Visszatértek a vevők a magyar tőzsdére

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 499,80 pontos, 1,36 százalékos emelkedéssel, 37 259,80 ponton zárt hétfőn.

Visszatértek a vevők a magyar tőzsdére

A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
   
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: kezd megszűnni a magyar tőzsde elmúlt hetekre jellemző lemaradása, az alulértékelt hazai részvénypiacra jöttek a vásárlók, folyamatosak voltak a vételek. A forgalom a nyári időszaknak megfelelően közepes volt.
   
A nap nyertese a Mol, a részvények iránt a múlt heti jó második negyedéves jelentés után továbbra is van érdeklődés, de a többi blue chip szintén jól teljesített - tette hozzá.  
   
A Mol 72 forinttal, 2,57 százalékkal 2874 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,95 százalékkal 10 650 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 400 forintra emelkedett, forgalma 445,3 millió forint volt.
   
A Richter-papírok ára 40 forinttal, 0,77 százalékkal 5240 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
    

A BUMIX 3816,83 ponton zárt hétfőn, ez 4,40 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Hozzászólások

Augusztus 20-a sokat változott az elmúlt évszázadokban

Kevés ünnepünk van, amely annyit változott az évszázadok során, mint augusztus 20. - mondta Tátrai Zsuzsa néprajzkutató az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2018. 08. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivándorlási válság van Magyarországon?

Az MSZP elnökségi tagja szerint kivándorlási válság van Magyarországon. Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bihal Dávid azzal érvelt, hogy az utóbbi években többen hagyták el az országot, mint ahányan a honfoglaláskor ide érkeztek.
2018. 08. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban álltak a nyugat-európai tőzsdék reggel

Pluszban álltak a vezető európai tőzsdék hétfőn reggel, miután jórészt erősödéssel zártak az ázsiai börzék.
2018. 08. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte kánikulára figyelmeztetnek

A tartós hőség miatt csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre.
2018. 08. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjakat adtak át a Mesterségek Ünnepén

Díjakat adtak át vasárnap népművészeknek, műhelyeknek vasárnap a Mesterségek Ünnepén a budai Várban.
2018. 08. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi görögdinnye terem itthon - egy ábrán

A görögdinnye termésmennyisége, 2000-2016
2018. 08. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg ember látogatott ki a Magyar Ízek Utcájára

Több tízezer ember kapcsolódott Budapesten a szombat délelőtt kezdődött Magyar Ízek Utcája programsorozathoz - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap a közmédiával.
2018. 08. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer virág és táncos Magyarország legnagyobb karneválján

Tizenhat virágkocsi, köztük egy óriás virágtigris vonul majd végig augusztus 20-án az idei, sorrendben 49. debreceni virágkarneválon, a kompozíciók elkészítéséhez több százezer élő és száraz virágot használtak fel, köztük azt a 670 ezer szál dáliát, ami Hollandiából érkezett a cívisvárosba. A tapasztalatok szerint augusztus 20-án megduplázódik Debrecen több mint 210 ezres lélekszáma.
2018. 08. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

400 milliós felújítás az ősgyepes lovaspályán

Az elmúlt harminc év legnagyobb fejlesztése valósult meg az üzemeltetők és a kormány közös támogatásának, erőfeszítésének köszönhetően, s így újulhatott meg az ország egyetlen ősgyepes lovaspályája - mondta Budai Gyula miniszteri biztos Kiskunhalason, a Hirling József Lovaspark fejlesztéseinek avatóján.
2018. 08. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 08. 20. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki nem nyert a hatos lottón ezekkel a furcsa számokkal

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 08. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az állatoknál a tűzijáték sokkhatást okozhat

Valóságos sokkhatást okoz a tűzijáték az állatoknál; az augusztus 20-ai tűzijáték miatt a kutyák és a macskák elszökhetnek, de félelmükben támadhatnak is - hívta fel a figyelmet az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2018. 08. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Összművészeti fesztivált tartanak Szentendrén

Koncertek, beszélgetéssorozat, műterem látogatás, filmvetítés és irodalmi est is várja az érdeklődőket a MANK Galéria és a Szentendrei Régi Művésztelep első összművészeti fesztiválján, amelyet augusztus 24-én és 25-én rendeznek meg.
2018. 08. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődik a meleg

A következő napokban is sok lesz a napsütés, többfelé 35 fokos meleg valószínű. A hét második felében várható egyre többfelé zápor, zivatar, vasárnap néhol már csak 22 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2018. 08. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A parlagfűvel szennyezett területet kizárják az agrártámogatásból

A parlagfűvel szennyezett területet kizárják az agrártámogatásból, ha a támogatási szerv tudomására jut a nem megengedett mértékű fertőzöttség, például a helyszíni ellenőrzések során - közölte Nagy István agrárminiszter a parlament honlapján.
2018. 08. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptember 1-jén lesz a a DreherFeszt

Sörkülönlegességekkel, koncertekkel, sörgyári túrával és számos egyéb programmal várja a közönséget a DreherFeszt szeptember 1-jén a Dreher Sörgyárak területén.
2018. 08. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így ünneplik az amerikai magyarok Szent István napját

Clevelandben és Chicagóban szentmisével, fesztivállal, műsoros rendezvényekkel ünneplik a magyarok Szent István napját, a magyar államalapítást.
2018. 08. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vidéki kisebb városok a növekvő ingatlanpiac motorjai

Budapesten és legnagyobb vidéki városokban zajlott a hazai ingatlanpiac tranzakciók közel 40 százaléka a tavalyi évben, derül ki a Duna House és a KSH lakóingatlanpiaci tranzakciószámadatait vizsgálva. A vidéki nagyvárosokban mérsékelten, a kisebb városokban jelentősen emelkedett az adás-vételek száma, amely így országosan folyamatosan növekvő tranzakciószámot biztosított. Tavaly országosan 153 770 ingatlan cserélt tulajdonost, idén a szakemberek 160-180 ezer körüli tranzakciót várnak.
2018. 08. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Ilyen volt a részvénypiac heti forgalma

Emelkedő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 36 436,96 ponton zárt pénteken, az előző heti záróértékénél 265,70 ponttal, 0,73 százalékkal magasabban.
2018. 08. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak a fogyasztói árak

a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
2018. 08. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás