Továbbra sincs megegyezés a MÁV-nál

A MÁV vezetése csütörtökön újabb bérajánlatot tett a szakszervezetekkel folytatott kollektív munkaügyi vitában; átlagosan 3 százalékos alapbérfejlesztést kínált fel. Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az érdekképviseletek nem fogadták el a munkáltató ajánlatát, pénteken jelentik be a sztrájk időpontját.

Továbbra sincs megegyezés a MÁV-nál

A MÁV csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a MÁV-csoport vezetősége saját hatáskörben, a tulajdonossal egyeztetve, az üzleti tervek átvizsgálása után a munkabéke megőrzése érdekében ajánlotta fel a 3 százalékos alapbéremelést. A hét bérfejlesztésről tárgyaló szakszervezetből a legtöbb tagot tömörítő VSZ elnöke a munkáltatói ajánlat elutasítását azzal magyarázta, hogy a MÁV jelenlegi bérfejlesztési javaslata már nem tartalmazta a korábban kilátásba helyezett önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítést, és a két alkalommal 25-25 ezer forint egyszeri kifizetést sem.

 

A MÁV csütörtöki közleményében felidézte, hogy hétfőn a MÁV-csoport vezetése 2,2 százalékos alapbér-emelést, az alapbér további 0,5 százalékát kitevő önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj kiegészítést, továbbá évente két alkalommal 25-25 ezer forint egyszeri kifizetést ajánlott a nem vezetői munkakörben foglalkoztatottak részére a munkabéke fenntartása érdekében. Ez átlagosan 4 százalékos alapbérfejlesztésnek felelt volna meg - mondta az MTI érdeklődésére Lőcsei Virág, a MÁV-csoport szóvivője. A szakszervezetek ezt nem fogadták el.

 

Meleg János a hétfői bértárgyalás után azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy ha a munkáltató által évi két alkalommal felajánlott 25-25 ezer forint kifizetést beépítenék az alapbérbe, akkor ezzel a bérfejlesztési szint már nagyjából elérné a szakszervezetek által javasolt minimum 5 százalékos mértéket. A szakszervezetek követelése arra irányult, hogy az egyszeri kifizetések is épüljenek be az alapbérbe. A vasúttársaság nem tudja teljesíteni a szakszervezetek követelését - írta csütörtöki közleményében -, de arra törekszik, hogy ajánlata a lehető legnagyobb mértékben igazodjon az érdekképviseletek elvárásaihoz.

 

Ezért áll már csak egy elemből az alapbérfejlesztés, átlagosan 3 százalékból. Ezzel párhuzamosan felkérte a szakszerevezeteket, hogy közösen alakítsák ki álláspontjukat a különböző munkavállalói csoportok közötti differenciálásról. Meleg János kiemelte: egyelőre a következő tárgyalási napról sem állapodott meg a munkáltatói és a munkavállalói oldal, a sztrájk ideje alatt azonban folyamatos az egyeztetési kötelezettség.

Hozzászólások

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2017. 10. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az amerikai költségvetés hiánya

Nőtt az amerikai költségvetés hiánya dollárban számítva és GDP-arányosan mérve is a szeptember végével záródott költségvetési évben.
2017. 10. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Philips nyeresége

A Philips nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet, amihez jelentősen hozzájárult a kínai kereslet erőteljes bővülése.
2017. 10. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban, ez is az egyik tényezője volt a forradalomnak - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2017. 10. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet nézhet meg

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet, köztük négy premiert és hatot premier előtt nézhet meg a közönség október 26. és 29. között a mozihálózat fővárosi és vidéki termeiben.
2017. 10. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

20 font fölé emelkedett a legszennyezőbb járművek londoni behajtási díja

Csaknem a kétszeresére, 20 font fölé emelkedett hétfőtől a londoni behajtási díj a régi, korszerűtlen motorokkal felszerelt járművek számára.
2017. 10. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Iszlám Államtól visszavett moszuli területeken indít állategészségügyi kampányt a FAO

Állategészségügyi kampányt indított a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, az iraki Moszul térségében, amit a közelmúltban szabadítottak fel az Iszlám Államtól.
2017. 10. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint délelőtt

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest hétfő délelőtt a bankközi devizapiacon a péntek esti árfolyamokhoz viszonyítva.
2017. 10. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök megbuktatására indít kampányt egy milliárdos

Tom Steyer kaliforniai milliárdos vasárnap bejelentette: 10 millió dollárt fordít egy reklámkampányra, amelynek célja Donald Trump amerikai elnök megbuktatása.
2017. 10. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

80-90 ezer biztosítót váltó autósra számítanak a szakértők

A november 2-án induló év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban enyhén növekvő díjakra, és 80-90 ezer biztosítót váltó autósra számítanak a szakértők.
2017. 10. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák: a Danubius Health Spa Resort Margitsziget szálloda közösségi tereinek átalakítása egy hét múlva indul, eközben folytatódik a Grand Hotel szobáinak felújítása is, a beruházások értéke meghaladja az egymilliárd forintot - közölte a szállodaüzemeltető az MTI-vel.
2017. 10. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg eső lesz országszerte

A sok eső veszélye miatt két megyében és Budapesten a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben, de a többi megyére is első- vagy másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. A fél országban erős szélre is figyelmeztetnek.
2017. 10. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnaptól ingyenes a mobilok hálózatfüggetlenítése a hűségidő lejártakor

Október 24-től a mobilszolgáltatóknak ingyenesen kell hálózatfüggetlenné tenniük azokat a készülékeket, amelyeket határozott időtartamú szerződéssel, hűségidővel kedvezményesen adtak el, és a hozzájuk tartozó előfizetői szerződések lejártak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a honlapján megjelent közleményben.
2017. 10. 23. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi fiatalnak van nyelvvizsgája Magyarországon

adott évben nyelvvizsgát tett 14-19 évesek; adott évben nyelvvizsgát tett 20-24 évesek
2017. 10. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dzsesszvilágsztárok Budapestre

A nemzetközi dzsessz-színtérről Dave Holland, Joshua Redman, Nicholas Payton, James Ulmer, Lizz Wright, Robert Fonseca, Jan Garbarek és Victor Wooten is koncertet ad Budapesten a következő egy évben a Get Closer szervezésében.
2017. 10. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Varga Gábor lett a polgármester Medgyesbodzáson

A független Varga Gábort választották polgármesterré a Békés megyei Medgyesbodzáson vasárnap - tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI-t.
2017. 10. 23. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Szentesen.
2017. 10. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul kereskedelmi forgalmunk Szerbiával

A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, 2007-2016; behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 10. 23. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok legköltségesebb kormányzóválasztása lesz Illinois államban

Milliárdosok versengése lesz a kormányzóválasztás 2018-ban Illinois államban.
2017. 10. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a Daimler nyeresége

Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Daimler nyeresége a harmadik negyedévben, miután a károsanyag-kibocsátási botrányban érintett járművei javítási költségei és más egyéb egyszeri tételek több száz millió euróval rontották eredményét.
2017. 10. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás