Aegon Tempó Allegro 10 Alapokba Fektető Részalap


Befektetési politika:
Az Aegon Tempó Allegro 10 Alapokba Fektető Részalap az Aegon Tempó Esernyőalap részalapja. Az Esernyőalap célja olyan jól diverzifikált, hatékony portfóliók kialakítása, melyek adott kockázati szint mellett a lehető legmagasabb hozam elérésére törekszenek. Az Alapkezelő az Aegon Tempó Andante 1 Alapokba Fektető Részalap befektetési céljának megvalósítása érdekében az összegyűjtött tőkét elsősorban az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt alapokba fekteti. A Részalap befektetési jegyei elsősorban kockázatkerülő ügyfeleknek ajánlottak, olyan befektetőknek, akiknek a befektetések biztonsága, az alacsony volatilitás a legfontosabb szempont, emellett azonban a betéti kamatoknál magasabb hozamokat kívánnak elérni. A Részalap az Aegon Andante Részalapok legalacsonyabb kockázatú tagja, amely főként kötvény és pénzpiaci típusú befektetéseket tart. A Részalap 60% kötvény, 30% pénzpiaci és 10% abszolút hozamú alapú eszközarányt céloz meg.
A Részalap nem kíván egyik befektetési alapból sem több mint 20%-os súlyt tartani, kivéve az Aegon Alfa Származtatott Befektetési Alapot, AEGON Belföldi Kötvény Befektetési Alapot, az Aegon Moneymaxx Expressz Abszolút Hozamú Befektetési Alapot és az Aegon BondMaxx Abszolút Hozamú Kötvény Befektetési Alapot. Továbbá a Részalap 20%-ot meghaladó mértékben tarthatja portfóliójában az Aegon Ózon Éves Tőkevédett Befektetési Alapot és az Aegon Pénzpiaci Befektetési Alapot.

Ajánlott befektetési időtáv: 2 év
Kockázat: közepes

Az alap árfolyama

Dátum '19.08.13 '19.08.14 '19.08.15
Árfolyam 1,1706 1,1525 1,1562

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam 0,32% 1,44% -0,40%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

- Tartás

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Egy százalékot meghaladó pluszban zártak a vezető európai tőzsdemutatók.
2019. 08. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint késő délután

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő késő délután a reggeli szintekhez képest.
2019. 08. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élesedik a vita a cseh kormánykoalícióban

Továbbra is súlyos feszültség van a kétpárti cseh kormánykoalícióban, miután annak kisebbik tagja, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nem akar változtatni jelöltjén a kulturális miniszter tisztségére. Michal Smardát, a párt alelnökét azonban sem Milos Zeman államfő, sem Andrej Babis kormányfő nem akarja látni ebben a bársonyszékben.
2019. 08. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott az árfolyamemelkedés New York-ban

Folytatódott a pénteken megindult árfolyamemelkedés, hétfőn egy százalékot meghaladó mértékben emelkedtek az amerikai indexek a kereskedés kezdetén.
2019. 08. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint a The New York Times egy ördögi propagandagépezet

Ördögi propagandagépezetnek minősítette a The New York Times című lapot Donald Trump amerikai elnök az egyik vasárnapi Twitter-bejegyzésében.
2019. 08. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jeremy Corbyn szerint előrehozott parlamenti választásra van szükség

A konzervatív kormány cserben hagyta az Egyesült Királyságot a brit parlamenti ellenzék legnagyobb erejét alkotó Munkáspárt vezetője szerint. Jeremy Corbyn nyomatékosította, hogy előrehozott választásokra van szükség, mert az ország válságba került a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésének veszélye miatt.
2019. 08. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a parlagfű pollenkoncentrációja

A következő napokban várhatóan tovább emelkedik a parlagfű pollenkoncentrációja: országszerte elérheti a nagyon magas szintet, sőt az erősen fertőzött területek közvetlen környezetében extrém magas is lehet - közölte a tisztifőorvos hétfőn a Facebook-oldalán.
2019. 08. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Évente 12 ezer dolgozót közvetít ki a Prohuman

Évente mintegy 12 ezer dolgozót közvetít ki a majdnem 600 partnerrel, többek között autóipari, IT, logisztikai, illetve pénzügyi területen tevékenykedő céggel kapcsolatban álló, munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Prohumán 2004 Munkaerő szolgáltató és tanácsadó Kft. A vállalat a piac 17 százalékát fedi le - közölte a társaság az MTI-vel.
2019. 08. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Okostelefonra költözhetnek az ügyfélszolgálatok

Okostelefonra költözhetnek az ügyfélszolgálatok, az eddig papíron zajló, döntően személyes megjelenést igénylő ügyintézést átterelve a digitális térbe - hívta fel a figyelmet a Netlock hitelesítésszolgáltató közleményében.
2019. 08. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn és a még nyitva tartó térségbeli börzék irányadó mutatói is a pénteki záró értékük fölött álltak.
2019. 08. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Samsung és a Xiaomi aratott az európai okostelefon piacon

A dél-koreai Samsung és a kínai Xiaomi aratott a többi gyártó kárára a második negyedévben a szinte változatlan forgalmú európai okostelefon piacon a Canalys piackutató cég felmérése szerint.
2019. 08. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

12 ezer kalóriás hamburgert kínál egy brit kocsma

Tízemeletes, 12 ezer kalóriás hamburgert kínál az angliai Durham grófság egyik kocsmája - adta hírül a The Guardian című brit napilap szerdán.
2019. 08. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre lassabb lehet a holland GDP-növekedés

A korábban becsültnél valamelyest lassabb lesz Hollandia bruttó hazai termékének (GDP) növekedése jövőre, a munkanélküliségi ráta azonban továbbra is kivételesen alacsony marad az országban - írta friss jelentésében a hágai kormány gazdaságpolitikai elemző hivatala (CPB).
2019. 08. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gazdaságsegítő intézkedéseket jelentett be a hongkongi pénzügyminiszter

A vállalatokat és a lakosságot segítő intézkedéseket jelentett be Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter, melyekkel a városban uralkodó politikai és társadalmi zűrzavar, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háború negatív hatásait kívánják enyhíteni - írta internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap egy pénteken megjelent cikkben.
2019. 08. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Évente egymilliárd forint bevételt hoz az állami horgászokmány értékesítése

A forgalmazási jutalékokkal együtt évente egymilliárd forintos bevételt hoz a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz), hogy az idei évtől az állami horgászjegyek és fogási naplók díjai teljes egészében a szövetséget illetik meg a közfeladat ellátási szerződésben foglaltak szerint - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019. 08. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rászorulók kapják a fesztiválozók hátrahagyott 600 sátrát

Rászorulók kapják az idei szigeti fesztiválozók által hátrahagyott három teherautónyi felszerelést, ezek között hálózsákokat és mintegy 600 sátrat - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
2019. 08. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra a Városliget ad otthont a Kürtőskalács Fesztiválnak

Újra a Városliget ad otthont a 7. Kürtőskalács Fesztiválnak október 11. és 13. között, a Vajdahunyad vára mögötti parkos területen a kürtőskalács-desszertek mellett koncertek és gyermekprogramok is várják a látogatókat.
2019. 08. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszinten a világ 100 legnagyobb cégének piaci tőkeértéke

Rekordszintre, 21 ezer milliárd dollárra emelkedett a világ száz vezető, tőzsdén jegyzett cégének piaci tőkeértéke - derül ki a PwC Global Top 100 felméréséből.
2019. 08. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Sziget fesztivál látogatottsága - egy ábrán mutatjuk

a látogatók száma, ezer fő
2019. 08. 19. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak

Külföldi diplomaták Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök ismételt győzelmére számítanak a 2020-as választásokon - összegezte tapasztalatait vasárnap közölt riportjában a Politico című lap.
2019. 08. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az alap árfolyama

Dátum '19.08.13 '19.08.14 '19.08.15
Árfolyam 1,1706 1,1525 1,1562

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam 0,32% 1,44% -0,40%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

- Tartás