Zichy Mihály expresszív remekműve és különleges Zsolnay kerámiák vitték a prímet a BÁV aukciójának első napján

A BÁV kétnapos 74. Művészeti Aukciójának május 14-i festmény és műtárgynapján összesen 311 tétel, ezen belül 151 festmény és 160 műtárgy került Gundel Takács Gábor kalapácsa alá. Az első nap sztártétele 31,2 millió forintos eladási árával Zichy Mihály Harcdöntő párbaj című remekműve volt. A dobogó második fokára Mednyánszky László Dunajeci tája került 30 millió forinttal, a harmadik helyet pedig stílusosan Szinyei Merse Pál Faun III.című előtanulmánya szerezte meg 28,8 millió forintos eladási árral. Jelentős, csaknem háromszoros áremelkedést ért el Szobotka Imre Patakpartcímű festménye, míg a kortársak közül a legmagasabb áron El Kazovszkij Vágy-vágy című alkotása kelt el.

Zichy Mihály expresszív remekműve és különleges Zsolnay kerámiák vitték a prímet a BÁV aukciójának első napján

Az árverés műtárgyanyagát a szecessziós Zsolnay mesterművek uralták. Közülük a magyar szecesszió egyik csúcsdarabjának számító, monumentális virágtartó díszedény 14,4 millió forintért, egy tulipános díszkaspó pedig 6,6 millió forintért talált vevőre. Az aukció titkos favoritja egy 5,7 millió forintért elkelt orosz dísztojásvolt, de a kisplasztikák is jól szerepeltek, amelyek közül a legtöbbet, közel 2,9 millió forintot egy francia furulyázó faunért fizettek.
 
Zichy Mihály Harcdöntő párbaj című 1886-os alkotása a szakértők várakozásainak megfelelően jelentős licitharcot kiváltva megduplázta a kikiáltási árát, és 34,2 millió forinttal az árverés legdrágább tétele lett. Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben című könyvsorozat Magyarországról szóló kötetéhez készült, többszörösen reprodukált, védett kép a fennmaradt négy Zichy illusztráció egyike. A magas ár elsősorban annak volt köszönhető, hogy hazai aukciókon nagyon ritkán találkozhatunk Zichy hasonlóan kiemelkedő minőségű, expresszív művével. A festmény értékét tovább növelte, hogy a magyar műgyűjtés-történet egyik legfontosabb gyűjteményéből, Ernst Lajos kollekciójából került ki, ezt megelőzőn pedig magának Zichy Mihálynak a birtokában volt.
 
Mednyánszky László 1900-as évek elején született Dunajeci táj című képe lett az árverés második legdrágább, 30 millió forintos eladási árat elért tétele, amely a festő impozáns hegyvidéki tájképeinek egyike. Az alkotás különlegessége, hogy szignóját a művész jó barátjának, Klein Dávidnak címzett, bensőséges ajánlás kíséri, így a festmény művészi kvalitásai mellett egy értékes baráti kapcsolat dokumentuma is egyben.
 
A harmadik helyen Szinyei Merse Pál Faun III. című, 1868-ra datált, kisméretű festménye végzett, amely 28,8 millió forintért talált vevőre. A mű remekbe szabott dokumentuma a művész pályakezdésének. A Szinyei első nyilvánosan bemutatott alkotásának, a ma a Magyar Nemzeti Galériában őrzött Faun és Nimfa című olajképének az eredeti képtől lényegében csak méretében eltérő, III. számú előképén ugyanis nem csak Arnold Böcklin misztikus természetfelfogásának Szinyeire gyakorolt hatása figyelhető meg, hanem annak az oldott technikának és plein air tájszemléletnek a kezdetei is, amelyek öt évvel később, leghíresebb képe, a Majális megalkotásához vezettek.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Szobotka Imre Patakpart című, kubisztikus motívumokat használó, de lényegét tekintve naturalista indíttatású, 1925-re datálható festménye ugyancsak rendkívül élénk érdeklődést váltott ki, így a kikiáltási árát csaknem megháromszorozva, 8,4 millió forintért talált vevőre. A heves licitharcba bocsátkozó jó szemű gyűjtőket és befektetőket egyaránt megragadta a festmény kiemelkedő kvalitása, művészettörténeti jelentősége és szemet gyönyörködtető esztétikuma. A kompozíció egyszerre hirdeti Paul Cézanne művészetének alapos ismeretét, az ebből kifejlődött kubista eredményeket és az absztrakció helyett a realizmus talaján maradó, a két háború közötti újnaturalizmus diadalát.
 
A kortárs alkotások közül a legmagasabb áron El Kazovszkij Vágy-Vágycímű, 2003-as műve kelt el. A látszólagos választás kényszerét és kínját szimbolizáló, többszörösen kiállított és publikált alkotás kikiáltási árát csaknem megduplázva, több mint 3,8 millió forintos eladási árat ért el. Gyarmathy Tihamér Érett terméscímű 1971-es absztrakt alkotása 3,2 millió forintért, míg a külföldi árveréseken is nagyon népszerű Hencze Tamás Dinamikus struktúrája csaknem 3,5-szörös áremelkedéssel 2,1 millió forintért kelt el.

Az árverés műtárgyanyagát a Zsolnay mesterművek uralták. A leginkább várt tétel egy a francia rokokó és a szecesszió motívumait ötvöző, monumentális virágtartó díszedényvolt, ugyanis a virtuóz kivitelezésű műtárgyból jelenlegi ismereteink szerint ez az egyetlen épen fennmaradt példány.  A kivételes alkotás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és 14,4 millió forintért került új gyűjteménybe.

Jól látható, hogy a szecesszió még mindig a gyűjtők és a befektetők kedvenc korszaka, hiszen az 1 millió forintos határ felett eladott tíz Zsolnay tárgy mindegyike ebben a korszakban készült. Nagyon népszerűek voltak közülük a tulipános alkotások, így egy lenyűgöző eozinmázas díszedényért6,6 millió forintot, az 1900-as párizsi világkiállításra készült tulipánkehelyértpedig 3,6 millió forintot fizettek. A műtárgyszekció legnagyobb áremelkedését is egy szecessziós Zsolnay padlóvázaérte el, amely majdnem hatszoros áron, 4,6 millió forintért talált új tulajdonosra.

A műtárgyanyag titkos favoritja egy orosz dísztojás volt, amely 5,7 millió forintos eladási árat ért el. A 315 gyémánttal ékített, királykék tojásba egy óraszerkezetet is rejtettek, fedélgombját és órakulcsát pedig a cári sas díszíti. Szintén érezhető volt az árverésen a kisplasztikák iránti kereslet fellendülése, amit kiválóan jelzett, hogy e műtárgycsoport csaknem valamennyi tétele elkelt. A legtöbbet, 2,8 millió forintot egy francia furulyázó faun bronzszoborétfizettek, míg Róna József Kirké szobra2,6 millió forintért talált gazdára. A legnagyobb licitharcot a kisebb állatokat formázó alkotások váltották ki: így egy olasz agarakat ábrázoló bronzszoborés Simay Imre majomszeretetet formázó kőszobraegyaránt ötszörös áron lelt új tulajdonosra.
 
Az árverés második napján, május 15-én az ékszerek és az ezüst műtárgyak várják az érdeklődőket a MOM Kulturális Központ Színháztermében 18.00 órai kezdettel.
 
További információk és katalógus: www.bav.hu/aukcio

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

BÉT: Enyhe emelkedés várható

Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2019. 05. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres magyar kiállás a hazai fuvarozók érdekében

A magyar küldöttség határozott fellépése akadályozta meg az Európai Unión kívüli országok fuvarozói kvótáinak növelését a Nemzetközi Közlekedési Fórum (ITF) éves miniszteri csúcstalálkozóján csütörtökön Lipcsében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.
2019. 05. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így emelkedett a benzin ára

A Mol pénteken 5 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, a gázolajé nem módosult.
2019. 05. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízezer rászoruló gyermeknek oszt édességcsomagot az élelmiszerbank

Több mint 10 ezer rászoruló gyermek juthat hozzá finomságokból összeállított adománycsomaghoz a május utolsó vasárnapján tartott gyermeknaphoz kapcsolódó eseményeken - közölte a Magyar Élelmiszerbank Egyesület csütörtökön az MTI-vel.
2019. 05. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A horgászat a legnépszerűbb szabadidős sport

A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban - jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön, a Magyar Országos Horgász Szövetség által szervezett Magyar Horgászat Nagyköveteinek VII. találkozóján és horgászversenyén, Székesfehérváron.
2019. 05. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

7000 ígéretes gyógyszerkészítmény fejlesztése zajlik

A gyógyszeripari innováció eredményeinek köszönhetően napjainkban is több mint 7000 ígéretes készítmény fejlesztése zajlik, ezek jelentős része már a klinikai vizsgálat fázisában van - mondta az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2019. 05. 24. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ingatlanpiac a legvonzóbb befektetési ágazat

Mérséklődött az összeolvadások és felvásárlások (M&A) magyarországi piaca tavaly, a legvonzóbb befektetési célpont továbbra is az ingatlan és a technológiai szektor volt, a külföldi befektetők aránya a korábbi évekhez képest ismét nőtt - derül ki az EY elemzéséből.
2019. 05. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felmérik az iskolák beltéri levegőjének minőségét

Az utóbbi években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a beltéri légszennyezésnek jelentős egészségkockázata van, ezért a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kezdeményezésére felmérik az iskolák beltéri levegőjének minőségét.
2019. 05. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kitarthat a gazdasági növekedési ciklus

Az Amundi Alapkezelő szerint az amerikai-kínai kereskedelmi háború fellángolása ellenére még mindig nagy esély van arra, hogy a 10 éve tartó globális növekedési ciklus egy darabig még kitarthat, az alapkezelő Magyarország számára is kedvező képet vetít előre.
2019. 05. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja cukrászversenyt és fesztivált

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja országos cukrászversenyt és fesztivált, amelynek csütörtökön Szombathely főtere adott otthont.
2019. 05. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a Balatoni Bringakör felújítása

Több évnyi előkészület után a Balatonalmádi-Balatonlelle közötti szakasszal kezdődött meg a Balatoni Bringakör közel 17 milliárd forintos felújítása, amely a tervek szerint 2021 tavaszáig tart - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára Siófokon, csütörtökön.
2019. 05. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A politikai és gazdasági bizonytalanság miatt csökken a kockázati tőkebefektetők M&A piaci optimizmusa

A kockázati tőke piac szerény várakozásokkal tekint 2019-re, az elmúlt évek optimizmusa múlni látszik. Hosszú idő óta először, a szakértők csaknem fele (48%) csökkenést vár a magántőke bevonásos fúziók és felvásárlások (M&A) számában, míg csupán harmaduk (31%) látja úgy, hogy folytatódni fog a növekedés. A geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos aggályok és a gazdasági bizonytalanság a legfőbb okai a pesszimista fordulatnak, állítja a Roland Berger legújabb „European Private Equity Outlook 2019” jelentése, amely évente méri fel az európai kockázati tőkepiaci szereplők véleményét.
2019. 05. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi tojást termel Magyarország - egy ábrán

Tyúktojás, millió darab
2019. 05. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a cseh-magyar kereskedelmi forgalom

Jelentősen nőtt az utóbbi években a cseh-magyar kereskedelmi forgalom, amely idén átlépheti a tíz milliárd eurót - hangzott el csütörtökön a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara magyar-cseh üzleti fórumán Debrecenben.
2019. 05. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

167,5 milliárd forint jut a kkv-k erősítésére

Összesen 167,5 milliárd forintot szán a kormány idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére, ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő és 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) XXXVI. közgyűlésén, Budapesten.
2019. 05. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult a Svábhegyi Bölcsőde

Megújult a fővárosi XII. kerületben található Svábhegyi Bölcsőde, a több mint félmilliárd forintos fejlesztés keretében két új épületszárnnyal bővült az intézmény épülete, valamint annak környezetét is rendbe tették.
2019. 05. 23. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Vodafone bekapcsolta Budapest első 5G bázisállomását

Bekapcsolta Budapesten a Vodafone a főváros első állandó 5G bázisállomását, a szolgáltató IX. kerületi székházának a tetején csütörtökön.
2019. 05. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 05. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvannak a nyertesek: 40 civil szervezet kap összesen 20 millió forintos támogatást a MOL Helyi Érték programjában

Idén először összesen 40 civil szervezet kap egyenként félmillió forintos támogatást a MOL Helyi Érték programjában. Az országszerte idén május és december között megvalósuló projektek között több környezetvédelmi és a jövő generációjával foglalkozó pályázat is található. Az önkénteseket is bevonó projektek a tervek szerint több mint százezer főt mozgósítanak majd.
2019. 05. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Napsütéses időnk lesz a hétvégén

A hétvégén csak helyenként várható eső, jellemzően meleg, napsütéses idő várható 20-25 fokos maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2019. 05. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások: