Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyes árfolyammozgás alakult ki pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Az európai kereskedési időt a páneurópai Stoxx 600 index 0,09 százalék csökkenéssel, az FTSE Eurofirst 300 index 0,01 százalék emelkedéssel, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,14 százalék erősödéssel fejezte be.
   
Londonban 0,51 százalék nyereséggel végzett az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,23 százalékkal gyengült, Párizsban 0,28 százalékkal emelkedett a CAC-40 index. Madrid 0,17 százalék, Milánó 0,16 százalék nyereséggel zárt.
   
Az árfolyam-alakulás a negyedéves vállalati eredmény-beszámolókhoz igazodott pénteken az európai tőzsdéken.
   
Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor

A svéd Ericsson például a piaci várakozásoknál kisebb veszteségről számolt be, részvénye ennek köszönhetően a Stoxx 600 index tagjai között a legjobban teljesített, közel húsz százalékkal erősödött.

A Telia távközlési szolgáltató részvénye közel tíz százalékkal erősödött, miután részvény-visszavásárlási tervet jelentett be várakozáson felüli első negyedéves eredményét követően.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Az Air France KLM részvénye négy százalékkal esett a sztrájkoló alkalmazottakkal a bérekről indított tárgyalások miatt. Az Air France részvényét az utazási ágazat számos papírja követte a lejtőn.
   
Az olajár csökkent pénteken, a Brent 0,70 százalékkal 73,26 dollárra, a WTI 0,66 százalékkal 67,84 dollárral hordónként. A WTI 69,56 dolláron, a Brent pedig 74,75 dolláron érte el csütörtökön idei csúcsát, ami 2014 novemberi árszintnek felel meg. A mostani árszinten mindkét olajtípus nyereséggel zárhatja a hetet, a WTI egy százalékossal, a Brent pedig másfél százalékossal.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
A dollár erősödött, az arany ára csökkent. Az eurót 0,56 százalékkal jegyezték gyengébben 1,2277 dolláron, az arany 0,65 százalékkal unciánként 1340,10 dollárra csökkent.

Hozzászólások

Jelentős pluszban zártak a tőzsdék

Erős kezdést követően jelentős pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2019. 01. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább erősödött a forint

Folytatódott a forint szerdán kezdődött erősödése a főbb devizákhoz képest pénteken, amikor héthavi csúcsra drágult az euróhoz viszonyítva.
2019. 01. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 323,86 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 41 503,91 ponton zárt pénteken.
2019. 01. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött a világ legnagyobb mezőgazdasági vására

Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása és vására, a magyar standot Nagy István agrárminiszter nyitotta meg.
2019. 01. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős ütemben drágultak a lakások az Európai Unióban

Erős ütemben drágultak a lakások az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a tavalyi harmadik negyedévben.
2019. 01. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is sok pénzt égethet el a Netflix

A vártnak megfelelő 4,2 milliárd dolláros árbevételen 0,3 dolláros egy részvényre jutó tisztított eredményt ért el a Netflix a tavalyi negyedik negyedévben, ami felülmúlta a 0,24 dolláros elemzői konszenzust.
2019. 01. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Cáfolt pletykára emelkednek a piacok!?

Az amúgy is enyhén emelkedő amerikai piacokon bombaként robbant a hír, hogy a pénzügyminisztérium tervezetet készít a kínai vámok csökkentésére.
2019. 01. 18. 10:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Reggel erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel.
2019. 01. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható az európai tőzsdéken

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, követve az ázsiai tőzsdéket, miután a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások kedvező alakulását sejtető sajtóhírek felszították azokat a reményeket, hogy a világ két legnagyobb gazdaságának sikerül megállapodásra jutnia.
2019. 01. 18. 08:32
Megosztás:
Hozzászólások:

A turizmus hatására romlott Szlovénia második legnagyobb tavának minősége

Romlott a Bledi-tó ökológiai állapota a növekvő turizmus, a fürdőzők és a horgászok számának gyarapodása miatt - figyelmeztettek kedden szlovén limnológusok.
2019. 01. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa a rendezetlen Brexit felé halad?

A rendezetlen Brexit veszélyire figyelmeztettek csütörtöki kommentárjaikban a legtekintélyesebb külföldi lapok, rámutatva, hogy a kialakult válságra meg kell találni a brit parlament és az EU számára is elfogadható megoldást.
2019. 01. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A volt olasz miniszterelnök indulni készül az európai választásokon

Felelősségérzetből jelölteti magát a májusi európai parlamenti választásokon - jelentette be a 82 éves Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök csütörtökön.
2019. 01. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét

Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét. A Buckingham-palota csütörtök esti bejelentése szerint Fülöp edinburghi herceg nem sérült meg a balesetben, amelynek egy másik jármű is részese volt.
2019. 01. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az olaj ára az amerikai készletjelentés hatására

Szerdán jött ki az Egyesült Államok energiainformációs hivatalának (EIA) heti jelentése a különböző olajok és finomított termékek felhasználásának és készleteinek heti alakulásáról.
2019. 01. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a magyar tőzsde!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,01 pontos, 0,60 százalékos emelkedéssel, 41 180,05 ponton zárt csütörtökön.
2019. 01. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is díjazta a BÉT az előző év legjobb tőkepiaci teljesítményeit

Az idén is díjazta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az előző év legjobb tőkepiaci teljesítményeit, ezúttal 18 kategóriában - köztük hatban most először - osztották ki csütörtökön a "BÉT Legek" díjakat.
2019. 01. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2019. 01. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pártot alapított egy multimilliárdos Csehországban

Politikai mozgalmat alapított Jaromír Soukup cseh multimilliárdos vállalkozó és médiatulajdonos.
2019. 01. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az építőipari termelés az euróövezetben

Novemberben az előző hónaphoz képest csökkent az építőipari termelés az euróövezetben, az Európai Unióban viszont emelkedett - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön kiadott jelentéséből.
2019. 01. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is ontja a pénzt a Godman Sachs

4,83 dolláros egy részvényre jutó tisztított profittal felülmúlta a 4,53 dolláros elemzői konszenzust a Goldman Sachs a 2018-as negyedik negyedévben.
2019. 01. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás