Új amerikai részvényalapot indít a 25 éves Budapest Alapkezelő

Az idén 25 éves Budapest Alapkezelő Budapest USA Részvény Alap néven új ország specifikus alapot indít, amely kihasználva az Egyesült Államok részvénypiacának kiváló hozamait a Standard & Poor’s 500 index vállalatainak részvényeibe fektet. Az alapkezelő teljes kezelt vagyona 2017. első négy hónapjában 2%-kal 548,6 milliárd forintra emelkedett, az első negyedév végén pedig 8,45%-os piaci részesedést ért el.

Új amerikai részvényalapot indít a 25 éves Budapest Alapkezelő

A világszerte tapasztalható alacsony kamatszintek miatt a befektetők figyelme egyre inkább a részvénypiacok felé fordul. 2007 óta jelentősen lecsökkent az alacsony kockázatú eszközökkel elérhető hozampotenciál, ezért az inflációt meghaladó hozamlehetőséget kínáló részvénybefektetések a Budapest Alapkezelő termékfejlesztésében is központi szerepet játszanak. Az Egyesült Államok piaca 2016 végén a globális piac 53,2%-át tette ki, ezzel a legnagyobb szereplőnek számít, és egyben a világ egyik legegészségesebb gazdaságának tekinthető. Ezért a Budapest Alapkezelő évek óta ajánlja ügyfeleinek az amerikai piacot, mivel úgy véli, az itt elérhető befektetési lehetőségek továbbra is kiváló növekedési potenciállal rendelkeznek. Jó példa erre a tavaly kiemelkedő, 7,64%-os éves hozamot realizáló Budapest US95 Plusz Alap*, amely az Egyesült Államok jellemzően alacsony ingadozású és magas osztalékkal rendelkező top 50 részvényébe fektetett.

 

Az amerikai piac iránt továbbra is növekvő érdeklődést látva hozta létre a Budapest Alapkezelő első ország specifikus részvényalapját, amely Budapest USA Részvény Alap néven a Budapest US95 Plusz Alap utódjaként kerül a portfólióba. Az alap a Standard & Poor’s 500-as indexe alapján az Egyesült Államok 500 legnagyobb vállalatának részvényeiből válogat. Mivel jelenleg a technológiai, az egészségügyi, valamint a tartós fogyasztási cikkek szektora teljesít a legjobban, így a kosárba többek között olyan innovatív nagyvállalatok részvényei kerülnek, mint az Alphabet, az Apple, a Netflix, a Tesla, a Pfizer, a Johnson & Johnson, az Amazon és a Wal-Mart. Az új alap alapkezelői díja a piacon az egyik legalacsonyabb lesz.

 

 „Az új részvényalapunk elsősorban azon befektetők számára ajánlott, akik hosszú távon gondolkodnak, és az átlagosnál magasabb hozam érdekében hajlandóak több kockázatot is vállalni” – mondta Konkoly Miklós, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója. „Tapasztalataink azt mutatják, hogy sok ügyfél inkább a biztonságosabb, rövidtávra szóló, összességében viszont alacsony hozamú eszközöket választja akár hosszú éveken keresztül is, holott egy kockázatosabb, hosszútávra szóló eszközzel magasabb hozamot érhetne el. A mi feladatunk, hogy az ügyfelekkel megismertessük ezen befektetések előnyeit, a kockázatkezelés lehetőségeit, illetve megmutassuk nekik, hogy szakembereink segítségével ezeken a befektetéseken keresztül hogyan alakíthatják ki a céljaikhoz leginkább illeszkedő portfóliót.”

 

A 2017-es év jól indult a Budapest Alapkezelőnél: április végéig a teljes kezelt vagyon 2%-kal 548,6 milliárd forintra emelkedett, míg az alapokban kezelt vagyon 484,1 milliárd forintra nőtt, ami 1,2%-os növekedést jelent tavaly év végéhez képest. A Budapest Alapkezelő piaci részesedése az idei első negyedév végén 8,45% volt (forrás: BAMOSZ). A Budapest Alapkezelő által elért növekedés legfőbb motorja a Paradigma és Paradigma Plusz alapjainak kiváló teljesítménye (a Paradigma Alap 4,76 %-os, a Paradigma Plusz Alap pedig 6,51%-os hozamot ért el a 2015.12.31-2016.12.30 közötti időszakban), amelyekbe mintegy 15 milliárd forint áramlott be 2017 első öt hónapjában. Hasonlóan jól kezdte az évet a 2015 őszén indult Prémium Portfólió Alapok Alapja is, amelybe 2,6 milliárd forintot fektettek, míg a Budapest Esernyő Alap részalap portfólióiba 6,5 milliárd forint áramlott be ugyanebben az időszakban. 

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2017. 10. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Philips nyeresége

A Philips nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet, amihez jelentősen hozzájárult a kínai kereslet erőteljes bővülése.
2017. 10. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint délelőtt

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest hétfő délelőtt a bankközi devizapiacon a péntek esti árfolyamokhoz viszonyítva.
2017. 10. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a Daimler nyeresége

Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Daimler nyeresége a harmadik negyedévben, miután a károsanyag-kibocsátási botrányban érintett járművei javítási költségei és más egyéb egyszeri tételek több száz millió euróval rontották eredményét.
2017. 10. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Új történelmi csúcson zárta a hetet a BUX index

Csökkenő forgalomban, új történelmi csúcson zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 39 132,62 ponton fejezte be a kereskedést, 237,74 ponttal, 0,61 százalékkal magasabban előző heti záró értékénél.
2017. 10. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adóreformról vitáznak az Egyesült Államokban - devizapiaci elemzői vélemény

-Az átlagos havi bér augusztusban 13,2%-kal, azaz 292 400 forintra nőtt az előző évhez képest. -Augusztusban 36,8%-kal nőtt az építőipari termelés volumene az előző évvel összehasonlítva.
2017. 10. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint péntek estére

Enyhén gyengült a forint péntek estére a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2017. 10. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT - A nap nyertese az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,41 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 39 132,62 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
2017. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó irányba mozdultak a befektetők

Miközben szeptemberben újra hatezer milliárd forint fölé emelkedett a befektetési alapokban elhelyezett vagyon, jelentősen megváltozott a megtakarítók által kedvelt befektetési alap kategóriák sorrendje. A favorit egyértelműen a vegyes alapok, miközben a pénzpiaci és kötvényalapok vagyona egyre zsugorodik – tájékoztatott a K&H.
2017. 10. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Két napig nem lehet kereskedni a CIG Pannónia részvényeivel

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) két napra felfüggeszti a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését a társaság részvénystruktúrájának átalakítása miatt.
2017. 10. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Oroszország elleni szankciók nem ijesztik el a befektetőket

A befektetők jó ideje a kockázatosabb eszközökben, a kockázatosabb országokban keresik a számukra megfelelő hozamokat. A 2014-ben Oroszország ellen bevezetett szankciók után az orosz kötvénypiac már nem tudott annyi dollárban denominált kötvényt kibocsátani, mint korábban, de a nemzetközi befektetők egy részét ez sem tántorította el az orosz piactól. Sikeres vállalati kötvénykibocsátások voltak többek között a telekommunikáció, az alapvető fogyasztási javak és az ingatlanfejlesztés területén. Az Orosz Vasutak 15 milliárd rubeles kötvénykibocsátását kétszeresen jegyezték túl, és a Novolipetszk (acél) 500 millió dolláros, valamint a Nostrum Oil 725 millió dolláros kötvényibocsátásai is jó fogadtatásra találtak a nyugat-európai és észak-amerikai befektetők körében.
2017. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitívan fogadták a befektetők a Daimler számait

A harmadik negyedévben év/év alapon 14%-kal 2,27 milliárd euróra esett vissza a Daimler profitja, ám ez főként a Mercedeshez kapcsolódó egyszeri 453 milliós költségnek volt köszönhető, amit légzsák problémák és szoftverfrissítések miatti autó visszahívások eredményeztek.
2017. 10. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,39 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,60 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,43 százalékkal emelkedett nyitáskor.
2017. 10. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel, a dollárhoz képest gyengült, míg az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött.
2017. 10. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a forint estére

Az euróval és a dollárral szemben kissé erősödött, a svájci frank ellenében enyhén gyengült a forint csütörtök estig a bankközi devizapiacon.
2017. 10. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta pluszba a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,44 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 39 098,21 ponton zárt csütörtökön.
2017. 10. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmaradt a várttól az SAP eredménye

Az SAP ma reggel tette közzé harmadik negyedéves számait, ezzel Európában is megkezdődött a gyorsjelentések sora.
2017. 10. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei

Vegyesen zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei csütörtökön. A kereskedés elején elért tízéves csúcsról lefordultak a mutatók a felemásnak tűnő kínai makroadatok közzététele után.
2017. 10. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2017. 10. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás