Van kereslet a fogyasztóbarát lakáshitelre az UniCreditnél

Több tucat ügyfél fogyasztóbarát lakáshitel-igénylése áll elbírálás alatt az UniCredit Banknál, amely húsz napja kínálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szempontjai szerint kidolgozott terméket - mondta az MTI-nek Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója a bank Korszakalkotók programjának indító sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.

Van kereslet a fogyasztóbarát lakáshitelre az UniCreditnél

A pénzintézet örömmel vesz részt a programban, amely egységesíti a lakáshitelek profitabilitását, kiszámíthatóságot nyújt a fogyasztónak azáltal, hogy előreláthatóvá teszi a havi kamattörlesztés mértékét - fűzte hozzá az elnök-vezérigazgató. Megjegyezte, hogy Magyarországon az UniCredit volt az első bank, amely évekkel ezelőtt az MNB-től függetlenül hosszú időre fixálta a kamatokat.
   
A negatív reálkamatok hosszú távú fennmaradásáról - erre célzott egy konferencián Nagy Márton, az MNB alelnöke -, Patai Mihály, aki a Magyar Bankszövetség elnöke is azt mondta, az rákényszeríti a bankokat, amelyek eddig is sokat tettek már a költségek leszorítására, hogy még költséghatékonyabban gazdálkodjanak. A negatív reálkamatok kialakulása a fiskális politika és a 2012 utáni monetáris politika következménye, amelynek keretében a jegybank "mesterien menedzselte" az alapkamat csökkentését úgy, hogy közben a forint árfolyamát nem gyengítette - vélekedett a bankvezető. Megjegyezte, ezzel az MNB rácáfolt évtizedek tankönyvi tanításaira.
   
A bankrendszer egészének ugyan rossz hír a negatív reálkamat, mert csökkenti a bevételeket, ugyanakkor az alacsony kamatok és az olcsó pénz a gazdasági növekedést ösztönzi, amely több üzletet jelent a pénzintézeteknek - mondta.  
   
Az UniCredit 2017 első fél évében az olasz székhelyű csoport honlapján elérhető adatok szerint 94 milliárd euró adózás előtti eredményt ért el a tavalyi január-júniusi 105 milliárdhoz képest. A bank az első fél évben mind a hitelállományát, mind a betéti állományát növelte, az előbbit 13 százalékkal, utóbbit 15 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

MNB: hiányba fordult a fizetési mérleg

A folyó fizetési mérleg hiánya 7,5 millió eurót tett ki októberben, miközben szeptemberben még 606 millió euró volt a többlet - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett havi adataiból. A fizetési mérleg romlását döntően a kereskedelmi többlet zsugorodása okozta, de nőtt a jövedelmek kiáramlása is az előző hónaphoz képest.
2017. 12. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült a fizetési kártyás elfogadói hálózat hazánkban

Jelentősen bővült a magyarországi fizetési kártya elfogadói hálózat az idén a harmadik negyedévben, a fizikai elfogadóhelyek száma 6,5, az ezeken működő terminálok száma pedig 6 százalékkal emelkedett, és részben ennek köszönhetően ismét több mint 25 százalékkal nőtt a kártyás vásárlási forgalom - közölte az MNB a honlapján.
2017. 12. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Döntöttek a jegybankok - mi történhet a forinttal?

A Fed újabb kamatemelésekre készül, az EKB-tól ez nem várható, de utóbbi kevésbé laza feltételeket teremthet a jövőben. Az MNB-től érdemi lépés jövő őszig nem várható - derül ki Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzőjének összeállításából, amely a forint jövőjére is ad egy forgatókönyvet a mostani kilátások alapján.
2017. 12. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EKB megemelte növekedési előrejelzését

A jegybankok sem hozták meg a vevőket az európai részvénypiacon. A DAX 0,4%-ot, a FTSE100 0,6%-ot, a CAC40 0,8%-ot csökkent.
2017. 12. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabilan kezdik a jövő évet Közép- és Kelet-Európa bankrendszerei

Stabil kilátással kezdik a jövő évet Közép- és Kelet-Európa bankrendszerei, mivel a térség erőteljes gazdasági növekedése lendületet ad a hitelkeresletnek és javítja a rendszerszintű eszközminőséget - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett éves európai szektorjelentésében.
2017. 12. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem emelt kamatot a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem hajtott végre újabb kamatemelést idei utolsó kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa. A brit jegybank a múlt hónapban, tíz év után először emelt kamatot, 0,25 százalékponttal, 0,50 százalékra növelve az irányadó rátát.
2017. 12. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mit érdemes megnézni a hitelfelvétel előtt?

Ahhoz, hogy egy hitelfelvétel zökkenőmentes legyen, érdemes az igénylésre alaposan felkészülni. Akár több mint 1 százalékponttal is lejjebb szorítható a thm különböző kedvezményekkel, ez pedig 1 millió forintos megtakarítást is hozhat. A BankRáció.hu adatai szerint december közepén a legolcsóbb, legalább 3 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek közül a legjobbak alig több mint 3 százalékos thm-mel is elérhetőek.
2017. 12. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatot emelt a Fed

Huszonöt bázisponttal 1,50 százalékra emelte az irányadó kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank-rendszer, a Federal Reserve (Fed) monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
2017. 12. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatdöntő ülés és vezetőségváltás előtt a Fed

A piac csaknem 100%-ig biztos abban, hogy a most következő ülésén a Fed 25 bázisponttal emeli az alapkamatot, így az 1,5% lesz. Jerome Powell jelölése nem érinti ezt a döntést, mert ő csak február elsejétől lesz a Fed elnöke.
2017. 12. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra díjazták a legjobb banki termékeket

Ismét kiosztották a legjobb magyarországi banki termékeket elismerő Bankmonitor-díjakat, a győzteseket 40 bank és befektetési szolgáltató mintegy 4000 pénzügyi terméke közül választották ki. Az elismerést 16 lakossági kategóriában adták át, a banki termékeket objektíven, az év első 10 hónapja során alkalmazott árazások alapján vizsgálták és rangsorolták a Bankmonitor.hu szakemberei. Idén 16 díjon 10 szereplő osztozott, a legtöbb elismerést – három-három díjat – a CIB Bank és a Gránit Bank kapta.
2017. 12. 12. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnik az FHB Kereskedelmi Bank tőzsdetagsága

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója december 29-i hatállyal megszünteti az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. (FHB Bank) kereskedési jogát a részvény- és hitelpapír-szekcióban, valamint a bank tőzsdetagságát, amelyet a hitelintézet kérelmezett december 8-án - derül ki a BÉT honlapján hétfőn közzétett határozatból.
2017. 12. 12. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatos növekedést tervez Szerbiában az OTP Bank

Folyamatos növekedést tervez Szerbiában az OTP Bank, az a cél, hogy az ügyfelek számát és a piaci részesedést is növeljék, így az OTP további pénzintézeteket vásárolna Szerbiában, amint erre lehetőség adódik, és egyebek mellett a Komercijalna Banka megvásárlásában is érdekelt - hangsúlyozta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója hétfőn Újvidéken, ahol a Voban megvásárlásáról tartott sajtótájékoztatót.
2017. 12. 11. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még 5 napig lehet idén Diákhitelt igényelni

Közeledik az idei év, egyben az első félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje: december 15-e. Rekordalacsony, 2,3%-os kamattal juthatnak hozzá a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez, a Diákhitel2-t pedig egyedülállóan kedvező feltételekkel: 2017 októbere óta 0%-os kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben résztvevők, képzési díjuk kiegyenlítésére.
2017. 12. 11. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszünteti tőzsdetagságát az FHB Kereskedelmi Bank

Az FHB Kereskedelmi Bank (FHB Bank) december 29-i hatállyal kezdeményezi befektetési szolgáltatási tevékenységi engedélyeinek visszaadását és BÉT tőzsdetagságának megszüntetését is - tette közzé az FHB Jelzálogbank kedden a BÉT honlapján.
2017. 12. 05. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rémhír terjed a közösségi médiában

Rémhír az a közösségi médiában terjedő állítás, hogy nem biztonságos az érintős (PayPass rendszerű) bankkártya - jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnmegelőzési osztályának vezetője az ORFK és a Magyar Bankszövetség közös sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.
2017. 12. 05. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Versenyre keltek a barátságos lakáshitelek

A fogyasztóbarát lakáshitelek piacán is megindult a verseny a bankok között: komolyabb különbségek vannak a különböző ajánlatok között. A legolcsóbb fogyasztóbarát lakáshiteleknél a thm 4 százalék alatt marad, ám ezek csak 3 évre garantálnak fix törlesztőrészletet. A legolcsóbb 10 vagy 20 évig fix törlesztést garantáló fogyasztóbarát lakáshiteleknél 6-7 százalék fölé mehet a thm, ami 70 ezer forint feletti törlesztést jelent.
2017. 12. 04. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyitotta hamburgi irodáját a Magyar Nemzeti Bank

A Magyar Nemzeti Bank csütörtökön megnyitotta hamburgi külképviseleti irodáját; az eseményen a Bundesbank regionális elnöke, Hamburg tartomány államtitkára, Magyarország tiszteletbeli konzul asszonya, valamint magas rangú szakmai és oktatási partnerek vettek részt - közölte pénteken az MTI-vel az MNB.
2017. 12. 01. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig használható a régi 20 000 és 10.000 forintos bankjegy?

A régi - 2015 előtt kibocsátott - 20 ezer forintos bankjegyekkel már csak az idén év végéig lehet a vásárláskor fizetni, mert 2017. december 31-től a Magyar Nemzeti Bank bevonja azokat a forgalomból - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
2017. 12. 01. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB csatlakozott a devizapiaci magatartási kódexhez

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyilatkozat aláírásával kötelezte el magát az "FX Global Code" devizapiaci magatartási kódex támogatása és betartása mellett - olvasható az MNB honlapján megjelent közleményben.
2017. 11. 30. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős maradt a hazai bankrendszer

A hazai bankrendszer külső kockázatokkal szembeni sokkellenálló képessége erős maradt, a korábban jelzett külső kockázatok némileg enyhültek, de teljesen nem szűntek meg - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi stabilitási jelentéséből, amelyet szerdán sajtótájékoztatón mutattak be a jegybank szakértői.
2017. 11. 29. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás