Új riasztási protokoll védi a Főtaxi sofőrjeit

Az elmúlt időszakban a taxisofőröket ért támadások hatására március közepétől a Főtaxi gyorsabbá és egyszerűbbé tette riasztási protokollját a sofőrök biztonságának növelése érdekében. Egy technikai fejlesztésnek köszönhetően az autókban működő tablet TÁMADÁS gombjának lenyomását követően a rendszer azonnal a helyszínre küldi az esethez legközelebb lévő három Főtaxis autót.

Új riasztási protokoll védi a Főtaxi sofőrjeit

Március elején egymás után háromszor is támadás ért több, a Főtaxinál dolgozó, éjszakás taxisofőrt. Szerencsére egyik esetben sem történt sérülés, ami elsősorban a cég jól működő riasztási rendszerének köszönhető, és annak, hogy a riasztást követően valamennyi esetben példás gyorsasággal érkezett több kolléga is a helyszínre, hogy megvédjék társukat.

Ezekben az esetekben még a régi módszerrel riasztotta ák a diszpécser egymás a taxisok: a sofőr a tableten a TÁMADÁS gomb megnyomásával az URH rádión keresztül kért segítséget a diszpécsertől, aki az URH rádión azonnal a helyszínre vezényelte a
környéken lévő Főtaxisokat.

 

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor


Március közepétől a Főtaxi új riasztási protokollt vezetett be annak érdekében, hogy még egyszerűbben és gyorsabban tudjon segíteni a sofőrökön. Ezentúl veszély esetén elég lenyomni az autókban működő tablet TÁMADÁS feliratú gombját, és a forgalomirányító rendszer automatikusan a helyszínre küldi a három legközelebb tartózkodó Főtaxis sofőrt. Eközben a diszpécser URH-n felveszi a kapcsolatot a segítséget kérő és segíteni igyekvő sofőrökkel egyaránt, és ha szükséges, a rendőrséget is értesíti. Mivel a Főtaxi 1500 autójával Magyarország legnagyobb taxitársasága és szolgáltatásaival minden napszakban lefedi a főváros egész területét, bármelyik munkatársát is éri támadás, biztosan akad olyan kolléga a közelben, aki a helyszínre tud menni. Emellett a korábbi, URH-n keresztül történő riasztási protokoll is érvényben marad, olyan esetekre,  ha például valaki ellopja a taxis tabletjét vagy éppen az nem működik, és a sofőrnek hagyományos módon kell segítséget kérnie.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

„A Főtaxisok nincsenek magukra hagyva munka közben, vigyázunk egymás biztonságára. A cégnél a minden munkatárs által aláírt Taxis Etikai Kódexbe foglalt alapszabály, hogyha valakit incidens ér, akkor a diszpécser által riasztott sofőrök kötelessége, hogy társuk segítségére siessenek. A fejlesztésnek köszönhetően ezen túl ilyen esetben kollégáim még gyorsabban a helyszínre tudnak érni, és segíteni a megtámadott sofőrnek” – szögezte le Dudás Zoltán, a Főtaxi szakmai vezetője.

Hozzászólások

Ennyivel hajtotta fel a fővárosi albérletárakat a rövid távú lakáskiadás

Két és fél év alatt a fővárosi lakáshotelek kínálata 67 százalékkal, míg a magánszemélyek által hosszú távra kiadó lakások száma 6 százalékkal nőtt. Egy 50 négyzetméteres lakás esetében a legnagyobb - 10-27 százalékos - prémiumot az V., I. és VI. kerületi négyzetméteres lakásoknál kell fizetni a budapesti átlagos bérleti díjhoz képest. Az V. kerületben 50 négyzetmétert több mint 200 ezer forintért lehet kibérelni, míg a legolcsóbb külső kerületekben 109-125 ezer forintot kell fizetni havonta.
2019. 03. 26. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB kamatdöntő ülése mozgatta a hazai piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,80 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 41 740,97 ponton zárt kedden.
2019. 03. 26. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja, amelynek célja, hogy javuljon a lakosság kedvezőtlen egészségi állapota; a program kibővült egy gyermeknek szánt prevencióval is - tájékoztatta a program kommunikációs ügynöksége kedden az MTI-t.
2019. 03. 26. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A jegybanki alapkamat alakulása Magyarországon - ábrán mutatjuk

jegybanki alapkamat; 2004. március 23--2016. május 24.; százalék
2019. 03. 26. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább folytatódik a digitalizáció a bíróságokon

Tovább folytatódik a bíróságokon a digitalizáció, az év végéig 112-vel bővítik azoknak a számítógépes végpontoknak a számát Magyarországon, amelyek használatával a bírák távmeghallgatásokat tarthatnak - közölte kedden Szombathelyen, a törvényszék összbírói értekezletét megelőzően Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese.
2019. 03. 26. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hét településen fejlesztik a Tisza-tavi szabadstrandokat

Hétszázmillió forint kormányzati forrásból fejlesztik hét településen a Tisza-tavi szabadstrandokat, a beruházások a tervek szerint június 30-ra készülnek el - jelentette be a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke kedden Abádszalókon.
2019. 03. 26. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tejtermelők tüntettek a Penny Market központjánál

Az olcsón árusított szlovák tej miatt tejtermelők tüntettek a Penny Market Kft. alsónémedi logisztikai központjánál kedden, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által támogatott demonstráción.
2019. 03. 26. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható a hazai tőzsdén?

Iránykeresésre, illetve kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2019. 03. 26. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres volt a szemétszedési akció

A március 18-24. között tartott idei TeSzedd! önkéntes szemétszedési akció sikere azt mutatja, hogy összefogott az ország egy tisztább környezetért - mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára hétfőn a rendezvény záró sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2019. 03. 26. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Támogatja a Magosz a tejtermelők demonstrációját

ámogatja a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a magyar tejtermelők keddi demonstrációját a Penny Market Kft. árpolitikája ellen.
2019. 03. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétszáz palack bort árvereznek el a Kantharosz gálán

Csaknem hétszáz palack bort árvereznek el április 4-én, a tizedik alkalommal megrendezendő Kantharosz gálán, amely Győr és környékének egyik legnagyobb jótékonysági rendezvénye. A bevételből tehetséggondozással és hátrányos helyzetű gyermekkel foglalkozó szervezeteket támogatnak- mondták el a szervezők hétfőn sajtótájékoztatón, Győrben.
2019. 03. 26. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is tíz kiváló tanár és edző kapta meg a MOL Mester-M Díjat

A MOL Mester-M Díját idén is tíz, kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző kapta meg. A díjazottakat a tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma választotta ki. Az erkölcsi elismerés mellett a díj fejenként egymillió forintos juttatással is jár.
2019. 03. 26. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétmillió forintot kaptak vidéki állatvédő szervezetek

Több mint hétmillió forint gyűlt össze a tavaly elindult jótékonysági Kutyaszemmel program keretében, amelyet 28 különböző vidéki állatvédő szervezet között osztottak szét, hozzájárulva ezzel a gazdátlan állatok életminőségének és a vidéki menhelyek helyzetének javításához.
2019. 03. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 20 ezer tanuló táborozhat Zánkán

A zánkai táborhelyen a tavalyihoz képest kétszer annyi gyermeket fogad tavasszal az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, így több mint 20 ezer tanuló táborozhat május 1. és június 5. között a Balatonnál.
2019. 03. 26. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a húsvéti élelmiszerlánc-ellenőrzés

Az idén az országos tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzési sorozat március 25-től a húsvéti ünnepek végéig, április 22-ig tart, az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálja - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2019. 03. 26. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kinevezték a Nemzeti Nyomozó Iroda új igazgatóját

Tarcsa Csabát nevezték ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) igazgatójának - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) hétfőn az MTI-t.
2019. 03. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fórumot tartottak a felsőoktatási kiválósági program tapasztalatairól

A kormány által 2017-ben indított felsőoktatási kiválósági programról tartottak konferenciát hétfőn a Miskolci Egyetemen; az elért eredményekről a Természeti erőforrások optimalizálása korszerű technológiákra alapozva című rendezvényen számoltak be szakemberek.
2019. 03. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szoftverfejlesztő központ épül a Siemens-csoport vállalata számára

Csaknem 20 ezer négyzetméteres szoftverfejlesztő központot épül Budapesten a Siemens-csoporthoz tartozó Evosoft Hungary Kft. számára.
2019. 03. 25. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzeti Földügyi Központot hoz létre a kormány

Nemzeti Földügyi Központot (NFK) hoz létre a kormány, július 1-jétől ez az agrárminiszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv végzi az állami földek kezelését, felügyeletét; a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet megszűnik.
2019. 03. 25. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra életbe lép a tűzgyújtási tilalom

Ismét tűzgyújtási tilalom lép életbe a keleti országrészben kedden - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel hétfőn.
2019. 03. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások: