Továbbra is bízunk az önkéntes pénztárakban

A tagok bizalma továbbra is töretlen az önkéntes pénztárakban, amit mutat, hogy a harmadik negyedévben is nőttek a befizetések az előző év azonos időszakához képest - mondta Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Továbbra is bízunk az önkéntes pénztárakban

Ismertette, a harmadik negyedévben az önkéntes nyugdíjpénztárak tagdíjbevétele 12 százalékkal nőtt, és 23,6 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a tagok által befizetett egyéni tagdíj 14,2 százalékkal 13,1 milliárd forintra emelkedett, a munkáltatói tagdíj-hozzájárulás 9,3 százalékos növekedéssel 10,5 milliárd forintot ért el a harmadik negyedévben.
   
Az önkéntes egészségpénztárakba 11,9 százalékkal többet, 9,7 milliárd forintot fizettek be, ezen belül a tagok egyéni befizetése 13,5 százalékkal bővült, 5,5 milliárd forintot tett ki, a munkáltatói hozzájárulás 4,2 milliárd forinton stagnált a harmadik negyedévben.
   

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

A Pénztárszövetség elnöke elmondta, a harmadik negyedévben az önkéntes nyugdíjpénztári kifizetések meghaladták a 16,6 milliárd forintot, ami 24 százalékkal több az előző év azonos időszakáénak, 12 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, az egészségpénztáraknál a szolgáltatásokra 10,8 milliárd forintot fizettek ki.
   
Az első kilenc hónapban az egyéni önkéntes nyugdíjpénztári befizetés 42 milliárd forintot tett ki, ami 16 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, ugyanezen időszak alatt a munkáltatók 30,1 milliárd forintot fizettek be, 11 százalékkal többet a bázis időszakhoz képest. Az egészségpénztárba az egyéni tagdíjbefizetés 15,8 milliárd forint volt, 21 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, a munkáltatók 12,2 milliárd forintot fizetettek be, ami 2 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakához képest - mutatott rá.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az idén január és szeptember között az egészségpénztárak 33,7 milliárd forintot, a nyugdíjpénztárak 52,9 milliárd forintot fizettek ki - mondta.
   
A Pénztárszövetség elnöke kiemelte, hogy az egyéni befizetések aránya meghaladja a munkáltatói hozzájárulást. Arra számítanak, hogy a 20 százalékos, akár 150 ezer forintos évi adókedvezmény lehetősége az év végén további befizetés növekedést generál, és becslések szerint az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések az év végére elérhetik a 114 milliárd forintot is, egészségpénztárnál pedig a 47 milliárd forintot.
   
Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke a kedden elfogadott jövő évi adócsomag szektorra gyakorolt hatásával kapcsolatban úgy látja, a munkáltatói pénztári hozzájárulás nyújtása a munkavállalónak még mindig kedvezőbb, mint ha azt az összeget bérként adnák oda a dolgozónak. Ez azt mutatja, hogy az önkéntes nyugdíj-, és egészségpénztári munkáltatói befizetés továbbra is tud humánpolitikai célokat szolgálni.

Hozzászólások

Amit az eladókról tudni kell az ingatlanpiacon

Az ingatlanpiacon a legtöbbször a vevői oldalt vizsgálják, de érdemes ránézni a másik félre és az őket motiváló okokra is, igaz, az eladói ügyfélprofil nem sokat változott az elmúlt egy évben Budapesten, derül ki a Duna House elemzéséből. Az ingatlaneladások közel felét, arányaiban túlnyomó többségét a nagyobb ingatlanba költözés motiválja, azaz a fővárosiak szeretnének egyre nagyobb lakásokba költözni. Az eladók kora sem mutat drasztikus eltérést az egy évvel ezelőtti értékekhez képest, jellemzően a 30-50 év közöttiek uralják ezt a szegmenst, de a legfiatalabbaktól eltekintve, akik jellemzően még vagy nem birtokolnak ingatlant, vagy nem akarják cserélni azt, minden korcsoport szép számban képviselteti magát. Az eladók társadalmi státusza vegyes, ám kiegyensúlyozott képet mutat, többnyire a beosztottak, nyugdíjasok és a vállalkozók vannak jelen eladóként az ingatlanpiacon.
2019. 08. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az államháztartás hiánya

A gazdaság teljesítményének köszönhetően idén júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés, az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint lett - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
2019. 08. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zárult a pénteki kereskedés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,87 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 39 519,58 ponton zárt pénteken.
2019. 08. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 08. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tetőztek a albérleti díjak az egyetemi városokban

Budapesten és más egyetemi városokban (Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon) az albérletpiacon a bérleti árak elérték a felső határt: július vége és augusztus vége között nem emelkedett a kiadó lakások bérleti díja - közölte az Ingatlan.com pénteken az MTI-vel.
2019. 08. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tárgyaltak a magyar sertéshús thaiföldi exportjáról

A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM csütörtökön az MTI-vel.
2019. 08. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködés Székesfehérvár városának fejlődéséért

Együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Prosperis Alba Kutatóközpont Kft. és az Óbudai Egyetem. A Felek közös célként határozták meg, a jövőbeni kutatások helyben történő megvalósulását, amelyek alapul szolgálhatnak a gazdasági szereplők, közfeladatokat ellátó és más szervezetek részére egyes fejlesztési irányaik meghatározásához.
2019. 08. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Négyszázmillió forint támogatást nyert el a Pannon Egyetem

Négyszázmillió forint támogatást nyert el az ipar digitalizációjához kapcsolódó fenntartható, regionális iparfejlesztést elősegítő kutatás-fejlesztési projektre a Pannon Egyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Tématerületi Kiválósági Programjában.
2019. 08. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Marad a kánikula

A hétvégén is sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok. Marad a meleg is, 30 Celsius-fok körüli maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2019. 08. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások

Az iskolakezdés segítésére már péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások; az intézkedés 1,2 millió gyermekes családot érint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
2019. 08. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Hiventures-től érkezett az MFB új pénzügyi vezetője

Az új vezetők kinevezése során a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) törekszik arra, hogy a kiemelt tapasztalatot igénylő feladatokat az MFB Csoporton belül már bizonyított szakemberek lássák el. Ennek szellemében az MFB Pénzügyi Divíziójának vezetésével Kisgergely Kornélt bízta meg, aki ezt megelőzően az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Zrt. vezérigazgatói feladatait látta el. A kockázati tőkealap-kezelő új vezetője Katona Bence, a Társaság korábbi vezérigazgató-helyettese lett, míg a korábban az MFB-nél is dolgozó Mikesy Álmos a Hiventures vezérigazgató-helyetteseként dolgozik a továbbiakban.
2019. 08. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

11 százalékkal nőtt a belföldi turizmus a második negyedévben

11 százalékkal nőtt a turizmus a második negyedévben a Szallas.hu becslése szerint. Az átlagos foglalási érték 42 ezer forint volt, a SZÉP-kártyások ennél 70 százalékkal többet fizettek. A közvetített forgalom közel 20 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb úti célok a főváros mellett Siófok, Eger és Szeged voltak. A foglalások kétharmada mobilról érkezett.
2019. 08. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a mai kereskedés a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,50 pontos, 0,64 százalékos csökkenéssel, 39 394,71 ponton zárt csütörtökön.
2019. 08. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország 365 címmel hirdet országos fotópályázatot

Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.
2019. 08. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1,5 milliárd forintból korszerűsítik a víziközmű-rendszereket

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Víziközművek Állami Rekonstrukciós Alapjából 1,5 milliárd forintot igényelhettek a víziközművek a fenntartható működés biztosítására és a hozzá kapcsolódó rendszerek műszaki állapotának fejlesztésére.
2019. 08. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb körte terem idén

Az idén az átlagos évekhez képest akár 20-25 százalékkal is kevesebb, mintegy 25 ezer tonna lehet a belföldi körtetermés az előzetes adatok alapján, a minőség megfelelőnek ígérkezik - derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.
2019. 08. 22. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan indul Magyarország legnagyobb informatikai versenye

Hamarosan indul Magyarország legnagyobb online informatikai versenye, az idei feladatok a legmodernebb technológiák, így például az önvezető autók szoftvereinek programozása köré épülnek - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
2019. 08. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a Debrecen és Szeged Plaza korszerűsítése

Két újabb bevásárlóközpont megújítását kezdi meg egyszerre az Indotek Group, amely a Debrecen Plaza és Szeged Plaza modernizálását egyaránt elindítja augusztus végéig. A rekonstrukció első ütemében mindkét helyszínen a belső tereket frissítik fel, majd ezt követi az épületek külső homlokzatának, illetve környezetének felújítása és átalakítása. A beruházó Indotek Group portfóliójába immár húsz magyarországi bevásárlóközpont tartozik, amelyek korszerűsítésére egyedül 2019-ben mintegy 4 milliárd forintot fordít a társaság.
2019. 08. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken az államadósság, és azon belül a devizaadósság aránya

Nagyon kedvező, hogy csökken az államadósság, és azon belül a devizaadósság aránya - mondta Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerda este az M1 aktuális csatornán.
2019. 08. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 357,69 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 39 648,21 ponton zárt szerdán.
2019. 08. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások: