Új forgatókönyvet kapnak a lakáshitelesek

A jövőben átalakulhat a lakáshitelpiac: a jegybank “fogyasztóbarát” jelölést adna az olcsóbb lakáshiteleknek. Ugyanakkor már most is vannak barátságos, az átlagnál olcsóbb lakáshitelek: a biztonságos, 10 évre vagy annál hosszabb időre fix törlesztőrészletű lakáshitelek thm-jei között 3 százalékpontos különbségek lehetnek, ami a visszafizetendő összegben akár 4-5 millió forintot is jelenthet. Akinek lakáshitele van, annak a futamidő alatt is érdemes figyelnie a bankok ajánlatait, ha talál a meglévőnél olcsóbb lakáshitelt, akkor hitelváltással mérsékelheti a kiadásait.

Új forgatókönyvet kapnak a lakáshitelesek

 

Bár a lakáshitel-felvevők körében egyre népszerűbbek a több évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek, a teljes hiteldíjmutatójukat nagyban meghatározó kamatfelár szintje nemzetközi összevetésben még így is magasnak számít. Emiatt a jegybank úgy döntött, bevezeti a lakáshitelekre a fogyasztóbarát jelölést. Ezt a minősítést azok kaphatják meg, amelyeknek alacsony a felára, ezért az olcsóbb lakáshitelek közé tartoznak.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


“Tulajdonképpen már most is vannak a piaci átlagnál olcsóbb, barátságos lakáshitelek. Ezek kiválasztásához csak alaposan meg kell nézni a kínálatot” - mondta Gergely Péter, a banki ajánlatok összehasonlításával foglalkozó BankRáció.hu hitelszakértője a cég friss elemzését ismertetve. A BankRáció.hu március közepén több mint egy tucat bank 10 évig vagy annál hosszabb ideig fix törlesztőrészletet garantáló - 10 millió forintos és 20 éves futamidejű -  lakáshitelét hasonlította össze. A legolcsóbb ajánlatok teljes hiteldíjmutatója 5-5,5 százalék között mozgott, a legdrágábbaké pedig 8 százalék felett volt. A thm-ben látható különbség pedig a teljes visszafizetendő összegben is számottevő, akár 3-5 millió forintos összeget jelenthet.
Gergely Péter szerint, aki az online hitelkalkulátorok segítségével összeveti az ajánlatokat, az már most is megtalálhatja a legalacsonyabb havi törlesztést és teljes visszafizetendő összeget biztosító lakáshitelt.

“Nagyon fontos, hogy ne csak a saját bankunktól kérjünk ajánlatot, mert szinte biztos, hogy nem ott kapjuk a legjobb ajánlatot. Másrészt mindenképpen nézzük át, hogy milyen kedvezményeket adnak az egyes bankok, mert ezek kihasználásával is csökkenthető a törlesztőrészlet.

“Akinek például lakásvásárlás miatt már most szüksége van lakáshitelre, annak nem feltétlenül kell várnia a fogyasztóbarát hitelekre, hiszen már most is vannak olyanok. Csak pár perces kereséssel ki kell választani az ajánlatok közül a legolcsóbbat” - tette hozzá a szakértő.

“A jegybank által tervezett fogyasztóbarát hitel minősítés piaci hatását csak később lehet értékelni. Az azonban már valószínűsíthető, hogy az adósoknak több szempontból is változást hozhat. A lépés nyomán olcsóbbá válhatnak a fix törlesztésű lakáshitelek” - mondta Gergely Péter. Szerinte a magyar bankpiacon egyelőre kevésbé népszerű hitelkiváltások számát is növelheti a lépés. Fontos, hogy bármely banknál is igényelt lakáshitelt valaki, ha a futamidő során bármikor talál jobb ajánlatot, akkor - bár a hitelváltásnak lehetnek költségei - összességében azonban könnyen lehet, hogy menet közben érdemes bankot váltani.

 

Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?

 

Hozzászólások

Nőtt az engedélyezett lakáshitelek száma és összege

A támogatott valamint a piaci lakáshitelek körében is nőtt az engedélyezett lakáshitelek száma és összege az első hat hónapban, emelkedett a lakáshitelek folyósítása is az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványából.
2017. 10. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliós tételt is bukhatunk a hitelügyintézőkön

Hasznos, ha az embernek van egy ingatlanos ismerőse, aki tudja, hogy melyik hivatalban mit, hogyan kell átíratni. A pénzügyi ügyintézőkön, az ügyvédeken és az energetikai tanúsítványon ugyanis rengeteget lehet spórolni.
2017. 10. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország lemond a Nemzetközi Valutaalap rugalmas hitelkeretéről

Lengyelország lemond a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rugalmas hitelkeretéről (Flexible Credit Line, FCL), amely 9,5 milliárd dollárra szólt - közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter.
2017. 10. 15. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kijön a matek: lakást vesz és kiadja

A panellakások kifizethető, egyben ideális befektetési célpontot jelentenek azok számára, akik kiadási céllal szeretnének ingatlant vásárolni. Budapest ugyan már drágának számít, de néhány nagyvárosban még érdemes beszállni ebbe a befektetési formába. Kevesen ismerik, de létezik mesterképlet is, ami alapján könnyen tervezhető a megtérülés.
2017. 10. 12. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van kereslet a fogyasztóbarát lakáshitelre az UniCreditnél

Több tucat ügyfél fogyasztóbarát lakáshitel-igénylése áll elbírálás alatt az UniCredit Banknál, amely húsz napja kínálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szempontjai szerint kidolgozott terméket - mondta az MTI-nek Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója a bank Korszakalkotók programjának indító sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
2017. 10. 12. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre jobban teljesít a hazai ingatlanpiac

Befektetői szempontból is egyre jobban teljesít a magyarországi ingatlanpiac, amely a tavalyi, több mint 1,7 milliárd euró rekord összegű befektetés után az idén is sikeres évet zárhat - közölte a Deloitte Magyarország szerdán az MTI-vel.
2017. 10. 11. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 52 bank kínál minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket

Már 52 kereskedelmi bank és takarékszövetkezet kínál minősített fogyasztóbarát lakáshitelt, ezek a hitelintézetek folyósították tavaly a teljes lakossági hitelállomány mintegy 80 százalékát - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a jegybank szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. 10. 11. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehországban drágultak legnagyobb ütemben a lakások

Az Európai Unióban Csehországban nőttek legnagyobb ütemben, 13,3 százalékkal a lakóingatlan-árak éves szinten a második negyedévben, a magyarországi 7,7 százalékos drágulás a kilencedik leggyorsabb volt ebben az időszakban - írta az ingatlan.com szerdai közleményében az Eurostat friss adatai alapján.
2017. 10. 11. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Duna House: Még mindig emelkednek az ingatlanárak

Ismét erős forgalmat zárt szeptemberben az ingatlanpiac, még ha az augusztusi értéktől egyetlen százalékkal el is maradt. 2017. szeptemberben, országosan 13 639 ingatlan adás-vétel bonyolódott a Duna House becslése alapján. Tavaly ugyanekkor éppen hogy átlépte a forgalom a 12 ezres darabszámot, ami a mostanitól 13 %-kal gyengébb szint volt. Ennél beszédesebb az idei és a tavalyi harmadik negyedévek összevetése, ugyanis 2016-ban az erős két első negyedévet két gyengébb követte, amely idén nem látszik megismétlődni. Az idei III. negyedévben több mint 40 ezer ingatlan cserélt gazdát a tavalyi 35 ezerrel szemben, ami 15%-os többletet jelent a piacon. Az idei első 9 hónapban a Duna House becslése alapján 115 043 adás-vétel történt, míg ugyanebben az időszakban tavaly 114 ezer alatt maradt a forgalom. Ezzel idén először fordult elő, hogy még ha csak csekély mértékben is, de meghaladta az idei piac a tavalyi azonos időszakot.
2017. 10. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lelassult a lakások drágulása

● Lassult a lakásdrágulás a második negyedévben: a használt lakások ára már csak 7,8, az újaké 4,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. ● Az ingatlan.com elemzése szerint a lakáspiaci kereslet továbbra is erősnek mondható, az idén 37 százalékkal több érdeklődést mértek a lakások és házak iránt, mint egy évvel korábban. ● Budapesten október elején a lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon átlagosan 516 ezer forint volt. Ezzel szemben a debreceni átlagár 302 ezer, a szegedi 252 ezer, a győri pedig 328 ezer forint volt. ● Az áremelkedés várhatóan folytatódik, de a korábbi években megszokott két számjegyű drágulásnál mérsékeltebb tempóban.
2017. 10. 10. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen bővül idén a jelzáloghitelezés

A várakozásoknál is jobban bővül a jelzáloghitelezés az idén, a K&H Bank szakemberei szerint a jelzáloghitel-piac nagysága, az előzetes becsléseket is meghaladva, az év végéig 30 százalékkal is nőhet, és elérheti a 680-700 milliárd forintot - mondta Rajna Gábor, a K&H lakossági értékesítési igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 09. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Autóvásárlás: így válaszd ki a legjobb kölcsönt az álomautóhoz

Aki még nem volt autótulaj annak azért, aki pedig már volt, annak azért motoszkál a fejében szinte mindig, hogy autót kellene vásárolni vagy le kellene cserélni a mostanit. Akár egy Igaz Szerelemről, akár praktikussági szempontokról van szó, az autóvásárlás kérdése szinte minden ember életében felmerül. Ráadásul a behozott használt autók és az autóvásárlások száma alapján a magyar úgy cseréli a gépkocsikat, mint a mobiltelefont. Hiába tűnik azonban egyszerű, hétköznapi dolognak az autóvásárlás, komoly tíz-, sőt százezer forintokat bukhatunk, ha rosszul választjuk meg, hogy milyen forrásból finanszírozzuk a cserét.
2017. 10. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Százezer embert érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztése, elengedése

Mintegy százezer embert érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről, illetve elengedéséről szóló kormánydöntés - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 05. 09:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb jó eredmény a magyar lakáspiacról

● Továbbra is jelentős a magyarországi lakásépítési kedv: a második negyedévben 23,7 százalékkal nőtt a legalább kétlakásos társasházakra kiadott engedélyek száma, ami duplája az uniós átlagnak. ● Az Eurostat adatai szerint Magyarország mellett a kelet-európai régió is jól szerepelt, Csehország például 36,6, Lengyelország pedig 43 százalékos növekedést ért el. ● Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy az idén az év első hét hónapjában 1,45 millió négyzetméter új lakás építésére adtak ki engedélyt, ami 64 százalékos növekedést jelent éves szinten.
2017. 10. 03. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Belépett a német ingatlanpiacra a HB Reavis

A közép-kelet-európai és a londoni ingatlanpiaci működés után a német fővárosban, Berlinben is megnyitotta első irodáját a HB Reavis. A nemzetközi ingatlanfejlesztő csoport 1993-as fennállása óta több mint 1 millió négyzetméternyi kereskedelmi területet hozott létre Európa-szerte.
2017. 10. 02. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingatlanpiaci körkép: népszerűek a hazai borvidékek

A szüreti időszak a hazai borvidékek ingatlanpiacára is ráirányítja a figyelmet. Számos az eladó hobbitelek és pince, és van vidék, ahol duplájára emelkedtek az árak az elmúlt években. A kereslet is élénkül irántuk, noha a szigorúbb szabályok miatt nehezebb építkezni ide, derül ki OTP Ingatlanpont országos körképéből. Az alacsonyabb árkategóriában keresgélők száma a legmagasabb, ám egyre kevesebb az olcsó ingatlan a piacon.
2017. 09. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztos befektetések, melyek megnövelik házad értékét

Az ingatlanpiaci változások hatására egyre többen döntenek lakóingatlanuk eladása helyett olyan beruházások és felújítások mellett, amelyeknek értéknövelő hatása lehet. Biztos befektetés a konyha korszerűsítése és a télikert építése, hiszen ezek akár húsz százalékkal is megemelhetik a későbbi eladási árat.
2017. 09. 28. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már nem szitokszó a panel

A panellakások iránti kereslet utóbbi időszakban tapasztalható dinamikus növekedésének okaként elsősorban az árelőnyt, a kedvező fenntartási költségeket nevezték meg a HG Media „Fókuszban: A Panelreneszánsz” című konferenciájának előadói. Az ingatlan.com által a konferencia számára készített kutatásból kiderül: a panellakások árelőnye úgy is jelentős, hogy értékük gyorsabban növekszik, mint a téglalakásoké. A panelek népszerűségét tovább erősítheti a tervek szerint jövőre induló állami panelfelújítási program.
2017. 09. 27. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ősszel ismét felível az ingatlanpiac

Év elején három-négy hétig visszafogottabb volt a kereslet, majd nyár közepéig emelkedő tendenciát mutatott az ingatlanpiac. 2017-ben új lehetőségek tárultak a magyarok elé, ezek állnak a háttérben.
2017. 09. 27. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az újszerű lakásokat jobban veszik

Egy év alatt trendszerűen nőtt a nagyobb alapterületű, új és újszerű otthonok iránti kereslet, ami a családi otthonteremtési kedvezménynek (csok), a kedvezőbb hiteleknek és a lakásfejlesztők intenzív kampányának köszönhető - derül ki az Otthontérkép friss felméréséből.
2017. 09. 26. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás