejlődő ázsiai és csendes-óceáni gazdaságok idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB), mivel a koronavírus-járvány újabb hulláma lassította néhány országban a fellendülést.
2021. 07. 21. 09:00
Megosztás: