Ukrajna duplázott

Ukrajna 2015-ben kétszer annyi földgázt importált az Európai Unióból, mint az előző évben - közölte szerdán az Ukrtranszhaz állami gázszállító vállalat.

Ukrajna duplázott

A közlemény szerint 2015-ben az unióból érkezett földgáz mennyisége elérte a 10,3 milliárd köbmétert. Ennek java részét, 9,7 milliárd köbmétert Kijev Szlovákiából importálta, Magyarországról félmilliárd, Lengyelországból pedig 0,1 milliárd köbmétert.

 

Emellett Ukrajna jelentősen csökkentette a földgázbehozatalt Oroszországból. Míg 2014-ben 14,5 milliárd köbmétert, addig tavaly csupán 6,1 milliárdot importált. Ukrajna tavaly november végén állította le a földgázbehozatalt Oroszországból. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szavai szerint azért, mert Moszkva jóval drágábban kínálta Ukrajnának a gázt, mint amennyiért Kijev azt az Európai Unióból beszerezte.

 

2015 végén a Gazprom orosz állami gázóriás ezer köbméterenként 227 dolláros árat szabott az ukrán Naftohaz gázvállalat számára. Kijev nem zárkózik el az elől, hogy idén - amennyiben szükségessé válik - ismét vásároljon földgázt Oroszországtól, de legfeljebb csak 207-208 dollárért kész megvenni. 2016-ban a várakozások szerint Ukrajna az Európai Unióból 175-180 dollárért tudja majd beszerezni a gázt.

Hozzászólások

Tavaly a Szigeté volt az év legjobb zenei felhozatala

A Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át a Sziget képviselői az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének díjátadó gáláján szerdán késő este a hollandiai Groningenben - közölte a Sziget sajtóiroda az MTI-vel.
2018. 01. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet

Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet, hogy beiktassák Románia új kormányát - jelentette be szerdán Liviu Dragnea házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, miután az államfő kormányalakítási megbízást adott a párt nőszervezete vezetőjének, Viorica Dancila EP-képviselőnek.
2018. 01. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazánk is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb turisztikai vásárán

Magyarország is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb nemzetközi turisztikai vásárán, a FITUR-on, amelyet szerdán nyitott meg a spanyol királyi pár Madridban.
2018. 01. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése 7 százalékban határozta meg a hagyományos bioüzemanyag-előállítás használati mértékének szintjét, ezzel hosszú távon elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély - közölte Gyürk András, Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
2018. 01. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az EU-nak

A teljes energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az Európai Uniónak, s ezzel párhuzamosan az energiahatékonyságot is ugyanekkora mértékben kellene növelni az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán elfogadott tárgyalási mandátum értelmében.
2018. 01. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt

Gjorge Ivanov macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt, amelyet a szkopjei parlament múlt csütörtökön fogadott el - közölte a Vesti.mk macedón hírportál.
2018. 01. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új határőrizeti szerződést köt Párizs és London

Emmanuel Macron francia elnök és Theresa May brit miniszterelnök egy új határőrizeti szerződést jelent be a Nagy-Britanniába átjutni próbáló migránsok kezelését hivatott Le Touquet-megállapodás kiegészítésére - közölte szerdán a francia elnöki hivatal.
2018. 01. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az infláció az unióban

2016. december/2017. december - a fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2018. 01. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan bemutatják A Viszkist a romániai mozikban

Január 26-án mutatják be Antal Nimród A Viszkis című filmjét a romániai mozikban.
2018. 01. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyors internet csak egy ígéret?

A gyors internetelérés sok esetben nem több a hálózati szolgáltatók üres ígéreténél a német szövetségi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur szerdán közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult az új katalán parlament

Megalakult Katalónia új összetételű parlamentje szerdán Barcelonában, amely első ülésén megválasztotta a törvényhozás új, függetlenségpárti elnökét, valamint elnökségét.
2018. 01. 17. 17:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsz százalékkal növelte okostelefon-eladásait a Huawei

Tavaly több mint 15 százalékkal növelte globális értékesítési árbevételét a kínai Huawei Technologies Co. Ltd. mobil távközlési berendezés gyártó és szolgáltató vállalat, okostelefon-eladásai Európában több mint húsz százalékkal növelte - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.H
2018. 01. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány

Lemondott szerdán az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben.
2018. 01. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel kezdhetik a napot a főbb európai tőzsdék

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térség vezető tőzsdéit követve.
2018. 01. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elektromos halászat betiltását javasolja az Európai Parlament

Az elektromos halászat betiltására szólított fel kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése. Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe kerülnek.
2018. 01. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem közölhet az orosz elnökválasztásra vonatkozó adatokat a Levada központ

Nem közölhet az elnökválasztásra vonatkozó adatokat a kampány során a legnagyobb orosz független közvélemény-kutató intézet, a Jurij Levada Független Elemzőközpont, mivel külföldi ügyökké minősítették - erősítette meg kedden Moszkvában az erre vonatkozó sajtójelentéseket Lev Gudkov, az intézet igazgatója.
2018. 01. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Soros Györgyről ír elemzést a Financial Times

Soros Györgyről és tevékenységének megítéléséről közöl nagy terjedelmű, interjúrészleteket is tartalmazó írást keddi nyomtatott kiadásában a Financial Times Andrew Byrne tudósító tollából. A londoni gazdasági napilap megszólaltatja Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki szerint a Soros-alapítvány szervezetinek tevékenysége körüli viták központjában "két, egymással ütköző demokrácianézet áll".
2018. 01. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tágabbra nyílt a német jövedelmi olló

Tágabbra nyílt a jövedelmi olló Németországban az újraegyesítés óta a DIW Berlin gazdaságkutató intézet kedden közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a román lej

Történelmi mélypontra esett kedden a román lej az euróval szemben, egy euró 4,6599 lejbe került - közölte a Román Nemzeti Bank.
2018. 01. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden korábbinál többen laknak Németországban

A bevándorlás révén történelmi csúcsra, csaknem 83 millió főre emelkedett Németország lakossága a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett előzetes becslése szerint.
2018. 01. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás