Zöldebb szállítmányozás: közétette 2018-as CSR jelentését a GEFCO

2 százalékkal csökkentett széndioxid kibocsátás, kevesebb hulladék, optimalizált, költség és energiahatékony megoldások a globális logisztikában.

Zöldebb szállítmányozás: közétette 2018-as CSR jelentését a GEFCO

A GEFCO, a komplex ellátási lánc-szolgáltatások globális, és az autóipari logisztika európai vezetőjeként komoly célokat tűzött ki a társadalmi felelősségvállalás terén a fenntartható növekedés érdekében, amely a vállalat működésnek kulcsfontosságú mozgatórugója. 


2018-ban a Csoport tovább javította a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos mutatóit, még tovább fokozva ezen a területen tett erőfeszítéseinek hatékonyságát. A GEFCO elkötelezett az innováció iránt, annak érdekében, hogy egyre hatékonyabb és zöldebb megoldásokat találjon, hűen a Partners, unlimited (Partnerek, határok nélkül) jelmondatához, amely kifejezi a vállalat törekvését a partnereivel való minél teljesebb körű együttműködésre.

Etikus és környezetbarát szállítmányozás

2009, valamint az ENSZ „Globális Megállapodás” kezdeményezésének aláírása óta a GEFCO elkötelezetten alkalmazza az „elővigyázatossági elveket” a környezeti kockázatok kivédésében. Ezen elv szellemében nagy figyelmet fordít a környezetbarát technológiák fejlesztésére, bevezetésre, az emberi és munkajogok védelmére és a korrupció elleni küzdelemre. A vállalat etikai kódexe jelent garanciát arra, hogy minden alkalmazott megfelel ezeknek az iránymutatásoknak, miközben a cég etikai bizottsága napi szinten felügyeli mindezek betartását.Azért, hogy a vállalat fokozni tudja, pontosabban és érzékenyebben lássa a szükséges intézkedéseket, a GEFCO hosszú távú kockázatelemzést végez társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos kérdésekben, nemcsak saját, hanem minden külső érdekelt fél szemszögét vizsgálva. Ezen elemzések eredménye alapozza meg azokat a válaszokat, amelyeket a kockázatok megközelítésével és priorizálásával kapcsolatban ad a GEFCO a CSR-kihívásokra. A kockázatok számszerűsíthető és holisztikus megközelítésével a GEFCO képes megfelelően hatékony szabályrendszert alkalmazni és nyomon követni érdemi módon a fejlődést.Stéphane Milhet, a GEFCO elnökségi tagja, humán erőforrás és CSR-ért felelős vezetője elmondta „Szervezetként, a GEFCO választásai és cselekedetei mély hatást gyakorolnak partnereinkre, munkatársainkra és a környezetünkre. Képesek vagyunk segíteni a területek alakításában, a helyi gazdaságok erősítésében és pozitív változások előidézésében a világ minden táján. ”

Jobb környezeti teljesítmény

• Optimalizált, tisztább és még összekapcsolódóbb szállítás

 
A GEFCO-nak idén már egymást követően a második évben sikerült 2%-kal csökkenteni a szállítással kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátását, köszönhetően a 2018-as intézkedéseinek. Ez a szám összhangban van azokkal a célokkal, amelyek a közlekedési folyamatok optimalizálására, a járművek fejlesztésére és a közúti közlekedésre kínált alternatívákra vonatkoznak, és amelyek a cég multimodális megoldásaira épülve valósulnak meg. Az innováció szintén egy kulcsfontosságú mozgatórugó a cégnél alkalmazott technológiák terén. A vállalat több olyan innovatív megoldást is vizsgál, mint például az elektromos járművek vagy az összekapcsolt, intelligens szállítmányozási rendszerek alkalmazása. Spanyolországban és Csehországban a GEFCO 25 és 30 méter hosszú, két pótkocsis kamionok bevezetését kezdte meg. Ez a kialakítás növeli a szállítókapacitást és a produktivitást, ezáltal csökkenti az úton közlekedő tehergépkocsik számát és a CO2-kibocsátást. 


• Energiatakarékos működés


A GEFCO világszerte 300 helyszínen gondoskodik arról, hogy működésével a környezetre gyakorolt hatását minimalizálja, az energiafogyasztás és a hulladék mennyiségének csökkentésére irányuló ambiciózus célokkal, miközben növeli az újrahasznosítást és az energia-visszanyerést. 2018-ban a Csoport a keletkező hulladék mintegy 69% -át hasznosította vagy újrahasznosította, 59 üzletáguk pedig ISO 14001 minősítést ért el. 


• Díjazott társadalmi felelősségvállalás: CSR teljesítmény EcoVadis és CDP minősítéssel

 
A GEFCO 2018-ban megszerezte az EcoVadis arany minősítését. Ez a tanúsítvány az EcoVadis által ellenőrzött négy területen nyújtott magas teljesítményszintet tükrözi: a környezeti hatások kezelése, a HR gyakorlatok, az etikai és szakmai magatartás és a beszerzési politika. 2018-ban a GEFCO két ponttal többet szerzett, mint 2016-ban, így összesen 64 pontot ért el a 100-ból. A CSR tevékenységet tekintve a Csoport ismét a vállalatok legjobb 5% -a közé tartozik az EcoVadis által világszerte értékelt 30 ezer vállalatból. A GEFCO „B” minősítést szerzett a klímaváltozásról szóló CDP (korábban Carbon Disclosure Project) kérdőívén. A CDP kezeli a globális információ-közzétételi rendszert, amely lehetővé teszi a vállalatok, városok, országok és régiók számára, hogy mérjék és kezeljék környezeti hatásaikat. A szervezet A-től D-ig ad értékelést. Ebben az értékelésben a GEFCO a szektor átlaga felett teljesít. 


• CSR szempontok a partnerkapcsolatokban

 
A GEFCO napi szinten együttműködik partnereivel, ügyfeleivel és a döntéshozókkal, hogy a legmagasabb szinten legyen képes megvalósítani azokat a célokat, amelyek megfelelnek a „Partners, unlimited” vállalati kultúra elvárásainak. 2018 végére 1,478 közúti fuvarozó írta alá a GEFCO Felelős Beszerzési Chartáját (Responsible Purchasing Charter – RPC-), ami a rendszeres útvonalak 76%-át fedi le.

Innováció, a közös érték

A GEFCO egy nagyon gyorsan változó iparágban dolgozik, ahol az új technológiák megváltoztatják mind a gyártási folyamatokat, mind a fogyasztói trendeket. Ahhoz, hogy ezeket a kihívásokat lehetőséggé alakítsák, innovatív megközelítésre van szükség. A GEFCO a szervezet minden szintjén keményen dolgozott azért, hogy az innováció a vállalat stratégiájának középpontjába kerüljön. A cél : felvázolni az ellátólánc jövőjét az ügyfeleknek nyújtandó magas hozzáadott értékű, hatékony és fenntartható megoldásokon keresztül. A GEFCO meggyőződésesen elkötelezett abban, hogy a cégnél dolgozó szakemberek testesítik meg a vállalat legnagyobb értékét.

2018-ban a Csoport elindította a „GEFCO Ötletgyárat”, amely kezdeményezés lehetőséget biztosít arra, hogy a munkavállalók új ötleteket dolgozzanak ki és valósítsanak meg annak érdekében, hogy még innovatívabb, ezáltal hatékonyabb megoldásokat nyújthassanak a partnereknek. Ugyanakkor a GEFCO együttműködik a Techstars-zal, amely egy globális startup akcelerátor, és hozzáférést ad a Csoportnak egy egyedülálló innovációs ökoszisztémához, valamint számos innovatív és fenntartható megoldási lehetőséghez.

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

Nőtt az igény zöld munkahelyekre

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés az interneten a munkavégzés. Hogyan dolgozzunk a Covid-járvány közben és után? Az IFUA Horváth 17,8 millió beszélgetést és 2,9 millió hivatkozást elemzett a közösségi médiában.
2021. 08. 23. 21:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Új kisokos segít eligazodni a műanyagok újrahasznosításának kérdéseiben

A Danone Magyarország Kft. és a KSZGYSZ (Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége) összefogásának eredményeként megszületett tájékoztató anyag célja, hogy mindannyiunk számára könnyen érthető tájékoztatást nyújtson a hazai piacon jelenlévő műanyagfajtákról és azoknak újrahasznosítási lehetőségeiről, segítve ezzel környezettudatos döntéseinket. A hiánypótló edukációs anyagot környezetvédelmi szakértők csoportja dolgozta ki. A kiadvány ingyenesen elérhető a KSZGYSZ, valamint a Danone Magyarország honlapjain.
2021. 08. 19. 06:30
Megosztás:

Sosem látott mértékben nőtt a növényi alapú, 100 százalékban lebomló termékek száma.

2020 a kézfertőtlenítő szerek dömpingszerű gyártásáról szólt világszerte, idén viszont a tisztítószer gyártók figyelme a megújuló, környezetbarát technológiák felé fordult. Az iparág zöldebbé válását jól példázza, hogy sorra jelennek meg a boltok polcain azok a tisztító és mosószerek, amelyek nem vagy csak alig tartalmaznak kőolaj- és földgáz származékokat, szintetikus anyagokat. Mivel jelenleg nincsen szabályozva, azt is ÖKO tisztítószernek lehet nevezni, ami 5% a fosszilis alapanyagot tartalmaz. De akkor mi a zöld vagy mi nem az? Ez a cikk ebben segít eligazodni.
2021. 08. 18. 12:00
Megosztás:

Mától kaphatnak zöld rendszámot az elektromos motorok

A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 11. 09:00
Megosztás:

A vállalatoktól várják a zöld fordulatot a fogyasztók

Az emberek többsége több környezetbarát termékeket vásárolna, de a pandémia következtében sokan árérzékenyebbé váltak, ezért a cégektől várják el, hogy tegyenek a fenntarthatóságért - derül ki az EY 20 országban több mint 14 ezer fő bevonásával készült nemzetközi felméréséből, amely rendszeresen elemzi a fogyasztói szokások változását.
2021. 08. 03. 00:05
Megosztás:

Fidelity: Az egyszer használatos műanyagok újrahasznosítása – válság és lehetőség

Az egyszer használatos műanyag eszközök csaknem 85%-a öt polimer típus valamelyikéből készül. A Big Five-nak is nevezett öt polimerből az előrejelzések szerint a jövőben is egyre többet fognak gyártani. A Fidelity szerint ezért a legfontosabb globális környezetvédelmi intézkedések és a befektetési lehetőségek is jelentős mértékben függenek majd a műanyag-újrahasznosítás sikerétől és a műanyag-helyettesítő alternatívák elterjedésétől.
2021. 08. 02. 19:00
Megosztás:

Újabb szélerőművet vesz a MET Csoport Bulgáriában

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport 100 százalékos részesedést szerez egy 60 megawattos szélerőműben Bulgáriában, miután részvény-adásvételi megállapodást írt alá a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttal. A tranzakció fontos lépés a MET megújuló stratégiájának megvalósításában, amelynek célja 2023-ig 500 MW-os megújuló energiaportfóliót létrehozni Kelet-Közép-Európában – a mostani felvásárlással a MET bulgáriai szélparkkapacitása 102 MW-ra bővül.
2021. 08. 02. 18:00
Megosztás:

Még mindig túl sokat fogyasztunk

Idén július végére értük el a Globális Túlfogyasztás Napját. Ez az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek. Bár a pandémia miatt 2020-ban ez a dátum augusztus végére esett, 2021-re már nem sikerült tartósan fenntartani ezt a trendet, vagyis ismét hihetetlenül pazarló életmódot folytatunk. Épületeink a legnagyobb energiafogyasztók, a teljes hazai energiafogyasztás 32 százalékát lakóépületeink működtetése adja, ezen belül is jelentős részét az energiapazarló családi házak.
2021. 08. 01. 06:00
Megosztás:

Csak akkor teszünk a Földért, ha saját előnyünk származik belőle?

Milyen egyéni előnyünk származik a fenntartható tettekből? Belső indíttatásból vagyunk környezettudatosak, vagy csak a spórolás és az anyagi haszon hajt minket? Az UniCredit Bank és a SteiGen négygenerációs kutatása kiderítette, hogy az egyes korosztályok fenntartható cselekedetei sok esetben nem fenntarthatósági céllal, hanem spórolásból vagy anyagi előnyszerzésből születnek.
2021. 07. 31. 05:00
Megosztás:

Több mint öt tonna hulladéktól szabadították meg önkéntesek a Tisza árterét

Önkéntesek gyűjtöttek össze több mint 5 tonna hulladékot a Tiszából és annak árteréből a II. Tisza-tavi PET Kupán júniusban. A szervezők és az önkéntesek munkáját a Laptophardware.hu két felújított laptoppal honorálta, így a következő, július végi, kilencedik alkalommal szervezett Felső-Tiszai PET Kupa során már ezek is a segítségükre lesznek.
2021. 07. 31. 00:05
Megosztás:

Párizsi klímaegyezmény: a gyártóknak világszerte mindössze a fele halad megfelelően a fenntarthatósági célkitűzésekkel

Világszerte a gyártási szervezetek mindössze 51 %-a tervezi, hogy összhangba hozza működését a Párizsi Megállapodás hőmérséklet-hozzájárulási céljaival. E csoporton belül Németország (68 %) és Franciaország (67 %) élen járnak a kitűzött célok megvalósítása terén, azonban a gyártási szervezetek mindössze 20%-a tervezi a karbonsemleges üzemeltetést és ötből ketten (40%) tűzték ki a 100%-ban megújuló üzemeltetést 2030-ra – áll a Capgemini Kutatóintézet, Sustainable operations: A comprehensive guide for manufacturers című kutatásában.
2021. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Budapest zöldfejlesztéseiről beszélgettek a Művészetek Völgyében

Budapest zöldfejlesztéseiről rendeztek kerekasztal-beszélgetést szombaton a Művészetek Völgyében a Pest-Buda Udvarban.
2021. 07. 24. 23:00
Megosztás:

Az EB új stratégiát mutatott be az erdők védelmére és helyreállítására

Az Európai Bizottság elfogadta az európai zöld megállapodás részét képező, 2030-ig tartó időszakra szóló új uniós erdőstratégiát, mely a természetes és őshonos erdők szigorú védelmét, a leromlott állapotú erdők helyreállítását, valamint a fenntartható erdőgazdálkodás biztosítását tűzte ki célul - tájékoztatott az uniós bizottság pénteken.
2021. 07. 18. 05:00
Megosztás:

36 milliárd forint van félretéve zöld buszok vásárlására és üzemeltetésére

A következő tíz évre 36 milliárd forintot különített el a kormány zöld buszok vásárlásának és üzemeltetésének támogatására - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a Zöld busz demonstrációs mintaprojekt soproni állomásának sajtótájékoztatóján.
2021. 07. 16. 23:00
Megosztás:

Több mint félmilliárd forint támogatás balatoni klímavédelmi fejlesztésekre

A kormány több mint 538 millió forintot biztosít balatoni önkormányzatok számára. A pályázati úton elnyerhető forrás a klímavédelmi intézkedésekkel összefüggő beruházások megvalósítását segíti a magyar tengernél - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium pénteki közleménye szerint.
2021. 07. 16. 13:00
Megosztás:

Félrevezető greenwashing vagy valódi értékeken alapuló versenyelőny: útmutató a zöld marketinghez

Az elmúlt években egyre fontosabb trenddé vált a fogyasztói társadalom számára a gyártók környezetbarát működése, a vásárolt termékek környezetre gyakorolt hatása, valamint a fenntarthatósági és környezettudatossági jelzők használata egy termék vagy szolgáltatás kapcsán. De milyen fogyasztóvédelmi követelményeknek kell megfelelniük a zöld reklámoknak? Milyen úgynevezett zöld állításokat használhatnak a vállalkozások a kommunikációjuk során? A Deloitte Meeting Request podcast új adásában ezt a témát járták körül a meghívott szakértők.
2021. 07. 15. 14:30
Megosztás:

Újabb állami támogatás járult hozzá a műanyagmentességhez

A Piringer Kft. 190 millió forintos állami támogatással műanyag helyett biológiailag lebomló eszközök gyártására áll át - olvasható a pénzügyminiszter közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.
2021. 07. 15. 13:30
Megosztás:

Már nem csak a dízel autók értékesítését tervezi megszüntetni az EB

Az Európai Bizottság javaslatcsomagot mutatott be szerdán az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére, a javaslat szerint 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű autók értékesítését, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek kell lennie.
2021. 07. 15. 08:30
Megosztás: