Yellen marad az Egyesült Államok központi bankjának élén – heti devizapiaci jelentés

-Az ipari termelési index májusban 2,3 %-kal nőtt, és 6,2 %-kal az előző év ugyanezen időszakához képest -A fogyasztói árindex májusban 1,9 %-kal nőtt az előző év ugyanezen időszakához képest -Janet Yellen, a FED elnöke beszédet mondott az amerikai Kongresszusban

Yellen marad az Egyesült Államok központi bankjának élén – heti devizapiaci jelentés

Erős hetet zár a forint


A forint az euróhoz képest a hét első felében túlnyomórészt enyhén a 308,0 HUF/EUR szint alatt mozgott. Szerda délután a forint a 306,6 HUF/EUR árfolyam szintre erősödött, végül sikerült megőriznie többletét csütörtök délután is. 15 óra körül a kereskedés 306,8 HUF/EUR árfolyamon folyt.


A forint alakulása az amerikai dollárral szemben ismét tükrözte az euró-dollár árfolyamhoz kapcsolódó történéseket. A szélcsendes hétfő után a forint kedden ismét nyereséges volt, és szerda délután tovább javított, egészen a 267,2 HUF/USD árfolyam szintig. Csütörtökön részben korrigálta az erősebb értékeket, 268,8 HUF/USD szinten állt meg.


Yellen folytatja munkáját


Janet Yellen FED-elnök beszéde nem okozott különösebb meglepetést, a piacokon pedig nem hozott jelentősebb változást. Yellen elmondta, hogy a Fednek még az idén el kell kezdenie azon eszközök eladását, amelyeket a mennyiségi lazítás programja keretében vásárolt fel. Yellen beszédében megerősítette, hogy tervei szerint az amerikai központi bank vezetőjeként folytatni kívánja munkáját egészen mandátumának végéig, azaz 2018 februárjáig. „Ebben az összefüggésben olyan spekulációk kezdtek terjedni, hogy utódja a Nemzeti Gazdasági Bizottság jelenlegi vezetője, Gary Cohn lehet.” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.


A kamatlábaknak Yellen szerint már nem kell feltétlenül túlságosan növekedniük ahhoz, hogy semleges szintre kerüljenek. Véleménye szerint azonban a Fed arra számít, hogy azok a tényezők, amelyek folyamatosan alacsonyan tartják a kamatlábakat, idővel eltűnnek, és az elkövetkező években elkerülhetetlen lesz a további kamatemelés.

 

 

Meglepő eredmények belföldön


A magyar gazdaság júniusi inflációja meglepetést okozott alacsony dinamikájával, és lényegében rájátszott az MNB monetáris politikájának jelenlegi terveire, amelyek szerint a kamatlábaknak továbbra is rekord alacsony szinten kell maradniuk legalább 2019-ig. A közép-európai központi bankok közül jelenleg a legenyhébb politikát folytató MNB ezzel szemben keddi ülésén (július 18.) újra fontolóra vehetné a monetáris feltételek további lazítását a letéti eszközök további korlátozása révén.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

BÉT: Enyhe emelkedés várható

Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2019. 05. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megemelték az energiapazarló háztartási gépek cseréjére szánt kormánytámogatást Romániában

A tavalyi kétszeresére emelték, és a televízió-készülékekre is kiterjesztették Romániában az energiapazarló háztartási gépek lecserélésére szánt kormánytámogatás keretösszegét - jelentette be a csütörtöki kormányülésen Viorica Dancila miniszterelnök.
2019. 05. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ért az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában

Befejeződött csütörtök este az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában. A választók brit idő szerint 7 és 22 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között adhatták le szavazataikat.
2019. 05. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a cseh-magyar kereskedelmi forgalom

Jelentősen nőtt az utóbbi években a cseh-magyar kereskedelmi forgalom, amely idén átlépheti a tíz milliárd eurót - hangzott el csütörtökön a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara magyar-cseh üzleti fórumán Debrecenben.
2019. 05. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brazil vállalat vásárolja fel az Avont

A Natura brazil kozmetikai vállalat felvásárolja az Avon Products amerikai céget, létrehozva ezáltal a világ negyedik legnagyobb, teljes mértékben szépségiparral foglalkozó vállalatcsoportját - jelentette be a Natura az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2019. 05. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 05. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lehúzta a BUX-ot a rossz nemzetközi hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,13 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 40 010,72 ponton zárt csütörtökön.
2019. 05. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tartanak a befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi háborútól

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön. A befektetők attól tartanak, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború egy technológiai hidegháborúba fordulhat át, a megoldásnak pedig nyoma sincs.
2019. 05. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Robosztus árbevétel- és eredménynövekedést tervez az AutoWallis új stratégiájában

Bemutatta 2024-ig szóló stratégiáját és 2029-es jövőképét az AutoWallis, melynek új részvényeit februárban vezették be a tőzsdére. A vállalat robosztus növekedést tervez a következő tíz évben, célja, hogy a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen. Az AutoWallis 2024-ig organikus növekedéssel a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményének (EBITDA) négyszereződésével, árbevételének duplázódásával, míg akvizíciókkal ennél is nagyobb növekedéssel számol. A vállalat ugyanakkor akvizíciókat is tervez, melyek tovább javíthatják az eredményt, melyből osztalék kifizetést is tervez a cég. Az AutoWallis fő tulajdonosa a stratégiát több eszközzel is támogatja, célja, hogy a vállalat jelentősen növelje a részvényesi értéket.
2019. 05. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kereskedelmi háborús előkészületek a részvénypiacokon

Az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség további várható fejleményei miatt a befektetőknek egyre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy az amerikai vállalatok mekkora kitettséggel rendelkeznek a kínai viszonylatban. Az Apple várhatóan már rövid időn belül megszenvedi a Huawei-ellenes intézkedések miatti kínai megtorlást - az Apple bevételének kb. 20%-a származik Kínából, ez 2018-ban 52 milliárd dollár volt. De számos nagy amerikai cég jelentős kitettsége mellett egész iparágak is megéreznék a kereskedelmi háború nyomán a globális ellátási láncban keletkező zavarokat, leginkább a félvezetőgyártás, az autógyártás, a szállítás, az acélipar, a vegyipar és az elektronika.
2019. 05. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületet vett a német gazdaság

Az előző negyedévi stagnálás után a belső kereslet fellendülésének köszönhetően növekedésnek indult a német bruttó hazai termék az idei első negyedévben a német statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön kiadott kimutatása alapján.
2019. 05. 23. 10:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az EP-választás Nagy-Britanniában

Megkezdődött csütörtök reggel az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában.
2019. 05. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható az európai piacokon

Veszteséges kezdésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
2019. 05. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egész iparágakat sújthat a kereskedelmi háború

Számos nagy amerikai cég jelentős kitettsége mellett egész iparágak is megéreznék az amerikai-kínai kereskedelmi háború nyomán a globális ellátási láncban keletkező zavarokat, leginkább a félvezetőgyártás, az autógyártás, a szállítás, az acélipar, a vegyipar és az elektronika - hívta fel a figyelmet a Saxo Bank MTI-nek küldött elemzése.
2019. 05. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket

A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket - hangsúlyozta a német járműgyártó társaság távozó vezetője szerdán Berlinben, a részvényesek közgyűlésén.
2019. 05. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmozdulást hozhat Ukrajnában egy előrehozott választás

Nagy elmozdulást hozhat Ukrajnában egy előrehozott választás a két napja megválasztott államfő Volodimir Zelenszkij javára - vélekedett Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
2019. 05. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem csak az ember felelős a globális felmelegedésért

Az emberi tevékenység és más külső tényezők a felelősek a globális hőmérséklet emelkedéséért - erősítették meg új tanulmányukban az Oxfordi Egyetem kutatói.
2019. 05. 23. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB átláthatóbbá tenné az árképzést az élelmiszer-ellátási láncban

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, amely a teljes élelmiszer-ellátási láncban átláthatóbbá tenné az árak alakulását és ezek közlésének a módját - közölte az uniós bizottság szerdán.
2019. 05. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump nem működik együtt a demokratákkal

Nincs együttműködés a demokratákkal semmilyen lényeges kérdésben mindaddig, amíg fel nem hagynak azokkal az erőfeszítéseikkel, hogy vizsgálatokat indítsanak ellene - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében újságíróknak, miután megszakította tárgyalásait a kongresszus demokrata párti két vezetőjével.
2019. 05. 23. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

A Pentagon elismerte, hogy volt UFO-kutatási programja

A Pentagon szóvivője elismerte szerdán, hogy az amerikai védelmi minisztériumnak éveken keresztül volt egy UFO-kutatási programja.
2019. 05. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások: