Veszteségbe csúsztak az európai tőzsdék

Veszteségbe csúsztak pénteken az európai tőzsdeindexek a közel-keleti olajtanker-incidens okán fokozódó geopolitikai feszültség miatt.

Veszteségbe csúsztak az európai tőzsdék

Az európai kereskedési idő végén az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 páneurópai árfolyamindexek 0,35 és 0,43 százalék veszteséget mutattak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,38 százalékkal csökkent.
   
A még nem hivatalos záróadatok szerint Londonban 0,32 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,61 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,22 százalékkal gyengült. Madridban 0,57 százalék, Milánóban 0,10 százalék indexveszteséggel fejezte be a pénteki kereskedést a tőzsde.
   
A technológiai részvények árfolyama csökkent, az ágazati index másfél százalékkal esett. Az ágazat az amerikai Broadcom félvezető áramkör gyártó vállalat árfolyamesését, valamint a kínai ipari termelés májusi csökkenését követte a gyengüléssel.
   
Az olajárat is a közel-keleti feszültség eszkalálódása emelte meg pénteken, a hetet azonban az olajár ezzel együtt is mintegy két és fél százalékos veszteséggel fejezi be a kereslet csökkenését jósló prognózisok miatt.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
   
A világkereskedelem romló kilátásai miatt csökkentette a globális olajkereslet idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) csütörtökön közzétett havi jelentésében ugyancsak rontotta a globális kereslet alakulására vonatkozó idei előrejelzését.
   
Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára 1,14 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 62,01 dolláron, a WTI ára pedig 0,73 százalékkal 52,66 dollárra emelkedett.
    

Az euró árfolyama 0,47 százalékkal 1,1222 dollárra csökkent, az arany ára 0,72 százalékkal unciánként 1353,35 dollárra emelkedett. Az euró heti eredménye közel egy százalék veszteség, az arany heti eredménye fél százalék emelkedés.

Hozzászólások

Jóváhagyták Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank élére

Jóváhagyták Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank (EKB) élére pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői.
2019. 10. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pár szavazaton múlhat a Brexit-megállapodás szombati elfogadása

Pár szavazaton múlhat az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeit rögzítő szerződés elfogadása a brit parlament szombati rendkívüli ülésen - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense pénteken az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Leállt Ukrajna legnagyobb dohánygyára

A British American Tobacco leállította a gyártást az Ukrajnai Csernyihiv megyében lévő gyárában - számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál egy helyi televízióra hivatkozva.
2019. 10. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egynapos általános sztrájk kezdődött Katalóniában

Egynapos általános sztrájk kezdődött Katalóniában tiltakozásként a katalán függetlenségi vezetőkre kiszabott börtönbüntetése ellen pénteken.
2019. 10. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter lesz a nap nyertese?

Stagnáló kereskedés mellett a Richter erősödhet a legjelentősebb mértékben pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2019. 10. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak az európai piacok

Csökkenéssel nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék. A vártnál kisebb kínai gazdasági növekedés és a brit uniós tagság megszűnése körüli bizonytalanságok óvatosságra késztetik a befektetőket.
2019. 10. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

KEH-igazgató: Elkezdődött a vízválság

A vízválság elkezdődött; egy új világrend épül, melyben nagy jelentőségű a természeti erőforrások, köztük a víz nem fenntartható felhasználása - mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatornán csütörtök este, annak alkalmával, hogy véget ért Budapesti Víz Világtalálkozó.
2019. 10. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin vezényletével tartottak hadgyakorlatot az orosz nukleáris erők

Vlagyimir Putyin elnök vezényletével tartott hadgyakorlatot csütörtökön az orosz fegyveres erők nukleáris triádja.
2019. 10. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi fórumot és kiállítást szervez a Roszatom Pécsen

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern társadalmi tanácsa szervezésében nemzetközi társadalmi fórumot és kiállítást rendeznek november 6-7-én Pécsen, a rendezvényen a fenntartható fejlődés kérdéseit vitatják meg, valamint azt, hogyan járul hozzá az atomenergia és a többi, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás a globális klímavédelmi célok teljesüléséhez.
2019. 10. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Exim: 147 milliárd forintnyi kötelezettségvállalás 408 milliárd forintnyi befektetést generált

Az Exim 147 milliárd forintnyi kötelezettségvállalása 408 milliárd forint értékű befektetés létrejöttéhez járult hozzá öt év alatt - közölte csütörtökön az Exim, hozzátéve: tőkebefektetési stratégájának legfontosabb pillére a 3T, azaz a tőke, a tudás és a tapasztalat.
2019. 10. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

9,3 milliárd forint névértékben bocsát ki kötvényeket az Alteo

Az Alteo Nyrt. 9,3 milliárd forint össznévértékben, évi fix 3,15 százalékos kamatozású, 10 éves futamidejű kötvényeket bocsát aukcióra zárt körben október 24-én a növekedési kötvényprogram (nkp) keretében - derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett rendkívüli tájékoztatásából.
2019. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2019. 10. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rögös az út a Brexit felé - mi lesz az ÁFA-al?

A legfrissebb hírek szerint már csak egy vitás pontja maradt a Brexit-tárgyalásoknak, ez pedig áfa-rendszer kérdése.
2019. 10. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyugtatta a Netlfix a befektetőket

Noha vegyesek lettek a Netflix harmadik negyedéves számai a várakozásokhoz képest, ez elég volt ahhoz, hogy hosszabb árfolyamkorrekció után megnyugtassa a befektetőket.
2019. 10. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Corbyn szerint ez még rosszabb megállapodás, mint az előző

A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről csütörtökön elért megállapodás még rosszabb, mint az előző, amelyet a londoni parlament háromszor is elutasított.
2019. 10. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az építőipari termelés az euróövezetben

Csökkent az építőipari termelés augusztusban az előző havihoz képest az euróövezetben, éves bázison pedig a növekedési ütem hét havi mélypontra lassult az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált jelentése alapján.
2019. 10. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Közel a megállapodás?

Közel a megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről, a felek képviselői a hozzáadottérték-adó kérdését leszámítva gyakorlatilag minden egyéb területen egyetértésre jutottak - közölték csütörtök reggel diplomáciai források.
2019. 10. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével csökkenéssel kezdték a reggelt a tőzsdék

London kivételével indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 10. 17. 10:02
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsony volt az éves infláció szeptemberben az euróövezetben

Az előzetesen becsültnél is alacsonyabb szintre, közel hároméves mélypontra süllyedt a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben szeptemberben.
2019. 10. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A méltó időskori ellátásért gyalogoltak a spanyol nyugdíjasok

Több száz kilométer gyaloglás után megérkezett a spanyol nyugdíjasok méltó időskori ellátását követelő menet Madridba, ahol ezrek gyűltek össze szerdán egy nagyszabású tüntetésen.
2019. 10. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások: