Új menedzsment az FHB élén

Az FHB cégcsoporthoz tartozó FHB Kereskedelmi Bank Zrt. és FHB Jelzálogbank Nyrt. április 25-én, illetve 26-án tartott éves rendes közgyűlése elfogadta a társaságok beszámolóit, megújították a két pénzintézet igazgatóságát, a kereskedelmi bank felügyelőbizottságát és auditbizottságát, és váltás történt mindkét pénzintézet vezérigazgatói és vezérigazgató-helyettesi posztjain is - közölte az FHB csütörtökön az MTI-vel.

Új menedzsment az FHB élén

A változások szervesen illeszkednek az FHB csoport megújulási folyamatába, melynek célja, hogy az FHB a szövetkezeti hitelintézeti integráció stratégiai szereplőjeként egy olyan meghatározó bankcsoport részévé váljon, amely hosszú távon versenyképes a koncentrálódó hazai bankpiacon.
    

A FHB közleményében hangsúlyozza: az idén befejeződik a 2015-ben megkezdődött folyamat, amelynek révén az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. csatlakozik a szövetkezeti hitelintézeti integrációhoz. Ennek egyik lépéseként az FHB csoport 2017 elején bekapcsolódott abba a költség- és szervezetracionalizálási projektbe, amely az év végéig kialakítja a Takarék Csoport hatékonyan működő jelzálogbankját, kereskedelmi bankját és központi bankját.
    

A projekt célja a működési költségek jelentős, mintegy 3 milliárd forintos csökkentése a három pénzintézet között meglevő átfedések, párhuzamosságok megszüntetésével.
    

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. új vezérigazgatója Nagy Gyula, aki eddig a Jelzálogbank felsővezetői pozícióját töltötte be. Helyettese, Tóth Edit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztonsági szolgáltatásokat nyújtó leányvállalatától érkezett a bankhoz, ahol általános vezérigazgató-helyettesként folytatja pályafutását.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. új vezérigazgatója Szabó Levente lett, aki egyben a Takarékbank általános vezérigazgató-helyettese is. Az új vezérigazgatóhoz hasonlóan a most kinevezett vezérigazgató-helyettesek FHB-s megbízatásuk mellett más pozíciót is betöltenek a Takarék Csoportban, Martzy Antal egyúttal a Takarékbank stratégiai és pénzügyi vezérigazgató-helyettese, Kovács Edit a Takarékbank üzleti divízió vezérigazgató-helyettese, míg Tóth Edit egyben az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgató-helyettese is.
    

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatósági elnöki posztját továbbra is Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója tölti be.
    

Távozik az FHB csoporttól Oláh Márton, az FHB Jelzálogbank Nyrt. és az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. vezérigazgatója, Landgraf Erik, az FHB Jelzálogbank Nyrt. jogi vezérigazgató-helyettese, Szuda János, az FHB Jelzálogbank Nyrt. tőkepiaci és treasury igazgatóság  vezetője, az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Tokodi Gábor, az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. általános vezérigazgató-helyettese.
    

A bankcsoport korábban nyilvánosságra hozta, hogy a 2016-os üzleti évet a nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) alapján 593,4 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és az egyszeri tételek elszámolása miatt 15,5 milliárd forintos veszteséggel zárta.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Rangos elismerés: magyar szakembert választott tagjai közé a RICS

A világ egyik leghíresebb ingatlanszervezete, a londoni székhelyű Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) tagjává választották Ódor Dánielt, a Taylor Wessing Ügyvédi Iroda ügyvédjét.
2018. 01. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aláírták az idei MÁV-bérmegállapodást

Aláírta a MÁV-csoport a szakszervezetekkel a megállapodást a 2017-ben kötött, 3 évre szóló bérmegállapodás 2018. évi, átlagosan 12 százalékos bérfejlesztés végrehajtásának részleteiről - közölte a Vasutasok Szakszervezete pénteken az MTI-vel.
2018. 01. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden készpénzét hazautalhatja az Apple

38 milliárd dollár adót fizethet az Apple a külföldön tartott likvid eszközeinek hazautalásáért, így ha teljes egészében a készpénzre vonatkozó 15,5%-os adókulccsal számolunk, összesen 245 milliárd dollárról lehet szó, ami gyakorlatilag egybeesik a vállalat szeptember végén riportált külföldi készpénzállományával.
2018. 01. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult az OTP Bank startup mentorprogramja

Elindult az OTP Bank és a finn Nestholma tanácsadó cég közös startup akcelerátor programja, amelyre száznyolcvan nemzetközi és magyar startup cég jelentkezett, közülük hét cég kapott lehetőséget arra, hogy a bank szakembereivel együttdolgozzon a következő hónapokban - jelentették be a pénzintézet munkatársai a bank sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.
2018. 01. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a Bank of America árfolyama

A vártnál kisebb mértékben emelkedett a Bank of America (BofA) bevétele és profitja a tavalyi negyedik negyedévben, árfolyama ennek ellenére enyhe pluszban áll a New York-i tőzsde nyitása előtti elektronikus kereskedésben.
2018. 01. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

400 millió forintért bővíti gyárát a Momert Zrt.

A dunaújvárosi Momert Zrt. 191,4 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással mintegy 430 millió forintért bővíti gyártókapacitását.
2018. 01. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást kötött a Rolls-Royce és az MVM OVIT

Szándéknyilatkozatot írt alá a Rolls-Royce és az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. arról, hogy partnerséget alakítanak ki a Paks II projekt irányítástechnikai rendszereinek megvalósítására és karbantartására - közölte a Rolls-Royce cég kedden az MTI-vel.
2018. 01. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott az Oberbank

Pénzforgalomra vonatkozó előírásokat sértett meg az Oberbank fióktelepe, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a feltárt jogsértések miatt 20 millió forintos bírságot szabott ki.
2018. 01. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítójának gyártását

Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as gyártását, ha nem sikerül új megrendeléseket begyűjteni - mondta John Leahy, a toulouse-i gyártó kereskedelmi vezetője hétfőn.
2018. 01. 16. 05:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Lisszabonban mutatja be sikeres vezetőképző programjait a MOL és a SEED Üzleti Iskola

Portugália fővárosában január 17. és 18. között rendezik meg a MERIT Summit fórumot, ahol HR vezetők és üzleti iskolák igazgatói találkoznak több mint húsz országból. A nemzetközi programon Magyarországot a MOL és a SEED Üzleti Iskola képviseli.
2018. 01. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Erste Ingatlan Alap megvásárolta a Market Central Ferihegyet

Az Erste Ingatlan Alap tulajdonába került a legnagyobb magyar kiskereskedelmi park, a Market Central Ferihegy és a mellette található Quadrum irodaház. Az Erste Alapkezelő szerint a magyar gazdaság és a kiskereskedelmi piac bővülése a bérleti díjak növekedését hozhatja magával, ami kedvező kilátást jelent az ingatlanpiaci alapok hozamaira nézve.
2018. 01. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres volt a bértárgyalás a SPAR és a KASZ között

Megállapodott a 2018-as bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete.
2018. 01. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatja terjeszkedését az Apollo Tyres

Még zajlik a zöldmezős beruházás Gyöngyöshalászon, de az Apollo Tyres már egy újabb gyáregység építését kezdi meg, ezúttal Indiában. Az Apollo Tyres hetedik gyárának alapkőletételére a napokban került sor, a beruházás első fázisára átszámolva több mint 73 milliárd forintot, illetve 237 millió eurót költenek. A világszínvonalú üzemet India délkeleti részén, Andhra Pradesh államban építik fel, 81 hektáron. (Összehasonlításul: Gyöngyöshalászon a gyár 72 hektáron épül fel, a magyar beruházás értéke 475 millió euró.)
2018. 01. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszintű volt a Jaguar Land Rover tavalyi eladása

Új értékesítési csúcsot döntött a Jaguar Land Rover, 621 ezer 109 gépkocsit adott el Nagy-Britannia legnagyobb autógyártója tavaly - közölte hétfőn az autóipari vállalat.
2018. 01. 15. 11:07
Megosztás:
Hozzászólások:

A Boehringer Ingelheim az eddiginek több mint a duplájára, 250 millió euróra növeli Vállalkozási Alapjának támogatását, amely jelzi a vállalat innováció iránti elkötelezettségét

A Boehringer Ingelheim bejelentette, hogy 100 millióról 250 millió euróra növeli a cég vállalkozási alapjának (Boehringer Ingelheim Venture Fund, BIVF) támogatását. A támogatást sokat ígérő, korai fázisban lévő startup cégekbe fektetik be, amely cégek működési területe elsősorban a regeneratív gyógyászat, a fertőző betegségek kezelése és az immun-onkológia, továbbá a támogatásból növelik az USA-beli portfoliót, és belépnek a digitális egészségügy területére is. A jelentős támogatásnövelés mellett megduplázzák a befektetési menedzserek számát is.
2018. 01. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar régiós vezetőt nevezett ki a Mastercard

2018 januártól Romvári Frigyes a Mastercard régiós ügyfélkapcsolati igazgatójaként folytatja munkáját, ezen belül kiemelt feladata lesz a fizetéstechnológiai cég és az OTP Bank régiós kapcsolatának támogatása.
2018. 01. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezőek lehetnek az új pénzforgalmi szabályok a bankkártya-tulajdonosoknak

Szombattól új pénzforgalmi szabályok lépnek életbe Magyarországon is, amelyek a PSD2, azaz a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított uniós irányelv alapján számos kedvező változást hoznak a pénzügyi szolgáltatások terén. Az új szabályok több esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak.
2018. 01. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új HR vezető a Praktikernél

Márton Katalin lett a Praktiker új HR vezetője. A szakember korábban már dolgozott a barkácsláncnál, majd részt vett a Posta Biztosító felépítésében és a Saint-Gobain Építőanyag Kereskedő Zrt. átstrukturálásában.
2018. 01. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

WIZZ rekord: több mint 28 millió utas, 24%-os növekedés 2017-ben

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy 2017-ben rekordszámú utast szállított, jelentősen bővítette hálózatát, lebonyolította minden eddiginél nagyobb repülőgép-megrendelését, részben szponzorált pilótaképzést indított, és számos fejlesztést vezetett be a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében.
2018. 01. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Éles fordulatot jelentene ha a DB megvenné a Commerzbankot

Tegnap ismét felröppent az a spekuláció, hogy a Deutsche Bank esetleg megvenné a Commerzbankot.
2018. 01. 11. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás