Trump elnök nem válik meg az igazságügyi miniszterhelyettesétől

A korábbi híresztelésekkel ellentétben az amerikai elnöknek nem áll szándékában megválni Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettestől. Ezt maga Donald Trump mondta újságíróknak hétfőn a Fehér Házban, mielőtt Floridába indult egy konferenciára.

Trump elnök nem válik meg az igazságügyi miniszterhelyettesétől

Az elnök már korábban is jelezte, hogy nem szívesen mentené fel az igazságügyi miniszterhelyettest, de most először szögezte le határozottan, hogy Rod Rosenstein hivatalban marad.  
   
Rosenstein esetleges elbocsátása hetek óta az amerikai belpolitika, illetve a média egyik fő témája. Az egyik újság korábban azt állította, hogy Rosenstein alkalmatlannak találja Donald Trumpot az elnöki hivatal ellátására, és azt tervezte, hogy munkatársait arra kéri, titokban rögzítsék az elnök szavait.
   
A miniszterhelyettes elbocsátásától óvta Trumpot több republikánus politikus és Jeff Sessions igazságügyi miniszter is. Az igazságügyi tárca vezetője közvetve még arra is utalt, hogy Rosenstein elbocsátása esetén ő is megválna a posztjától.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Hétfőn délelőtt az elnök a floridai Orlandóba indult, ahol helyi idő szerint délután beszédet mond egy rendőri konferencián. Az elnöki különgépen vele tartott Rod Rosenstein is. A repülőgépen az elnök mintegy harmincperces megbeszélést folytatott az igazságügyi miniszterhelyettessel. Utána a kíséretében utazó újságíróknak azt mondta: a megbeszélés "nagyszerű" volt. Hogan Gidley, a Fehér Ház szóvivője viszont azt közölte a riporterekkel, hogy az eszmecsere "magánjellegű" volt, ezért részleteket nem hoznak róla nyilvánosságra. De hozzátette: Rosenstein változatlanul miniszterhelyettes.
    

A tárca részéről Rosenstein felügyeli a Robert Mueller vezette különbizottság munkáját, amely a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump kampánycsapata tagjai és oroszok közötti esetleges összejátszást hivatott feltárni.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Az Apollo amerikai befektetési alap vásárolhatja meg Szlovénia egyik legnagyobb bankját

Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő NKBM bank vásárolhatja meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát - erről döntött szerdán az állami vagyont kezelő szlovén állami holding (SDH). Az Abankára az OTP is tett ajánlatot.
2019. 06. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Választójogi reformot sürget a román államfő

A külföldi szavazóhelyiségeknél kialakult sorok felszámolását, a voksolás gördülékenységét garantáló választójogi reformot követel Klaus Iohannis román államfő a bukaresti kormánytól és parlamenttől.
2019. 06. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra indul az elnökségért Donald Trump

Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért - ezt maga az amerikai elnök jelentette be kedden este a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát.
2019. 06. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen kezdték a napot az amerikai tőzsdeindexek

Az előző napi jelentős, egy-másfél százalékos indexemelkedés után szerdán is árfolyamnyereséggel indult a kereskedés a főbb amerikai értékpapírpiacokon.
2019. 06. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Izzott Trump körül a levegő

Twitteren jelentette be tegnap Donald Trump, hogy valóban sor kerül egy külön találkozóra közte és a kínai elnök, Xi Jinping között a június 28-29-én megrendezett G-20 csúcstalálkozón Japánban.
2019. 06. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Venezuela titokban kiárusítja az aranykészletét?

Venezuela titokban kiárusítja az aranykészletét - írta kedden internetes oldalán a The Wall Street Journal című lap.
2019. 06. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump hosszú találkozóra készül a kínai vezetővel

Hosszú találkozóra készül Hszi Csin-ping kínai vezetővel a G20-as országcsoport jövő heti oszakai csúcsértekezletén - közölte Donald Trump amerikai elnök keddi Twitter-üzenetében.
2019. 06. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elindítja újraválasztási kampányát

Donald Trump amerikai elnök kedden este a floridai Orlandóban indítja meg újraválasztási kampányát.
2019. 06. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szlovák politikai párt mutatkozott be

Az Emberekért (Za ludí) nevet fogja viselni az az új szlovák politikai párt, amelyet Andrej Kiska volt szlovák államfő hoz létre a közeljövőben.
2019. 06. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kitörhet a kiberháború az Egyesült Államok és Oroszország között

Elméletileg fennáll a kiberháború lehetősége az Egyesült Államok és Oroszország között - jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra a The New York Times című amerikai napilapban két napja közölt értesülésére reagálva, amely szerint legkésőbb 2012 óta felélénkült az amerikai szakszolgálatok azon törekvése, hogy vírust juttassanak be az orosz energiarendszerbe.
2019. 06. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem lesz előrehozott választás Észak-Macedóniában

Az előzetes bejelentésekkel ellentétben mégsem kezdeményez előrehozott parlamenti választást Észak-Macedóniában Zoran Zaev miniszterelnök, inkább kormányátalakítással oldja meg a belpolitikai feszültségeket - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál hétfőn.
2019. 06. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvező makroadatok a kamatdöntés előtt

A relatíve jó kiskereskedelmi adatokat követően a májusi ipari termelési adatok is jók lettek pénteken az USA-ban, ami kissé ellentmond a gyenge feldolgozóipari beszerzési menedzser indexeknek. Hó/hó alapon 0,4%-os bővülést mutatott az adat az iparban, ami felülmúlta a konszenzus 0,2%-os várakozását és az előző havi 0,4%-os visszaesést. A kapacitáskihasználtság 78,1%-ra emelkedett a korábbi 77,9%-ról, ami több hónapos csökkenő trendet szakított meg.
2019. 06. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország óvatosan derülátó Volodimir Zelenszkij ukrán elnök politikájával kapcsolatban

Oroszország óvatosan derülátó Volodimir Zelenszkij ukrán elnök politikájával kapcsolatban - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 állami tévécsatorna által vasárnap sugárzott interjújában.
2019. 06. 16. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen indult a kereskedés New Yorkban

Az előző napi pozitív zárást követően vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
2019. 06. 14. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Távozik a Fehér Ház szóvivője

A hónap végén távozik hivatalából Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház vezető szóvivője - jelentette be Donald Trump csütörtökön.
2019. 06. 14. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor a kambodzsai miniszterelnökkel tárgyalt

Hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Hun Sen kambodzsai miniszterelnök, akivel Orbán Viktor kormányfő csütörtök délután folytatott tárgyalásokat Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2019. 06. 13. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlik az orosz-amerikai viszony?

Oroszország és az Egyesült Államok viszonya egyre rosszabb, de Moszkva arra számít, hogy a G20 csoport oszakai csúcstalálkozóján, mások mellett az amerikaiak közreműködésével, sikerül majd megoldást találni a világgazdaság problémáira - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a FÁK-országokban fogható Mir tévécsatornán csütörtökön sugárzott interjújában.
2019. 06. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar vállalkozásokat segítő központ nyílt Washingtonban

Magyar vállalkozások amerikai piacra lépését segítő központ nyílt Washingtonban szerdán.
2019. 06. 13. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump még több amerikai katonát küld Lengyelországba

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy rövidesen további ezer katonát küld Lengyelországba a kétoldalú katonai együttműködés keretében, amelynek erősítéséről közös nyilatkozatot írt alá a Fehér Házba látogató Andrzej Duda lengyel államfővel. Bejelentette azt is, hogy három hónapon belül teljes vízummentességet biztosít a lengyel állampolgároknak.
2019. 06. 13. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Bizottság visszautasította Trump kijelentését az euró alulértékeltségével kapcsolatosan

Határozottan visszautasította az Európai Bizottság szerdán Donald Trump amerikai elnök előző napi kijelentését az euró dollárral szembeni alulértékeltségével kapcsolatban.
2019. 06. 12. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások: