Trump hevesen bírálta az ellene indítandó újabb vizsgálatokat

Hevesen bírálta csütörtökön a képviselőház hírszerzési bizottsága által ellene indítandó vizsgálatokat az amerikai elnök. Donald Trump a Twitteren azt írta "a demokraták és bizottságaik becsavarodtak".

Trump hevesen bírálta az ellene indítandó újabb vizsgálatokat

"A republikánusok ezt soha nem tették meg Obama elnökkel. Így nem marad majd idő a kormányzásra" - fogalmazott az elnök a közösségi portálon.
   
Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti elnöke szerdán közleményben jelentette be, hogy átfogó vizsgálatokat indítanak Donald Trump pénzügyeit és családi érdekeltségeit illetően.
   
A demokrata párti politikus szerint megvizsgálnak majd "minden lehetséges feltételezést, amely szerint az elnök vagy kormányzata tagjainak döntéseit pénzügyi vagy más érdekek mozgatják".
   
A közleményben Schiff leszögezte azt is, hogy folytatják az Oroszország és Trump vélt orosz kapcsolatai ügyében megkezdett vizsgálatokat is. A vizsgálatok célja - írta közleményében Schiff - annak feltárása, "vajon bármely külföldi szereplő megpróbálta-e pénzügyileg vagy másként kompromittálni vagy befolyása alatt tartani Donald Trumpot, családját, üzleti vállalkozásait vagy partnereit".
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
"Miután semmit sem találtak az Orosz Összejátszásról, Adam Schiff közli, hogy megvizsgálják az életem minden részletét, noha erre nincs szükség" - fogalmazott csütörtöki bejegyzésében Trump. Hozzáfűzte: "Ilyesmi korábban soha nem történt meg. Végtelen elnöki zaklatás". Egy másik bejegyzésben pedig ismét hangsúlyozta, hogy "a boszorkányüldözés folyatódik".
    

Az elnök utalt arra is, hogy "hallja", más képviselőházi bizottságok szintén vizsgálatokat akarnak indítani ellene.
   
Amerikai lapkommentárok megjegyzik: Adam Schiff bejelentésére egy nappal azt követően került sor, hogy Donald Trump az unió helyzetéről elmondott évértékelő beszédében egységre és összefogásra szólított fel.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Washington öt venezuelai személyt sújtott szankciókkal

Washington öt venezuelai személyt sújtott szankciókkal pénteken. Közöttük van Manuel Quevedo Fernandez, az ország olajipari minisztere is.
2019. 02. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli állapotot hirdet ki Donald Trump

Rendkívüli állapotot hirdet ki Donald Trump amerikai elnök annak érdekében, hogy a kongresszus megkerülésével előteremthesse a mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges pénzösszeget.
2019. 02. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív nyitás az amerikai piacokon

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken New York értékpapírpiacain az előző napi vegyes zárás után.
2019. 02. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben javult az amerikai fogyasztói hangulat februárban - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
2019. 02. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek a termelői árak az Egyesült Államokban

Januárban is csökkentek a havi összevetésű termelői árak az Egyesült Államokban, újabb jeleként az enyhe, kordában tartott inflációnak, ami lehetővé teszi, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) türelmes legyen idén a kamatemelésekkel.
2019. 02. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel kezdtek az amerikai piac

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi pozitív zárás után.
2019. 02. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Leszavazták a spanyol kormány idei költségvetését

Leszavazta a spanyol parlament szerdán a kormány idei költségvetési javaslatát, amire több mint húsz év nem volt példa; ez felerősítette az előrehozott parlamenti választásokról szóló találgatásokat, amelyeket a miniszterelnök várhatóan a pénteki kormányülést követően tisztáz.
2019. 02. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősebben emelkedtek az árak az Egyesült Államokban

Mérsékelt, de a vártnál kissé erősebb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben az Egyesült Államokban januárban.
2019. 02. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bejelentést tett a NASA

Véget ért az Opportunity marsjáró robot küldetése - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerdán sajtóértekezleten, Washingtonban.
2019. 02. 14. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyitottak az amerikai piacok

Emelkedéssel indították a kereskedést a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat övező derűlátásnak köszönhetően.
2019. 02. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord értékű magyarországi fejlesztést mutatnak be a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en, Cannes-ban

Budapest és több nagy vidéki város jövőbeni, 20-30 évvel későbbi arculatát meghatározó, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő beruházásokat mutat be a magyar stand a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en Cannes-ban, 2019. március 12-15. között. A magyarországi régiók közül egyre több nagyváros képes akár nemzetközi szinten is meghatározó jelentőségű beruházásokat vonzani.
2019. 02. 13. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump megkegyelmezhet Kínának

Trump bejelentette, hogy rugalmasan fogja kezeli a március elejei határidőt és amennyiben úgy látja, hogy közeleg a kereskedelmi megállapodás Kínával, akkor nem fogja megemelni a vámokat.
2019. 02. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szakadt a hó Hawaii egyik szigetén!

Kedden is szakadt a hó az egyesült államokbeli Hawaii egyik szigetén, Mauin, ahol eddig még soha nem havazott.
2019. 02. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel nyitott New York

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden a New York-i tőzsdéken.
2019. 02. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csak 55 mérföldnyi kerítésre tudott pénzt kialkudni Trump

Tegnap amerikai idő szerint késő este sikerült tető alá hoznia a megállapodást demokrata és republikánus törvényhozóknak, amivel megkapják a szükséges finanszírozást az amerikai kormányzati szervek és ezzel elkerülhető lesz az újabb részleges kormányzati leállás.
2019. 02. 12. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump rendeletet írt alá a mesterséges intelligencia kutatásáról

Donald Trump rendeletet adott ki hétfőn a mesterséges intelligencia kutatásáról és fejlesztéséről.
2019. 02. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína és Oroszország a világűr felfegyverzésére készül?

Kína és Oroszország lépéseket tesz a világűr felfegyverzésére - állapította meg elemzésében az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA), amely Biztonsági kihívások a világűrben címmel tette közzé jelentését hétfőn.
2019. 02. 12. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javulnak a magyar-amerikai politikai kapcsolatok

Elkezdték újraépíteni a magyar-amerikai kapcsolatrendszer harmadik pillérét, a politikai kapcsolatokat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután amerikai kollégájával egyeztetett.
2019. 02. 12. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor az amerikai elnök egyik legbiztosabb szövetségesévé vált?

Orbán Viktor miniszterelnök Donald Trump amerikai elnök egyik legbiztosabb szövetségesévé vált - írta az ABC című, jobboldali spanyol napilap hétfőn Mike Pompeo amerikai külügyminiszter budapesti látogatása kapcsán.
2019. 02. 11. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdett az új Lego-film az amerikai mozikban

A vártnál jóval gyengébben nyitott A Lego-kaland 2 az észak-amerikai mozikban, ám még így is vezeti a hétvégi toplistát - írta a Variety.com iparági elemzők becslései alapján.
2019. 02. 11. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás