A Budapestre irányuló belföldi turizmus élénkítésével támogatja az iparágat a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint a budapesti turizmus jelenleg a vidéki utazók a fővárosba irányításával támogatható a leghatékonyabban. A BKIK tervei szerint ezért ősszel újabb, a Szolidaritási Alaphoz kapcsolódó program indulhat. A kamara szakértői által kidolgozott turizmusélénkítő kezdeményezés először 25 millió forintos kerettel járul hozzá a járványhelyzet sújtotta iparág támogatásához. Eredményes a kamara nyáron elstartolt, #újranyitvaBP elnevezésű éttermi fogyasztásösztönző kezdeményezése is, melyben már hétezer, főként egészségügyi dolgozó vendégül látására nyújtottak be pályázatot.

A Budapestre irányuló belföldi turizmus élénkítésével támogatja az iparágat a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

Budapestre irányuló belföldi turizmus: Kiemelten fontos a terület támogatása

A budapesti turisztikai és vendéglátóipari vállalkozások helyzetét a lezárások feloldását követően is nagyban befolyásolja és kockázatossá teszi a hektikus szezonalitás, így a BKIK szerint ennek az iparágnak is támogatásra van szüksége. Egy, a nyár elején tartott konferencián Orbán Viktor miniszterelnök és a turisztikai szakma több képviselője is szorgalmazta a Budapestre irányuló turizmus szerkezetének átalakítását, így a belföldi utazók fővárosba csábítását. A miniszterelnök akkor azt is jelezte, hogy az erre való lépéseket várja a kamarától. Az érintett szereplőkkel folytatott egyeztetések alapján a BKIK ezért várhatóan már az őszi hónapokban a Budapestre irányuló belföldi turizmus támogatására, vagyis a vidékiek utazásának ösztönzésére is önálló programot indít: egy-kétnapos autóbuszos városnéző túrákat szerveznek majd a fővárosba olyan csoportok részére, akik a pandémia alatt a mindennapok hőseiként tartották működésben az országot.

A belföldi turisztikai program költségét a BKIK Szolidaritási Alapjából, 25 millió forintos induló keretből fedezik, ami fejenként 50 ezer forintos támogatást tehet lehetővé kb. 500-1000 vidéki, a kezdeményezés célkitűzése szerint első sorban egészségügyi dolgozó számára. Siker esetén a kamara kezdeményezi a Szolidaritási Alap forrásainak ezirányú bővítését is, melyhez olyan vállalatok segítségét várja, melyek az elmúlt másfél évben a világjárvány ellenére vagy éppen annak köszönhetően sikeresek maradtak. A program első próbaeseményét augusztus végén tartották: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Heves Megyei Területi Szervezetének közreműködésével ezúttal ötvenen látogathattak a fővárosba megyei egészségügyi és szociális intézményekből.

„A BKIK célja, hogy minél több utazásszervezőt, személyszállításban, programszervezésben részt vevő vállalkozást és turisztikai szolgáltatót vonjon be a vidékiek Budapestre utaztatását támogató turizmusélénkítő programba, hogy még szélesebb körben segíthesse a járvány előtt javarészt a külföldi vendégekre támaszkodó iparág talpra állását. A kamara ezért nyitott a kormányzattal való együttműködésre a vonatkozó további támogatási lehetőségek feltérképezése terén” – mondta Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A BKIK programja során iparági kutatást is indít majd. Az utazások résztvevői között végzendő folyamatos adatgyűjtéssel a budapesti látogatási csomagok finomhangolását, valamint a budapesti belföldi turizmus szervezésének szakmai- és marketing támogatását szeretné segíteni. Az adatok hasznos eszközt jelenthetnek a szakemberek számára ahhoz, hogy Budapestet a belföldi turisták számára is minél vonzóbb turisztikai termékké fejlesszék. Ennek kapcsán a kamara már felvette a kapcsolatot a Magyar Turisztikai Ügynökséggel.

Népszerű a BKIK #újranyitvaBP fogyasztásösztönző programja, még lehet jelentkezni

Hetente immár átlagosan tíz, mindeddig összesen 44 budapesti étterem 180 pályázatával növekvő érdeklődés mellett tart a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kuponprogramja, melynek keretében szeptemberig már mintegy 7000 egészségügyi dolgozót, pedagógust, önkormányzati dolgozót, tűzoltót és polgárőrt láthattak vendégül. A BKIK Szolidaritási Alapjából, 50 millió forintos induló kerettel meghirdetett pályázatra továbbra is várják a fővárosi éttermek és 10-50 fős, az ország működőképességét biztosítók csoportjainak jelentkezését a keret erejéig az ujranyitvabp.bkik.hu oldalon.

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás:

Az év végén kaphat egy újabb lökést a hazai ingatlanpiac

A tavalyi és második felében és az idei év első negyedévében határozott élénkülés figyelhető meg a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, mely legnagyobb részben a kedvezőbbé váló hitelkamatok eredménye. Az év végén, illetve a jövő év elején viszont újra nagyobb számban megjelenhetnek a befektetők is az ingatlanpiacon.
2024. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás:

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, valamint időt és pénzt is megspórolnak azzal, hogy otthonról dolgoznak.
2024. 04. 19. 06:00
Megosztás:

Hiába javult sokat a magyar termékenységi ráta, ez is kevés lehet

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a Ratkó-unokák kiöregedésével) mostanra jelentősen csökkent. Ha pedig eleve kevés nő tud szülni, akkor a magas születési ráta is alacsony születésszámokhoz vezethet.
2024. 04. 19. 05:30
Megosztás:

Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak, elektromosra nem

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
2024. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni?
2024. 04. 19. 04:30
Megosztás:

Mérséklődött a fluktuáció, de nem hoz megkönnyebbülést

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés pedig nem a munkaerőpiaci feszültségek enyhülésének köszönhető, hanem a múlt év gazdasági nehézségeinek és a munkaerőpiac átrendeződésének a következménye – állapítja meg a HR-Evolution idei országos fluktuációkutatása.
2024. 04. 19. 04:00
Megosztás:

Mivel fűtsön a magyar ember ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyarországi háztartások jellemzően földgázzal fűtenek. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint az ország 2877 településén érhető el vezetékes földgáz. Az ellátottság 2000 és 2005 között 80%-ról 91%-ra emelkedett, azóta ez az arány lényegesen nem változott. A lakossági felhasználók 73%-a gázfűtést alkalmazott otthonaiban. A legmagasabb gázellátottsági arány Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyékben volt (83 és 81–81%), míg Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyékben a legkisebb (46 és 54–54%).
2024. 04. 19. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer - aki átvált, jól járhat

Magyarországon új elektromos-áramtarifa-rendszer bevezetésén dolgozhatnak: előnyös lehet azok számára, akik hajlandóak áttérni? Jelenleg számos akadálya van a dinamikus áramtarifák magyarországi megvalósításának. Balogh József, egy energetikai szakértő a Pénzcentrum.hu oldalán elmondta, hogy többek között számos új okosmérő beszerzése szükséges, amelyek jelenleg hiánycikknek számítanak a piacon.
2024. 04. 19. 02:00
Megosztás:

Nők 40 éves nyugdíj - Változhat a nyugdíj pénzösszege?

Az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Jó, jó, ezt mindenki tudja, de...
2024. 04. 19. 01:00
Megosztás: