Új befektetőket hoz Magyarországra a keleti nyitás

A keleti nyitás nemcsak a magyar termékek és szolgáltatások piacszerzését, hanem a tőkeerős ázsiai cégek belföldi befektetéseit is támogatja, így új fejlesztések jelenhetnek meg Magyarországon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, az indiai SRF Group beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján.

Új befektetőket hoz Magyarországra a keleti nyitás

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a globális kereskedelem és gazdaság változásai is felértékelik a keleti nyitást, mert a digitális forradalmat meghatározó újítások jelentős része keletről indul. Ehhez hasonlóan ma már a tőke sem csupán nyugatról áramlik keletre, hiszen egyre gyakrabban szereznek tőkeerős ázsiai vállalatok nyugati cégeket és piaci részesedést - tette hozzá.
   
Szijjártó Péter kiemelte a meggyőző befektetési környezet jelentőségét a keletről érkező fejlesztések megnyerésében és hozzátette, hogy Magyarország az SRF beruházását is ennek köszönhetően tudta az erős nemzetközi versenyben elnyerni. Hozzátette, hogy a sikerhez többek között a rugalmas munkaerőpiac és az alacsony adóterhek, a duális szakképzés és a már Magyarországon működő indiai cégek, az Apollo Tyres vagy a Tata Group sikerei is hozzájárultak.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
Az SFR 18 milliárd forintból hozza létre 100 alkalmazottat foglalkoztató, első európai telephelyét a Samsung és a Thyssenkrupp üzemét is befogadó Jászfényszarun. A kormány 1,13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti az új üzem létrehozását, és további 4 indiai beruházásról tárgyal jelenleg is - közölte a miniszter. Hangsúlyozta, hogy a jászfényszarui üzem az élelmiszeripar számára állít elő csomagolóanyagokat, tehát - mint mondta - az egyik leginnovatívabb termelési ágazatot erősíti Magyarországon, valamint hozzájárul a több mint 95 ezer embert foglalkoztató és tavaly 5300 milliárd forint termelési értéket előállító belföldi vegyipar teljesítményéhez. 

Erősíti egyúttal a gazdasági kapcsolatokat is, amelyeknek köszönhetően tavaly az India és Magyarország közötti kereskedelmi forgalom több mint 17 százalékos bővüléssel elérte a 666 millió dollárt - tette hozzá.
   
Győriné Czeglédi Márta, Jászfényszaru független polgármestere üdvözölte, hogy a beruházó Magyarországot tekinti Európa kapujának és a jászsági település ipari övezetét erősíti. Hozzátette, hogy az önkormányzat minden eszközzel támogatja a vállalat helyi oktatási és képzési tevékenységét.
    

Asis Bharatram, az SRF Group ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a 15 hektáros telephelyen 2019-től állítanak elő csomagolóanyagokat a legkorszerűbb technológiával. A magyarországi gyártóegység felépítésétől azt várja, hogy az SRF a világ legnagyobb csomagolófólia-gyártójává válva, közelebb kerül az európai ügyfelekhez, akiket így gyorsabban és hatékonyabban szolgálhat ki. A helyszín kiválasztását elősegítette, hogy a magyar kormány gyorsan reagált a vállalat érdeklődésére, és átlátható viszonyokat teremtett a beruházás számára - tette hozzá.    

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor


Asis Bharatram ismertette, hogy a túlnyomórészt vegyiparban érdekelt cég majdnem 50 éve gyárt műszaki textíliákat, műanyagokat és csomagolóanyagokat, jelentős kutatási és fejlesztési tevékenységet végez, a profittermelésen túl pedig kiemelkedően fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást. Az indiai központú SRF világszerte 15 gyárat működtet és 6300 munkavállalót foglalkoztat, csomagolási termékeit csaknem 100 országban értékesíti.

Hozzászólások

Székesfehérvár az okosvárossá válás küszöbén

A Vodafone Magyarországgal kötött megállapodásnak köszönhetően Fejér megye székhelye lehetővé tette a városlakók számára az okos parkolás lehetőségét. A szolgáltató rendszerének köszönhetően Székesfehérváron mintegy száz parkolóhely foglaltsági állapotát követhetik nyomon a lakosok a mobiljuk segítségével. A legmodernebb technológiákat bemutató sajtótájékoztatón a résztvevők láthatták a századik NB-IoT megoldással működő parkolószenzor telepítését is.
2018. 12. 10. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így kezdték a hétfőt az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn.
2018. 12. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már januárban szükséged lenne a Diákhitelre? Még hat napod van!

Az év vége közeledte az első tanulmányi félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje is egyben. A hallgatók az első szemeszterben december 15-éig adhatják le diákhitel kérelmeiket, s az újévben január 15-én kaphatják kézhez a megigényelt kölcsön összeget. A szabad felhasználású Diákhitel1 rekordalacsony, 2,3%-os kamatozással, míg a Diákhitel2 továbbra is egyedülállóan kedvező feltételekkel, 0%-os kamattal igényelhető az önköltséges képzésben.
2018. 12. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton az euróövezeti befektetői hangulat

Négyéves mélypontra esett decemberben a befektetői hangulat az euróövezetben az olasz költségvetési terv miatt Brüsszel és Róma között éleződő konfliktus, valamint Nagy-Britannia uniós kilépésének bonyodalmai miatt a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett tanulmánya szerint.
2018. 12. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért törlik a KEG-részvényeket a tőzsdéről

Jogsértések miatt, a tőzsdei szereplőktől elvárt tájékoztatási kötelezettség elmulasztásáért a Magyar Nemzeti Bank elrendelte a Közép-Európai Gázterminál Nyrt. (KEG) részvényeinek törlését a tőzsdei terméklistáról december 18-tól - közölte az MTI-vel az MNB hétfőn. A befektetőket a törlésről a Budapesti Értéktőzsde Zrt. honlapján tájékoztatta.
2018. 12. 10. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BÉT napi gyakorisággal közzéteszi a jelzáloglevél indexeket

A Budapesti Értéktőzsde december 3-ától hivatalos indexként és napi gyakorisággal teszi közzé a jelzáloglevél index család tagjait, miután az egy éves tesztidőszak sikeresen zárult - közölte az MTI-vel a BÉT hétfőn.
2018. 12. 10. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták a vízilabda szabálymódosításait

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) elfogadta a vízilabdára vonatkozó szabálymódosító-csomagot, amelynek célja leginkább a játék felgyorsítása.
2018. 12. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteségesen indult a kereskedés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 12. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint hétfőre virradóra

Erősödött a forint hétfőre virradóra a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2018. 12. 10. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszokra számíthatunk a tőzsdén

A negatív nemzetközi hangulat miatt esés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
2018. 12. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingyenes karácsonyi rendezvényeket tart a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Idén karácsonykor is ünnepi programokkal és ajándékokkal örvendeztet meg 3200 magyarországi és határon túli, nehéz anyagi körülmények között élő, rászoruló gyermeket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ).
2018. 12. 10. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már januárban dönthet a kormány a Digitális Sport Stratégiáról

Már januárban dönthet a kormány a Digitális Sport Stratégiáról, melyről fórumot rendeztek az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
2018. 12. 10. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

106 magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat

Az Európai Bizottság kihirdette WiFi4EU finanszírozási programjának pályázati eredményeit, amely szerint mintegy 2800 európai helység, köztük 106 magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat - közölte az uniós bizottság pénteken.
2018. 12. 10. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolcszázmillió forintos áfacsalást lepleztek le

Nyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót (áfa) csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI.
2018. 12. 10. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a méz ára

felvásárlási átlagár, Ft/kg; átlagár az állatpiacokon és -vásárokon, Ft/kg
2018. 12. 09. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan az ország legnagyobb adventi koszorúja

Az ország "legnagyobb adventi koszorúja" lett a diósgyőri vár, amelynek már két bástyáját világítják meg - egy-egy gyertyát szimbolizálva - advent második vasárnapján - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018. 12. 09. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 12. 09. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Borús, csapadékos időnk lesz

A jövő héten is borús, csapadékos idő várható: eső, ónos eső, hó is lehet. Kisebb lehűlésre is készülni kell, többfelé a maximumok is fagypont körül alakulhatnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2018. 12. 09. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig nem javult a levegő minősége

Továbbra is több helyen kifogásolt a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt.
2018. 12. 09. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mézeskalácsfalu épül Vácrátóton

Az adventi időszakban idén is felépül Vácrátóton a mesebeli Mézeskalácsfalu, amelyet először a Mindenki karácsonya elnevezésű rendezvényen lehet majd megtekinteni december 15-én - tájékoztatta a Pest megyei település polgármestere az MTI-t.
2018. 12. 09. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás