Újabb történelmi csúcson a zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 256,98 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 33 981,50 ponton zárt szerdán, ami új történelmi csúcs.

Újabb történelmi csúcson a zárt BUX

A részvénypiac forgalma 10,319 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
   
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója elmondta: magas forgalom mellett a nemzetközi trenddel együtt mozgott a magyar börze is. Hozzátette, hogy mindez jó jel a befektetők számára.
   
Debreczeni Csaba, az MKB Bank tőkepiaci elemzője az M1 aktuális csatornán arról beszélt: a keddi kedvező kereskedés után a budapesti tőzsdeindex tovább "menetelt", gyakorlatilag az összes vezető részvény árfolyama ismét jelentős magasságokat ért el.
   
Hozzátette: szerdán a részvénypiac izgalmasabb volt magyar szempontból, mint a deviza. A forint árfolyama az euróval szemben 308-309 forint között mozgott.  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A Mol 245 forinttal, 1,20 százalékkal 20 700 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,49 százalékkal 9271 forintra, éves maximumra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,16 százalékkal 525 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 42 forinttal, 0,63 százalékkal 6682 forintra nőtt, ami történelmi csúcs. A gyógyszerrészvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
   
A BUMIX értéke 7,77 ponttal, 0,40 százalékkal nőtt, 1969,01 pontra.
   
A BÉT áruszekciójában a malmi búza májusra 650 forinttal, 45 000 forintra drágult.
   
A takarmánykukorica ára márciusra 42 500 forint maradt.
   
Nem változott az olajosmagvak ára sem, a napraforgó márciusra továbbra is 107 550 forintba, a repce pedig augusztusra 109 000 forintba kerül.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Kevés elmozdulást vár az elemző a Budapesti Értéktőzsdén

Kevés elmozdulásra számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.
2017. 10. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A prémium kategóriába kerülnek a Masterplast részvényei

Október 18-ától a prémium kategóriába sorolják át a Masterplast Nyrt. jelenleg standard kategóriában lévő törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatójának a tőzsde honlapján kedden közzétett határozata szerint.
2017. 10. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív meglepetést okozott a Goldman

Pozitív meglepetést okozott a Goldman Sachs is harmadik negyedéves számaival.
2017. 10. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülmúlta a várakozásokat a Johnson & Johnson

Felülmúlta a várakozásokat a Johnson & Johnson a harmadik negyedéves gyorsjelentésében.
2017. 10. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Profitot realizáltak a Mol befektetői

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,11 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 38 909,78 ponton zárt kedden.
2017. 10. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új csúcson a BUX, egyre közelebb történelmi csúcsához az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,01 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 39 119,89 ponton zárt hétfőn, ami új történelmi csúcs.
2017. 10. 16. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább szenved a Wells Fargo

A bank egy részvényre jutó tisztított nyeresége 0,84 dollár lett a várt 1,02 dollárral és a megelőző évi 1,03 dollárral szemben a harmadik negyedévben.
2017. 10. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő forgalomban új történelmi csúcson zárta a hetet a BUX-index

Növekvő forgalomban új történelmi csúcson zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 38 894,88 ponton állt, ami az előző heti záróértékénél 953,06 ponttal, 2,51 százalékkal magasabb.
2017. 10. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 122,80 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 38 894,88 ponton zárt pénteken, ami újabb történelmi csúcs.
2017. 10. 13. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyes kezdés után vegyesen zártak pénteken a főbb európai értékpapírpiacok.
2017. 10. 13. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitívan kezdett a new york-i tőzsde

Az előző napi zárás után pénteken indexerősödéssel indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.
2017. 10. 13. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés lehet ma a magyar tőzsdén

Az árfolyamok emelkedésére számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2017. 10. 13. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a nyugat-európai piacok

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2017. 10. 12. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedésre számítanak az elemzők a magyar tőzsdén

Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2017. 10. 12. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól teljesített ma a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 421,45 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel, 38 453,12 ponton zárt szerdán, ami új történelmi csúcs.
2017. 10. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2017. 10. 11. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a nyugat-európai piacok

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden.
2017. 10. 10. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó kilátások a Wal-Mart áruházláncnál

Megerősítette a Wal-Mart a 2018 januárjában kezdődő 2019-es gazdasági évre vonatkozó eredmény-előrejelzését. 
2017. 10. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe veszteségben indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken

Enyhe veszteségben indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken kedden.
2017. 10. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

12 ezer forintnál is többet érhet az OTP

Ismét 10 ezer pont fölé emelkedett az OTP árfolyama, ráadásul az emelkedés tovább folytatódhat és akár új csúcsokat is célba vehet az árfolyam. Az elmúlt napokban az MACD grafikonon vételi jelzés alakult ki, miközben a rövidtávú 20 és 30 napos mozgóátlagok áttörésre kerültek.
2017. 10. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás