Ügyvédek kerülhetnek informatikai csalás gyanújába

A jogalkotás, jogalkalmazás és az informatika különböző sebességű fejlődése könnyen bajba sodorhatja az informatikai témájú ügyekkel foglalkozó ügyvédeket.

Ügyvédek kerülhetnek informatikai csalás gyanújába

Egyre több az informatikával kapcsolatos ügy a bíróságokon, ám sajnos még nagyon kevés jogász készült fel ezekre. Az ügyvédek közül sokan belecsúszhatnak büntetőeljárásba azáltal, hogy a felhasználói szintű ismeretüket nem helyettesítik az igazságügyi informatikai szakértő alapos tudásával.

Erre példa egy eset, amivel kapcsolatban Dr. Szöőr Anna pszichológus-jogászt keresték meg.

"Az internetes zaklatásról szóló cikkem után megkeresett egy, a Fővárosi Törvényszéken folyó személyiségi jogi per alperese. Állítása szerint a felperesek jogi képviselője saját maga, egy  könyvtárban és nem az irodájában, a keresetlevél  beadása előtt két nappal, ráadásul duplán  mentette el a felpereseket állítólagosan lejárató tartalmú e-maileket, majd azt adta be a bíróságra. A duplum által olyan látszatot keltett, mintha több elektronikus levéllel rendelkezne bizonyítékként és az igazságügyi informatikai szakértői vizsgálat után az is kiderült, hogy ezek közül egyik sem jött az alperes által használt szolgáltatótól" - mondta Dr. Szöőr Anna.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A pszichológus-jogász hozzátette: mivel személyiségi jogi perről van szó, nem kerülhető meg az a tény, hogy ezúttal egyértelmű az anyagi haszonszerzésre vonatkozó szándék. Ugyanakkor igen nehéz megállapítani, hogy a felperesek jogi képviselője jóhiszeműen, vagy rosszhiszeműen járt el. Ha a Fővárosi Törvényszék elektronikus adathordozón kérte a bizonyítékot, könnyen lehet, hogy az ügyvéd ezt azért az utolsó percben produkálta, mert nem gondolta, hogy valaha ezt bekérik tőle. Ugyanakkor alapos a gyanú, hogy informatikai csalást követett el, hiszen a DVD-t ő maga töltötte meg tartalommal.

Igen nehéz utólag bebizonyítani a jóhiszeműséget egy olyan helyzetben, amikor komoly pénzösszegről van szó. Ráadásul ez az ügy még további kérdéseket is felvet. Tudtak-e a felperesek a jogi képviselőjük akciójáról, vagy azt kizárólag a maga elképzelései alapján tette? Tehát, ha csalás történt, akkor azt velük együtt, vagy ő egyedül követte el?

"A napokban felvettem a  kapcsolatot az Országos Bírósági Hivatal egyik tanácsadójával. Tájékoztatott arról, hogy az OBH-n belül már működik a Kibernetikai munkacsoport, amely képzéseket is szervez a bírák számára" - mondta Dr. Szöőr Anna, aki úgy véli, hogy megfelelő jogszabályi környezetben könnyebben elkerülhetőek lennének a félreértések.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Erősödik a főpolgármester szerepe a budapesti fejlesztésekben

Erősíti a főpolgármester és a fővárosi önkormányzat szerepét a budapesti fejlesztésekkel kapcsolatos döntésekben a szombaton megalakult Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a megalakulást követő sajtótájékoztatón.
2018. 11. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a cigaretta ára - egy ábrán

Egy doboz Sopianae, Multifilter, Symphonia cigaretta éves fogyasztói átlagára, Ft (multifilteres, rövid, csomag)
2018. 11. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's

A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, az idén immár másodszor, és ezzel be is fejeződik Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.
2018. 11. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Havazás is lehet a jövő héten

A jövő hét elején az eső mellett havas eső, havazás is lehet, a hét második felében eső lesz a jellemző. A leghidegebb órákban mínuszokra is készülni kell, s többfelé a maximumok is plusz 5 fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
2018. 11. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 11. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Este megkezdi a sószórást a közútkezelő

Megelőző sószórást végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mert az előrejelzések alapján vasárnap estére, illetve hétfő reggelre az ország több részén kisebb hószállingózás, gyenge havazás várható - tájékoztatta a cég vasárnap az MTI-t.
2018. 11. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Párbeszéd Szijjártó Péter lemondását követeli

A Párbeszéd felszólítja Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy a Gruevszki-ügy miatt adja be lemondását, és az Országgyűlés hétfői ülésén ezt jelentse is be.
2018. 11. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az LMP a légszennyezettség csökkentése érdekében lépéseket vár a kormánytól

A Lehet Más a Politika (LMP) a légszennyezettség csökkentése érdekében lépéseket vár a kormánytól, emellett közérdekű adatigényléssel és saját mérésekkel lép fel a probléma ellen.
2018. 11. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A béremelkedés nem az inflációt serkenti, hanem a gazdaságot

Folyamatban volt és van egy jelentős béremelkedés, ez azonban nem az inflációt serkenti, hanem a gazdaságot - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2018. 11. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT forgalma a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 328,39 ponton zárt pénteken, 741,76 ponttal, 1,92 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2018. 11. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas részvételi rekord a TEK budo- és küzdősportgálán

Az eddigi részvételi rekord jelentősen megdőlt a Terrorelhárítási Központ (TEK) szervezésében szombaton hatodik alkalommal megrendezett budo- és küzdősportgálán.
2018. 11. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Március végén tesz javaslatot az MTA átalakítására a felkért testület

Az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottsága jövő év március végéig tesz javaslatot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működésének átalakítására - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a Modern Gyárak Éjszakája megnyitóján újságírói kérdésre válaszolva.
2018. 11. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Korábban Érkeztem Alapítvány író-olvasó találkozót szervez Szegeden

A koraszülöttek Nemzetközi Világnapja alkalmából író-olvasó találkozót szervez Szegeden - Vadadi Adrienn mesekönyvíró vezetésével - a Korábban Érkeztem Alapítvány - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2018. 11. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Buda, Pest és Óbuda egyesítésével világváros jött létre

A korabeli viszonyok között világváros alakult ki Buda, Pest és Óbuda egyesítésével 1873. november 17-én - mondta Katona Csaba történész az M1 aktuális csatornán szombaton, Budapest létrejöttének 145. évfordulója kapcsán.
2018. 11. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fáklyás felvonulással emlékezett Budapest egyesítésére az MSZP és a Párbeszéd

Fáklyagyújtással és felvonulással emlékezett Budapest 145 évvel ezelőtti egyesítésére az MSZP és a Párbeszéd a Szabadság híd pesti hídfőjénél szombat este.
2018. 11. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Összefogással még több koraszülöttből lehet egészséges felnőtt

A koraszülötteket és szüleiket segítő szakterületek összefogásával még több, idő előtt született gyermek válhat egészséges felnőtté - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a koraszülöttek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
2018. 11. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tinédzserek sikerei a nyitónapon - Súlyemelő-ob

Javarészt a húsz éven aluliak sikerét hozta a súlyemelők országos bajnokságának első napja Szombathelyen.
2018. 11. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ruszin Művészet Remekei címmel nyílt kiállítás a Stefánia Palotában

Ruszin Művészet Remekei címmel nyílt kiállítás szombaton, a budapesti Stefánia Palotában, ahol tárgyi emlékek és képzőművészeti alkotások mutatják be a ruszin hagyományokat és örökséget.
2018. 11. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 11. 18. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország támogatja Horvátország OECD-csatlakozását

Magyarország támogatja Horvátország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez, az OECD-hez - jelentette ki Marija Pejcinovic Buric horvát külügyminiszter a Vecernji List című horvát napilapnak adott interjújában szombaton.
2018. 11. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás