Washington állandó katonai jelenlétet ajánlott Lengyelországnak

Az amerikai védelmi minisztérium azt ajánlotta Varsónak, hogy állandóvá tenné a Lengyelországba telepített amerikai fegyveres erők egy részének jelenlétet - írja pénteken a Rzeczpospolita lengyel napilap.

Washington állandó katonai jelenlétet ajánlott Lengyelországnak
    Washington legalább ezer fővel növelné lengyelországi katonai jelenlétét, de "sokkal többről is lehet szó" - írja a jobbközép, a jelenlegi lengyel kormány felé inkább távolságtartó, de egyes témákban jól értesült Rzeczpospolita.
    A lap szerint az amerikai jelenlét "teljesen új jelleggel" bírna, az alakulatok egy része - elsősorban a parancsnoki egységek, a hírszerzés, a felszerelésről és a lőszerről gondoskodó egységek, valamint a légierők is - állandó jelleggel állomásozna Lengyelországban.
    A Rzeczpospolita arra a bizalmasnak kezelt jelentésre hivatkozott, amelyet a Pentagon miniszterhelyettese, John Rood által vezetett küldöttség mutatott be szerdán varsói tárgyalásán. 
    A napilap az amerikai kongresszus alsóházában szerdán lezajlott meghallgatást is említi, amelyen a Pentagon egy másik tárcavezető-helyettese közölte: Lengyelországnak egy "nagyon komoly, igényes ajánlatot tettek, közösen dolgoznak a részleteken", a tárgyalások az ez ügyben kötendő megállapodásról még 6-12 hónapig tartanak.
    Ugyanezen a meghallgatáson Curtis Scaparrotti, az amerikai fegyveres erők európai főparancsnoka a Rzeczpospolita szerint elmondta: a Lengyelország és az Egyesült Államok között fennálló kapcsolatok jellegére, valamint az amerikai katonák által betöltött lengyelországi misszióra való tekintettel szükség van egy "az eddiginél állandóbb jellegű" bázis létesítésére Lengyelországban.
    Scaparrotti szerint a bázis létesítése, az erre szánt eszközök folyósítása 2-3 évet vehet igénybe.
    A Rzeczpospolita értesülései szerint Lengyelországnak ezt megelőzően korszerűsítenie kellene az amerikai erők rendelkezésére álló infrastruktúrát. "Szó van különösen a (nyugat-lengyelországi) Zagan környéki gyakorlóterekről, valamint (az északnyugat-lengyelországi) Torun és Bydgoszcz városok közelében építendő teljesen új létesítményekről" - írják.
    Lengyelországban 2017-től állomásozik mintegy 4,5 ezer amerikai katona úgynevezett állandó rotációs jelleggel, féléves ciklusokban váltva egymást többek között a Zagan közelében telepített amerikai páncélos dandárnál, valamint a NATO nemzetközi, amerikai parancsnokságú, Északkelet-Lengyelországba telepített zászlóaljánál.
    A lengyel kormány az amerikai katonai jelenlét állandósítására és növelésére törekszik. Az állandósítást, akár egy lengyelországi bázis formájában, szorgalmazta Andrzej Duda lengyel elnök is, amikor tavaly szeptemberben Donald Trump amerikai elnökkel együtt aláírták a stratégiai együttműködésről szóló megállapodást.

Washington legalább ezer fővel növelné lengyelországi katonai jelenlétét, de "sokkal többről is lehet szó" - írja a jobbközép, a jelenlegi lengyel kormány felé inkább távolságtartó, de egyes témákban jól értesült Rzeczpospolita.   

A lap szerint az amerikai jelenlét "teljesen új jelleggel" bírna, az alakulatok egy része - elsősorban a parancsnoki egységek, a hírszerzés, a felszerelésről és a lőszerről gondoskodó egységek, valamint a légierők is - állandó jelleggel állomásozna Lengyelországban.   

A Rzeczpospolita arra a bizalmasnak kezelt jelentésre hivatkozott, amelyet a Pentagon miniszterhelyettese, John Rood által vezetett küldöttség mutatott be szerdán varsói tárgyalásán.    

A napilap az amerikai kongresszus alsóházában szerdán lezajlott meghallgatást is említi, amelyen a Pentagon egy másik tárcavezető-helyettese közölte: Lengyelországnak egy "nagyon komoly, igényes ajánlatot tettek, közösen dolgoznak a részleteken", a tárgyalások az ez ügyben kötendő megállapodásról még 6-12 hónapig tartanak.    Ugyanezen a meghallgatáson Curtis Scaparrotti, az amerikai fegyveres erők európai főparancsnoka a Rzeczpospolita szerint elmondta: a Lengyelország és az Egyesült Államok között fennálló kapcsolatok jellegére, valamint az amerikai katonák által betöltött lengyelországi misszióra való tekintettel szükség van egy "az eddiginél állandóbb jellegű" bázis létesítésére Lengyelországban.   

Scaparrotti szerint a bázis létesítése, az erre szánt eszközök folyósítása 2-3 évet vehet igénybe.   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Rzeczpospolita értesülései szerint Lengyelországnak ezt megelőzően korszerűsítenie kellene az amerikai erők rendelkezésére álló infrastruktúrát. "Szó van különösen a (nyugat-lengyelországi) Zagan környéki gyakorlóterekről, valamint (az északnyugat-lengyelországi) Torun és Bydgoszcz városok közelében építendő teljesen új létesítményekről" - írják.   

Lengyelországban 2017-től állomásozik mintegy 4,5 ezer amerikai katona úgynevezett állandó rotációs jelleggel, féléves ciklusokban váltva egymást többek között a Zagan közelében telepített amerikai páncélos dandárnál, valamint a NATO nemzetközi, amerikai parancsnokságú, Északkelet-Lengyelországba telepített zászlóaljánál.   

A lengyel kormány az amerikai katonai jelenlét állandósítására és növelésére törekszik. Az állandósítást, akár egy lengyelországi bázis formájában, szorgalmazta Andrzej Duda lengyel elnök is, amikor tavaly szeptemberben Donald Trump amerikai elnökkel együtt aláírták a stratégiai együttműködésről szóló megállapodást.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Theresa May: Többség nélkül nincs újabb szavazás a megállapodásról

A brit miniszterelnök egyenes utalást tett pénteken arra, hogy csak akkor terjeszti ismét az alsóház elé szavazásra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, ha megvan a többség az eddig kétszer is elutasított egyezmény elfogadásához.
2019. 03. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump visszavonta legújabb Észak-Korea elleni szankcióit

Donald Trump amerikai elnök pénteken elrendelte a kormánya által Észak-Korea ellen életbe léptetett legújabb szankciók visszavonását.
2019. 03. 23. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra sincs határozott iránya a dollárnak

Az amerikai dollár nagyjából kiheverte a Fed Nyíltpiaci Bizottságának szerdai döntése utáni gyengülését, így idén egy újabb példáját láthattuk annak, hogy a dollár egy kiemelt kockázatú eseményt követően sem képes tartós irányt venni.
2019. 03. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína egyszerre versenytárs, partner és rivális az EU számára

Kína egyszerre versenytárs, partner és rivális az Európai Unió számára; mihamarabb kölcsönösségre van szükség a felek közötti, jelenleg egyenlőtlen kereskedelmi kapcsolatban - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke a pénteki brüsszeli EU-csúcs után.
2019. 03. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egérutat nyertek a britek

Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense szerint egérutat nyertek a britek az európai uniós (EU-) állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozóján csütörtök éjjel hozott határozattal, amellyel április 12-ig kaptak haladékot az Egyesült Királyságnak az EU-ból történő kilépése (Brexit) végrehajtására.
2019. 03. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős veszteségben a tőzsdék

Erős veszteségben zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken, miután a vártnál jóval rosszabb európai gazdasági adatok felkorbácsolták a világgazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmakat.
2019. 03. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Végleges-e az április 12-i Brexit-határidő?

Megoszlanak a vélemények az Európai Unió tagállamai között, hogy végleges-e az Egyesült Királyság kilépésének április 12-i dátuma, amennyiben a britek ismét elutasítják a kiválási szerződést, valamint azt is, hogy az ország részt vegyen az európai parlamenti (EP-) választáson.
2019. 03. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Medvetámadás történt a Székelyföldön

Halálos medvetámadás történt péntek délelőtt a székelyföldi Kőrispatakon.
2019. 03. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, miután a vártnál gyengébb német és euróövezeti feldolgozóipari-menedzserindexek felkorbácsolták a globális növekedés lassulása miatti aggodalmakat.
2019. 03. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Válságban a vízügyi ágazat?

Az LMP azonnali cselekvésre szólítja fel a kormányt a vízügyi ágazat érdekében. A párt szerint válságban van a szektor, ezért határozati javaslatban és egy törvényjavaslatban is az azonnali cselekvést szorgalmazzák.
2019. 03. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Forgalomkorlátozásokra számíthatunk a népligeti stadion környékén

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a vasárnapi Magyarország-Horvátország labdarúgó-mérkőzés miatt a hétvégén Józsefvárosban és Ferencvárosban - közölte a rendőrség a honlapján.
2019. 03. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Három elnökjelölt indul a macedón választáson

Három elnökjelölt indulását erősítette meg a macedón választási bizottság, így április 21-én a választópolgárok dönthetnek, hogy a baloldali Sztevo Pendarovszkira, a jobboldali Gordana Sziljanovszka-Davkovára vagy az albán nemzetiségű Blerim Rekára adják voksukat.
2019. 03. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt a vége…erőteljes fordulatban az USA jegybankja

Erőteljes fordulatot vett az amerikai jegybank: idén már nem várható kamatemelés, sőt, a befektetők egyéves időtávon kamatcsökkentést prognosztizálnak. Ez azt jelenti, hogy a Fed elérte a kamatemelési ciklus végét, és ismét a piacok támogatása kerül a fókuszba, ami egyúttal az MNB számára is kedvező lehet az alacsony kamatszint további fenntartásához. Mindez leginkább a részvények és a feltörekvő piac számára kedvező – elemezte a monetáris fordulat várható hatásait a K&H Alapkezelő.
2019. 03. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes jövőkép a Deutsche Banktól

A Deutsche Bank 2019-es kilátásai alapján a bank vezetése némileg romló piaci kondíciókra számít, ennek ellenére némileg növekvő bevételt remélnek, miközben az elemzők véleménye szerint 2019-ben csökkenhet a Deutsche Bank eredménye.
2019. 03. 22. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével pluszban nyitottak a tőzsdék

London kivételével indexerősödéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 03. 22. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes kezdés várható a tőzsdéken

Az előző napi vegyes záráshoz hasonlóan egyértelmű irány nélküli kezdésre lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor.
2019. 03. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar szecessziót bemutató kiállítás nyílt Brüsszelben

A magyar szecessziót a gödöllői művésztelep munkáin keresztül bemutató kiállítás nyílt a Gödöllői Városi Múzeum közreműködésével a brüsszeli Balassi Intézetben a Brussels Art Nouveau & Art Deco (BANAD) Fesztivál keretében csütörtökön.
2019. 03. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre betiltják a városnéző sétákat Amszterdam vöröslámpás negyedében

Jövő évtől betiltják a vezetett városnéző sétákat és kocsmatúrákat Amszterdam vöröslámpás negyedében, főként a belvárosi turistaáradat mérséklése céljából - jelentette csütörtökön a holland sajtó.
2019. 03. 21. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt a Lipcsei Könyvvásár

Elkezdődött csütörtökön a Lipcsei Könyvvásár, a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválja, amelyen a harmincéves évforduló alkalmából az egykori keleti blokk rendszerváltása az egyik kiemelt téma.
2019. 03. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Az EU május 22-ig adna haladékot

Május 22-ig adna haladékot az Európai Unió a Brexit határidejére egy Brüsszelben kiszivárgott tervezet szerint. Késő este ugyanakkor már május 7-ről történt említés, de diplomáciai források szerint akár az év évégig is szólhat a határidő meghosszabbítása. Mindenesetre az állam- és kormányfők csütörtök késő este még folytatták a Brexittel kapcsolatos vitájukat.
2019. 03. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások: