Ukrajna nem teljesítette az IMF hitelfeltételeit

Ukrajna nem teljesítette a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodásban vállalt több kötelezettségét sem - ismerte el Jakov Szmolij, az ukrán jegybank ideiglenesen kinevezett vezetője pénteken egy kijevi üzletemberfórumon.

Ukrajna nem teljesítette az IMF hitelfeltételeit

A tisztségviselő ezzel magyarázta azt, hogy az idén nem érkezik Kijevbe IMF-küldöttség a hitelprogram felülvizsgálatára, így nem várható újabb kölcsönrészlet sem az év végéig az ország legnagyobb hitelezőjétől, a valutaalaptól.
   
Az IMF tájékoztatási részlegének helyettes vezetője csütörtökön egy washingtoni sajtótájékoztatón közölte, hogy egyelőre a valutaalap nem tervez újabb missziót küldeni Ukrajnába.  
    

Szmolij kifejtette, hogy a memorandumban, amelyet az IMF-fel az ukrán vezetők - beleértve az államfőt, a miniszterelnököt, a pénzügyminisztert és a jegybank elnökét - aláírtak, Kijev tett olyan vállalásokat, amelyeket egyelőre nem teljesített.
   
Szavai szerint a nyugdíjreformot végrehajtották, de nem úgy, ahogyan a valutaalap elvárta. Az IMF szerint ugyanis az elfogadott jogszabály nem ösztönzi a munkavállalókat arra, hogy minél később vonuljanak nyugállományba.
   
A privatizációról szóló törvényt még csak első olvasatban fogadta el a parlament. A jövő évi állami költségvetést a kijevi törvényhozás megszavazta, de a büdzsével kapcsolatosan kérdései vannak az IMF-nek - mutatott rá a jegybankelnök.
   
Az ukrán parlament mindezeken felül a múlt héten elfogadta azt az előterjesztést, amellyel újabb egy évvel, 2019-ig meghosszabbította a termőföld eladására vonatkozó moratóriumot az országban, holott az IMF feltételül szabta azt is a kölcsönök további folyósításának, hogy a jövő év elejétől megszüntetik ezt a tilalmat.
   
Szintén késlekedik Kijev a korrupcióellenes bíróság felállításával. Petro Porosenko ígértet tett arra, hogy a jövő héten a parlament elé terjeszt erről egy javaslatot.  
    

Oleh Csurij, a jegybank helyettes vezetője a csütörtöki IMF-bejelentésre reagálva kijelentette: abban bíznak, hogy januárban sor kerül a valutalap küldöttségének kijevi látogatására. Hozzáfűzte, hogy 2018-ban két részletre számít Ukrajna, összesen 3,5 milliárd dollárra.
   
Az IMF 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának, amelyet négy éven át több részletben folyósít. Ebből az elsőt - 5 milliárd dollárt - a megállapodás megkötésekor megkapta Ukrajna. A további részletek már nem először késnek. Kijev szeptemberben várta az újabb kölcsönt, ami mostani reményei szerint is csak a jövő év második negyedében érkezhet meg.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Nem közölhet az orosz elnökválasztásra vonatkozó adatokat a Levada központ

Nem közölhet az elnökválasztásra vonatkozó adatokat a kampány során a legnagyobb orosz független közvélemény-kutató intézet, a Jurij Levada Független Elemzőközpont, mivel külföldi ügyökké minősítették - erősítette meg kedden Moszkvában az erre vonatkozó sajtójelentéseket Lev Gudkov, az intézet igazgatója.
2018. 01. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Soros Györgyről ír elemzést a Financial Times

Soros Györgyről és tevékenységének megítéléséről közöl nagy terjedelmű, interjúrészleteket is tartalmazó írást keddi nyomtatott kiadásában a Financial Times Andrew Byrne tudósító tollából. A londoni gazdasági napilap megszólaltatja Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki szerint a Soros-alapítvány szervezetinek tevékenysége körüli viták központjában "két, egymással ütköző demokrácianézet áll".
2018. 01. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tágabbra nyílt a német jövedelmi olló

Tágabbra nyílt a jövedelmi olló Németországban az újraegyesítés óta a DIW Berlin gazdaságkutató intézet kedden közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a román lej

Történelmi mélypontra esett kedden a román lej az euróval szemben, egy euró 4,6599 lejbe került - közölte a Román Nemzeti Bank.
2018. 01. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden korábbinál többen laknak Németországban

A bevándorlás révén történelmi csúcsra, csaknem 83 millió főre emelkedett Németország lakossága a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett előzetes becslése szerint.
2018. 01. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai szinten is nyereséges lett 2017-ben a FlixBus – Budapesten megduplázódott az utasforgalom

A FlixBus, Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának szolgáltatója 2013-as alapítása óta először csoport szinten is nyereséges lett 2017-ben. Jelentős volt a közép-kelet-európai növekedés is: Budapesten szeptemberben új központ nyílt, a fővárosból az elmúlt év során 13 ország több mint 100 célállomására kínált közvetlen összeköttetést a mobilitási szolgáltat
2018. 01. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament, a döntéssel a túlzsúfolt börtönöket szeretnék némileg tehermentesíteni - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.
2018. 01. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly kevesebb gépkocsit gyártottak Szlovákiában

Az előző évihez képest enyhe mértékben csökkent, de ismét meghaladta 2017-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma az egymilliót. Tavaly ugyanakkor jelentős mértékben emelkedett az új gépkocsik értékesítése - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által kedden Pozsonyban ismertetett, még nem véglegesített gyártási adatokból.
2018. 01. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lelassult a német infláció decemberben

Decemberben a piaci várakozásoknak megfelelően 0,1 százalékponttal csökkent az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden kiadott jelentése szerint.
2018. 01. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Többnyire pozitívan kezdtek a főbb európai tőzsdék

Vegyesen, többségében mérsékelt indexemelkedéssel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 01. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében az EB

Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében hétfőn Marija Gabriel, az Európai Bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős tagja, miután most először összeült a testület által a dezinformációk visszaszorítására létrehozott szakértői csoport.
2018. 01. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott Románia miniszterelnöke

Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását.
2018. 01. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább terjed a kanyaró Ukrajnában

Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól - közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira hivatkozva.
2018. 01. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt 6000 évben a mezőgazdasági területek iránti megnövekedett igény és a fa tüzelőanyagként való hasznosítása miatt - állapították meg a Plymouth Egyetem kutatói.
2018. 01. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan csökken a bűnözés Szlovákiában

Történelmi mélypontra csökkent tavaly Szlovákiában a bűncselekmények száma, miközben ezek felderítettsége az eddigi legmagasabb arányt mutatta - jelentette be Robert Kalinák szlovák belügyminiszter hétfőn az országos rendőrfőkapitánnyal közösen tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
2018. 01. 16. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

20 százalékkal nőttek Romániában a külföldi tőkeberuházások

Tavaly az első tizenegy hónapban csaknem 20 százalékkal, 4,377 milliárd euróra nőtt a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke Romániában a tavalyi azonos időszaki 3,651 milliárdhoz mérten - közölte hétfőn a Román Nemzeti Bank (BNR).
2018. 01. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Skóciának milliárdokba kerülne a kemény Brexit

A skót kormány szerint milliárdokba kerülne a skót gazdaságnak a kemény Brexit, az, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból.
2018. 01. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után a kereskedési idő végén is többségében veszteségben álltak a főbb európai tőzsdeindexek hétfőn.
2018. 01. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csődbe ment az egyik legnagyobb brit építőipari vállalat

Csődbe ment az egyik legnagyobb brit építőipari és szolgáltatási vállalatcsoport, miután a cégvezetés, a hitelezők és a kormány között napok óta folyó mentőtárgyalások hétfőn eredménytelenül zárultak.
2018. 01. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javítanák az orosz-amerikai viszonyt

Anatloij Antonov washingtoni orosz és Jon Huntsman moszkvai amerikai nagykövet egyeztetett lépésekre készül az orosz-amerikai viszony javítása érdekében.
2018. 01. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás