Továbbra is a felhők felett jár a Microsoft

1 milliárd dollárral a várt feletti 33,7 milliárd dolláros árbevételt ért el a Microsoft a gazdasági negyedik negyedévben, ami június 30-án ért véget.

Továbbra is a felhők felett jár a Microsoft

Ez 12%-os növekedést jelent év/év alapon. Az egy részvényre jutó tisztított profit 1,37 dollár lett a várt 1,21 dollárral szemben. Az Azure névre keresztelt felhőalapú platform, amelyen más cégek saját szoftvereket fejleszthetnek ismét jól teljesített, miután az innen származó bevétel 64%-kal nőtt év/év alapon. Ez ugyan elmarad az előző negyedéveket jellemző 75% körüli ütemtől, de ez a lassulás természetesnek mondható.

A Microsoft részvények árfolyama - ha Ön is szeretne venni, a cikk alatti gombot nyomja meg segítségért



Az Office csomag felhőalapú verziója, az Office 365 szintén jól teljesített, 31%-kal nőttek az innen jövő bevételek hasonlóan az első negyedévhez. Érdemi lassulást ezekben a trendekben pedig nem vár a cég a most kezdődött gazdasági évben sem, ugyanis kétszámjegyű növekedést prognosztizál mind árbevétel, mind üzemi eredmény szinten. A most kezdődött negyedévre 32 milliárd dolláros árbevételt jósol a cég, ami megegyezik a konszenzussal.

Az árfolyam 2,7%-kal emelkedett piaczárás után.

Hozzászólások

Az „R&D 100 Díj” nyertesei között az SZTE és partnercége

Először szerepel a Szegedi Tudományegyetem az „R&D 100 Awards” listáján. A Research & Development World, azaz az R&D magazin a „2019 K + F 100” díját elnyerte az SZTE és a ThalesNano Energy Zrt. közös fejlesztése, a „H-Genie”. A kaliforniai San Franciscóban 2019. december 5-én tartott díjátadóról dr. Janáky Csabát, az SZTE TTIK egyetemi docensét kérdeztük.
2019. 12. 07. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejeződött a Component Kft. CNC megmunkálási kapacitás és telephely bővítése

A Component Kft. a Széchenyi 2020 program „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázatán 223,8 millió forintos vissza nem térítendő 50%-os támogatást nyert telephely- és kapacitásbővítésre. A vissza nem térítendő támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai központi költségvetés finanszírozta. A beruházás összköltsége 447 653 705 forint volt.
2019. 12. 06. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 25-30 százalékkal emelkedhet az építőipar termelési értéke

Az építőipar termelési értéke a január-szeptemberi időszakban 28 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, éves szinten az idén 25-30 százalékkal bővülhet - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.
2019. 12. 06. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áttörés az atomenergetikában - gyorsneutronos reaktor épül Szibériában

A Szibériai Vegyi Kombinát (A Roszatomhoz tartozó TVEL üzemanyaggyártó vállalat leányvállalata) a BRESZT-OD-300-as ólomhűtésű gyorsneutronos atomreaktor létesítését célzó építési és szerelési feladatok elvégzésére vonatkozó szerződést írt alá a Titan-2 Konszern orosz mérnöki vállalattal. A projekt keretében az új típusú gyorsneutronos blokk a nyugat-szibériai Tomszk megyében található Szeverszk városa mellett valósul meg. A Titan-2 konszern a reaktorépület, a turbinagépház és a kapcsolódó infrastrukturális létesítmények megvalósítására szerződött. A munkálatok befejezése 2026-ra várható, a szerződés teljes összege 26,3 milliárd rubelt tesz ki.
2019. 12. 06. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A 4iG nagy összegű szerződést írt alá az adóhatósággal

A 4iG Nyrt. nagy összegű szerződést kötött a Nemzeti Adó és Vámhivatallal (NAV) pénteken - tette közzé az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 12. 06. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban az amerikai tőzsdeindexek

Indexemelkedéssel folytatták az előző nap szerény pozitív eredményét a pénteki nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek.
2019. 12. 06. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Állami támogatás járhat a Kínában gyártott Tesla járművekért

Kína állami támogatást nyújthatna a jövőben az ott gyártott Tesla járművekért, azok ugyanis felkerültek a támogatásra javasolt új energiával működő járművek listájára - derül ki egy, a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium internetes oldalán pénteken közzétett tájékoztatóból.
2019. 12. 06. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős sikerrel zárult a Baromfi-Coop kötvénykibocsátása

A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) keretében került sor novemberben a Baromfi-Coop kötvénykibocsátására. A tranzakció több szempontból is kiemelkedő az NKP eddigi történetében: a program keretében elsőként került sor feldolgozóipari cég sikeres kötvényaukciójára, a jegyzett kötvények által bevont források összértéke elérte a 29,4 milliárd forintot, az elért átlaghozamok pedig mindkét aukción a kibocsátó számára igen kedvezően, 2,36, illetve 2,47 százalékon alakultak.
2019. 12. 06. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van-e még erő az OTP részvényben a sorozatos csúcsdöntések után?

Tegnapelőtt hatalmas forgalommal nagyot emelkedett az OTP. Az ilyen mozgás általában további nagy mozgások (emelkedés) előszele szokott lenni - vélik az ERSTE Befektetési Zrt. elemzői mai elemzésükben.
2019. 12. 06. 10:01
Megosztás:
Hozzászólások:

A Wizz Air kitiltaná a business osztályt a rövidtávú légiközlekedésből

A business osztályú ülések rövidtávú járatokról való kitiltására szólította fel a hagyományos légitársaságokat a magyar kötődésű Wizz Air ultrafapados légitársaság.
2019. 12. 06. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Photon Energy 2,1 MWp teljesítményű erőművet telepített Magyarországon, ezzel 51,8 MWp-re növelve globális portfólióját

A Photon Energy Csoport (WSE: PEN, a „Csoport”) bejelentette, hogy leányvállalata, a három fotovoltaikus erőmű felépítését és hálózati csatlakoztatását végezte el Taszáron, Magyarországon, összesen 2,1 MWp kapacitással. A legújabb bővítéssel együtt a Cégcsoport globális saját fotovoltaikus erőműveinek portfólió-kapacitása 51,8 MWp-re nőtt.
2019. 12. 06. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint késő délutánra

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök késő délután a reggeli szintekhez képest.
2019. 12. 05. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 12. 05. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra csúcson az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,05 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 44 182,07 ponton zárt csütörtökön.
2019. 12. 05. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban álltak a tőzsdemutatók New Yorkban

Mínuszban álltak a tőzsdemutatók csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdete után egy órával.
2019. 12. 05. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új üzemcsarnokot avatott a Lászlópack Kft. Komárom határában

Az élelmiszeripari csomagolóanyagokat gyártó Lászlópack Kft. csütörtökön átadta az 1,6 milliárd forintos beruházással épült új üzemcsarnokát Komárom határában.
2019. 12. 05. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MTel megállapodott 450 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetéséről

A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel nagyságrendileg 450 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetéséről, amire várhatóan 2020 első negyedévében kerülhet sor.
2019. 12. 05. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jóváhagyta a GVH a Delta Csoport és az Est Media tranzakcióját

Jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal a Delta Csoport és az Est Media Nyrt. július 30-án bejelentett tranzakcióját, ami a sikeres zárás egyik feltétele volt. Így hamarosan a tőzsdei cég tulajdonába kerülhet a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat.
2019. 12. 05. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét 4 százalékkal csökkenti műanyag palackjai súlyát a Coca-Cola Magyarország

A 2018-ban elért 4%-os palacksúlycsökkentés után, 2020-ban ismét 4%-kal csökkenti a felhasznált műanyag mennyiségét a Coca-Cola Magyarország. A cég 100 millió forintos beruházásának eredményeként éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami 24 millió PET palack súlyával egyenlő. A vállalat már ma is kizárólag 100%-ban újrahasznosítható italcsomagolásokat állít elő, 2030-ra pedig 50 százalékra nőhet a palackokban lévő újrahasznosított műanyag aránya.
2019. 12. 05. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön-e a Mikulás a magyar tőzsde befektetőihez?

Ha azt a definíciót vesszük, hogy az év végétől visszaszámított ötödik és az új év második kereskedési napja közötti emelkedést tekintjük Mikulás rally-nak, akkor a BUX index esetében az elmúlt 18 évben 13-szor mondhattuk el, hogy bekövetkezett - számolták ki az ERSTE elemzői.
2019. 12. 05. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások: