Véget ért a téli olimpia

Vasárnap este hivatalosan véget ért a XXIII. téli olimpia Phjongcshangban.

Véget ért a téli olimpia

Ahogy a havas versenyeken, úgy ezúttal a záróünnepségre sem teltek meg a lelátók. Az ötszögletű Phjongcshangi Olimpiai Stadion egyik oldala azért maradt üresen, hogy azt majd a bevonuló sportolók foglalják el, de egy másik oldalon is számos üres széksor volt.
   
Az első felvonásban görkorcsolyás táncosok szórakoztatták a publikumot, majd a díszvendégek bevonulását követően behozták a stadionba a Koreai Köztársaság lobogóját, amelyet a nemzeti himnusz közben felvontak. A folytatásban a geomungo nevű tradicionális koreai húros hangszer és az elektronikus gitár hangja keveredett egymással, amellyel azt mutatták be, hogy a hagyományok és a modernizmus, a Kelet és a Nyugat, a nyugalom és a dinamika milyen jól megfér egymás mellett és összhangban van egymással.
   
Ezt követően behozták a dél-koreai játékokon résztvevő 92 nemzet zászlaját a küzdőtér közepére, a magyar lobogót egy önkéntes vitte, mivel a magyar csapat teljes küldöttsége szombat éjszaka hazaindult. A sportolók - többen érmeikkel a nyakukban - csak ezután vonultak be, a dübörgő zene mellett tettek egy kört, majd elfoglalták a lelátó számukra fenntartott részét. Eközben a székek fölé szerelt LED-lámpáktól fényárban úszott az aréna, amelynek lelátóin így a 92 nemzeti zászló "futott" körbe-körbe.
   
A két koreai csapat ismét együtt érkezett a stadionba, egyesek dél-koreai, mások észak-koreai kiszászlót lobogtattak, de a koreai félszigetet ábrázoló zászló is volt a kezekben. A közönség mindenhol nagy ovációval fogadta a hazai küldöttséget. A végén az égben egy fényjátéknak köszönhetően megjelent Szuhorang, a játékok kabalája, amely integetéssel köszönt el a sportolóktól, majd egy szív rajzolódott ki körülötte, végül a fehér tigris eggyé vált a vöröslő szívvel.
   
A műsor a vasárnapi női 30 és a szombati férfi 50 kilométeres sífutás eredményhirdetésével folytatódott. A ceremónián Thomas Bach adta át az érmeket, így a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke akaszthatta a norvég Marit Björgen nyakába azt az aranyat, amellyel minden idők legeredményesebb téli olimpikonja lett a maga nyolc arany-, négy ezüst- és három bronzmedáljával. A német sportvezető néhány mondatot is a fülébe mondott. Ezt követően üdvözölték a NOB sportolói bizottságába választott két új tagot, akik egy-egy virágcsokorral köszöntöttek négy kiválasztott önkéntest a társaikkal együtt végzett lelkiismeretes munkájukért. Az egyik egy selfie-t is készített hatukról.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A dél-koreai popzene egyik sztárja, CL extravagáns megjelenésű minikoncertje után kezdődött a hivatalos rész: a görög lobogó felvonása, valamint a görög és az olimpiai himnusz után Phjongcshang polgármestere átnyújtotta a levont ötkarikás zászlót Thomas Bachnak, majd a NOB-elnök továbbadta azt Peking első emberének. Ezt követően nyolcperces műsorban bemutatkozott a kínai főváros, a 2022-es téli játékok házigazdája.
   
A házigazdák részéről elsőként Li Hi Pom, a szervezőbizottság elnöke búcsúzott saját nyelvén. "Amellett, hogy megküzdöttetek a versenyekben, megértettétek, mit is jelentenek az olyan olimpiai értékek, mint a kiválóság, barátság, tisztelet. Bajnokok vagytok" - mondta a sportvezető, aki külön kiemelte a dél- és észak-koreai sportolókat, akik "együtt építettek barátságokat, megmutatták, hogy az olimpiának a sporton túlmutató ereje van." "Őszintén remélem, és kívánom a gyermekeinknek, unokáinknak, ükunokáinknak, hogy egy napon úgy tekintsünk vissza erre a rövid időszakra, mint ami sorsdöntő volt a koreai béke megteremtésében" - fogalmazott Li Hi Pom.
    

Ezután Thomas Bach lépett a mikrofon elé. "Kedves sportolók, ti a bizakodás nagykövetei vagytok. Köszönöm, hogy ezt megosztjátok velünk. Köszönöm, hogy felveszitek a versenyt, és hogy a fair play szabályai szerint játszotok" - mondta a NOB elnöke.
   
Bach végül minden kontinens, valamint a soron következő játékok házigazdáinak egy-egy sportolójával: a dél-koreai szkeletonos Jun Szung Binnel, az észak-koreai műkorcsolyázó Riom Te Okkal, a gyorskorcsolyázó japán Kodaira Naóval, a kínai hódeszkás Liu Csia-jüvel, a sílövészetben három aranyat szerzett francia Martin Fourcade-dal, az amerikai alpesi síző Lindsey Vonnal, a nigériai bobossal, Seun Adigunnal, valamint a tongai sífutó Pita Taufatofuával közösen nyilvánított köszönetet a házigazdáknak, és természetesen a közös fotó sem maradhatott el. Bach ezt követően befejezettnek nyilvánította a XXIII. téli olimpiát.
   
Az EXO nevű dél-koreai fiúbanda előadása, majd Phjongcshang legszebb, legemlékezetesebb pillanatainak felidézése után az Olimpiai Stadion kandeláberében kialudt a láng. Az olimpia hivatalosan ekkor zárult, ám az ünnepség még egy darabig folytatódott többek között egy lemezlovas zenéjével és színpompás tűzijátékkal.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Hogyan alakul az építőipari termelés? - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 06. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvosi rendelőt újítottak fel Kaposszekcsőn

Felújított orvosi rendelőt és védőnői szolgálati helyiséget adtak át szombaton a Tolna megyei Kaposszekcsőn. Az épületet a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program 59 millió forintos támogatásával korszerűsítették.
2018. 06. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország nyerte a V4-ek parlamenti labdarúgó tornáját

Magyarország válogatottja nyerte a V4-ek parlamenti labdarúgó csapatainak Balatonfüredre szervezett tornáját szombaton - közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel.
2018. 06. 24. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hazai kiskereskedelem volumene - egy ábrán

A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe (előző év azonos időszaka=100)
2018. 06. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bubi lett az év szava 2017-ben

A Budapesten üzemeltetett közbringarendszer nevének mozaikszava, a Bubi lett a tavalyi év szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) munkatársai és szakmai partnerei véleménye alapján - közölte Minya Károly nyelvész szombaton este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalmon.
2018. 06. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kémkedéssel gyanúsítanak egy orosz energiaipari cégvezetőt

A román hírszerzés javára való kémkedés vádjával elrendelte egy moszkvai bíróság Carina Turcan (a név orosz változata szerint Karina Curkan) előzetes letartóztatását - közölték orosz hírügynökségek.
2018. 06. 24. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel: A német bűnügyi statisztika bátorító

A német bűnügyi statisztika magáért beszél és bátorító - mondta Angela Merkel kedden Donald Trump Twitter-bejegyzéseivel kapcsolatban, amelyekben az amerikai elnök azt állította, hogy Németországban növekszik a bűnözés.
2018. 06. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A britek kétharmada elégedetlen a kormánnyal

A brit választók kétharmada szerint a kormány rossz munkát végez a Brexit-tárgyalásokon, minimális relatív többségben vannak azok, akik most már rossz döntésnek tartják Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, az abszolút többség szerint ugyanakkor tiszteletben kell tartani az erről hozott népszavazási döntést - egyebek mellet ez derül ki a referendum második évfordulójára összeállított legfrissebb országos felmérésből.
2018. 06. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 06. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB tulajdonába került a volt Postapalota

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonába kerül a felújítás alatt álló, a Széll Kálmán téren álló volt Postapalota - olvasható a pénzintézet honlapján.
2018. 06. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megfejtették, mi áll az Alzheimer-kór hátterében

A herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új amerikai kutatás szerint.
2018. 06. 24. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novák Katalin: Családi szakma a vasutasoké

Igazi családi szakma a vasutasoké, a MÁV Zrt. pedig egy igazán családbarát munkahely - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken egy budapesti játszóházban tartott sajtótájékoztatóján.
2018. 06. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Red Bull Air Race hozzájárul a magyar turizmus sikeréhez

A Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai országmárkája szempontjából is jelentős hasznot hoz az országnak - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
2018. 06. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt van a legtöbb genetikailag módosított növény - egy ábrán

A világon 28 országban termesztenek genetikailag módosított (gm) növényeket. 2016-ban a gm-növények vetésterülete összesen 185,1 millió hektár
2018. 06. 23. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazánk a világ tizenötödik legbiztonságosabb állama

A polgárőrség munkája nélkül nem lehetne Magyarország a világ tizenötödik legbiztonságosabb országa - mondta a belügyminiszter a XXIV. Országos Polgárőr Nap és a VII. Országos Polgárőr Lovas Szemle megnyitóünnepségén Baján.
2018. 06. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint Észak-Korea még mindig rendkívüli fenyegetést jelent

Észak-Korea változatlanul "rendkívüli fenyegetést" jelent az Egyesült Államokra - szögezte le Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak, miután meghosszabbította a 2008 óta érvényben lévő "országos vészhelyzetet".
2018. 06. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája

Megkezdődött szombaton Budapesten az Aquincumi Múzeumban a Múzeumok éjszakája programsorozat, amelyen országszerte kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és táncprodukciókkal is várják az intézmények a látogatókat.
2018. 06. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 06. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Klaus Iohannis ismét indul a román elnökválasztáson

Klaus Iohannis román államfő bejelentette szombaton: szilárd elhatározása, hogy indul egy újabb elnöki mandátumért a következő romániai elnökválasztáson.
2018. 06. 23. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között

Csath Magdolna közgazdász szerint némi kiegyenlítődést tapasztaltak a béreknél: csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között.
2018. 06. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás