Újabb, előrehozott béremelés az Auchannál, 2 milliárd forintot meghaladó befektetéssel

Az Auchan Retail Magyarország vezetősége kedden megállapodott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének tisztségviselőivel, miután meghallgatta a javaslataikat. A vállalat nyitott a bérek ismételt, jelentős emelésére: már 2017. november 1-től előrehozott, általános béremelést hajt végre. A döntés az összes áruházi alkalmazotti (nem vezetői) beosztású munkatársat érinti. Az alkalmazottak bére így átlagosan 13,6%-kal emelkedik. Az áruházi alkalmazotti munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók átlagosan elérhető havi bruttó jövedelme* 247 000 Ft lesz. A vállalat emellett az áruházi, menedzseri pozícióban dolgozó munkatársak bérét is rendezi. Az említett béremelések összesen több mint 2 milliárd Ft befektetést jelentenek 2017 év végére és 2018-ra vonatkozóan az Auchan Retail Magyarország számára.

Újabb, előrehozott béremelés az Auchannál, 2 milliárd forintot meghaladó befektetéssel

„Kemény, de korrekt bértárgyaláson vagyunk túl. Az általános 13,6%-os fejlesztés jelentős emelést tesz lehetővé az egyes bérkategóriákban, különösen az alacsonyabb bérek esetében. Örülünk a létszámfejlesztési terveknek, de ehhez első lépésként a jelenlegi hiányt kell csökkenteni”– tette hozzá dr. Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. Az Auchan Retail Magyarország vezetése továbbra is mindent megtesz azért, hogy ezeket a pozíciókat a megfelelő szakemberekkel betöltse.
 
A vállalatnál nem ez az első jelentős, általános béremelés: az elmúlt két év alatt összesen 2,7 milliárd forintot fordított bérfejlesztésre az Auchan, ez idő alatt átlagosan 24 százalékkal növekedett az áruházi alkalmazottak bruttó alapbére.
 
„Az elmúlt évek pozitív pénzügyi eredményeire – amelyek minden egyes munkatársunk munkájának köszönhetőek – és a tervezett új áruháznyitásokra tekintettel, létszámbővítésre lesz lehetőségünk a jövőben. Az Auchan Retail Magyarország a felelős, stabil munkáltatói háttér, bérezés és juttatások, valamint a részvényesi program mellett a munkatársak képzésére, fejlődésére helyezi a hangsúlyt, hosszú távú karrierutat kínálva számukra. Bízunk benne, hogy ezzel a jelentős béremeléssel újabb lépést tettünk annak érdekében, hogy jobbá tegyük munkatársaink életét és még vonzóbb munkáltatóvá váljunk” – mondta el Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója.
 
*A havi jövedelem magában foglalja az alapbér, különböző pótlékok, túlóra, prémiumok és az egyéb béren kívüli juttatásokat is.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Elindult a WizzAir Debrecen-Moszkva járata

Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak.
2017. 12. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezményeket kapnak a nagycsaládosok a művészeti akadémiától

Kedvezményeket kapnak a nagycsaládosok a Magyar Művészeti Akadémiától (MMA) a szervezetek között létrejött együttműködési megállapodás értelmében.
2017. 12. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma főcsoportok szerint - egy ábrán

A foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma, ezer fő
2017. 12. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

119 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! jótékonysági akciójában

Mintegy 119 millió forint gyűlt össze vasárnap délutánig a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági akciójában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára.
2017. 12. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 12. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bölcsődék és óvodák újulnak meg Nagykanizsán

Több mint 600 millió forint támogatással újítanak fel óvodákat és bölcsődéket Nagykanizsán - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
2017. 12. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Csongrád megyei vállalkozások árbevétele

A Csongrád megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 2016-ban több mint 300 milliárd forinttal, 15,8 százalékkal emelkedett az előző évhez képest - derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató pénteken megjelent kiadványból.
2017. 12. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MNB: hiányba fordult a fizetési mérleg

A folyó fizetési mérleg hiánya 7,5 millió eurót tett ki októberben, miközben szeptemberben még 606 millió euró volt a többlet - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett havi adataiból. A fizetési mérleg romlását döntően a kereskedelmi többlet zsugorodása okozta, de nőtt a jövedelmek kiáramlása is az előző hónaphoz képest.
2017. 12. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így segíti jövőre a kormány a nagycsaládosokat

Három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Kettő közülük az ingatlanvásárláshoz kötődik, a harmadik pedig adminisztratív enyhítést hoz - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten, az Erkel Színházban, a Nagycsaládosok az Erkelben című rendezvényen.
2017. 12. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek voltak a lottó nyerő számai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 12. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel háromezer új kiserőmű létesült az első fél évben

Az első fél évben 2850 háztartási méretű kiserőmű (hmke) létesült, beépített teljesítményük több mint 22 megawatt, a berendezések szinte mindegyike napelemes - közölte honlapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
2017. 12. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Autóipari beszállító új gyárat nyitott Móron

Az Adient - vezető autóüléseket gyártó vállalat – december 15-én hivatalosan is megnyitotta harmadik móri telephelyét. Az új egységben prémium kategóriás gépjárművekhez készítenek magas minőségi elvárásoknak is megfelelő ülésállító mechanizmusokat, vezető európai autógyárak számára.
2017. 12. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közjegyző: 150 ezer forintot meghaladó értékű ajándék már illetékköteles

Az egy főre jutó, 150 ezer forintot meghaladó értékű ajándék már illetékköteles - mondta Toldi Judit közjegyző az M1 aktuális csatornán szombaton.
2017. 12. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült a fizetési kártyás elfogadói hálózat hazánkban

Jelentősen bővült a magyarországi fizetési kártya elfogadói hálózat az idén a harmadik negyedévben, a fizikai elfogadóhelyek száma 6,5, az ezeken működő terminálok száma pedig 6 százalékkal emelkedett, és részben ennek köszönhetően ismét több mint 25 százalékkal nőtt a kártyás vásárlási forgalom - közölte az MNB a honlapján.
2017. 12. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyerekek ünneplik a karácsonyt az Országházban

Megkezdődött szombaton az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) közös szervezésű Országházi Gyermekkarácsonya, amelyen több mint nyolcszáz magyarországi és határon túli hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyerek vesz részt.
2017. 12. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken a szegénység mértéke Magyarországon

A KSH mérései azt mutatják, hogy negyedik éve "folyamatosan, minden dimenzióban" csökken a szegénység mértéke, mélysége, kiterjedése egyaránt Magyarországon - mondta Lakner Zoltán szociológus, a Szociálpolitikai Szemle főszerkesztője pénteken az M1 aktuális csatornán.
2017. 12. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lehet népszavazás december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához elegendő százezer aláírás sem az állami cégvezetők bérplafonja, sem december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken.
2017. 12. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MVM 200 milliárd forint összegű klubhitelről szóló megállapodást írt alá

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 2017. december 15-én 200 milliárd forint keretösszegű rulírozó hitelről szóló megállapodást írt alá egy tizenkét résztvevős hazai és nemzetközi hátterű bankokból álló konzorciummal. Az új klubhitel rendkívül versenyképes finanszírozási feltételeket biztosít az MVM Csoport számára.
2017. 12. 16. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több kulturális jogszabály módosult

Módosul az előadó-művészeti, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény - közölte a Kultúráért Felelős Államtitkárság pénteken az MTI-vel.
2017. 12. 16. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbította együttműködését a MOL Magyarország és a Waberer’s

A Waberer’s és a MOL Magyarország két évvel meghosszabbította évtizedes együttműködését. A 2019. október végéig kötött, közel 100 millió liter üzemanyagra vonatkozó megállapodással a MOL Magyarország a Waberer’s legnagyobb magyarországi belföldi üzemanyag ellátója lett.
2017. 12. 16. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás