Advertisement

Új ötvenforintos emlékérme jelent meg

Kétmillió példányban kerül forgalomba az 50 forintos érmének a budapesti vívó-világbajnokság tiszteletére kibocsátott emlékváltozata, amelyet hétfőn mutattak be.

Új ötvenforintos emlékérme jelent meg

Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Vívószövetség (MVSZ) ünnepi eseményén Csampa Zsolt MVSZ-elnök emlékeztetett rá, hogy eddig öt világbajnokságot rendezett Magyarország, a mostani pedig abból a szempontból kiemelt fontosságú, hogy olimpiai kvalifikációs vb lesz, melyet különleges látványelemekkel igyekeznek a nézők számára igazán emlékezetessé tenni.
    

"Igyekszünk a nézőket a páston kívül is kiszolgálni, hogy elégedetten távozzanak majd a BOK Csarnokból" - mondta, egyúttal felidézte, hogy a 2013-as vb-re készített reklámfilm díjnyertes lett, a mostani pedig, melyet Szatmári András világbajnok kardvívó főszereplésével forgattak, már elnyerte a FIE-elnök Aliser Uszmanov tetszését.
    

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy egy-egy hazai rangos sportesemény turisztikailag is hasznos az országnak, a sportolóknak pedig plusz erőt ad, hogy magyar közönség előtt mutathatják meg tudásukat.
    

"A budapesti világbajnokság rangját és méltóságát is emeli a most kibocsájtott érme. Ezzel is népszerűsíthetjük a sportágat és általában a magyar sportot. Fontos, hogy ez az érme az esemény hírét vigye, ugyanakkor a visszaemlékezésben is segít. Majd később, amikor a kezünkbe vesszük, eszünkbe juttathat egy szép találatot, vagy magát az esemény hangulatát" - tette hozzá.
   
A tematikus oldal tervezőjéről, Kósa Istvánról és a gyártási folyamatról készült kisfilm levetítése után Pataki Tibor, az MNB igazgatója felidézte, hogy 2017-ben a vizes-vb, tavaly pedig a jégkorong- és a birkózó-vb apropóján bocsájtottak ki emlékérmét.
    

A forgalmi emlékérmék névértékes oldala megegyezik a forgalomban lévőkével, míg a tematikus oldalon az adott eseményt örökítik meg. A vívó-világbajnokságra kibocsájtott érme tematikus oldalán egy párbajtőr összecsapás egyik klasszikus mozdulata, a tusadás pillanata elevenedik meg.
    

"A forgalmi emlékérmék kettős szerepet töltenek be, a mindennapi életben is találkozhatunk velük, a gyűjtők számára pedig nagy kincset jelentenek" - mondta az igazgató, aki hozzátette: azért esett a választás az 50 forintosra, mert elég nagy a felülete ahhoz, hogy a megörökítendő esemény látható, élvezhető legyen.
    

Az MNB Teátrumában rendezett hétfői esemény végén az érme díszcsomagolású tiszteletpéldányát vehette át Pataki Tibortól Szabó Tünde, Csampa Zsolt, Kósa István, valamint a bő két hete véget ért düsseldorfi Európa-bajnokságon bronzérmes párbajtőrcsapat négy tagja, Rédli András, Siklósi Gergely, Berta Dániel és Koch Máté, az ugyanott egyéniben hetedik Andrásfi Tibor, továbbá Nagy Dávid, aki a vb-n egyéniben indul és Szekeres Pál olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok vívó.
    

"Nagy megtiszteltetés, hogy érmén szerepelhet a sportág, a szakág. Bízom benne, hogy ezt a gesztust a világbajnokságon érmekkel tudjuk majd megköszönni" - mondta a csapatban világ- és Európa-bajnok, olimpiai harmadik, egyéniben Eb-győztes Rédli.
    

A forgalomba nem került verdefényes érmékhez a gyűjtők a magyar Pénzverő Zrt. éremboltjában juthatnak hozzá, illetve díszcsomagolásban a világbajnokság helyszínén is kaphatók lesznek.

Hozzászólások

Nem változott a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamváltozás nélkül értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2019. 12. 10. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

11 tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Nagycsaládosok Országos Egyesülete

Két novemberi hétvégén tizenegy és fél tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) országszerte - jelentette be a szervezet elnöke kedden Kiskunhalason.
2019. 12. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így egyszerűsödnek a közigazgatási eljárások

Mintegy hétszáz közigazgatási eljárás egyszerűsítését teszi lehetővé a fővárosi és a megyei kormányhivatalok működését megváltoztató, sarkalatos passzusokat is tartalmazó törvénymódosítás, amelyet kedden 134 igen, 53 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadott el a Ház.
2019. 12. 10. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Civil autókból ellenőrzik a forgalmat Budapesten

Jelöletlen, kamerákkal felszerelt autókkal ellenőrzi december 23-áig a budapesti forgalmat a rendőrség - olvasható az Országos Balesetmegelőzési Bizottság honlapjára kedden feltett közleményben.
2019. 12. 10. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország megbízható NATO-szövetséges

A múlt heti NATO-csúcs is azt bizonyította, hogy Magyarország megbízható szövetséges - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés keddi ülésén, kijelentve: a NATO-tagság az egyik szimbóluma annak, hogy Magyarország a kommunista diktatúra évei után visszavette a döntés lehetőségét saját jövőjéről, saját sorsáról.
2019. 12. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3 millióan támogatják a kormánypártok politikáját

A kormánypártok politikáját továbbra is több mint 3 millióan támogatják - derült ki a Nézőpont Intézet novemberben végzett közvélemény-kutatásából, amelyről kedden tájékoztatták az MTI-t.
2019. 12. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedés várható a hazai részvénypiacon

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2019. 12. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárult az E.ON. Hungária kötelező nyilvános vételi ajánlata

Az E.ON Hungária kötelező nyilvános vételi ajánlatára az Elmű esetében 34 820 darab, az Émász esetében pedig 86 184 darab részvényre fogadták el a részvénytulajdonosok - tették közzé a társaságok hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 12. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a cégek érdeklődése a tartós bérleti konstrukció iránt

Csökkent a készpénzes finanszírozás népszerűsége, és újra nő a vállalkozások érdeklődése a tartós bérleti konstrukció iránt - derül ki a Rentasystem hatodszor elvégzett felméréséből, amelynek összefoglalóját hétfőn juttatták el az MTI-hez.
2019. 12. 10. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új mérési műszert kapott a Testnevelési Egyetem

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) jóvoltából Magyarországon egyedülálló mérési eszközzel dolgozhatnak a Testnevelési Egyetem szakemberei.
2019. 12. 10. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kitől kell leginkább félni az utakon? Meglepő adatok!

Vajon hol és milyen autóval, férfiak vagy nők okozzák a legtöbb balesetet? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Generali saját statisztikái között, hiszen sokan biztosan rávágnák, hogy a hölgyek bizonytalanabb sofőrok, a legveszélyesebb autósok pedig a nagy fekete terepjárókkal közlekedő fiatal férfiak. Ezzel szemben - a biztosító összesített adatai szerint - az elmúlt két évben a szürke gépjárművel járó, fővárosi, 40-es férfiak kerültek a legtöbbször bajba. Az elővigyázatosság nem árt, ugyanis a személyi sérüléssel járó közúti balesetek 93%-a továbbra is a járművezetők hibájából történik.
2019. 12. 10. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új korszakba lép a postai szolgáltatás

Az elektronikus kézbesítő rendszer bevezetése új korszakot jelent a postai szolgáltatások körében - hangsúlyozta Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn a Magyar Posta projektzáró sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2019. 12. 10. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2 milliárd forintból korszerűsítik a szegedi és a debreceni plázát

Összesen csaknem 2 milliárd forintot költ a szegedi és a debreceni pláza külső-belső korszerűsítésére az Indotek Group - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2019. 12. 10. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tao: érdemes mérlegelni az önkéntes feltöltés lehetőségét

A nyári jogszabály módosítás alapján ugyan eltörlésre került az adóelőleg-kiegészítési kötelezettség társasági adó tekintetében, mégis számos társaságnak érdemes lehet mérlegelni az önkéntes feltöltés lehetőségét.
2019. 12. 10. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Októberben 300 millió euróval nőtt az exporttöbblet

Októberben az export euróban számított értéke 6,7, az importé 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 514 millió euró volt, 300 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. 12. 10. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Karácsony Gergely meneszti a Főtáv vezérigazgatóját

Keddi hatállyal meneszti a Főtáv vezérigazgatóját, Mitnyan Györgyöt Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfő este az MTI-vel.
2019. 12. 10. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tüntettek a kulturális törvényjavaslat ellen a fővárosban

A kormány Országgyűlés előtt lévő kulturális törvényjavaslata ellen tüntettek hétfőn, Budapesten.
2019. 12. 10. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Segítséget kapnak az evásoknak az új adónem választásához

Január 1-jén megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó - közismertebb nevén eva -, a vállalkozók nagy része azonban még nem döntött arról, hogy milyen adónemre tér át a határidő lejárta után. Az adózási formák közötti választást kalkulátor segíti - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2019. 12. 09. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hello Tomorrow: Négy magyar vállalkozás a világ legígéretesebb deep tech startupjai között

Négy magyar tudományos technológiai vállalkozás is rangos nemzetközi elismerésben részesült, hiszen világszinten több, mint 5000 jelentkező közül bekerültek a „deep tech pioneer”-ek közé a Hello Tomorrow Global Challenge programja keretében. A minősítésnek köszönhetően a Biopesticide, az ITMedicine, a Lupfe és a Jfermi bemutatkozhatnak a világ legfontosabb deep tech seregszemléjén a párizsi Hello Tomorrow Global Summit rendezvényen, jövő márciusban.
2019. 12. 09. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar vállalkozások egyre kevesebbet késnek a számlákkal

Jelentősen csökkentek a számottevő késések a számlák kifizetésénél az idei első három negyedévben, a két hónapon túl megfizetett számlák értékének aránya 52, a három hónapon túl megfizetetteké pedig 60 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Bisnode Magyarország negyedéves elemzése alapján hétfőn az MTI-vel.
2019. 12. 09. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások: