Új rekord a spanyol turizmusban

Spanyolország 82,6 millió külföldi turistát fogadott tavaly, 0,9 százalékkal többet, mint 2017-ben - ismertette az eredményeket Reyes Maroto turizmusért felelős spanyol miniszter szerdán Madridban.

Új rekord a spanyol turizmusban

"Ezek az adatok új rekordot jelentenek" - mondta a politikus hozzátéve, hogy  a külföldi turisták spanyolországi költései 3,1 százalékkal nőttek, és meghaladták a 89,6 milliárd eurót.
    

A tárca számításai szerint átlagosan naponta 147 eurót (47 ezer forint) költött egy-egy utazó a dél-európai országban 2018-ban, ami 6,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
    

A miniszter kiemelte azt is, hogy a turizmus a múlt évben is a munkahelyteremtés motorját jelentette, és mintegy 100 ezer új állás jött létre az ágazat további növekedésének köszönhetően.
    

A spanyolországi úti célok sorrendjét a spanyol statisztikai hivatal (INE) teszi majd közzé csakúgy mint azt, hogy mely országokból, mennyien, és pontosan hova látogattak el 2018-ban Spanyolországban.

 

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

Hozzászólások

Egyre több a hackertámadás Németországban

Egyre több hackertámadás éri Németországban az úgynevezett kritikus infrastruktúrát, köztük a távközlési hálózatokat, az áramszolgáltatók rendszereit és a közigazgatást - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
2019. 02. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Airbus-alelnök szerint katasztrófa, ami Brexit-ügyben történik

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium alelnöke szerint "katasztrófa", amit a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében "a politika művel". Katherine Bennett a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában egyenes utalást tett arra, hogy az Airbus átgondolná jövőbeni nagy-britanniai beruházásait, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.
2019. 02. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma

Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban az egy évvel korábbihoz képest - immár az ötödik egymást követő hónapban -, részben az új emisszió-mérési eljárás szeptemberi életbe léptetése miatt.
2019. 02. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elrendelte Francisco Franco tábornok exhumálását a spanyol kormány

A madridi kormány elrendelte az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco (1892-1975) exhumálását a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikából pénteken.
2019. 02. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tömegek kísérték utolsó útjára Jan Olszewski lengyel kormányfőt

Tömegek kísérték utolsó útjára szombaton Jan Olszewski egykori lengyel miniszterelnököt. A totalitarizmusok elleni harc egyik legendás személyiségét a varsói Powazki katonai temetőben helyezték végső nyugalomra.
2019. 02. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a tüntetések Franciaországban

Tizennegyedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton országszerte a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek, akik a közvélemény kifáradása és a csökkenő mobilizáció ellenére újabb célkitűzéseket keresnek a mozgalomnak.
2019. 02. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel szerint súlyos bajok gyötrik Európát

Súlyos bajok gyötrik Európát, harcolni kell érte, és küzdeni kell a multilateralizmusért, a nemzetközi ügyek egyetértésen, többoldalú megállapodásokon alapuló formálási módjának megőrzéséért is - mondta Angela Merkel német kancellár szombaton az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
2019. 02. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország ráfizetne a megállapodás nélküli Brexitre

Amennyiben Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból, az 0,5-1 százalékkal csökkentené Csehországban a bruttó hazai termék (GDP) növekedését - nyilatkozta Tomás Petrícek cseh külügyminiszter szombaton a cseh közszolgálati hírtelevíziónak (CT24). A tárcavezető szerint ezt a cseh kormány szakértői számították ki.
2019. 02. 16. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Harmadik hónapja tüntetnek a sárgamellényesek

Tizennegyedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton országszerte a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek, akik a közvélemény kifáradása és a csökkenő mobilizáció ellenére újabb célkitűzéseket keresnek a mozgalomnak.
2019. 02. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább fejlesztik a strandokat

Folytatódik a strandfejlesztési program, a most induló második ütemben megújulhatnak 1-1 milliárd forintból a dunakanyari és a Tisza-tavi, és további 3 milliárd forintból a balatoni szabadstrandok - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója csütörtökön a kisoroszi Szigetcsúcson, sajtótájékoztatón.
2019. 02. 16. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődött a cseh gazdaság növekedése

Tavaly három százalékra mérséklődött a cseh gazdaság növekedése, míg egy évvel korábban, 2017-ben a bruttó hazai termék (GDP) éves szintű növekedése 4,5 százalék volt - közölte előzetes adatok alapján a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában.
2019. 02. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a munkanélküliség Bulgáriában

Bulgáriában megugrott a januári munkanélküliség decemberhez képest a szezonális munkahelyek számának csökkenése miatt.
2019. 02. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták Románia költségvetését

Pénteki együttes ülésén a román parlament két háza elfogadta az idei állami költségvetést, amely megnövelt, GDP-arányosan 2,76 százalékos államháztartási hiánnyal számol.
2019. 02. 16. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordévet zárt Eger turizmusa

Eger turizmusa tavaly ismét rekordévet zárt: a vendégéjszakák száma közel 5,5 százalékkal bővült az előző évhez képest - közölte a város polgármestere pénteken az MTI-vel.
2019. 02. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a turizmus Párizsban

A francia kormány gazdaságpolitikája ellen novemberben kezdődött erőszakos tüntetések ellenére rekordszámú, mintegy 50 millió turista érkezett tavaly Párizsba és környékére, ami csaknem négy százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest. A látogatók 21,5 milliárd eurót költöttek el a francia fővárosban - derül ki az Ile-de-France régió turisztikai bizottságának adataiból.
2019. 02. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan megnyílik az Utazás 2019 kiállítás

Az idén február 21. és 24. között rendezik meg az ország és a régió legjelentősebb nemzetközi turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2019 kiállítást, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 30 ország 300 kiállítója várja az érdeklődőket - jelentette be Ganczer Gábor, a főszervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2019. 02. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A csehek többsége jónak tartja országa gazdasági helyzetét

A csehek 78 százaléka jónak tartja országa gazdasági helyzetét. Ellenkező álláspontot a megkérdezettek 20 százaléka fogalmazott meg, míg két százalék nem nyilvánított véleményt - derült ki abból a felmérésből, amelyet a CVVM akadémiai közvélemény-kutató intézet készített januárban.
2019. 02. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így kezdik a napot a vezető tőzsdék

Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken.
2019. 02. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az élelmiszer-eredetű megbetegedések száma Európában

Európában mérsékelten csökkent az élelmiszer-eredetű megbetegedések száma az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) jelentése szerint - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
2019. 02. 15. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Betiltanák a műfüves pályákat a skót labdarúgók

A műfüves pályák betiltását követeli a skót hivatásos labdarúgók szervezete (PFA).
2019. 02. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás