Újabb egy évig Áldott Zoltán az INA igazgatóságának elnöke

Az INA horvát olajipari vállalat szerdán megtartott felügyelőbizottsági ülésén újabb egy évre Áldott Zoltánt nevezte ki a vállalat igazgatóságának élére, valamint Nika Dalicsot, Ivan Kresicset, Horváth Gábort, Davor Mayert és Ratatics Pétert az igazgatóság tagjainak. A kinevezések 2016. április 1-jétől 2017. március 31-ig érvényesek - közölte az INA az MTI-vel.

Újabb egy évig Áldott Zoltán az INA igazgatóságának elnöke

A jelentés szerint a felügyelőbizottság elfogadta a vállalat 2015-ös pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolóját, amelyet egy független könyvvizsgáló is felülvizsgált, valamint jóváhagyta az INA Group 2015-ös cégjelentését, és nem emelt kifogást a tartalmát illetően. A bizottság támogatta az igazgatóság javaslatát a veszteség fedezésére vonatkozóan is. A közlemény szerint a vállalat pénzügyi jelentése megjelent az INA és a zágrábi tőzsde honlapján, valamint továbbították a horvát pénzügyi szervezetek állami felügyeletének.

 

Az olaj- és gázipari csoport márciusban kiadott jelentése szerint a 2015-ös kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 3669 millió kuna (több mint 160 milliárd forint) volt, 9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az INA 1,42 milliárd kuna veszteséget termelt tavaly, 25 százalékkal kevesebbet, mint 2014-ben. Rendkívüli tételek nélkül viszont már pozitív, 58 millió kunás profitot ért el a vállalat.

 

Az összes bevétele 2015-ben 18,86 milliárd kuna (766,5 milliárd forint) volt, ami 21 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az INA 49,08 százaléka a magyar Mol olaj- és gázipari vállalaté, 44,84 százaléka a horvát államé. A Jutarnji List horvát napilap az ülést megelőzően arról cikkezett, azért nem történik személycsere az INA felügyelőbizottságában, mert Tomislav Panenic gazdasági miniszter és Tihomir Oreskovic miniszterelnök a következő egy évben kívánja kidolgozni a kormány INA-val kapcsolatos stratégiáját. A lap szerint az egyik lehetőség az, hogy az INA eladja a Molnak a részvények 19 százalékát, amivel a magyar vállalat többségi részvényessé válhatna az INA-ban.

 

A Mol korábban Jadranka Kosor és Zoran Milanovic kormányának is felajánlotta, hogy megvásárolná a horvát olajipari vállalat részvényeinek további 19 százalékát. Tihomir Oreskovic kormányfő ugyanakkor a Nacional című horvát hetilap legújabb számában úgy nyilatkozott: Horvátország a nemzeti érdekeket tartja szem előtt. "Az INA fennmaradt részvényeinek eladása jelen pillanatban nem opció" - mondta, majd hozzátette: kérni fogja a Moltól, hogy teljesítse a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és fektessen be a finomítókba.

Hozzászólások

Nőtt a Philips nyeresége

A Philips nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet, amihez jelentősen hozzájárult a kínai kereslet erőteljes bővülése.
2017. 10. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a Daimler nyeresége

Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Daimler nyeresége a harmadik negyedévben, miután a károsanyag-kibocsátási botrányban érintett járművei javítási költségei és más egyéb egyszeri tételek több száz millió euróval rontották eredményét.
2017. 10. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Új marketing és kommunikációs vezető az EY Magyarországnál

Idén szeptembertől Pellion Ágnes irányítja az EY Magyarország teljes körű kommunikációját. Az új brand, marketing és kommunikációs igazgató felelősségi körébe tartozik többek között a klasszikus brandépítési feladatok mellett kiemelt stratégiai üzletfejlesztési projektek vezetése is.
2017. 10. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy leépítések jönnek a Siemensnél

Az előzetes híreszteléseket követően kiderült, hogy valóban leépítések jönnek a Siemensnél, ezreket bocsáthat el Németországban a vállalat.
2017. 10. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatmilliárd forintos beruházás, több mint száz új munkahely

Ma adta át új gyárát a világ egyik vezető globális orvostechnológiai vállalata, a BD (Becton, Dickinson and Company) Tatabányán, mely a hatmilliárd forintos beruházásnak köszönhetően gyógyászati termékek előállításához szükséges kutatási reagensek gyártását kezdi meg. A 107 új munkahelyet teremtő hazai termékportfólió és gyártókapacitás bővítés a Becton Dickinson gyógyszeripari ügyfeleinek kiszolgálását segíti világszerte.
2017. 10. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hét ajánlat érkezett a csődvédelemben működő Alitalia légitársaságra

Hét ajánlat érkezett a csődvédelemben működő Alitalia légitársaságra - közölte az olasz társaság szerdán a honlapján.
2017. 10. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brit üzemelési engedélykérelmet nyújtott be a Wizz Air

A Wizz Air benyújtotta brit üzemelési engedélyre vonatkozó kérelmét - közölte a légitársaság szerdán a honlapján.
2017. 10. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A világ legnagyobb vasúti fékgyárát adták át Budapesten

Felavatta új gyárcsarnokát és bemutatta új tanműhelyét a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest. Az 5,28 milliárd forint értékű bővítéssel a társaság a világ legnagyobb vasúti fékegység-gyártó és -fejlesztő vállalatává, egyúttal hazánk egyik meghatározó szakképzőközpontjává vált.
2017. 10. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív meglepetést okozott a Goldman

Pozitív meglepetést okozott a Goldman Sachs is harmadik negyedéves számaival.
2017. 10. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülmúlta a várakozásokat a Johnson & Johnson

Felülmúlta a várakozásokat a Johnson & Johnson a harmadik negyedéves gyorsjelentésében.
2017. 10. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál

A HAJDU cégcsoport 2017. október 13-án ünnepélyes üzemátadó rendezvényén számolt be arról a több milliárdos komplex fejlesztési csomagról, melyet 2015 és 2017 között valósított meg. Az esemény különlegessége, hogy a vállalatcsoport ezen alkalommal fennállásának 65. évfordulóját is ünnepeli. A teljes beruházási csomagot 5,4 milliárd Ft-ból valósította meg a cégcsoport, amelynek finanszírozása a jelentős önerő és hitel mellett kiegészült a Nagyvállalati Beruházási Program által nyújtott 680 millió forint támogatással.
2017. 10. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a Vodafone-nál is elérhető a Digitális jólét alapcsomag

A Vodafone Magyarország kínálatában is elérhető hétfőtől a Digitális jólét alapcsomag, amelynek elindulása óta a hétfői rendezvényen írták alá 11. alkalommal a védjegy használatáról szóló megállapodást - jelentette be Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

CBRE: A DHL új raktár- és irodaközpontjába költözött Ferihegyen

A DHL Express beköltözött új, saját igényei alapján kialakított 6000 négyzetméteres raktárbázisába, amit a Market Építő Zrt. épített a Budapest Airport új, logisztikai központjába. A Budapest Airport a CBRE-t bízta meg az építkezés projektmenedzsment feladataival.
2017. 10. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dr. Dolowschiák Márk vezeti a Stratis információbiztonsági üzletágát

A Stratis Vezetői Informatikai Tanácsadó Kft. az elmúlt évek stratégiáját folytatva újabb cég üzleti kompetenciáit vonja be a portfoliójába. Az utóbbi időszak hasonló célú cégfelvásárlásait követően október elejétől a B-Trust iSEC információbiztonsági szaktanácsadócéggel működnek szorosan együtt, a B-Trust iSEC vezetője, Dr. Dolowschiák Márk pedig egyúttal a Stratis újonnan létrejövő információbiztonsági üzletágának vezetője lesz.
2017. 10. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyetemisták álmodják meg a Zewa újdonságát

A nedves toalettpapírok egyre gyakrabban jelennek meg száraz, gurigás társaik mellett a magyar háztartásokban. Egyidejű használatuk jelentős szerepet játszik személyes higiéniánk fenntartásában, egészségünk megőrzésében. Együttes tárolásukra azonban még nem született meg a tökéletes megoldás. A Zewa egyetemistáknak kiírt formatervezői pályázaton keresi a legkreatívabb és legpraktikusabb pályaművet, amely a tervezőasztalról akár sorozatgyártásba is kerülhet a közeljövőben.
2017. 10. 12. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb, előrehozott béremelés az Auchannál, 2 milliárd forintot meghaladó befektetéssel

Az Auchan Retail Magyarország vezetősége kedden megállapodott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének tisztségviselőivel, miután meghallgatta a javaslataikat. A vállalat nyitott a bérek ismételt, jelentős emelésére: már 2017. november 1-től előrehozott, általános béremelést hajt végre. A döntés az összes áruházi alkalmazotti (nem vezetői) beosztású munkatársat érinti. Az alkalmazottak bére így átlagosan 13,6%-kal emelkedik. Az áruházi alkalmazotti munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók átlagosan elérhető havi bruttó jövedelme* 247 000 Ft lesz. A vállalat emellett az áruházi, menedzseri pozícióban dolgozó munkatársak bérét is rendezi. Az említett béremelések összesen több mint 2 milliárd Ft befektetést jelentenek 2017 év végére és 2018-ra vonatkozóan az Auchan Retail Magyarország számára.
2017. 10. 12. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Befagyasztotta az exportját a Mapei Kft.

A Mapei Kft. harmadik negyedévi forgalma 27%-kal haladta meg a 2016-os szintet. A megnövekedett belföldi igények zavartalan kiszolgálása érdekében a vállalat leállította az exportját.
2017. 10. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1300 pilótát vesz fel a Lufthansa

Ezerháromszáz pilóta felvételét jelentette be a Lufthansa, miután megkötötte a kollektív szerződést a korábban több sztrájkot hirdető Vereinigung Cockpit pilóta-szakszervezettel.
2017. 10. 11. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

926 millió forintból bővítette gyártókapacitását a Poli-Farbe

A Poli-Farbe festék- és vakolatgyár 926 millió forintból, az ipar 4.0 korszerű technológiáját felhasználva bővítette gyártókapacitását a Bács-Kiskun megyei Bócsán. A projektet az Európai Unió Európai Fejlesztési Alapja és a magyar kormány több mint 445 millió forinttal támogatta.
2017. 10. 11. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt év után távozik a Vodafone Magyarország vezérigazgatója

Öt év után távozik a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, Alex Froment-Curtil, és 2018 január elsejétől a Vodafone Egyiptom vezérigazgatójaként folytatja pályafutását, az utódjának kiválasztása megkezdődött - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2017. 10. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás