Tudományos-üzleti összefogás az élelmiszerhamisítás ellen

Egy nemzetközi összefogásban fejlesztett, blockchain-alapú megoldás ma a világ legfejlettebb, legbiztonságosabb és ugyanakkor legolcsóbban üzemeltethető élelmiszerbiztonsági rendszere. A jelentős magyar részvétellel létrejött eljárás már messze nem csak kísérlet, termelők, kereskedők és fogyasztók milliói használják napi szinten Ázsiában, és pilot projektek indultak Amerikában és néhány európai országban. A fejlesztésben résztvevő hazai vállalkozás október 18-án megállapodott a Debreceni Egyetemmel arról, hogy az intézményben elindítják az új technológiát oktató képzést, hogy Debrecenben egy meghatározó európai kompetenciaközpont alakulhasson ki.

Tudományos-üzleti összefogás az élelmiszerhamisítás ellen

Az élelmiszerbiztonság az Európai Unió egyik legfontosabb és leghatékonyabb együttműködési területe, és azon kevés témák egyike, amelyben gyakorlatilag nincs jelentős nézetkülönbség a tagországok között. Ugyanakkor az élelmiszerláncok felügyelete, az ellenőrzés működtetése nemcsak költséges, de a jelentkező anyagi terhek egyenlőtlen arányban oszlanak meg a lánc tagjai között. Emellett a töredezett, többlépcsős jelenlegi rendszert számos ponton és sokan igyekeznek kijátszani, nem egyszer sikerrel. További hátránya a ma használt megoldásoknak, hogy a teljes lánc információi a fogyasztók számára nem hozzáférhetők. A vásárlók kénytelenek elhinni, hogy biztonságos élelmiszert vásárolnak, miközben az időnként napvilágra kerülő visszaélések folyamatosan rombolják a fogyasztói bizalmat.
 
Ágazati szakértők világszerte egyetértenek abban, hogy a jövő mezőgazdaságának fontos eleme a transzparencia. A vásárlói tudatosság folyamatosan növekszik, ezzel együtt nő az igény az ellenőrzött és egészséges élelmiszerek iránt is. Ez a megoldás egyszerre teljesíti az átfogó ellenőrzés és a teljes áttekinthetőség elvárásait. Az új technológia az élelmiszer – például a sertéshús – útját a termelőtől, tenyésztőtől egyetlen folyamatként kezeli egészen a vásárlás időpontjáig, a keletkezett adatokhoz pedig egy mobilalkalmazáson keresztül a vevők éppúgy hozzáférnek, mint az élelmiszerlánc bármely szereplője, vagy az ellenőrző hatóságok emberei. Az adatsorok biztonságát a ma ismert egyik legerősebb adatvédelmi eljárás, a kriptovalutákhoz kifejlesztett blokklánc (blockchain) technológia adja. Egy sertés, vagy más haszonállat teljes útjának követése az eljárással kevesebb, mint 1 dollár. Ez töredéke a ma elterjedt megoldások költségének, és az eljárás, ahogy terjed, egyre biztonságosabb és olcsóbb lesz.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Vietnámban, ahol az első rendszerszintű bevezetés történt, ma már naponta több százezer haszonállat és több millió tojás útját kísérik a megoldással. A bevezetés hatására ott, ahol használják, szinte megszűnt az élelmiszerhamisítás, az adóelkerülés, eltűntek a bizonytalan eredetű alapanyagok, és minden, ehhez kapcsolódó egészségügyi és élelmiszerbiztonsági kockázat. Mindezen előzmények után döntött úgy az eljárás hazai képviseletét ellátó Laurel Cégcsoport és a Debreceni Egyetem, hogy többszintű együttműködést alakítanak ki.
 
Az 2018. október 18-án aláírt megállapodás alapján a Debreceni Egyetemen a fejlesztő cég munkatársai kiképzik az oktatói gárdát, és az egyetemmel közösen kidolgozzák az oktatási anyagokat és tematikákat. Erre támaszkodva az intézmény rövid időn belül beemelheti képzési rendszerébe a blockchain technológia és az erre épülő, transzparens élelmiszerbiztonsági rendszerek oktatását. Cél, hogy az egyetem rövid idő alatt nemzetközi kompetenciaközponttá váljon az élelmiszer-biztonság és -nyomon követés területén. Az együttműködés arra is lehetőséget teremt, hogy a fejlesztők az egyetemmel együttműködve, közös kutatás-fejlesztési programok során tovább fokozzák a rendszerbe bevont élelmiszerek biztonságát. Emellett kiterjesztik a megoldást a gazdaság további szegmenseire, illetve kidolgozzák a bármely nemzetgazdaság számára átvehető, egységes módszertant, amely már arra is alkalmas lesz, hogy a rendszert akár élelmiszerbiztonsági világszabvánnyá emeljék néhány éven belül.
 

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Nevet váltott az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége

Nevet váltott az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) ezentúl Felelős Élelmiszergyártók Szövetségeként (FÉSZ) működik tovább - közölte a mintegy 500 hazai élelmiszeripari céget tömörítő szakmai szervezet szerdán az MTI-vel.
2019. 04. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki sem rajong a címkézésért... kivéve, ha az élelmiszerről van szó

Megfogadjuk, hogy egészségesen élünk. A boltban azonban, amikor két termék között kell dönteni, elbizonytalanodunk. Melyiket és mi alapján válasszam? Erre vannak a címkék!
2019. 04. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Májusban rendezik meg a Szentendrei Sörfesztivált

Május 3. és 5. között rendezik meg a hagyományos Szentendrei Sörfesztivált a helyi Dunakorzón, ahol három nap alatt kézműves sörök és egyéb gasztronómiai élmények, könnyűzenei tehetségkutató verseny, valamint a The Carbonfools, az Omen, a Hősök és a Belmondo koncertje várja a látogatókat.
2019. 04. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyümölcsfeldolgozó épül Szekszárdon

Építőipari cég hoz létre gyümölcsfeldolgozó üzemet Szekszárdon, a Dovi-Trade Kft. csaknem 700 millió forintos ráfordítással készülő létesítménye 2020-ban kezdi meg működösét.
2019. 04. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Élelmiszerbiztonságot fokozó szabályt fogadott el az EP

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az unió élelmiszerbiztonságra vonatkozó kockázatértékelési eljárásának megbízhatóságát, átláthatóságát fokozó és objektivitását biztosító új szabályokat fogadott el, hogy a kedvezőtlen vizsgálati eredménnyel szolgáló jelentések nyilvánosságra hozatalát a jövőben ne lehessen titokban tartani - közölte az uniós parlament szerdán.
2019. 04. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújul a Rézangyal pálinka márka

A fogyasztói és a piaci adatok egyértelműen a pálinkapiac prémiumizálódására utalnak, így a közel 12 éve piacra lépett Rézangyal is ebbe az irányba vezeti a márkát. Magyarország egyik legnépszerűbb pálinkaháza első lépésben a mindenki által jól ismert üvegeket ruházza fel új kinézettel, miközben a teljes termékportfóliót is frissíti.
2019. 04. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közép-európai gasztronómiai szövetség alakult Gödöllőn

A gödöllői Szent István Egyetemen megalakult a Közép-európai Gasztronómiai és Sommelier Egyesület (Central European Gastronomy and Sommelier Association), amely fő célkitűzéseként a térség átfogó gasztronómiai és kulturális örökségeinek megőrzését és terjesztését határozta meg.
2019. 04. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén olcsóbb a magyar uborka

Olcsóbb lehet a tavalyinál a belföldi termesztésű uborka; az Agárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a hazai kígyóuborka termelői ára 4 százalékkal, az úgynevezett berakó uborkáé pedig 19 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
2019. 04. 12. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vásárlóknak köszönheti piacvezető pozícióját a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft.

„A vásárlók, nem pedig statisztikai trükkök tesznek egy céget piacvezetővé. Márpedig a magyar vásárlók választása elég egyértelmű: a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. továbbra is a legerősebb, vezető szereplője volt a magyar ásványvízpiacnak 2018-ban” – reagált Balogh Levente azokra a pontatlan és félrevezető adatokra, melyeket az egyik versenytárs tett közzé nemrégiben a médiában.
2019. 04. 12. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a vágósertés felvásárlási átlagára

A vágósertés felvásárlási átlagára, Ft/kg
2019. 04. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

7800 tonna füstölt áru fogy az ünnepi időszakban

Több mint 7800 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke eléri a 13 milliárd forintot - mondta Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára az MTI-nek a GfK Háztartáspanel adataira hivatkozva.
2019. 04. 10. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a magyar húságazat teljesítménye

A baromfiágazat növekedésének köszönhetően tavaly több mint 8 százalékkal bővült a húságazat teljesítménye - mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 04. 10. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordmennyiségű sört főztek Csehországban

Rekordmennyiségű, 21,3 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, ami éves szinten 4,7 százalékos növekedés az előző évi csökkenés után - közölte a cseh sörgyárak szövetsége kedden Prágában.
2019. 04. 10. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyiért vesszük a sonkát húsvétkor - egy ábrán mutatjuk

A sonka mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára, ft/kg
2019. 04. 10. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült a román sörpiac

Tavaly 3 százalékkal nőtt a román sörpiac, 16,6 millió hektoliter sört fogyasztott a lakosság - közölte kedden a romániai sörgyártók egyesülete.
2019. 04. 09. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken a kávé világpiaci ára, emelkedik a Starbucks - de meddig?

Az arabica kávé világpiaci ára 2006 óta nem látott mélységbe süllyedt. Sok kávétermelőnek ez már éppen a profitabilitás alsó határát jelenti, ami miatt valószínűleg rövid időn belül megáll ez az áresés.
2019. 04. 06. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhetnek versenyelőnyt az élelmiszeripari szereplők

A blockchain felhasználása a transzparens és megbízható nyomonkövetés biztosítása révén az élelmiszeripari szereplők számára is komoly versenyelőnyt jelenthet, a szorosabb fogyasztói kapcsolatok kialakítása mellett lehetőséget biztosít a minőségbiztosításra és a tevékenységek optimalizációjára.
2019. 04. 05. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtorpantak a globális élelmiszerárak

Stagnáltak a nemzetközi élelmiszerárak márciusban az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) számításai szerint. A tejtermékek drágulása mellett a gabonafélék, növényi olajok és cukor árának esése egyensúlyozta ki az élelmiszerkosarat.
2019. 04. 04. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsüzemek működését függesztette fel a Nébih

Élelmiszerbiztonsági és higiéniai jogsértések miatt két Békés megyei húsüzem működését függesztette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az eljárások folyamatban vannak, a vállalkozások több százezer forintos, akár milliós nagyságrendű bírságra számíthatnak - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
2019. 04. 03. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átvette a piacvezető szerepet a Mizse forgalmazója

A Nielsen kiskereskedelmi indexe* alapján a Magyarvíz Kft. 14,5 százalékos (literben mért mennyiségi) megoszlásával megelőzte hazai versenytársait, így a teljes tavalyi évre vonatkozóan elnyerte a piacvezető** címet, a márkák között pedig a Mizse éves szinten a második helyet foglalta el. A magyar ásványvízpiac a piackutató elemzése szerint 2018-ban (az értékesített darabszámok tekintetében) 4,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest; ugyanekkor a Magyarvíz ennek több mint dupláját, közel 10 százalékos növekedést ért el, a darabszintű eladások terén. A cég ásványvízforgalmazóként, a Mizse pedig ismert hazai márkaként, a környezettudatosság érdekében elsőként helyezett el „zöld üzeneteket” a palackok címkéin, fenntarthatósági projektje keretében. A következő lépés pedig egy olyan környezettanulmány elkészítése, ami alapján további intézkedéseket tesznek a még zöldebb működés céljából.
2019. 04. 01. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: