Washington célzott csapásokat fontolgat Észak-Korea ellen

Washington azt fontolgatja, hogy célzott csapásokat mér észak-koreai célpontokra, és abban bízik, hogy emiatt nem robban ki háború a Koreai-félszigeten - jelentette a The Wall Street Journal című amerikai napilapra hivatkozva kedden az Axios című hírportál.

Washington célzott csapásokat fontolgat Észak-Korea ellen

A lap úgy tudja, hogy bennfentesek "vérző orr" stratégiának nevezik az elképzelést, mert terveik szerint ennek úgy kellene hatnia, mintha "behúznának" egyet Észak-Koreának.
   
"Egy kísérleti atomrobbantásra vagy rakétakísérletre célzott csapással reagálni, hogy Phenjannak eleredjen az orra vére, és felfogják, milyen drágán megfizethetnek azért, ahogy viselkednek" - írja a The Wall Street Journal.
   
Az Axios szerint viszont nagy a kockázata annak, hogy támadás esetén Phenjan teljes erejével vág majd vissza. Ráadásul mindez akkor kerül napirendre, mikor a két Korea két év után végre újra hajlandó volt szóba állni egymással, és a februári téli olimpiával kapcsolatban meg is állapodtak arról, hogy Phenjan delegációt küld a megmérettetésre, amit az Axios az enyhülés jeleként értékel.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Hozzászólások

Putyin újabb megbeszélést szeretne Trumppal

Javaslatot tett egy Donald Trump amerikai elnökkel november 11-én Párizsban megtartandó újabb személyes megbeszélésre Vlagyimir Putyin orosz államfő, amikor kedden a moszkvai Kremlben fogadta John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót.
2018. 10. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy veszteséggel nyitott New York

Nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
2018. 10. 23. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Robbanószerkezetet találtak Soros György postaládájában

Robbanószerkezetet találtak hétfőn délután Soros György házánál a levélládában - jelentette internetes oldalán a The New York Times című napilap.
2018. 10. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva kész együttműködni Washingtonnal

Moszkva kész együttműködni Washingtonnal a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló megállapodás (INF) végrehajtásával kapcsolatban felmerült kölcsönös kifogások ügyében - közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára hétfőn Moszkvában John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval.
2018. 10. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Emelkedést mutattak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn a nyitó szakaszban, a pénteki vegyes zárás után.
2018. 10. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megerősödött az Európa és Ázsia közötti globális partnerség

A csúcstalálkozó résztvevői megerősítették az Európa és Ázsia közötti globális partnerséget, és intenzív együttműködésre vonatkozó három kulcsfontosságú területet, az éghajlatváltozás elleni fellépést, a szabad és tisztességes kereskedelmet és a digitalizáció fontosságát határozták meg - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben pénteken.
2018. 10. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz külügyminiszter-helyettes: veszélyes lépés az INF-szerződés felmondása

"Nagyon veszélyes lépés", hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), arra hivatkozva, hogy Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.
2018. 10. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul au EU és az ASEAN-országok kereskedelme

Az Európai Unió (EU28) és az ASEAN-országok kereskedelme 2007-2017 (Milliárd euró) ASEAN tagállamok: Malajzia, Vietnam, Szingapúr, Laosz, Thaiföld, Kambodzsa, Indonézia, Fülöp-szigetek, Mianmar, Brunei
2018. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Ne temessük az ázsiai piacokat!

Az elmúlt hónapokban az amerikai - kínai kereskedelmi háború és egyes feltörekvő piacok (Törökország, Argentína) válságai miatt volatilisak voltak az ázsiai tőkepiacok. Ám a Fidelity International legnevesebb Ázsia-szakértői szerint továbbra is kiváló befektetési lehetőségek adódnak a földrészen. Elsősorban a gyors növekedés, a szélesedő középosztály emelkedő fogyasztása és a vezető technológiai szektorokban megszerzett éllovas szerep miatt ígéretesek az ázsiai befektetések.
2018. 10. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa szorosabbra fűzné kapcsolatait Ázsiával

Európának az a határozott érdeke, hogy kapcsolatait még szorosabbra fűzze Ázsiával, ugyanis napjainkban egy világkereskedelmi és gazdasági háború van kibontakozóban - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben, az Ázsia-Európa találkozó (ASEM) szünetében pénteken.
2018. 10. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszinten Kína acélgyártása

Rekordszintre nőtt Kína szeptemberi és idei első kilenc havi acélgyártása röviddel azelőtt, hogy a téli időszakban visszaesik majd a kibocsátás a termelés kényszerű felfüggesztése miatt - közölte a Bloomberg pénteken.
2018. 10. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem hozott meglepetést a Fed jegyzőkönyve - íme

Nem mondott érdemben mást a Fed tegnap publikált jegyzőkönyve, mint amit korábban már a jegybankárok kamat előrejelzéseiből láthattunk, mégis kisebb emelkedéssel reagáltak az amerikai hozamok és a dollár a publikációt követően.
2018. 10. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ferenc pápa Észak-Koreába kapott meghívást

Mun Dzse In dél-koreai elnök tolmácsolta Észak-Korea meghívását Ferenc pápának csütörtökön a Vatikánban - közölte az elnök szóvivője kettejük vatikáni találkozója után.
2018. 10. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Japánban váratlanul elkezdtek virágozni a cseresznyefák

Váratlan cseresznyefa-virágzás kezdődött idén ősszel Japánban, ahol a lenyűgöző természeti látványosság általában a tavasz kezdetét szokta jelezni.
2018. 10. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump nem vállal felelősséget a republikánusok esetleges választási vereségéért

Donald Trump amerikai elnök kedden közölte, nem ő lesz a felelős azért, ha a republikánusok esetleg vereséget szenvednek a novemberben tartandó félidős választásokon.
2018. 10. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU készen áll a tárgyalások újrakezdésére Washingtonnal

Az Európai Unió kész az ipari termékekre vonatkozó kereskedelmi egyezményről tervezett, de megfeneklett tárgyalások lefolytatására az Egyesült Államokkal - közölte Cecilia Malmström, a kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján szerdán.
2018. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilép az USA az ENSZ Egyetemes Postaegyesületéből

Az amerikai kormányzat bejelentette szerdán, hogy elindította az Egyesült Államok kilépését az ENSZ Egyetemes Postaegyesületéből.
2018. 10. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump nem akar szakítani Szaúd-Arábiával

Az Egyesült Államok nem akar szakítani Szaúd-Arábiával a Hasogdzsi-ügy miatt - szögezte le a Fox televízió üzleti csatornájának adott interjújában Donald Trump amerikai elnök szerdán.
2018. 10. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon

Vegyes indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi erős zárás után.
2018. 10. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az ázsiai tőzsdék forgalma

Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék szerdán, a még nyitva tartó néhány térségbeli börze azonban már mind pluszban állt.
2018. 10. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás