Trump továbbra is kitart rendelete mellett

Ismét védelmébe vette Donald Trump amerikai elnök szerdán az Egyesült Államokba történő beutazást szigorító, de egy szövetségi bíró által felfüggesztett rendeletét, s azt fejtegette, hogy a rendeletet "nem is írhatták volna meg pontosabban".

Trump továbbra is kitart rendelete mellett

Az elnök a seriffek országos szövetségének washingtoni konferenciáján mondott beszédében érvelt rendelete mellett, amelyben 90 napra megtiltotta hét, muzulmán többségű ország - Szíria, Irak, Irán, Szudán, Líbia, Szomália és Jemen - állampolgárainak beutazását, határozatlan időre felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, és 120 napra befagyasztotta a teljes amerikai menekültbefogadási programot. A terrorizmus veszélyére hivatkozó rendelet bírálatok özönét váltotta ki az érintett muzulmán országok és a nyugati szövetségesek részéről, amerikai jogvédő csoportok tömegesen igyekeztek jogsegélyt nyújtani a szerintük alkotmányellenes tilalom miatt feltartóztatott beutazóknak. A rendelet végrehajtását James Robart seattle-i szövetségi bíró múlt pénteken felfüggesztette, mire az amerikai kormány fellebbezést nyújtott be. A fellebbviteli bíróság kedden meghallgatta a rendelet mellett és ellene felhozott érveket, s várhatóan napok múlva dönt az ügyben.
   
Trump fél nappal a fellebbviteli bíróság ülése után fejtette ki érveit. Leszögezte, hogy a törvény mellette áll, és felolvasta a hatályos bevándorlási és állampolgársági törvényt, amely felhatalmazza az elnököt az Egyesült Államokba érkező idegenek áradatának megállítására. A kormányzat ezt a törvényt vette alapul az elnöki rendelet megalkotásakor. "Szomorú nap ez, azt gondolom, hogy a biztonságunk ma veszélyben van" - mondta az elnök, és hangsúlyozta, hogy a rendeletet éppen az amerikai nép biztonsága érdekében hozták.
   
Donald Trump kijelentette, hogy a rendeletet "nem is lehetett volna pontosabban megfogalmazni", s amellett érvelt, hogy a törvény világosan és egyértelműen mellette áll. "Lehet az ember jogász, de nem muszáj jogásznak lennie" - mondta, hozzátéve, hogy "még egy általános iskolás rossz tanuló is megértette volna" a rendeletet. "Én jó tanuló voltam, értem a dolgokat, nagyon jól átlátom őket" - hangoztatta.
   
Az elnök a fellebbviteli bíróságon elhangzottakra utalva közölte: elképedt, hogy ott mi minden hangzott el. Hozzátette: "soha nem akarok egy bíróságot elfogultnak nevezni, tehát most sem nevezem elfogultnak, és még nincs is döntésünk. De a bíróságok olyan átpolitizáltaknak tűnnek, s nagyszerű lenne egész igazságügyi rendszerünk számára, ha képesek lennének elolvasni egy közleményt és azt tenni, ami helyes".
   
Szerdán Washingonban tárgyal John Kelly belbiztonsági miniszterrel Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációért és uniós belügyekért felelős biztosa. Amerikai sajtóhírek szerint a biztos az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti jó viszony megőrzésére kéri amerikai tárgyalópartnerét.
   
A The Wall Street Journal című lap kommentárjában emlékeztetett arra, hogy Donald Trump az elmúlt hetekben az Európai Uniót a német érdekek előmozdításának eszközeként említette, és azt sugallta, hogy az Egyesült Államok szívesebben folytat kétoldalú tárgyalásokat az európai országokkal.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Szennyezett az ivóvíz Puerto Ricóban

Puerto Ricóban a Maria hurrikán pusztítása után szennyezett az ivóvíz, a sziget környezeti katasztrófával néz szembe.
2017. 10. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dübörög a feldolgozóipar New York-ban

Jócskán megverte a várakozásokat a New York-i Fed feldolgozóipari indexe októberben, ezzel 3 éves csúcs környékére emelkedett.
2017. 10. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10 millió dollár gyűlt össze Trump elnök újraválasztási kampányára

Több mint 10 millió dollár (2 milliárd 600 millió forint) gyűlt össze az idei év harmadik negyedében Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányára.
2017. 10. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb csalódást keltő inflációs adat az USA-ból

Elmaradt az amerikai infláció a várakozásoktól szeptemberben.
2017. 10. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hetedik bank ment csődbe az Egyesült Államokban

Hét bank ment csődbe az idén eddig az Egyesült Államokban, miután tavaly öt.
2017. 10. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál alacsonyabb volt az infláció az Egyesült Államokban

Szeptemberben a vártnál kisebb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteken közzétett kimutatása szerint.
2017. 10. 15. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök: új stratégia szükséges Iránnal kapcsolatban

Donald Trump amerikai elnök pénteki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy új stratégia szükséges az Egyesült Államok Iránnal kapcsolatos politikájában.
2017. 10. 14. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Netanjahu gratulált Trumpnak merész döntéséhez

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök gratulált Donald Trump  "merész döntéséhez" azzal kapcsolatosan, hogy az amerikai elnök azzal vádolta Iránt, nem tartja be a nukleáris megállapodásban foglaltakat.
2017. 10. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban

A vártnál kevésbé, de másfél éve a legnagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau (CB) pénteken közzétett kimutatása szerint.
2017. 10. 14. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitívan kezdett a new york-i tőzsde

Az előző napi zárás után pénteken indexerősödéssel indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.
2017. 10. 13. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilép az UNESCO-ból az Egyesült Államok

Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2018 végi határidővel kilép az UNESCO-ból, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből.
2017. 10. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök: nem támogathatjuk Puerto Ricót örökké

Donald Trump amerikai elnök csütörtöki Twitter-bejegyzéseiben azt hangoztatta, hogy a szövetségi kormányzat nem támogathatja "mindörökké" a hurrikán pusztításai után még mindig szenvedő Puerto Ricót.
2017. 10. 13. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump elnöki rendeletet írt alá az Obamacare módosításáról

Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény módosításairól.
2017. 10. 13. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a harmadik negyedévben a globális kötvénykibocsátás

Jelentősen csökkent a kötvénykibocsátási érték az idei harmadik negyedévben a globális magánvállalati szektorban a Moody' Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett összesítése szerint.
2017. 10. 12. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő évtől vezető nélküli autók is közlekedhetnek Kaliforniában

Jövő évtől vezető nélküli autók is közlekedhetnek Kaliforniában - döntöttek szerdán az illetékes kaliforniai hatóságok.
2017. 10. 12. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump erőteljesen növelné az Egyesült Államok atomfegyverzetét

Az NBC televízió meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állította szerdán, hogy Donald Trump amerikai elnök a nyáron az Egyesült Államok nukleáris fegyverzetének erőteljes növelését vetette fel.
2017. 10. 12. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fed-ülés jegyzőkönyve alapján akár csúszhat is a következő kamatemelés

A Fed szeptemberi kamatdöntő ülését követő tájékoztatóból levont piaci következtetésekhez képest csökkentette egy újabb idei kamatemelés valószínűségét a tanácskozás szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve.
2017. 10. 12. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Észak-koreai válság: A tárgyalás az egyetlen megoldás

Az Észak-Koreai válság megoldására szolgáló mindhárom katonai forgatókönyv teljes mértékben irreális, ezért a tárgyalás az egyetlen életképes verzió - jelentette ki a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársa az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
2017. 10. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök visszavonná a Tiszta Energia nevű környezetvédelmi programot is

A Trump-kormány kedden hivatalosan is javaslatot tett elődje Tiszta Energia nevű környezetvédelmi programjának visszavonására.
2017. 10. 11. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Forbes: Donald Trump úgy kormányozza országát, mintha vállalat volna

Donald Trump amerikai elnök úgy kormányozza országát, mintha vállalat volna - írta a Forbes magazin, amelynek munkatársa több mint egyórás interjút készített az elnökkel, ez utóbbi válaszaihoz megjegyzéseket is fűzve.
2017. 10. 10. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás