Visszaadta járművezetői engedélyét Fülöp herceg

Visszaadta járművezetői engedélyét Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó férje, aki a múlt hónapban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt.

Visszaadta járművezetői engedélyét Fülöp herceg

Az idén 98 esztendős Fülöpöt a királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében érte a baleset január 17-én, amikor Land Rover Freelander terepjárójával a helyi főútra próbált kihajtani, és eközben összeütközött egy Kia személyautóval.
    

A herceg maga vezette a Land Rovert, amely felborult. II. Erzsébet királynő férjét a helyszínre érkező többi autós segítette ki az oldalára dőlt kocsiból.
    

Fülöpnek nem esett baja, de a másik kocsi utasának, a 45 éves Emma Fairweathernek eltört a csuklója, a Kiát vezető 28 éves nő a térdén szenvedett könnyebb vágásos sérüléseket.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

  
A Kia személyautóban utazott egy kilenchónapos kisfiú is, ő azonban nem sérült meg.
    

Jóllehet a rendőrségi vizsgálat még tart, az idős herceget számos bírálat érte, különösen azután, hogy már a baleset másnapján Sandringhambe szállítottak számára egy másik Land Rovert a királyi család garázsából, és Fülöp azonnal ismét a volán mögé ült. Ráadásul elfeledkezett a biztonsági övről, és több lapban is fotók jelentek meg, amelyeken világosan látszott, hogy az öv becsatolása nélkül vezetett.
    

A területileg illetékes Norfolk megyei rendőrség emiatt figyelmeztetésben is részesítette az uralkodó férjét.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Fülöp azonban a Buckingham-palota szombat este kiadott rövid közleménye szerint végül is úgy döntött, hogy felhagy az autóvezetéssel.
    

A királyi család első számú londoni rezidenciájának tájékoztatása szerint az edinburghi herceg gondos megfontolás után úgy döntött, hogy beszolgáltatja vezetői engedélyét a rendőrségnek, és ez szombaton meg is történt.
    

A palota hangsúlyozta, hogy Fülöp herceg önként, saját elhatározásából adta vissza jogosítványát.
   
Fülöp nem sokkal az incidens után, a másik autó súlyosabban megsérült utasának, Emma Fairweathernek küldött személyes levelében kifejezte mélységes sajnálkozását a balesetben általa játszott szerepért, jóllehet azt nem írta le konkrétan, hogy őt terhelné a felelősség.
    

A balesetet a herceg azzal magyarázta, hogy bár jól ismeri a kereszteződést, ahol az ütközés történt, a délutáni időpontban már alacsonyan járó nap azonban elvakította, így nem vette észre a közeledő másik járművet, és ennek következményei miatt komoly lelkiismeret-furdalás gyötri.
    

Fülöp herceg külön is mélységes sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy Emma Fairweather a balesetben töréses sérülést szenvedett, és gyors felépülést kívánt a sérültnek.
    

Fülöp hercegre - ha megállapítják felelősségét - hatósági intézkedések várhatnak, a történtek után kiadott rendőrségi közlemény szerint ugyanis az ütközés körülményeit a személyi sérüléssel járó közúti balesetekre vonatkozó szabályok alapján vizsgálják, és a hatóság "meghozza a vizsgálati eredménynek megfelelő intézkedést".
    

Fülöpnek régi szenvedélye volt az autóvezetés, és a herceget mindeddig rendszeresen lehetett is látni vezetés közben a Londonon kívüli királyi rezidenciák - Windsor, Sandringham, Balmoral - környékén.
    

Amikor Barack Obama volt amerikai elnök és felesége 2016 áprilisában, Obama hivatalos londoni látogatása során felkereste a királynőt és férjét a windsori királyi rezidencián, a parkban leszálló helikoptertől a kastélyig vezető úton az akkor 95 esztendős Fülöp vezette az uralkodót és az elnöki házaspárt szállító autót.
    

Az idén 93 esztendős II. Erzsébet királynő Londonon kívül szintén rendszeresen maga vezeti járművét, ha nem hivatalos programokra tart.

Hozzászólások

Rendben zajlik a parlamenti választás Ukrajnában

Rendben, incidensek nélkül zajlik az előrehozott parlamenti választás Ukrajnában, a csaknem 30 ezerből csupán 27 szavazóhelyiségben kezdődött késéssel a voksolás - közölte Tetyjana Szlipacsuk, a Központi Választási Bizottság (CVK) elnöke.
2019. 07. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megállapodás nélkül sem omolhat össze a brit gazdaság

Okozna ugyan bizonyos visszaesést a megállapodás nélküli Brexit a brit gazdaságban, ám túlzóak az ezzel kapcsolatos vészforgatókönyvek - jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Egedy Gergely azzal összefüggésben beszélt erről, hogy kétéves mélypontjára zuhant a font árfolyama.
2019. 07. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az unióban a keringési rendszeri betegségekben halnak meg a legtöbben

Keringési rendszeri betegségekben, elsősorban szívrohamban vagy agyvérzésben hal meg a legtöbb ember az Európai Unióban, a második leggyakoribb halálok a különféle rákos megbetegedés - írta keddi értékelésében az EU statisztikai hivatala (Eurostat).
2019. 07. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a brit munkanélküliség

Négy és fél évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi adatismertetése szerint a májusban zárult három hónapban átlagosan 3,8 százalék volt az állástalanok aránya. Ez az 1974 decemberében véget ért három hónap óta a legalacsonyabb szint.
2019. 07. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtalálták Európa legnagyobb gyémántját

Európa legnagyobb, 222,09 karátos gyémántjára Arhangelszk megye mezenszki járásában, a V. Grib nevét viselő lelőhelyen találtak rá - közölte kedden orosz hírügynökségekkel az AGD Diamonds vállalat sajtószolgálata.
2019. 07. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 európai piacon indítja el új pénzátutalási szolgáltatását a Paypal

A PayPal kedden 32 európai országban, többek között az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban is elindította nemzetközi pénzátutalási megoldását, a Xoomot. A szolgáltatás lehetővé teszi az ezekben az országokban élő magyarok számára, hogy Magyarországra gyorsan és biztonságosan pénzt küldjenek, telefonegyenleg-feltöltést és számlakifizetést teljesítsenek.
2019. 07. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a GDP-arányos államadósság az EU-ban

Nőtt a GDP-arányos államadósság az idei első negyedévben a tavalyi utolsóhoz képest az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken publikált kimutatása szerint. Magyarországon a GDP-arányos államadósság negyedéves és éves bázison is csökkent.
2019. 07. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig 5,47 millió utasa volt a bukaresti nemzetközi repülőtérnek

Az első öt hónapban 5,47 millió utasa volt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi repülőtérnek, ami 7,9 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest - adta hírül pénteken a Ziarul Financiar című napilap.
2019. 07. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint Boris Johnson kiváló munkát fog végezni brit miniszterelnökként

Boris Johnson kiváló munkát fog végezni brit miniszterelnökként - fogalmazott Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban újságíróknak.
2019. 07. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét jön a hőhullám!

A jövő héten ismét hőhullám érheti el Nyugat-Európát - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken Facebook-oldalán.
2019. 07. 20. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Skanska Nordic Light Trio irodaházát egy dél-koreai befektetési alapnak értékesítették

A Skanska eladta budapesti Nordic Light Trio irodaházát a JR AMC dél-koreai ingatlan befektetési alapnak. Ez nemcsak a vevő első közös üzlete a Skanska-val, de az első irodaház befektetése közép-kelet-európai is bécsi, dublini és párizsi tranzakciók után.
2019. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bezártak egy Brexit kiskaput

A londoni parlament tegnap meglehetősen nagy többséggel 315-274 arányban elfogadtak egy olyan törvényt mely a Brexit szempontból kritikus időszakban kötelezővé teszi a brit parlament számára az ülésezést.
2019. 07. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az adóparadicsomokban bejegyzett cseh cégek száma

A Bisnode tanácsadó társaság legfrissebb adatai szerint mintegy 12 400 cseh cég van bejegyezve az adóparadicsomokban, ami 2011 óta a legalacsonyabb szám. Az idei első fél évben 405 cseh cég hagyta el az adóparadicsomokat, ami rekordot jelent - közölte a Bisnode pénteken Prágában.
2019. 07. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedéssel nyitottak a tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 07. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

900 ezer EU-állampolgár kért tartós brit letelepedési engedélyt

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 900 ezer külföldi EU-állampolgár - köztük csaknem 28 ezer magyar - folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz.
2019. 07. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megbírságolták a klímatüntető diákokat

Első ízben szabott ki bírságot egy német önkormányzat a klímaváltozás megfékezéséért tiltakozó diákokra iskolakerülés miatt, miután iskola helyett péntekenként tiltakoznak - közölte a Péntekenként a Jövőért (Fridays for Future) nevű szervezet csütörtökön.
2019. 07. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brüsszel 242 millió euróra büntette a Qualcommot a versenyszabályok megsértése miatt

Az Európai Bizottság 242 millió eurós bírságot szabott ki a Qualcomm amerikai mobiltelefonchip-gyártóra csütörtökön, amiért értékelése szerint a vállalat visszaélt piaci erőfölényével.
2019. 07. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszélyben az USA-ba történő adattovábbítások érvényessége?

Az Európai Bíróság akár visszaható hatállyal semmisítheti meg az SCC-k, illetve az EU-USA Adatvédelmi Pajzs intézményét. Ha ez megtörténik, akkor sok vállalkozás számíthat bírságokra vagy szankciókra.
2019. 07. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Recessziót okozhat a rendezetlen Brexit

A brit költségvetési hivatal szerint recesszióba kerülne a brit gazdaság, ha Nagy-Britannia rendezetlen módon lép ki az Európai Unióból.
2019. 07. 19. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge volt a mai teljesítmény az európai piacokon

Gyengén kezdték és néhány kivételtől eltekintve veszteséggel is fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2019. 07. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások: