Új egészségházat adtak át Szeged-Kiskundorozsmán

Átadták az új egészségházat hétfőn Szeged-Kiskundorozsmán, a több mint 280 millió forint uniós és önkormányzati forrásból kialakított intézményben csaknem húszezer ember ellátásáról gondoskodnak.

Új egészségházat adtak át Szeged-Kiskundorozsmán

Botka László (MSZP) polgármester az avatóünnepségen elmondta, az év végéig a városban mintegy egymilliárd forintból újul meg az egészségügyi alapellátás infrastruktúrája, több rendelő felújítása már megtörtént vagy folyik jelenleg is, a kiskundorozsmai egészségházon kívül pedig Tápén készül új épület, ott a városrészben dolgozó védőnők számára.
   
A kiskundorozsmai rendelő eddigi épülete száztíz éves, 1908-ban épült. Az ingatlant nem lehet már a mai igényeknek megfelelően fölújítani, ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy újat építenek a városrészben - közölte a politikus.

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?

 
A csaknem 600 négyzetméteres, teljes egészében akadálymentesített egészségházban minden tevékenységet külön épületrészben helyeztek el. Az intézményben négy háziorvos és két gyermekorvos, valamint két fogorvos dolgozik külön rendelőhelyiségekben egy-egy asszisztenssel, valamint négy védőnő fogadja a kisgyermekes családokat. Az épület kialakítása mellett a fejlesztés részeként az ellátáshoz szükséges orvostechnikai eszközöket is vásároltak - tudatta a polgármester.

Hozzászólások

BÉT: Milyen lesz a pénteki kereskedés?

Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2018. 07. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország szén-dioxid kibocsátása - egy ábrán

ezer tonna, bruttó
2018. 07. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kocatelepet és látogatóközpontot adtak át Somogyban

Kocatelepet, illetve egy oktató- és látogatóközpontot adtak át csütörtökön Somogy megyében, a somogyszobi Nagybaráti-pusztán tartott ünnepségen Nagy István agrárminiszter egyebek mellett a versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt.
2018. 07. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor: Tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát

A jövőben is tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Jeruzsálemben.
2018. 07. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégén ismét változékony időnk lesz

A hétvégén is változékony lesz az idő: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A maximumok jellemzően 30 fok körül alakulnak, de vasárnap többfelé a 25 fokot sem éri el a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2018. 07. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2018. 07. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,52 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 35 117,83 ponton zárt csütörtökön.
2018. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség az elszaporodott vadak miatt

Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség (BSz), mert továbbra sem születtek meg azok a törvényben rögzített szabályok, amelyek a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadakra vonatkozó vadgazdálkodást szabályoznák - mondta Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén gyenge lehet a kajszibaracktermés

Az idén várhatóan gyenge lesz a kajszibaracktermés, és az augusztus közepéig tartó szezonban, a március eleji fagyok miatt, az átlagosan 30 ezer tonnás termésnek kevesebb mint felét takarítják be a gazdák - derült ki csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által a Fejér megyei Tordasi Fajtakísérleti Állomáson tartott kajszi fajtabemutatón.
2018. 07. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötből egy magyar járt már nudistastrandon

Ötből egy magyar járt már nudistastrandon, kétszer annyi férfi, mint nő - derül ki a Szállás.hu legfrissebb, MTI-nek csütörtökön küldött felméréséből.
2018. 07. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a zöldségek és gyümölcsök segítik megvédeni a bőrt napozás közben

A színes zöldségek és gyümölcsök segítik megvédeni a bőrt a napozás káros hatásaitól - mondta Bálint Márta, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának tanszékvezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
2018. 07. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban

Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Torlódás várható a röszkei és a csanádpalotai határátkelőknél

Torlódás várható a következő napokban a Csongrád megyei határátkelőhelyeken, elsősorban Röszkén és Csanádpalotán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2018. 07. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőttek a k+f ráfordítások 2017-ben

A tavalyi évben 517 milliárd forint volt a kutatás-fejlesztésre (k+f) fordított összeg Magyarországon, ami a GDP 1,35 százalékának felel meg. A k+f-ráfordítások folyó áron 21 százalékkal, 90 milliárd forinttal nőttek az előző évi, alacsony bázishoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatokra épülő legfrissebb elemzéséből. A kiugróan magas emelkedéshez nagymértékben hozzájárult a 2016 végén kiutalt pályázati összegek 2017-ben történt felhasználása - tette hozzá a KSH.
2018. 07. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy új kutatás szerint ez az étrend-kiegészítő nem védi a szívet

Nem védik a szívet az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők egy nagyszabású új kutatás adatai szerint.
2018. 07. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasárnaptól újra jár az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között

Vasárnaptól újra közlekedik az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között, viszont a felújítás második ütemében, várhatóan a nyári iskolai szünet végéig Óbuda felől a Népligetig, Kelenföld felől pedig a Közvágóhídig jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
2018. 07. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik Magyarországon a nemzetiségek támogatása

A jövő évi költségvetésben is nő a magyarországi nemzetiségek támogatása; az erre a célra fordított összeg a 2010-es kormányváltás óta több mint négyszeresére emelkedik - közölte a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 07. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyílik Észtország fővárosában a magyar nagykövetség

Újranyílik Észtország fővárosában, Tallinnban a magyar nagykövetség a kormánynak a Magyar Közlöny szerdai számában közzétett határozata szerint. A kormány arról is döntött, hogy Manchesterben és Innsbruckban főkonzulátus nyílik.
2018. 07. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megint elvitték a Skandináv lottót

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 18-én megtartott 29. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 07. 19. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Csendes nap volt a mai a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,82 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 34 720,31 ponton zárt szerdán.
2018. 07. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás