Pénzbolt > Megéri a luxus! >

Megéri a luxus!

 


A globális gazdasági válság, és a stagnáló kiskereskedelmi forgalmak ellenére a luxusiparban tevékenykedő vállalatok minden negyedévben eladási rekordról számolnak be, és folyamatosan felülteljesítik az elemzői várakozásokat.


A szektor kilátásai igencsak pozitívak, a Bain and Company nemzetközi tanácsadó cég korábbi elemzése szerint a globális luxusipar éves forgalma 2014-re elérheti a 220 milliárd eurót. A forgalom jelentős részét Kína, Oroszország, India valamint Brazília fogja kitenni a jövőben, azonban kezd magához térni az európai valamint az észak-amerikai térség is. A termékek között a legnagyobb bővülésre az ékszerek, órák, valamint kiegészítők között lehet számítani.


Azt, hogy a luxusipar jelentősen felülteljesítő gazdasági szektort képvisel, jól mutatja, hogy az előző negyedéves jelentési szezonban a szektorban működő vállalatok jobb eredményeket tettek közzé, mint amit az elemzők vártak.


Ebből adódóan a cégek egy része az elmúlt két évben képes volt árfolyamát, az aktuális osztalékok kifizetését nem számolva, átlagosan 53,40%-al növelni (eközben az S&P 500-as index „csak” 18,5%-ot emelkedett).


A szektor profittermelésének alapvetően két dolog kedvez: a széles termék kínálat, ami az „egyszerű” ruháktól a kiegészítőkön át a kozmetikumokig, és alkoholipari termékekig terjed, valamint az, hogy a globális gazdaságtól teljesen független szektorról van szó.


Ezekből a cégekből állítottunk össze egy, a szektort teljesen lefedő „luxusipari portfoliót”. Előnye egy befektetési alappal szemben, hogy azonnal mozgatható és átszervezhető.


Ízelítő a portfolióból:  Ralph Lauren, Coach, Louis Vuitton, BMW stb.


Regisztráljon és szakértőink összeállítják Önnek az aktuális piaci helyzetnek legmegfelelőbb luxus-portfóliót!





Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)