Van már cégkapuja? Ha nincs, regisztráljon!

„A 2017. január 1-jén már létező gazdálkodó szervezetnek 2017. augusztus 30-áig létre kell hozniuk és be kell jelenteniük az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségüket a Rendelkezési Nyilvántartásba.” – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Ennek előfeltétele a cégkapu szolgáltatásra történő regisztráció.

Van már cégkapuja? Ha nincs, regisztráljon!

A cégkapu szolgáltatás
 
A cégkapu szolgáltatást az ügyfélkapu mintájára, azt kiegészítve hozták létre. A kettő különbsége, hogy az ügyfélkapu elsősorban magánszemélyekhez kapcsolódik, és csak személyükön keresztül azokhoz a cégekhez, amelyek ügyeit intézik, a cégkapu pedig – nevéhez méltón - a cégekhez kapcsolódik, és a cégek ügyeinek intézésére lesz alkalmas. Míg az ügyfélkapun az adóügyek mellett más magánjellegű hivatalos ügyeket is lehet intézni, például időpontot kérni igazolványok készítéséhez, a magánszemély adóbevallását benyújtani stb., a cégkapun a cégek intézhetik majd ügyeiket, tarthatják a kapcsolatot az állammal.
 
A cégkapu tehát valójában egy 300 MB-os ingyenes tárhely, amelyet a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. (NISZ) biztosít a gazdálkodó szervezetek számára. Ez a tárhely biztonságos és hiteles, amely lehetővé teszi, hogy a hivatalos levelezés a postai szolgáltatások helyett elektronikusan, igazolhatóan történjen meg. Az ide érkező dokumentumokat kézbesítettnek tekintik majd.
 
Az elektronikus ügyintézést biztosító szervek lesznek többek között: az államigazgatási szervek, a helyi önkormányzatok, a bíróságok, az ügyészség, a közjegyzők, a bírósági végrehajtók, a köztestületek, a közüzemi szolgáltatók. Velük tehát a jövőben elektronikusan fogunk levelezni.
 
Regisztráció és bejelentés
 
Az első lépés a szolgáltatás igénybevételéhez a gazdálkodó szervezet regisztrálása a cégkapun. Ezt a cég képviselője, akinek önálló aláírási joga van, könnyen, gyorsan megteheti. Bonyolultabb a regisztráció, ha nem a vállalkozás képviselője, hanem annak meghatalmazottja teszi ezt meg, vagy esetleg együttes aláírásra jogosult több személy. Ilyenkor ügyfélkapus meghatalmazásra, elektronikusan hitelesített dokumentumokra lesz szükség. Tehát érdemes az egyszerűbb megoldást választani – ha ez lehetséges –, és az ügyvezetőnek magának rászánni néhány percet.
 
Regisztrálni a cegkapu.gov.hu oldalon lehet. A regisztráció menete:
-      kiválasztja a regisztrálandó cég formáját,
-      megadja a cég adószámát
-      megadja a cégkapumegbízott e-mail címét, ő lesz jogosult majd az ügyintézők felvételére, törlésére, jogosultságaik beállítására
-      a háttérben a rendszer ellenőrzi az adatokat a közhiteles nyilvántartásokban
-      elmenti az adatokat, majd elektronikusan hitelesített visszaigazolást küld pdf-ben, amit le lehet tölteni.
 
A cégkapu által biztosított tárhelycímet nemcsak létre kell hozni, hanem be is kell jelenteni a Rendelkezési Nyilvántartásba. Ez azonban nem kíván plusz munkát, mert a cégkapu-regisztrációs program felajánlja a cégkapu bejelentését is. Alapértelmezett az a beállítás, hogy ki van pipálva az „Engedélyezem a leendő cégkapu cím RNY (Rendelkezési Nyilvántartás) rendszerbe történő bejelentését” jelölőnégyzet. Ha ezt így hagyjuk, további teendőnk nincs, a bejelentés a regisztrációval egyszerre, automatikusan megtörténik.
 
De mit is jelentettünk be ezzel? Az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló hivatalos elérhetőséget. Ez valójában a biztonságos kézbesítési szolgáltatási cím, ami nem az e-mail cím, hanem a cégkapu által biztosított elektronikus tárhely maga.
 
Egy szervezet csak egy cégkapuval rendelkezhet. Egy cégkapu használatával a cég minden érdekeltje egy helyen férhet hozzá a szervezet hivatalos levelezéséhez, de a hozzáférést lehet majd adni a tényleges ügyintézőknek.
 
Bejelentésre kötelezettek
 
A belföldi székhellyel rendelkezői gazdasági tevékenységet folytató jogi személyiséggel nem rendelkező, belföldi székhelyű szervezeteknek kötelező a regisztráció és az elérhetőség bejelentése. Vagyis minden kft., bt., nyrt., zrt.-nek regisztrálnia kell, de ebbe a körbe tartoznak a szövetkezetek, az állami vállalatok, de a végrehajtói, közjegyzői, ügyvédi irodák is. A cégkapus regisztrációs kötelezettség ugyanakkor az egyéni vállalkozókra, egyéni ügyvédekre nem vonatkozik, ők továbbra is az ügyfélkapu szolgáltatással jogosultak az elektronikus kapcsolattartásra. A szabadalmi ügyvivők számára opcionális a cégkapu szolgáltatás igénybevétele.
 
Határidők
 
A regisztráció és a bejelentés határideje 2017. augusztus 30-a, de 2017. december 31-éig jogkövetkezmények nélkül teljesíthető. Vagyis van egy átmeneti felkészülési időszak, hogy mindenki teljesíthesse kötelességét. 2018. január 1-jétől viszont szankciókra számíthatnak azok, akik nem regisztráltak. Egyrészt, lemaradhatnak saját ügyek intézéséről, másrészt törvényességi felügyeleti eljárást (pénzbírságot, esetleg törlést) vagy hatósági ellenőrzést fognak velük szemben kezdeményezni.
 
Maga a tárhely-szolgáltatatás, vagyis a levelezés 2017. december 1-jén indul el, és 2018. január 1-jétől kötelező lesz az állammal való elektronikus kapcsolattartás, a hivatalos elérhetőségről történő dokumentumküldés és az azon történő fogadás.
 
A jövőben a gazdálkodó szervezeteknek nyilvántartásba vételüket vagy alapításukat követő 8 napon belül kell majd bejelentkezniük.


Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi adójóváírás járna nekem éves szinten?

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

ÁFA adó-kalkulátor

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: