Trump és Biden a járványra adott válaszokról vitázott

Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden főként a koronavírus-járványra adott válaszokról vitázott csütörtökön este azon a stúdióbeszélgetésen, amelyet két amerikai televíziós társaság egymástól függetlenül, de egy időben szervezett a két politikussal.

Trump és Biden a járványra adott válaszokról vitázott

A republikánus amerikai elnök a floridai Miamiban az NBC televízió szervezte beszélgetésen válaszolt a műsorvezető és a meghívott vendégek kérdéseire, míg Joe Biden a pennsylvaniai Philadelphiában az ABC televízió munkatársa által moderált beszélgetésen vett részt. A két párhuzamos beszélgetést az elmaradt második elnökjelölti vita idejében tartották meg.
   
Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje bírálta Donald Trump járványkezelését, s ismét kifejtette már korábban is hangoztatott álláspontját, miszerint az elnökön szerinte "pánik vett erőt". Hibáztatta Trumpot azért, mert bár tudta, hogy a koronavírus milyen veszélyes, de erről nem tájékoztatta a közvéleményt. Idézte Trump egyik interjúját, amelyben az elnök elmondta, hogy azért nem számolt be a járvány súlyosságáról nyilvánosan, mert "nem akart pánikot kelteni" az amerikaiak körében. "Az amerikaiak nem szoktak pánikba esni. Ő esett pánikba" - vélekedett Biden.
    

Donald Trump védelmébe vette eddigi járványkezelését, mondván, hogy ő a járványügyi szakemberek, köztük Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének (NIAID) vezetője tanácsai alapján cselekedett és hozott döntéseket. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Fauci gyakran változtatta az álláspontját a járvány megítélésében és kezelésében.
   
Arra a felvetésre, hogy miért nem viselt szájmaszkot és miért nem volt óvatosabb, azzal válaszolt: "elnök vagyok, muszáj találkoznom az emberekkel, nem maradhatok az alagsorban". Ezzel az elnök kimondatlanul is Joe Bidenre célzott, aki a kampány jó részét a háza alagsorában berendezett stúdióból bonyolította, s csak az elmúlt hetekben kezdett országjárásba.
   
A republikánus elnök idézte a jelenlegi tanácsadó testület egyik tagját, Scott Atlas doktort, aki már többször is kétségbe vonta a szájmaszk viselésének hasznosságát. Biden nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy esetleges demokrata párti győzelem esetén kibővítik-e a kilenc tagú szövetségi legfelsőbb bíróság létszámát demokrata párti bírákkal.
   
"Nem vagyok ennek nagy híve, de nyitott vagyok rá, hogy adott pillanatban megfontoljam - fogalmazott. "Attól függ, hogy ezt majd hogyan kezelik" - utalt a Trump által jelölt Amy Coney Barrett konzervatív bíró meghallgatására és a jelöltről várható szavazásra.
   
Donald Trump pedig elhárította a nyílt választ a műsorvezetőnek a QAnon szélsőséges szerveződésre vonatkozó, illetve annak elítélését sürgető kérdésére. "Miért nem kérdezik ezt meg Bidentől is?" - kérdezett vissza az elnök. Mindazonáltal közölte: nem ismeri a QAnont, nem tud róluk semmit, csak annyit hallott, hogy a pedofília ellen akarnak fellépni. Az elnök egyúttal megismételte korábban többször elmondott véleményét: mindig elítélte a fehér felsőbbrendűséget hirdető és szélsőséges nézeteket.
   
Trump hozzáfűzte: "Amit ismerek, az az antifa és a radikális baloldal, és tisztában vagyok vele, hogy milyen erőszakosak és gonoszak, és azt is tudom, hogyan égetnek fel demokraták által irányított városokat". Donald Trumpot kérdezték eltitkolt adóbevallásáról, Joe Bidentől viszont nem kérdezték meg a szerdán megjelent és az amerikai politikai elemzők szerint bombaként robbant információkat saját maga és a fia ukrajnai ügyeiről.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: