Waberer’s eredmények - Fordulat elhalasztva

A Waberer’s március 19-én piaczárás után teszi közzé a negyedik negyedéves eredményét, amely várhatóan 3,9 milliós veszteséget fog tartalmazni az egy évvel korábbi 6 millió eurós profittal szemben.

Waberer’s eredmények - Fordulat elhalasztva

Az újabb gyenge eredmény az alábbi tényezőknek köszönhető: (i) a nemzetközi szegmensben a kamionok száma stagnált az előző negyedévhez képest, miközben (ii) a járművek kihasználtsága mintegy 8 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, azaz 9 000 km körül alakult a havi futásteljesítmény a negyedik negyedévben. (iii) A régiós (hazai) piacon is alacsony , 9%-kal alacsonyabb volt a futásteljesítmény, mint egy évvel korábban.


A pozitív tényezők nem tudták kompenzálni a negatív hatásokat: (i) A szállítmányozási árak a korábban megemelt szinten maradtak, miközben – számításaink szerint – az üzemanyag költség mintegy 1 centtel csökkent az előző negyedévhez képest. (ii) a kamionok töltöttségi mutatója, mintegy 0,1 százalékponttal magasabb lehetett a negyedév során az egy évvel korábbi értékhez képest, de ugyanennyivel csökkent negyedév per negyedév alapon.


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


A pénzügyi eredményt 1 millió euróval javíthatta a forint erősödése az euróhoz képest. Ugyanis a cég, mintegy 130 millió euró értékben fedezeti ügyletekkel rendelkezik. Annak ellenére, hogy az adó előtti sor veszteséget mutat, a helyi iparűzési adó miatt keletkezik adófizetési kötelezettség, amely még mélyebb mínuszba nyomja a nettó eredményt.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A korábban bejelentett eredményjavító intézkedések, az ígérteknek megfelelően, valószínűleg az első negyedévben éreztetik majd a hatásukat. Ugyanakkor a gázolaj ára az első negyedévre mutatott látványos csökkenést, amely szintén pozitív lehet az eredményre nézve. Harmadrészt az új vezérigazgató, remélhetőleg további intézkedéseket jelenthet be, az eredmény utáni március 20-án délelőtt tartandó befektetői konferenciabeszélgetésben. Negyedrészt a cég néhány hete megegyezett a Link eladójával, hogy 2 millió euró kártérítést fizet szavatosság címszó alatt. Ez szintén az első negyedéves eredményt fogja érinteni. Mindez azt jelenti, hogy az eredményekben az idei első negyedévben jöhet valamiféle fordulat, miközben az árfolyam most van a mélypont környékén.


Forrás: ERSTE

Hozzászólások

Törlik a Konzum-részvényeket a BÉT terméklistájáról

Július 1-jétől törli a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. törzsrészvényeit a terméklistáról a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - derül ki a tőzsde vezérigazgatójának BÉT honlapján pénteken közzétett határozatából.
2019. 05. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magabiztos pluszban zártak a tőzsdék

Magabiztos pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2019. 05. 24. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma csak a Mol erősödött a vezető részvények közül

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,90 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 40 022,62 ponton zárt pénteken.
2019. 05. 24. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tőkeinjekciót kapott a Vapiano étteremlánc

Banki hitelek és fő részvényeseitől kapott tőkejuttatás formájában megkapta a működésének fenntartásához szükséges 30 millió eurós pénzügyi támogatást az olasz ételspecialitásokra szakosodott német Vapiano étteremlánc a német dpa hírügynökség pénteki beszámolója szerint.
2019. 05. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is az ingatlanpiac a legvonzóbb befektetési ágazat

Mérséklődött tavaly a hazai összeolvadások és felvásárlások (M&A) piaca a megelőző év eredményeihez képest – derül ki az EY friss elemzéséből. 2018-ban összesen 107 ügyletet hoztak nyilvánosságra, amivel a piac becsült mérete 3,35 milliárd dollárt ért el. A legvonzóbb befektetési célpont az ingatlan és a technológiai szektor. A korábbi évekhez képest ismét nőtt a külföldi befektetők aránya.
2019. 05. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel nyitottak a New York-i tőzsdék

Erősödéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken az előző napi egy százalékot meghaladó gyengülés után.
2019. 05. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új személyeket jelöltek az Est Media igazgatóságába

Új tagokat jelöltek a vállalat igazgatóságába Papp István és dr. Perger Gábor személyében – tette közzé ma tőzsdezárás után az Est Media Nyrt. A szakembereket a társaság május 28-án folytatódó közgyűlésén választhatják meg, elsődleges feladatuk a stratégiai befektető bevonását célzó tranzakciós folyamat levezénylése, és a tranzakciót követően is szerepet vállalnak a tőzsdei cég vezetésében.
2019. 05. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább tisztíthatja mérlegét az UniCredit

Az ügyhöz közel álló források szerint 5 milliárd euró értékben adhat túl újabb nem-teljesítő hiteleken az UniCredit.
2019. 05. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire számíthatunk ma az európai részvénypiacokon?

Enyhe pluszokban nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, de elemzők arra figyelmeztettek, hogy törékenynek bizonyulhat az emelkedés.
2019. 05. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Enyhe emelkedés várható

Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2019. 05. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Apple a Forbes 100-as toplista élén

Az Apple vezeti a Forbes legértékesebb világmárkáit rangsoroló 100-as listáját.
2019. 05. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brazil vállalat vásárolja fel az Avont

A Natura brazil kozmetikai vállalat felvásárolja az Avon Products amerikai céget, létrehozva ezáltal a világ negyedik legnagyobb, teljes mértékben szépségiparral foglalkozó vállalatcsoportját - jelentette be a Natura az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2019. 05. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos pénzügyi gondokkal küzd a Vapiano étteremlánc

Súlyos pénzügyi gondokkal küzd a Vapiano étteremlánc német sajtóértesülések szerint, részvényének árfolyama egy év alatt ötödére esett. A tulajdonosoknak a cég megmentése érdekében egy legalább 30 millió eurós feltőkésítéséről kell megállapodniuk a hitelező bankokkal.
2019. 05. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 05. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvannak a nyertesek: 40 civil szervezet kap összesen 20 millió forintos támogatást a MOL Helyi Érték programjában

Idén először összesen 40 civil szervezet kap egyenként félmillió forintos támogatást a MOL Helyi Érték programjában. Az országszerte idén május és december között megvalósuló projektek között több környezetvédelmi és a jövő generációjával foglalkozó pályázat is található. Az önkénteseket is bevonó projektek a tervek szerint több mint százezer főt mozgósítanak majd.
2019. 05. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lehúzta a BUX-ot a rossz nemzetközi hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,13 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 40 010,72 ponton zárt csütörtökön.
2019. 05. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tartanak a befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi háborútól

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön. A befektetők attól tartanak, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború egy technológiai hidegháborúba fordulhat át, a megoldásnak pedig nyoma sincs.
2019. 05. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Robosztus árbevétel- és eredménynövekedést tervez az AutoWallis új stratégiájában

Bemutatta 2024-ig szóló stratégiáját és 2029-es jövőképét az AutoWallis, melynek új részvényeit februárban vezették be a tőzsdére. A vállalat robosztus növekedést tervez a következő tíz évben, célja, hogy a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen. Az AutoWallis 2024-ig organikus növekedéssel a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményének (EBITDA) négyszereződésével, árbevételének duplázódásával, míg akvizíciókkal ennél is nagyobb növekedéssel számol. A vállalat ugyanakkor akvizíciókat is tervez, melyek tovább javíthatják az eredményt, melyből osztalék kifizetést is tervez a cég. Az AutoWallis fő tulajdonosa a stratégiát több eszközzel is támogatja, célja, hogy a vállalat jelentősen növelje a részvényesi értéket.
2019. 05. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyből a pokolba mehet a Qualcomm

Versenyellenesnek ítélte egy amerikai körzeti bíróság a Qualcomm üzletpolitikáját, amivel az ítélet szerint korlátozta a versenyt az okotelefonokhoz használt chipek piacán és az árazásnál visszaélt erőfölényével a piacon.
2019. 05. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kereskedelmi háborús előkészületek a részvénypiacokon

Az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség további várható fejleményei miatt a befektetőknek egyre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy az amerikai vállalatok mekkora kitettséggel rendelkeznek a kínai viszonylatban. Az Apple várhatóan már rövid időn belül megszenvedi a Huawei-ellenes intézkedések miatti kínai megtorlást - az Apple bevételének kb. 20%-a származik Kínából, ez 2018-ban 52 milliárd dollár volt. De számos nagy amerikai cég jelentős kitettsége mellett egész iparágak is megéreznék a kereskedelmi háború nyomán a globális ellátási láncban keletkező zavarokat, leginkább a félvezetőgyártás, az autógyártás, a szállítás, az acélipar, a vegyipar és az elektronika.
2019. 05. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások: