Trump elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert

Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, akinek posztjára Mike Pompeót, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi vezetőjét jelöli.

Trump elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert

Donald Trump a Twitter közösségi portálon jelentette be döntését. "Mike Pompeo, a CIA igazgatója lesz az új külügyminiszter. Remek munkát fog végezni! Köszönet Rex Tillersonnak a szolgálatáért. Gina Haspel lesz a CIA új igazgatója, az első nő ezen a poszton. Mindenkinek gratulálok" - írta mikroblog-bejegyzésében az elnök.
   
Gina Haspelt tavaly nevezték ki a CIA igazgatóhelyettesévé.
   
Mind Pompeo, mind Haspel kinevezését, meghallgatás után, a szenátusnak kell jóváhagynia.
    

Amerikai sajtójelentések már hónapok óta szóltak arról, hogy Donald Trump szívesen látná Mike Pompeót a külügyminisztérium élén. Tavaly októberben, amikor kiszivárgott, hogy állítólag lehülyézte Trumpot, már távozni akart posztjáról, de Mike Pence alelnök közbenjárására mégis maradt.
    

A 65 éves Tillersonnak - aki korábban az Exxon Mobil olajcég vezetője volt és közigazgatási tapasztalat nélkül vette át a külügyminisztérium irányítását - többször is nyilvános nézeteltérései voltak Donald Trumppal kulcsfontosságú nemzetbiztonsági kérdésekben. Így például nem értett egyet az elnök álláspontjával az iráni atomalku, az Észak-Koreával folytatandó tárgyalások vagy a párizsi klímaegyezményből való amerikai kilépés ügyében.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  

A The Wall Street Journal a Fehér Ház egy névtelenséget kérő tisztségviselőjét idézve azt írta: Donald Trummp még az Észak-Koreával folytatandó tárgyalások előtt biztosítani akarta a cserét az amerikai diplomácia vezetésében. A The New York Times szerint Trumpot irritálta Tillerson testbeszéde is. A lap szerint ugyanis a külügyminiszter mindig forgatta a szemét, ha a megbeszéléseken valamiben nem értett egyet az elnökkel.
   
Tillerson a múlt héten afrikai körúton volt, és munkatársai szerint a hétvégén nem érezte jól magát, és ezért egy nappal előbb tért vissza Washingtonba. Hétfőn nyilatkozatban támogatta London Moszkvát okoló álláspontját egy Dél-Angliában élő volt orosz kettős ügynök megmérgezése ügyében. Az ideggázzal elkövetett mérgezés "nyilvánvalóan Oroszországból jött és bizonyosan meglesz rá a válasz" - fogalmazott Tillerson, miközben a Fehér Ház nem nyilvánult meg az ügyben.
    

Az új külügyminiszter-jelöltet, Mike Pompeót, Trump feltétlen híveként tartják számon Washingtonban. Mielőtt a CIA igazgatója lett, keményvonalas republikánus képviselő volt Kansas államból.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

200 milliós katonai támogatást kap Ukrajna az USA-tól

Az Egyesült Államok újabb 200 millió dollárt utal át Ukrajnának katonai támogatásra - jelentette be pénteken a washingtoni védelmi minisztérium.
2018. 07. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Leginkább a munkaerőhiányra panaszkodnak az amerikai vállalatok

A Fed által szerdán közzétett Bézs könyv alapján a vállalatok legnagyobb problémája jelenleg a munkaerőhiány, mivel az amerikai gazdaság gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatottság szintjét.
2018. 07. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is rendben bővül az amerikai gazdaság

Szerdán tette közzé a Fed a szokásos gazdasági felmérését, a Bézs könyvet. Ez alapján a 12 körzetből 10-ben tovább folytatódott a stabil gazdasági fellendülés.
2018. 07. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az őszi amerikai választásokon ismét orosz kibertámadásokra lehet számítani

Az őszi amerikai választásokon ismét orosz kibertámadásokra lehet számítani - jelentette ki Rod Rosenstein, amerikai igazságügyi miniszterhelyettes a coloradói Aspen Fórumon csütörtökön este.
2018. 07. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Comcast lemond a Fox média-portfoliójának felvásárlásáról

A Comcast globális telekommunikációs vállalat bejelentette, hogy lemond a 21th Century Fox médiaportfoliójáról és kizárólag az európai televíziós óriás, a Sky felvásárlására összpontosít.
2018. 07. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump türelmetlenül várja az újabb találkozót Putyinnal

"Türelmetlenül vár egy újabb találkozót Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - írta csütörtöki Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.
2018. 07. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2018. 07. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz népszavazás Kalifornia felosztásáról

Mégsem lesz népszavazás Kalifornia felosztásáról - erről döntött helyi idő szerint szerda este Kalifornia legfelsőbb bírósága.
2018. 07. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump nagy eredményekre számít a Putyinnal való találkozón

"Nagy eredményekre" számít a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Helsinkiben tartott csúcstalálkozója után Donald Trump. Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésében fogalmazott így szerdán.
2018. 07. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB 4,3 milliárd euróra büntette a Google-t

Rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (nagyjából 1400 milliárd forint) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az Európai Bizottság, amiért az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken.
2018. 07. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál tárgyaltak

A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál folytattak tárgyalásokat múlt héten, amikor a Varga Mihály pénzügyminisztert kísérő üzleti delegációval az Egyesült Államokba utaztak.
2018. 07. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódott a családok támogatása

Megduplázódott 2010-hez képest a családtámogatásra jutó összeg, amely így eléri a 2000 milliárd forintot - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a jövő évi büdzséről szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 07. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump nem oroszbarát?

"Nem vagyok oroszbarát, csak azt akarom, hogy az országunk biztonságban legyen" - szögezte le Donald Trump amerikai elnök kedden este a Fox televízióban sugárzott interjújában.
2018. 07. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint az orosz beavatkozás nem befolyásolta a 2016-os elnökválasztást

Az orosz beavatkozás nem befolyásolta a 2016-os amerikai elnökválasztást - közölte Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban republikánus törvényhozókkal tartott megbeszélése kezdetén újságírókkal, egyúttal hangsúlyozta, hogy teljes mértékben bízik az amerikai hírszerzésben.
2018. 07. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban

A várt mértékben nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban júniusban.
2018. 07. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek az indexe New Yorkban

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon a hétfői vegyes zárás után.
2018. 07. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az IMF nem változtatott a globális növekedési előrejelzésén

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) fenntartotta a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó áprilisi előrejelzését, ugyanakkor jelezte, hogy a kilátásokat növekvő kockázatok övezik.
2018. 07. 17. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington mégis tesz majd kivételt az iráni szankciók ügyében

Bizonyos esetekben Washington mégis tesz majd kivételt az iráni szankciók ügyében - jelentette ki Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter újságíróknak.
2018. 07. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban

Stabilan bővült a kiskereskedelem és vendéglátás forgalma júniusban az Egyesült Államokban, dacára a magasabb áraknak és a bérek szerény mértékű emelkedésének, ami jól mutatja, hogy a fogyasztók bizalma továbbra is töretlen.
2018. 07. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magasabb lett a Bank of America negyedéves profitja

A vártnál nagyobb mértékben emelkedett a Bank of America (BofA) profitja a második negyedévben, köszönhetően a költségek csökkentésének, a betét- és a hitelállomány bővülésének, illetve az új, alacsonyabb vállalati adókulcsoknak.
2018. 07. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás