Továbbra is lendületben a "Lendületben a XIII. kerület program"

Idén is nagy fejlesztéseket indítanak el a XIII. kerületben, folytatódik az ötéves Lendületben a XIII. kerület program - mondta Tóth József (MSZP) polgármester keddi sajtótájékoztatóján.

Továbbra is lendületben a

Kiemelte: az idei az értékőrzés és a megújulás költségvetése, stabil, biztonságos, hatékony és hitelfelvétel nélküli büdzsét terveznek. A költségvetés főösszege évente 30 milliárd forint, ez öt év alatt 150 milliárd forintot jelent, ennek 20 százalékát akarják fejlesztésekre fordítani, vagyis nem illúzió kijelenteni, hogy a 2015-2019-es időszak alatt 30 milliárd forintot szánnak fejlesztésekre - közölte.

 

A polgármester az idei évi tervek között említett közterületi fejlesztéseket, lakóházépítést és az intézményhálózat fejlesztését.

 

Egyebek mellett közölte: a tervek szerint felújítják a Rákos-patak menti közparki területet, a Kassák Lajos utcában pihenőparkot alakítanak ki Papp László szobrával, a Kartács utcában 23 lakásos bérházat építenek, megkezdik a Láng Művelődési Központ felújítását, teljesen felújítják a Nővér utcai gyermekrendelőt és folytatják a Lehel Csarnok korszerűsítését. A polgármester kijelentette: a tervezett fejlesztésekhez rendelkezésekre állnak a források. Tóth József hangsúlyozta: az állam úgy kezeli az önkormányzatokat, mintha azok kiszolgáló szervezetei lennének, pedig az önkormányzatok az állampolgárokért vannak és nem az államért.

 

Úgy látja, az új önkormányzati törvény azt a veszélyt hordozza, hogy az önkormányzati vagyon bármikor minden indoklás nélkül elvehető, a "csodaszernek" vélt feladat alapú finanszírozás pedig nem valósult meg, az önkormányzatok jelentős része jelentkezik plusz pénzért, mert nincs elég forrásuk a feladataik ellátásához. Arról is beszélt, hogy a kerület ma az esetek alig harmadában nyer pénzt pályázatokon, és "pofapénzre" sem számíthat, azaz például támogatásra azokból az önkormányzatoknak szánt forrásokból, amelyekről tavaly év végén döntött a kormány.

 

Ugyanakkor a polgármester úgy vélte, a XIII. kerületnek erős a tőkevonzó képessége, versenyképessége, és fenntartható fejlődést jelent, hogy a magántőke jön a kerületbe. Ma is 700 lakás épül a kerületben, a növekvő gazdasági potenciál pedig növekvő foglalkoztatottságot is jelent - mondta. Emlékeztetett: miután az Országgyűlés 2015 nyarán fogadta el az idei költségvetést, az önkormányzat is mérlegelte, hogy érdemes-e nekik is a szokásosnál előbb elfogadni a büdzsét.

 

Múlt héten ezt meg is tették, így előbb láthatnak hozzá a feladatok végrehajtásához, például előbb indíthatják el a közbeszerzéseket, és ez a lépés összességében a kiszámíthatóságot, valamint a biztonságot segíti - mutatott rá.

Hozzászólások

A CEU arra kéri a kormányt, írja alá a megállapodást

A Közép-európai Egyetem (CEU) vezetőség arra kérte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a magyar kormányt, hogy írja alá a New York állammal már letárgyalt, a működésüket lehetővé tevő megállapodást.
2017. 10. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan az állampapírok legnagyobb riválisa

Szépen nőnek a megtakarítások, kiváló időszak a jelenlegi az öngondoskodásra. A megtakarítási piacra óriási hatással van az ingatlanpiac és a lakáshitelezés növekedése, az állampapírok reális versenytársai pedig most is nagy számban elérhetők, és ugyancsak bővülnek - hangzott el a délelőtti panelbeszélgetésen.
2017. 10. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menetrend szerint halad az EESZT bevezetése

Mától számított egy hete van több ezer hazai közfinanszírozásból működő egészségügyi szereplő számára, hogy csatlakozzon és megkezdje adatszolgáltatási kötelezettségét az EESZT rendszerében.
2017. 10. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A világ legnagyobb vasúti fékgyárát adták át Budapesten

Felavatta új gyárcsarnokát és bemutatta új tanműhelyét a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest. Az 5,28 milliárd forint értékű bővítéssel a társaság a világ legnagyobb vasúti fékegység-gyártó és -fejlesztő vállalatává, egyúttal hazánk egyik meghatározó szakképzőközpontjává vált.
2017. 10. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok háromnegyede jótékonykodik

A magyarok háromnegyede adományozott az elmúlt évben, ami nemzetközi összevetésben is jó arány. A civilszervezetek támogatásakor a megkérdezettek szerint döntő szempont a szimpátia és maga a kérés, hogy adományozzunk, míg az elmúlt évek közéleti vitáinak az adakozási kedvre nincs érdemi hatása – derül ki a Human Dialog és az Emocionális Marketing friss, nagymintás, reprezentatív felméréséből, melynek részleteit a Magyar Fundraising Akadémia november 8-i szakmai rendezvényén ismerteti.
2017. 10. 18. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar virtus a megtakarításokban: kilógunk a térség országai közül

A magyarok a legkevésbé elégedettek a régióban meglévő megtakarításaik összegével, ennek ellenére mi a vagyunk a legtehetetlenebbek is: mi rendeztük át az alacsony kamatkörnyezet hatására a legkevésbé a megtakarításainkat. A kockázatkerülés/vállalás szempontjából nagyon polarizált a magyar lakosság, és nálunk a legmagasabb (76%) azok aránya, akik soha nem készítenek családi költségvetést - hangzott el az Erste vezérhelyettesének előadásában a Portfolio mai Öngondoskodás 2017 konferenciáján.
2017. 10. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2017 első felében nőtt a lakossági fogyasztás

Minden főcsoportban nőtt a lakossági fogyasztás az első fél évben 2016 azonos időszakához viszonyítva, a bővülés reálértéken elérte a 4,5 százalékot, folyó áron pedig a 7 százalékot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján.
2017. 10. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EMIH tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem. A hitközség a vásárlástól a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó hosszú távú stratégiájának megvalósulását reméli. Az egyetem világi, szekuláris jellege nem változik - írta az EMIH keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EMIH tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem. A hitközség a vásárlástól a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó hosszú távú stratégiájának megvalósulását reméli. Az egyetem világi, szekuláris jellege nem változik - írta az EMIH keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megdőlt ma a melegrekord a fővárosban

Napi melegrekord dőlt meg kedden Budapesten, ahol a leghidegebb órákban is mértek 15 fok feletti hőmérsékletet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
2017. 10. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

300 milliárd forint jut az élelmiszeripar fejlesztésére

Az élelmiszeripar erősítése érdekében fogadta el a kormány a húszpontos élelmiszerbiztonsági akciótervet, az ágazat fejlesztésére pedig 300 milliárd forintot biztosít - mondta Laszlovszky Gábor a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari körkép őszi programsorozatának rendezvényén, Budaörsön, kedden.
2017. 10. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új logisztikai központ nyílt Veszprémben

A Penny Market Veszprémben nyitotta meg harmadik logisztikai központját, amely a nyugat-magyarországi üzleteket szolgálja ki, jelentősen növelve az eddigi kapacitást.
2017. 10. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Napokon belül vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's

A héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service.
2017. 10. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyéves haladékot kaphatnak a magyarországi külföldi felsőoktatási intézmények

Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a felsőoktatási törvény azon módosítását, amely meghosszabbítja azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.
2017. 10. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest-Athén a WIZZ legújabb útvonala

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy új útvonalat indít Budapestről Athénba. A legújabb WIZZ-járat március 25-től közlekedik kezdetben hetente négy indulással, majd szeptembertől naponta. Az új járatra a jegyek már foglalhatók a wizzair.com oldalon akár 5 990 forintos* induló viteldíjon, amelyhez legfeljebb 55x40x23cm méretű ingyenes kézipoggyász is jár.
2017. 10. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

80 millió forintért kelt el egy Rippl-Rónai a Virág Judit Galéria aukcióján

A legmagasabb áron, 80 millió forintért Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a fekete kredenc előtt című alkotása kelt el a Virág Judit Galéria őszi aukcióján, ami a hazai árverési piacon az őszi szezon legmagasabb leütése volt.
2017. 10. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a Vodafone-nál is elérhető a Digitális jólét alapcsomag

A Vodafone Magyarország kínálatában is elérhető hétfőtől a Digitális jólét alapcsomag, amelynek elindulása óta a hétfői rendezvényen írták alá 11. alkalommal a védjegy használatáról szóló megállapodást - jelentette be Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tatabánya 41 új autóbusszal gazdagodott

A tatabányai önkormányzati tulajdonú T-Busz Kft. 41 új autóbusz vásárlásáról írt alá szerződést hétfőn, Kupi Gábor cégvezető tájékoztatása szerint a közbeszerzési eljárások után négy elektromos buszt szállíthat az Ikarus Egyedi Kft., a győri Kravtex Kft-vel 23 szóló autóbusz szállítására szerződtek, a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-től pedig 14 csuklós autóbuszt szerez be a társaság.
2017. 10. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejezték a napraforgó betakarítását Békés megyében

Befejezték a napraforgó betakarítását Békés megyében. A gazdák átlagos évet zártak, a tavalyinál több termés lett, ám a beltartalmi értékek elmaradnak az egy évvel korábbitól - nyilatkozta a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkára hétfőn az MTI-nek.
2017. 10. 17. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Emissziós botrányok: az autók új minősítési rendszerének legfőbb nyertesei az autótulajdonosok és a flottát működtető cégek

A közelmúlt emissziós botrányait követően új lendületet kapott az autók széndioxid-kibocsátásának és fogyasztásának laboratóriumi vizsgálatára használt NEDC minősítési rendszer fejlesztése. Az új, WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedures) nevű tesztrendszer szeptembertől vált az új modellek vizsgálatának globális sztenderdjévé, de a gyártók 2019-től minden forgalmazott modelljüket kötelesek lesznek alávetni az újonnan bevezetett tesztrendszernek. Az Arval szakértői szerint a fejlesztés elsődleges haszonélvezői az autótulajdonosok és a flottát üzemeltető vállalatok, hiszen az új módszertan sokkal több tényezőt vizsgál, így a flottamenedzserek pontosabban kiszámíthatják az autó mindennapi használatának tényleges költségeit.
2017. 10. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás