Vegyesen nyithatnak az európai tőzsdék

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a piacok az újabb vállalati beszámolókat és Jerome Powellnek, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökének kongresszusi beszámolóját várják.

Vegyesen nyithatnak az európai tőzsdék

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 6 ponttal emelkedhet, míg a frankfurti DAX-30 index 9 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 5 ponttal csökkenhet a nyitásban.
   
Európában a nagyvállalatok közül a TomTom, a Telenor, a SEB és a Royal Mail kedden teszi közzé második negyedéves eredményeit. A technológiai vállalatok is reflektorfénybe kerülnek, miután a Magyarországon is jelen lévő amerikai Netflix internetes tartalomszolgáltató csalódást okozott hétfőn nyilvánosságra hozott gyorsjelentésével.
    

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakultak az irányadó indexek: Tokióban a jen gyengülése felfelé hajtotta az árfolyamokat, míg Kínában a gazdasági növekedés lassulását igazoló adatok közzététele után tovább estek a mutatók.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor


A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,43 százalékkal, 535,51 pontra csökkent.
   
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,49 százalékos pluszban, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 viszont 0,64 százalékos mínuszban zárt. A dél-koreai Kospi 0,24 százalékos, a sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite (SSEC) 1,36 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 1,35 százalékos mínuszban közelített a záráshoz.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára továbbra is csökken, miután hétfőn meredeken, több mint 4 százalékkal zuhantak a jegyzések. A legközelebbi, szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,08 százalékos mínuszban, 71,78 dolláron, a WTI pedig 0,16 százalékos veszteségben, 66,96 dolláron forgott kedd reggel.
   
Hétfőn vegyesen zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A frankfurti DAX-index 0,16 százalékkal, 12 561,02 pontra nőtt, míg a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,80 százalékkal, 7600,45 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,36 százalékkal, 5409,43 pontra esett. Madridban 0,18 százalékos, Milánóban pedig 0,32 százalékos mínuszban zárt az irányadó index. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,25 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,34 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,06 százalékkal csökkent.

Hozzászólások

A magyar szecessziót bemutató kiállítás nyílt Brüsszelben

A magyar szecessziót a gödöllői művésztelep munkáin keresztül bemutató kiállítás nyílt a Gödöllői Városi Múzeum közreműködésével a brüsszeli Balassi Intézetben a Brussels Art Nouveau & Art Deco (BANAD) Fesztivál keretében csütörtökön.
2019. 03. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre betiltják a városnéző sétákat Amszterdam vöröslámpás negyedében

Jövő évtől betiltják a vezetett városnéző sétákat és kocsmatúrákat Amszterdam vöröslámpás negyedében, főként a belvárosi turistaáradat mérséklése céljából - jelentette csütörtökön a holland sajtó.
2019. 03. 21. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt a Lipcsei Könyvvásár

Elkezdődött csütörtökön a Lipcsei Könyvvásár, a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválja, amelyen a harmincéves évforduló alkalmából az egykori keleti blokk rendszerváltása az egyik kiemelt téma.
2019. 03. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Az EU május 22-ig adna haladékot

Május 22-ig adna haladékot az Európai Unió a Brexit határidejére egy Brüsszelben kiszivárgott tervezet szerint. Késő este ugyanakkor már május 7-ről történt említés, de diplomáciai források szerint akár az év évégig is szólhat a határidő meghosszabbítása. Mindenesetre az állam- és kormányfők csütörtök késő este még folytatták a Brexittel kapcsolatos vitájukat.
2019. 03. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP ismét csúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,60 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 41 955,75 ponton zárt csütörtökön.
2019. 03. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Százezrek követelik a Brexit leállítását

Több mint egymillióan írták alá csütörtök estig azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely a brit EU-tagság megszűnéséhez (Brexit) vezető folyamat leállítását követeli, és azt, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja.
2019. 03. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi történt ma a tőzsdéken?

Vegyes kezdés után a csütörtöki kereskedés végeztével sem mutatott egyértelmű képet az árfolyamok alakulása a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 03. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén javult a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Márciusban javult, bár a vártnál szerényebb mértékben a fogyasztói hangulat az euróövezetben az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi igazgatósága csütörtökön publikált felmérése alapján.
2019. 03. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

MRP újratöltve – így lehet hatékonyabb a munkaerő megtartása

A közelmúltban több változás is történt a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) szabályozásában, amelyeknek köszönhetően egyre több társaság alkalmazza ezt az ösztönző eszközt. A cafeteria rendszer átalakításával és a növekvő munkaerő-piaci nyomással előtérbe kerülhet az MRP szerepe a munkavállalók motiválásában és megtartásában.
2019. 03. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európai vállalkozások szerint a Brexit rombolja az Egyesült Királyság kereskedelmi hírnevét

Az európai cégek szerint a Brexit veszélyezteti az Egyesült Királyság nemzetközi kereskedelmi központi státuszát - derült ki az RSM International európai vállalatok körében végzett felméréséből.
2019. 03. 21. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az arany nagyot ugrott Powell szavaira

Az arany 1.320 dollárra emelkedett, miután Jerome Powell jegybankelnök tegnapi beszédében arról szólt, hogy idén már nem lesz kamatemelés az USA-ban, és a kötvényportfolió leépítése is lassabb lesz.
2019. 03. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál jobban kapcsolt vissza a Fed

Kevés volt az óvatos Fed az üdvösséghez tegnap az amerikai részvénypiacokon, miután Donald Trump szigorúbb hangnemet ütött meg Kínával szemben.
2019. 03. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimizmus látszik a memóriachip piacon

A vártnál kicsivel jobb számokat közölt tegnap a második negyedévre a memóriachipeket gyártó Micron Tehnology.
2019. 03. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható a hazai tőzsdén?

Iránykereséssel, illetve kisebb emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők szerint.
2019. 03. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a napot az európai tőzsdék

Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2019. 03. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel.
2019. 03. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új brit adóhatósági tájékoztató no-deal Brexit esetére

A Brexittel kapcsolatban az eredeti, március 29-i határidő közeledtével egyre nagyobb a bizonytalanság, ebben a helyzetben pedig fokozottan igaz, hogy a leginkább körültekintően a megállapodás nélküli kilépésre való felkészüléssel járhatunk el. A szóba jöhető alternatívák közül ugyanis ennek a bekövetkezte forgatná fel leginkább az üzleti életet, kerüljön sor rá akár az eredeti időpontban, akár halasztást követően.
2019. 03. 21. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Boeing üzembe helyezte az automatika új szoftverjét

A Boeing repülőgépgyár üzembe helyezte a közelmúltban kétszer is katasztrófát szenvedő 737 MAX típusú gépek automatikájának új szoftverét, és dolgozik a kezeléséhez szükséges kézikönyvön - jelentette be szerda este az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA).
2019. 03. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna több száz orosz magánszemélyt vont szankció alá

Petro Porosenko ukrán elnök szerdán kiadott rendeletével életbe léptette a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) határozatát, amely 294 jogi és 848 orosz magánszemélyre terjesztette ki a büntetőintézkedéseket.
2019. 03. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok és Kína az EU legnagyobb kereskedelmi partnere

Az Európai Unió külkereskedelmének harmadát az Egyesült Államokkal és Kínával folytatja, az unión belül pedig a tagországok többségének Németország a legnagyobb kereskedelmi partnere az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán kiadott tájékoztatása alapján.
2019. 03. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások: