Új esély az osztrák-magyar kapcsolatokban

Az alakuló osztrák kormány új esélyt jelent az osztrák-magyar kapcsolatokban, az Európai Uniót (EU) viszont közelebb kell vinni az emberekhez - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfő este, ausztriai látogatását követően telefonon az MTI-nek.

Új esély az osztrák-magyar kapcsolatokban

Balog Zoltán Sankt Pöltenben találkozott Johanna Mikl-Leitnerrel, Alsó-Ausztria tartományfőnökével és előadást tartott az EU regionális politikájáról a Duna-régió és Közép-Európa Intézet rendezvényén.
    

A miniszter elmondta: Johanna Mikl-Leitner néppárti politikussal - aki Ausztria belügyminisztere volt - a határvédelem ügyében már korábban jó együttműködést alakított ki a magyar kormány.
    

A hagyományosan jó osztrák-magyar kapcsolatok újabb esélyt kaptak azzal, hogy az ausztriai választások után olyan kormány alakulhat, amellyel Magyarország egyetértést alakíthat ki, különösen a migrációs politikában - mondta Balog Zoltán.
    

Kifejtette: ma a legnagyobb probléma, hogy megrendült a polgárok bizalma az EU intézményeiben, ennek oka pedig elsősorban az emberek számára idegen nyelv, a valóságtól eltávolodó uniós intézmények, politikák, a politikai korrektség.
    

"Ha azt akarjuk, hogy vonzó legyen az EU, akkor közelebb kell vinnünk az emberekhez" - hangsúlyozta a miniszter.
    

Balog Zoltán elmondta: előadásában az EU regionális politikájának közép-európai jelentőségét emelte ki.
   
Németország és a V4-ek - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - közötti gazdasági együttműködésbe Ausztria a mainál nagyobb mértékben bekapcsolódhat, hiszen ennek adott a történelmi és kulturális háttere. A közép-európai régió pedig híd szerepet tölthet be az unió keleti, főként Kína felé irányuló politikájában - mondta Balog Zoltán alsó-ausztriai látogatása után az MTI-nek.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Hét médiaszolgáltatót bírságolt meg a médiatanács

Hét médiaszolgáltatóra szabott ki bírságot adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2018. 09. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízfokos lehűlés lesz a hétvégén

Pénteken még helyenként 30 foknál is melegebb lehet, de a szombaton érkező hidegfronttal mintegy 10 fokot visszaesnek a csúcsértékek. Szombaton többfelé eső is lesz, de pénteken és vasárnap is várható többórás napsütés - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2018. 09. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezentúl több lesz a feliratos film Magyarországon

Nem szűnnek meg a szinkronizált filmek Magyarországon, de a magyar lakosság idegennyelv-tudásának fejlesztése céljából törekszenek arra, hogy több film legyen elérhető és nézhető eredeti nyelven, felirattal - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtökön az MTI-t.
2018. 09. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A skót miniszterelnök szerint ha nincs megállapodás, el kell halasztani a Brexitet

A skót miniszterelnök szerint el kell halasztani Nagy-Britannia jövő márciusban esedékes kilépését az Európai Unióból (Brexit), ha addig nem születik átfogó megállapodás a jövőbeni kapcsolatok feltételrendszeréről.
2018. 09. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2019 közepétől várható az inflációs cél elérése

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb inflációs jelentése szerint rövid távon enyhén 3 százalék felett lesz az infláció, fenntartható módon és szerkezetben 2019 közepétől várható az inflációs cél elérése - mondta Balatoni András, a jegybank igazgatója csütörtökön Budapesten újságíróknak.
2018. 09. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kutatás készült a magyarok kerékpározási szokásairól

Először készült a magyarok biciklizési szokásairól szóló nagy mintájú, átfogó kutatás, amelyet a Magyar Kerékpárosklub és a Medián végzett az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos megbízásából, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. Dánia és Hollandia után Magyarországon a harmadik legmagasabb az elsősorban biciklivel közlekedők aránya - derül ki a felmérésből.
2018. 09. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyibe kerül egy alsós iskolakezdése

Egy alsós gyerek iskolakezdése 2018-ban átlagosan 48 000 forintba került a szülőknek, egy felsősé pedig 61 000 forintba - derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felméréséből.
2018. 09. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Többen is támogatják a második Brexit-népszavazást

Üdvözlendő lenne egy második népszavazás az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról - hangoztatta Andrej Babis cseh és Joseph Muscat máltai kormányfő csütörtökön, az informális salzburgi EU-csúcs szünetében. Theresa May brit miniszterelnök azonban kizárta ennek a lehetőségét.
2018. 09. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott a negatív alapkamaton a svájci jegybank

Az általános piaci várakozásoknak megfelelően, a svájci központi bank (SNB) nem változtatott a szakértők szerint ultra-laza monetáris politikáján.
2018. 09. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a napot az európai piacok

Vegyesen nyitottak az irányadó mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön.
2018. 09. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Ma is kedvezőek a kilátások

Továbbra is kedvezőek a kilátások a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedésében a szerdai emelkedést követően az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
2018. 09. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közvetlen Sydney-London járatot tervez a Qantas légitársaság

Köztes leszállás nélküli járatok indítását tervezi Sydney és London között a Qantas.
2018. 09. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi új autót adnak el az uniós tagországokban - egy ábrán

Új személygépkocsik eladásának változása az EU-tagállamokban, százalék
2018. 09. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az aktív munkavállalókat már kifizette a Palóc Nagykereskedelmi Kft. felszámolója

Nógrád megye egykori legnagyobb foglalkoztatója, a felszámolás alatt álló salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. volt aktív munkavállalói már megkapták a juttatásukat, a korábbi boltok többségét pedig értékesítették - tájékoztatta az MTI-t a a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolója szerdán.
2018. 09. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödtek a lengyelországi jogállamisággal kapcsolatos aggályok

Az utóbbi három hónapban csak tovább erősödtek a lengyelországi jogállamisággal kapcsolatos aggályok, a helyzet nem javult - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke a tagállamok általános uniós ügyekben illetékes minisztereinek keddi brüsszeli találkozója után.
2018. 09. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavetheti a német gazdaság fejlődésének ütemét a kereskedelmi konfliktus

Visszavetheti a német gazdaság fejlődésének ütemét a protekcionizmus és az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi konfliktusa - figyelmeztetett szerdán az egyik vezető német gazdaságkutató intézet.
2018. 09. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővítik a világhírű madridi Prado múzeum

Negyvenmillió euróból (12,9 milliárd forint) bővül a világhírű madridi Prado múzeum - jelentette be Carmen Calvo miniszterelnök-helyettes szerdán a képtárban tett látogatása után.
2018. 09. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a biztosítási díjbevételek Magyarországon

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2018. 09. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP Bank Románia a vállalati hitelezésre összpontosít

A vállalati hitelezésre összpontosít az OTP Bank Románia, amely az első fél évben az egy évvel korábbinál 70 százalékkal több, 1 milliárd lej (69,5 milliárd forint) értékű új hitelt nyújtott a nagyvállalatoknak - közölte szerdán a magyar bank romániai leányvállalata.
2018. 09. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dzsudzsák Balázs továbbra is az Egyesült Arab Emírségekben futballozik

Dzsudzsák Balázs továbbra is az Egyesült Arab Emírségekben futballozik: a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya szerdán aláírta szerződését az al-Ittihad Kalba SC csapatánál a klub közösségi oldalának beszámolója szerint.
2018. 09. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás