Ünnepek után áll fenn a valódi tűzveszély

A lakástüzek jellemzően a karácsonyi időszak során válnak a hírműsorok visszatérő rémképeivé, nem volt ez másként tavaly sem. A lángok szinte mindig gondatlanság miatt csaptak fel, s olyan ártatlannak tűnő ünnepi kiegészítők okozták őket, mint az őrizetlenül hagyott gyertyák, koszorúk, helytelenül gyújtott csillagszórók vagy zárlatos karácsonyi égősorok. De vajon tényleg akkora kockázatot jelent a karácsony, mint ahogy azt a hírekből gondoljuk?

Ünnepek után áll fenn a valódi tűzveszély

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2016-ban 7449 regisztrált lakástűz volt Magyarországon. Ez, ha csak kis mértékben is, de javulás a korábbi 7730-as értékhez képest, reméljük, ez a pozitív tendencia tükröződni fog a 2017-es, rövidesen megjelenő adatokban is. A Katasztrófavédelem elmondása alapján tudjuk, minden évben bőven 100 alatt van azon esetek száma, amikor egy karácsonyfa vagy adventi koszorúhoz köthetően keletkezik tűz az otthonokban.


Bár éves szinten a tűzesetek legjellemzőbb okozói az elektromos zárlatok, a Groupama Biztosító tapasztalatai szerint év végén a második leggyakoribb okká válnak - bár számukban, léptékeiben nem foghatók az előzőkhöz - a karácsonyfatüzek, illetve a karácsonyi díszek, asztali díszek, csillagszórók okozta tüzek.


„Karácsonykor még otthon van a család, a figyelem a feldíszített fára összpontosul, így ha valami lángra kap, jó eséllyel gyorsan eloltják
– mondta el Szabó Imre a Groupama Biztosító Szolgáltatási Centrumának főosztályvezetője. Ezekről az esetekről nem is érkeznek kárbejelentések, a napok múlásával azonban sajnos lankad a figyelem, mindeközben a fák napról-napra szárazabbá válnak, így egyre fokozódik a gyúlékonyságuk is. Az esetleírásokból kiderül, hogy a szülők ekkor már engedik a gyerekeknek egyedül meggyújtani a gyertyákat és csillagszórókat, ami könnyen vezet katasztrófához.”


A szakember megkockáztatja: az ünnepek elmúltát követő időszak az igazán veszélyes, különösen azoknál, akik a karácsonyfájukat Vízkereszt után is még akár hetekig meghagyják. A 2017-ben bejelentett tűzkárokat megvizsgálva egyértelműen látszik, hogy a legtöbb bejelentés januárban érkezett a Groupama Biztosítóhoz. „Az elmúlt napokban csupán pár darab karácsonyi lakástűzzel kapcsolatos kárbejelentés érkezett, ezek asztalon lévő gyertya vagy csillagszóró miatt meggyulladt TV-ről, függönyről, kanapéhuzatról, szőnyegről számoltak be. A legnagyobb káresemény várható kártérítési összege 280 ezer forint. Bízunk abban, hogy súlyosabb, akár az egész lakás kiégését okozó tűzeset ebben az évben nem fordul elő” – tette hozzá Szabó Imre.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Még beleférhet egy belföldi nyaralás, de mire kell figyelni, ha utasbiztosítást kötnénk?

Jelenleg a határok Európában elég szabadon átjárhatóak, mégis sokan döntenek idén a belföldi nyaralás mellett. A Bank360 elemzői ezért megvizsgálták milyen belföldi utasbiztosítások érhetőek el Magyarországon és mik a főbb fedezeteik.
2021. 08. 20. 11:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Az Allianz Csoport erős negyedévet zárt valamennyi üzletágában

Az Allianz Csoport a második negyedévben erős teljesítménnyel folytatta a kiválóan induló 2021. évet. Diverzifikált üzleti portfóliójának köszönhetően a Csoport kihasználta a globális gazdasági fellendülés előnyeit, és a teljes díjbevétel valamint a működési eredmény is erőteljesen növekedett. A részvényesekre jutó adózott eredmény szintén javult az előző év második negyedévéhez képest. Mindhárom üzletág egészséges növekedést könyvelhetett el. Vagyon- és felelősségbiztosítási üzletágunk bizonyította ellenállóképességét, miközben jelentős természeti katasztrófákkal kellett megbirkóznia. Az élet- és egészségbiztosítási termékeink iránti kimagasló kereslet a bevételek dinamikus emelkedését eredményezte, míg vagyonkezelési üzletágunk folytatta növekedését, és új történelmi csúcsot ért el a kezelt vagyon mértékében.
2021. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Közel 70 százalékkal nőtt a CIG bevétele

A CIG Pannónia csoport bevétele 18,4 milliárd forintra nőtt az első félévben, ami 68 százalékos növekedés a múlt év azonos időszakához képest - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2021. 08. 18. 02:00
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Nőtt az NN csoport profitja

A holland NN csoport működési eredményének növekedéséről jelentett az első fél év alapján, ami csaknem 4 százalékos pluszba röpítette a cég részvényárát az amszterdami értéktőzsdén csütörtökön délelőtt.
2021. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Így szerződjön, ha azt akarja, hogy fizessen a biztosító

A biztosító már megint nem fizetett – aligha van olyan ember, aki legalább egy ismerősétől ne hallotta volna ezt a mondatot, pedig az esetek többségében elkerülhető lenne a probléma. Peremiczki István biztosítási szakértő szerint a leggyakoribb hiba az, hogy nem a megfelelő értéken biztosítják az ügyfelek a vagyontárgyaikat, de rendszeresen előfordul az is, hogy a kárbejelentésnél nem egyértelműen fogalmazzák meg a történteket. Mint mondta, ha jó a szerződés, és az ügyfél kellő tájékoztatást kapott a biztosításközvetítőtől, akkor egy esetlegesen bekövetkező káreseménynél sem érheti hátrány a biztosítottat.
2021. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Így teljesített az Allianz a második negyedévben

A kitűnő évkezdet után erős volt a második negyedéve is az Allianz csoportnak, a világ egyik vezető biztosítója és vagyonkezelője emelkedő bevételek mellett ismét jelentősen növelte nyereségét.
2021. 08. 06. 23:00
Megosztás:

10,4%-os bővüléssel közel 3 milliárd euróra növelte működési eredményét a nemzetközi Generali Csoport

Kiváló pénzügyi eredménnyel zárta az elmúlt félévet a nemzetközi Generali Csoport. A társaság jövedelmezősége kimagasló volt, a díjbevételek, a működési- és a nettó eredmény is erőteljes növekedést mutatott. A vállalatcsoport 2021 első féléves pénzügyi eredménye pozitív irányba mozdult el a tavalyi év hasonló időszakához képest.
2021. 08. 04. 14:00
Megosztás:

A 3 milliárd forintot is elérhetik a júliusi viharkárok

Csak a tegnapi napon mintegy 74 millió forintnyi kárt okozott a szélsőséges időjárás az Aegon biztosítóhoz ma reggelig beérkezett bejelentések szerint. A viharokban bővelkedő július folyamán csaknem 15 ezer káresetet regisztrált a piacvezető lakásbiztosító, összességében, az ügyfelek bejelentése szerint közel 3 milliárd forintnyi kárral számol az Aegon Biztosító. Az esetek közel harmadában a jégverés, ötödében pedig a beázás áll a károk hátterében. Az Aegon szakemberei az ügyek több mint háromnegyedét már feldolgozták.
2021. 08. 04. 00:05
Megosztás:

Ekkora összegű károkat okoztak a júliusi viharok

A júliusi viharkárok miatt a biztosítók csaknem tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.
2021. 08. 02. 12:00
Megosztás:

Allianz: 9 trend a Covid–19 utáni légi közlekedésben

A pilótákkal kapcsolatos problémák, a repülőút közbeni dühkitörések, az újraaktiválás kockázatai, sőt, akár még a rovarinváziók is kihívást elé állíthatják a légiközlekedést. Előnyt jelentenek az új útvonalak, valamint az újgenerációs repülőgépek, a javítási költségek azonban emelkedhetnek. A szállítmányozás továbbra is stabil, erős teljesítményt mutat. A Covid–19-hez kapcsolódó közvetlen kárigények hatása csökkent. A reptereken kevesebb az elcsúszásból és elesésből származó baleset, a nagy kárösszegű bejelentések száma azonban nem mutatott visszaesést. Az utasok visszatérésével az átlagos kárigények, várhatóan visszatérnek a normál szintre. Egy öt évre kiterjedő kárigényelemzés szerint a veszteségek fő okai az ütközéses/zuhanásos balesetek.
2021. 07. 27. 23:00
Megosztás:

Az Allianz digitális szolgáltatásokkal segíti a viharok utáni milliárdos összegre rúgó károk rendezését

A júliusi, országszerte tömegesen jelentős károkat okozó viharok nem érték meglepetésként az Allianz Hungáriát. A biztosító mindent megtesz annak érdekében, hogy érintett ügyfelei a lehető leghamarabb a szerződés szerinti kártérítéshez jussanak, ehhez pedig fejlesztéseit és a pandémia során szerzett tapasztalatait is hasznosítja.
2021. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Már két milliárdra rúg a vihar okozta kár

Közel két és félszeresére nőtt a bejelentett viharkárok száma ma reggelre az egy héttel ezelőtti adathoz képest: eddig több mint 5 ezer kárbejelentés érkezett Magyarország piacvezető lakásbiztosítójához, az Aegonhoz a július 9-10-i viharok nyomán. Az ügyfelek által becsült kár több mint másfél milliárd forintra rúg, a kárbejelentések száma akár elérheti a hatezret is a következő napokban. Az elmúlt hétvége szintén viharos volt: csütörtöktől kedd reggelig közel 2300 kárbejelentés érkezett, a becsült kárösszeg 401 millió forint. A bejelentések közel kétharmadát már feldolgozták az Aegon kárszakértői.
2021. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Digitális Biztosító DJP-partner-védjegyet nyert az Allianz Hungária

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére tavaly novemberben indított Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy-program célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a korszerű és kimagasló minőségű digitális szolgáltatásokra, és növelje bizalmukat, ösztönözze őket azok használatára. A pályázaton elnyert Digitális Biztosító DJP-partner-védjeggyel az Allianz Hungária egy újabb elismeréssel gazdagodott a digitális megoldásokat és az ügyfélélményt célzó fejlesztéseket illetően.
2021. 07. 14. 14:00
Megosztás:

Egyetlen hétvége alatt egymilliárd forintos mezőgazdasági kár

A június utolsó hétvégéjén tomboló viharok nemcsak a lakóingatlanokban, de a mezőgazdaságban is súlyos károkat okoztak. A Groupama Biztosítóhoz közel 600 mezőgazdasági kárbejelentés érkezett, melyeket szakembereik folyamatosan, gyorsított ütemben mérnek fel. A nyári betakarítású növényekkel kapcsolatos bejelentések 80 százalékát már szemlézték, melyek kifizetése is folyamatosan zajlik. Elsősorban a jégeső és a vihar volt felelős a pusztításért, de az aszály sem kíméli a termést.
2021. 07. 09. 17:30
Megosztás:

1 milliárd forintnyi mezőgazdasági kárbejelentést fogadott a Groupama

Az utolsó júniusi hétvége után majdnem 600, összesen 1 milliárd forint értékű kárbejelentést fogadott a Groupama - közölte a biztosítótársaság az MTI-vel csütörtökön.
2021. 07. 09. 06:00
Megosztás:

Itt a nyár, itt a lazítás, megindul az ország

Minden jel arra mutat, hogy idén nyáron erős lesz a belföldi idegenforgalmi szezon, a Magyar Turisztikai Ügynökség néhány héttel ezelőtt közölt adatai szerint május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma. A jelenleg éppen csillapodó járványhelyzet azonban továbbra is okozhat meglepetéseket az utazások során, de érdemes felkészülni a tipikus vakációs megbetegedésekre és sportbalesetekre, vagy éppen a közúti koccanásokra is. Ha igazán biztosra szeretnénk menni, már olyan széleskörű belföldi utasbiztosítást is találunk, mellyel a távollétünkben az otthonunkat fenyegető károkat is könnyen elháríthatjuk - hogy a pihenés valóban nyugodt lehessen.
2021. 07. 08. 19:30
Megosztás: