Venezuela titokban kiárusítja az aranykészletét?

Venezuela titokban kiárusítja az aranykészletét - írta kedden internetes oldalán a The Wall Street Journal című lap.

Venezuela titokban kiárusítja az aranykészletét?

A lap szerint a dél-amerikai ország aranykészletéből 7.4 tonna már Afrikában található, ám nem tudni, hogy hol, illetve mely államokban. "Az aranykészlet egy részét titkos üzleti tranzakciókkal Kelet-Afrikában bonyolították, kijátszva így a Venezuela elleni amerikai szankciókat is" - állapították meg a lap munkatársai.
   
Az oknyomozó riport azt állítja: az aranyszállítmány jó része - szintén titokban - egy ugandai aranyöntödébe került, bár nem biztos, hogy feldolgozták. A lap újságírói úgy vélik: a tranzakciók erősítik a gyanút, miszerint egy globális illegális gazdasági hálózat segíti Nicolás Maduro venezuelai elnököt abban, hogy hatalmon maradjon.
   
A The Wall Street Journal meg nem nevezett venezuelai és ugandai tisztségviselőkre, venezuelai ellenzéki személyiségekre és egy szintén név nélkül szereplő külföldi diplomatára hivatkozva azt írta: március elején két repülőgép szállított aranyrudakat Venezuelából Ugandába. A szállítmány becsült értéke mintegy 300 millió dollár volt.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
    
Az ugandai rendőrség szóvivője, Fred Enanga a lapnak megerősítette: a szállítmányok orosz chartergépeken érkeztek az ugandai Entebbe repülőterére Caracasból, és a kísérő dokumentumok szerint rúdaranyat tartalmaztak. Egyes aranyrudakon rajta volt a venezuelai központi bank jele, némelyiket részben kisatírozták.
   
A beérkezett aranyat ezt követően a 2015 óta működő Afrikai Arany Öntöde (AGR) nevű vállalat telephelyére szállították, majd onnan állítólag a Közel-Keletre indították útnak. Az AGR menedzsere, Cherry Anne Dacdac a lapnak nem kívánta kommentálni a márciusi szállítmányok ügyét, de hangsúlyozta, hogy a cég nem dolgoz fel csempészetből származó, vagy háborús konfliktusokból eredő semmiféle nemesfémet. Dacdac közölte: a vállalat jogszerűen működik és egy március 26-án tartott vezetői értekezleten megállapodás született arról, hogy nem vesz részt Venezuelával összefüggő tranzakciókban.
   
Az Egyesült Államok elnöke tavaly novemberben olyan szankciókat jelentett be Venezuela ellen, amelyek éppen az ország aranykészletének eladását kívánja megakadályozni. Azóta azonban - a The Wall Street Journal venezuelai ellenzéki képviselőktől származó információi szerint - több tucat tonnányi aranyat vittek ki a caracasi központi bankból, majd titokban az országból is.
    
Ángel Alvarado, venezuelai ellenzéki törvényhozó, a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja azt nyilatkozta az amerikai lapnak: "a rezsim kiürít mindent, elad minden értéket, csak hogy a felszínen maradhasson".
    

A venezuelai központi bank, valamint a tájékoztatási minisztérium elhárította a reagálást a The Wall Street Journal állításaira. Az amerikai pénzügyminisztérium tisztségviselője viszont - név nélkül nyilatkozva - azt mondta: a tárca szerint "felelősségre kell vonni azokat, akik korrupt módon gazdálkodnak Venezuela aranykészletével".

Hozzászólások

Trump nem akar rendszerváltozást Iránban

Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban újságírók előtt azt állította, hogy nem akar rendszerváltozást Iránban.
2019. 07. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhantak az indexek New York-ban

Gyenge kezdés után némi ingadozással ugyan, de többnyire negatív tartományban tartózkodtak az amerikai árfolyamindexek a keddi kereskedés során.
2019. 07. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már nem megy annyira a bankok-szekere az USA-ban

Inkább rosszabb, mintsem jobb híreket szolgáltatott a Citigroup tegnap az amerikai bankszektornak a most kezdődött gyorsjelentési szezon előfutáraként.
2019. 07. 16. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Barry hurrikán trópusi viharrá enyhült

A Barry hurrikán ugyan trópusi viharrá enyhült, de egyre nagyobb károkat okoz az Egyesült Államok déli tagállamaiban.
2019. 07. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump csak azért mondta fel az iráni nukleáris egyezményt, mert azt Obama kötötte

Donald Trump amerikai elnök gyakorlatilag csak azért mondta fel az iráni nukleáris fejlesztési tevékenység korlátozásáról kötött többhatalmi megállapodást, mert azt hivatali elődje, Barack Obama írta alá az Egyesült Államok részéről - ez derül ki azokból a kiszivárogtatott bizalmas diplomáciai táviratokból, amelyeket a volt washingtoni brit nagykövet küldött a londoni külügyminisztériumnak.
2019. 07. 14. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump nem tilthat ki senkit a Twitter-oldaláról

Donald Trump amerikai elnök nem tilthat ki senkit Twitter-oldaláról, mert ezzel megsértené a szólásszabadságot biztosító alkotmányos jogot - döntött kedden egy szövetségi fellebbviteli bíróság New Yorkban.
2019. 07. 14. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott az amerikai munkaügyi miniszter

Lemondott Alexander Acosta, az Egyesült Államok munkaügyi minisztere pénteken az Epstein-botrány miatt.
2019. 07. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord indexemelkedéssel nyitott New York

Indexemelkedéssel, rekordértéken indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
2019. 07. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump kétnapos lengyelországi látogatásra készül

Kétnapos lengyelországi látogatásra készül Donald Trump amerikai elnök a második világháború kitörésének szeptember eleji 80. évfordulóján, és útja alkalmával két- és többoldalú tárgyalásokat folytat majd - írta pénteken a Rzeczpospolita lengyel napilap.
2019. 07. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fellélegeztek az egészségbiztosítók az USA-ban

Donald Trump elállt a tervezettől.
2019. 07. 12. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Taylor Swift a legtöbbet kereső celeb

Taylor Swift a legtöbbet kereső celeb a Forbes magazin friss listáján - számolt be róla csütörtökön a BBC News.
2019. 07. 12. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsult a maginfláció az Egyesült Államokban

A fogyasztói árak az Egyesült Államokban közel másfél éve a legnagyobb ütemben emelkedtek júniusban, de ez valószínűleg nem gyengíti a várakozásokat, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed júliusban csökkenti a kamatokat, ha nem is olyan agresszíven, mint korábban várták.
2019. 07. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jöhet a kamatcsökkentés az USA-ban

Emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést a vezető amerikai részvényindexek a Fed elnökének kongresszusi beszámolója után.
2019. 07. 11. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtámasztotta a tőzsdéket a FED

Annak ellenére, hogy a Fed legutóbbi, június 18-19-i kamatdöntő ülése óta nem érkeztek igazán rossz makroadatok az Egyesült Államokból (leszámítva talán a régiós ipari feldolgozóipari beszerzési menedzser indexeket), tegnap Jerome Powell Fed elnök kongresszusi meghallgatásán zöld utat adott az augusztus eleji kamatcsökkentésnek.
2019. 07. 11. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik az arany, a befektetők biztosra veszik az amerikai kamatvágást

Az arany 1.424 dollárig tudott emelkedni, miután Jerome Powell beszédét úgy értelmezte tegnap a piac, hogy az idén biztosan bekövetkezik egy 25 bázispontos kamatvágás az Egyesült Államokban.
2019. 07. 11. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott a washingtoni brit nagykövet

Lemondott szerdán Sir Kim Darroch, az Egyesült Királyság washingtoni nagykövete, akinek a Trump-kormányzatról szóló, gyakran igen lesújtó értékeléseket tartalmazó bizalmas diplomáciai táviratai a minap kiszivárogtak a brit sajtóhoz, diplomáciai válságot okozva a szoros szövetségesi viszonyt ápoló két ország között.
2019. 07. 10. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatcsökkentés reményében erősen nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel nyugtázták a szerdai kereskedés kezdetén az amerikai értékpapírpiacok a Fed gazdaságösztönző célú kamatcsökkentési szándékáról tett jelzését.
2019. 07. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Telefonon egyeztettek a kínai és amerikai kereskedelmi tárgyalók

Telefonon egyeztettek egymással Kína és az Egyesült Államok kereskedelmi ügyekben illetékes főképviselői - erősítette meg szűkszavú nyilatkozatában a kínai kereskedelmi minisztérium szerdán.
2019. 07. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre nincs veszélyben Powell széke

Larry Kudlow, Donald Trump fő gazdasági tanácsadója azt nyilatkozta a CNBC-nek adott interjújában, hogy jelenleg nincsen semmilyen törekvés arra, hogy eltávolítsák a Fed jelenlegi elnökét, Jerome Powell-t posztjából.
2019. 07. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csatát nyertek a gyógyszergyártók

Kedvező bírósági döntés született az amerikai gyógyszergyártóknak az USA-ban, miután egy szövetségi bíró azt az ítéletet hozta, hogy a Trump adminisztráció túllépte a hatáskörét akkor, amikor arra kötelezte a gyártókat, hogy marketing anyagaikban tüntessék fel a gyógyszerek listaárát.
2019. 07. 10. 09:10
Megosztás:
Hozzászólások: