Vízparti lakás Budapesten? Van a Dunán túl is!

Annak ellenére, hogy Budapestet kettészeli a Duna, valódi vízparti ingatlanokból nincs bő kínálat. A Duna persze sok épület ablakából látszik, növelve is az aktuális négyzetméterárat, de a közvetlen vízpart már kevesebbeknek adatik meg. Kellő körültekintéssel azonban a fővárosban is találni még elérhető áron ilyen ingatlant. Az OTP Ingatlanpont összeállításából kiderül, hogy hol érdemes körbenézni azoknak, akik karnyújtásnyira laknának a fővárosi vizektől.

Vízparti lakás Budapesten? Van a Dunán túl is!

Duna-part
 
„Aki dunai panorámára vágyik, annak az esetek nagy részében komoly felárat kell fizetnie érte. A budai és pesti rakpartok ugyan bővelkednek az ingatlanokban, de a szép kilátás akár 20-25 százalékkal is megdrágítja az adott lakást. Ez frekventáltabb területeken, mint a Bem- vagy Belgrád rakparton könnyen több 10 millió forinttal is növelheti az ingatlan árát” – mondja Valkó Dávid az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A XIII. kerület sok más mellett a Duna közelsége miatt is igen szerencsés fekvésű. A Vizafogó lakótelepről például kiváló a kilátás nem csak a folyóra, hanem a Margit-szigetre és a Budai-hegyekre is. Itt egy nyugat felé néző panellakás ára átlagosan négyzetméterenként 600 ezer forint körül mozog, állapottól függően. Újlipótvárosban, a Szent István park környékén ennek a duplája sem szokatlan, főleg valamelyik patinás bauhaus stílusú épületben, szép panorámával. A kerület északi részén az utóbbi 10-15 évben óriási lakópark-fejlesztések kezdődtek, kihasználva a Duna-part lehetőségeit. A Marina Parton és a számtalan szomszédos új projektben nem ritka az 1 millió forint feletti négyzetméterár sem, de itt már nem kell autókat kerülgetve lejutni a partra, kényelmes fövenyen lehet egészen a vízig sétálni, sőt, akinek saját hajója van, az a közeli kikötőben is elhelyezheti.

Az V. kerület – amely egyben a főváros legdrágább kerülete mintegy 850 ezres átlagos négyzetméterárával – a dunai panorámás ingatlanokban sem szűkölködik. A jó kilátást ígérő lakások azonban bőven 1 millió forintos négyzetméterár fölött kezdődnek. Pesten maradva, déli irányban, a belvároshoz legközelebb a IX. kerületben lehet olyan közvetlen vízparti szakaszt találni, ahol nincs autós- vagy tömegközlekedés. A Nehru Part ma már igen közkedvelt, hála a néhány éve történt teljes körű felújításnak, illetve a sportpályáknak és vendéglátóhelyeknek, valamint a közeli Bálnának, bár klasszikus értelemben vett vízparti ingatlant itt sem találni még.

A Lechner Ödön fasor melletti újszerű társasházakban a dunai panorámáért nagyjából 1,5 millió forintot kell fizetni négyzetméterenként.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!


A vízparti hangulathoz azonban ennél délebbre kell keresgélni, méghozzá Pesterzsébeten, Csepelen vagy Soroksáron. A Ráckevei (Soroksári) Duna-parton, a XX. kerületben több újépítésű ingatlan-beruházás is zajlik jelenleg, ahol 600-700 ezer forintos négyzetméterár a jellemző. Soroksáron és Csepel keleti partján pedig már lehet jobb állapotú családi házakat is találni a Dunától kőhajításnyira. A soroksári Molnár-sziget hangulatában igazi üdülőövezetet idéz.
 
Budán a III. kerületi Római-part a sláger, ahol rengeteg új társasház épült az elmúlt években. Itt egy panorámás új vagy újszerű ingatlan négyzetméterára az 1 millió forintot is meghaladhatja. Az ide vágyóknak fel kell azonban készülniük, hogy a vízhez közeli környék nagy része nem lakó-, hanem üdülő övezet, ezért aki lakáshitelből vásárolna vagy építkezne, csak kedvezőtlenebb feltételekkel tud kölcsönt igényelni. Délebbre, a Graphisoft park melletti kis, tizenöt éve épült lakópark igazi kuriózum csendes, nyugodt vízpartjával; ez az 1,2 millió forint körüli fajlagos árakon is tükröződik. Az Árpád fejeledelem útján és a Lajos utcában is van bőven kínálat, ahonnan nem csak a víz, hanem a Margit-sziget zöldje is látható. Egy panellakás négyzetmétere 600, egy téglaépítésű ingatlané pedig 900 ezer forint körül mozog itt.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az I.-II. kerületi Bem- és Várkert rakparton egy panorámás lakás négyzetméterára akár 2 millió forint is lehet már. Dél felé haladva, a XI. kerületben a Lágymányosi-híd budai hídfőjénél épülő házakban jelenleg 1 millió forint körüli átlagos négyzetméteráron lehet még a tervezőasztalról lakást vásárolni, nem közvetlenül dunai panorámás épületben. Buda legdélebbi kerülete, a XXII. azonban már igazi gyöngyszemeket tartogat: az M0 híd jobb és bal oldalán egyaránt van néhány igen kellemes utca, ahonnan csak pár lépés a csendes Hárosi-Duna.
 
Van part a Dunán túl is
 
„Aki valami különlegeset keres, de nem akar beállni a Duna-partra vágyók sorába, viszont mégis vízpart közelébe költözne, azok számára is vannak lehetőségek. Adunk most néhány váratlan tippet, de mindenképp érdemes olyan ingatlanszakértő segítségét kérni, aki tisztában van a piacon található különlegességekkel is” – hangsúlyozza Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Kevésbé ismert, de van pár kisebb-nagyobb tó Budapesten, ahol szinte közvetlen vízparti ingatlanokat találhatunk – már ha éppen van eladó. A 3 hektáros Kána-tó csupán 15 éve szolgálja a fővárosiak kikapcsolódást, de a XI. kerületi tavacskát már az ingatlan-befektetők is megtalálták. A szomszédos újépítésű lakóparkban 700 ezer és egymillió forint közötti árat kell fizetni egy négyzetméterért. A terület adta lehetőségek még kiaknázatlanok, elképzelhető, hogy nagyobb projektek is megvalósulnak majd hosszabb távon. Szintén a XI. kerületben található a Kék-tó, amely ugyan nem nagy, de annál kellemesebb. A családi házakkal övezett vízfelület igazi ritkaság. A környező utcákban az újszerű házak ára gyakran felmegy százmillió forint fölé.

Szintén kis ékszerdoboz a II. kerületi Hidegkúti horgásztó, amely nyugodt környezetével igazi kikapcsolódást biztosíthat. A környéken az önálló házak 400-700 ezer forint körüli négyzetméteráron cserélnek gazdát, állapottól függően. Más kategória a nyüzsgő bel-budai környezetben, a XI. kerületben fekvő Feneketlen-tó, amelyre a patinás házakból remek kilátás nyílik. Egy jó állapotú panorámás lakás négyzetméteréért jelenleg nagyjából 900 ezer forint körül kell már fizetni.
A pesti oldalon szűkösebb a kínálat. A XVIII. kerületi Balázs-tó elsősorban a horgászok kedvence, de a kertvárosi környéken, állapottól függően 300-500 ezer forintos négyzetméteráron lehet ingatlant találni. A X. kerületi Guttmann-tó (Kőbányai bányató) jó időben népszerű kikapcsolódási helyszín, elsősorban a környező panellakótelep lakóinak. A fővárosban itt lehet talán a legolcsóbban élvezni a vízparti, víz közeli hangulatot: a környéken nagyjából 350 ezer forintba kerül a lakások négyzetmétere.

Hozzászólások

Évente egymilliárd forint bevételt hoz az állami horgászokmány értékesítése

A forgalmazási jutalékokkal együtt évente egymilliárd forintos bevételt hoz a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz), hogy az idei évtől az állami horgászjegyek és fogási naplók díjai teljes egészében a szövetséget illetik meg a közfeladat ellátási szerződésben foglaltak szerint - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019. 08. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rászorulók kapják a fesztiválozók hátrahagyott 600 sátrát

Rászorulók kapják az idei szigeti fesztiválozók által hátrahagyott három teherautónyi felszerelést, ezek között hálózsákokat és mintegy 600 sátrat - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
2019. 08. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra a Városliget ad otthont a Kürtőskalács Fesztiválnak

Újra a Városliget ad otthont a 7. Kürtőskalács Fesztiválnak október 11. és 13. között, a Vajdahunyad vára mögötti parkos területen a kürtőskalács-desszertek mellett koncertek és gyermekprogramok is várják a látogatókat.
2019. 08. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa

A nemzeti ünnep alkalmából dzsesszkoncertek várják a közönséget augusztus 20-án az ingyenes Jazz 0820 eseményen, míg a swingkorszakot idézi meg az augusztus 30-án és szeptember 1-jén megrendezendő New Orleans Swingfesztivál a Művészetek Palotájában (Müpa) Budapesten.
2019. 08. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ért a debreceni Farmer Expo

Négy nap alatt 30 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításának és vásárának, amely vasárnap este ért véget a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti agrárcampusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
2019. 08. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tűz ütött ki egy fővárosi gyorsétteremben

Tűz ütött ki egy budapesti, IV. kerületi gyorsétteremben vasárnap délután, mintegy 30 négyzetméteren égtek berendezési tárgyak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2019. 08. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új templomot szenteltek a Zala megyei Csapiban

Több száz év után épült új római katolikus templom a Zala megyei Csapiban, ahol vasárnap Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára jelenlétében tartották a szentelést.
2019. 08. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok napsütésre számíthatunk a napokban

A jövő héten is sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok. Augusztus 20-án is száraz idő várható, kánikulával. A hét második felében mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2019. 08. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 08. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a részvénypiac heti forgalma

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 005,90 ponton zárt pénteken, 609,52 ponttal, 1,50 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
2019. 08. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele és nettó eredménye

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 16,1 milliárd forint nettó árbevételt és 652 millió forint nettó eredményt ért el az első fél évben a konszolidált IFRS-adatok szerint - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 08. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Program idul a Balatonon a vízi balesetek megelőzéséért

A helyi mederviszonyokat is bemutató, hatvan új tájékoztató táblát helyeztek el öt balatoni település strandjainak bejáróinál a vízi balesetek megelőzéséért, a szakmai összefogással született Mentőöv program keretében - erről sajtótájékoztatón számoltak be a prevenciós program megalkotói szombaton Balatonlellén.
2019. 08. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres a Magyar falu program

A sok pályázó és a sok nyertes igazolja a Magyar falu program sikerét, illetve azt, hogy valós igényekhez igazodó pályázatok jelentek meg a program keretében - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Veszprém megyei Bakonynánán tartott sajtótájékoztatóján.
2019. 08. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Országtorta is kóstolható lesz a Magyar Ízek Utcájában

A Magyarország Tortája verseny 2019-es győztesét, a Boldogasszony csipkéjét is meg lehet kóstolni az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényén, a Magyar Ízek Utcájában - mondta a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
2019. 08. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a görögdinnye ára - egy ábrán mutatjuk!

A görögdinnye piaci átlagára, 2000-2017
2019. 08. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki sem vitte el a főnyereményt az ötös lottón ezekkel a számokkal

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 08. 18. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Százmilliós fejlesztés a pécsi hajléktalan-ellátásban

Közel százmillió forintból valósított meg fejlesztéseket a pécsi hajléktalan-ellátó rendszert működtető Támasz Alapítvány a baranyai megyeszékhelyen - közölte a szervezet az MTI-vel.
2019. 08. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul az iskolakezdési vásárlási roham: átlagosan 50 ezret költünk egy gyerekre

Ismét nyakunkon a szeptemberi tanévkezdés. Ilyenkor az egyik legaktuálisabb és sokakat foglalkoztató téma az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlási őrület. A karácsony után a július és szeptember közötti időszak a második legnagyobb vásárlási szezon, derül ki a Deloitte által publikált „Deloitte back-to-school shopping survey” című felméréséből.
2019. 08. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén tovább tart a balatoni hajózási főszezon

A korábbi éveknél tovább, szeptember elsejéig tart a hajózási főszezon - közölte Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt.(BAHART) vezérigazgatója az MTI-vel csütörtökön, amikor köszöntötték a társaság menetrendi hajóinak idei félmilliomodik utasát.
2019. 08. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változott Magyarország adósbesorolása

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint számítani lehetett arra, hogy a nemzetközi hitelminősítők nem változtatnak pénteken Magyarország államadós-besorolásán, mivel idén tavasszal már felminősítették azt.
2019. 08. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: