Szociálpolitika és esélyegyenlőség

1. Az EU szociálpolitikájának kialakulása, főbb irányvonalai

A szociális terület eredetileg nem tartozott az Európai Gazdasági Közösség (EGK) célkitűzései közé. Annak ellenére, hogy közös szociálpolitikáról már az 1957-es, az EGK-t alapító Római Szerződés is külön fejezetben rendelkezett, a szociális kérdéseket csupán a gazdasági együttműködés előrehaladásával összefüggésben kívánták rendezni. Elsőként, az európai integráció kezdeti időszakában (1957 és 1972 között), a munkaerő szabad áramlásának megteremtését segítő szabályozások születtek meg. Ezek közül a két legjelentősebb a szabad mozgást garantáló 1612/68/EGK rendelet, valamint a migránsok szociális biztonsági koordinációját szabályozó 1408/71/EGK rendelet.

A szociális jogharmonizáció kezdete az 1972-1986 közötti időszakra tehető. A tagállamok állam- és kormányfőinek 1972-es párizsi csúcson meghozott - a szociális terület megerősítését célzó - megállapodása eredményeként született meg az 1974-es Szociális Akcióprogram. Az akcióprogram három fő célja a foglalkoztatási helyzet; az élet- és munkakörülmények javítása, valamint a közösségi döntéshozatal során egy szélesebb körű párbeszéd kialakítása volt. Az akcióprogramban megfogalmazott célok megvalósítását szolgáló legjelentősebb jogszabályok közé tartozott az egyenlő munkáért egyenlő bér elvéről szóló irányelv (75/117/EGK) és az egyenlő bánásmód irányelv (76/207/EGK).

A közösségi szociálpolitika gyorsabb fejlődése az 1986-os Egységes Európai Okmánnyal megteremtett egységes belső piac életbelépésével vált lehetővé. Ennek főbb lépései a következők:

I.    1989-ben az Európai Közösség 11 tagállama (az Egyesült Királyság kivételével) elfogadta a Közösségi Charta a Munkavállalók Alapvető Szociális Jogairól szóló dokumentumot, mely többek között a szabad mozgás és szociális védelem megteremtésére, a nemek közötti megkülönböztetés tilalmára, az élet-és munkakörülmények javítására vonatkozó célokat tartalmazott.

II.    1991-ben került sor az Európai Unióról szóló Szerződés (Maastrichti Szerződés) elfogadására, melyben - a brit elutasítás miatt - a 14. számú Szociálpolitikai Jegyzőkönyv és a Szociálpolitikai Megállapodás külön dokumentumként rendelkezik a szociális jogról.

III.   A Római Szerződés 1997-es amszterdami módosításának (Amszterdami Szerződés) eredményeként a Szociálpolitikai Megállapodás szövege bekerülhetett a Szerződés szociálpolitikai fejezetébe. A módosítás bevezette a diszkrimináció tilalmának tágabb (nem csak a nemek közötti megkülönböztetésre vonatkozó) értelmezését és nyilatkozat formájában már foglalkozott a fogyatékos személyek jogaival is.

IV.    2000 decemberében Nizzában került sor a Római Szerződést módosító Nizzai Szerződés, valamint a Közösség öt évre (2000-2005) szóló első szociálpolitikai programjának, az ún. Európai Szociálpolitikai Menetrendnek az elfogadására. A Nizzai Szerződés megfogalmazta a bővítéshez elengedhetetlen intézményi reformokat; rendelkezései átalakították a közösségi szociális jogalkotás hatásköri szabályait és megteremtette az ún. nyitott koordinációs mechanizmus jogi alapját. Az első Szociálpolitikai Menetrend a szociális párbeszéd megteremtésére, az esélyegyenlőség biztosítására, a szegénység és társadalmi kirekesztődés elleni küzdelemre koncentrált; míg a második, a 2006-2010 közötti időszakra vonatkozó Menetrend középpontjában a lisszaboni célkitűzések megvalósítása és azok végrehajtása áll. Szintén a nizzai csúcs eredményeként került elfogadásra az EU Alapvető Jogok Chartája, melynek negyedik fejezete rendelkezik a gazdasági és szociális jogokról. A Charta szövegét az Európai Unió Alkotmányának tervezete is tartalmazta, emellett az Unió politikáiról szóló III. rész külön is rendelkezik a szociálpolitikai kérdésekről.

Az európai integráció majd fél évszázada alatt fokozatosan alakultak ki a közösségi szociálpolitikát alkotó szakpolitikák, melyek az alábbi területekre terjednek ki:

1.  
   • szociális biztonsági rendszerek koordinációja;
   • egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség megteremtése;
   • az ún. nyitott koordinációs mechanizmus alkalmazása a szociális védelem területén;
   • a társadalmi kihívások kezelése (az elöregedő társadalom okozta kihívások, a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem) és a vállalatok társadalmi felelősségvállalása;
   • az európai szociális párbeszéd;
   • személyek szabad mozgása; a közösségi munkajog, valamint a munkahelyi egészség- és biztonságvédelem kérdése.

1. A szociális biztonsági rendszerek koordinációja

A szociális biztonsági rendszerek koordinációját a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségben mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK rendelet és az ennek végrehajtására hozott 574/72/EGK rendelet szabályozza. A közösségi szabály megalkotásának célja az volt, hogy biztosítsa a tagállamok állampolgárai és családtagjaik számára a szociális biztonsági ellátások bizonyos formáinak igénybevételét más tagállamokban illetve, hogy rendezze a több tagállam szociális biztonsági rendelkezéseinek hatálya alá tartozó személyeknek járó ellátások kérdését. A rendelet tehát nem harmonizálja a tagállamok meglehetősen eltérő szociális biztonsági rendszereit, hanem koordinálja azokat. Az egyes ellátások rendszerének kialakítása továbbra is a tagállamok hatáskörében maradt, ugyanakkor a koordináció meghatározza, hogy a különböző szociális biztonsági ellátásokat milyen feltételek mellett és milyen eljárások betartásával kell más tagállam állampolgárai és családtagjai számára is nyújtani.

A rendelet az alábbi négy alapelvre épül:

1.  
   • a nemzeti hovatartozástól független egyenlő bánásmód elve;
   • az alkalmazandó jog meghatározásának elve, mely alapján fő szabályként egyszerre egy tagállam jogszabályai vonatkozhatnak az adott személyre;
   • az összeszámítás elve, mely a több tagállamban megszerzett jogosultságok védelme érdekében a más tagállamokban szerzett biztosítási idők összeszámítását jelenti;
   • az ellátások exportálhatóságának elve lehetővé teszi, hogy az egyszer már megszerzett és elismert jogosultságokat a jogosult más tagállamok területén is korlátozás nélkül élvezhesse.

A rendelet hatálya a munkavállalókra, az önálló vállalkozókra, a nyugdíjasokra, diákokra és ezek családtagjaira, valamint a hontalanokra és a menekültekre terjed ki.

A rendelet tárgyi hatálya alá tartoznak: a betegségi és anyasági ellátások, a rokkantsági ellátások, az öregségi és a hozzátartozói nyugellátások, az üzemi baleset és foglalkozási megbetegedés esetén járó ellátások, a halál esetére járó ellátások, a munkanélküli ellátások, valamint a családi ellátások.

A rendelet ún. E formanyomtatványok alkalmazását írja elő a tagállamok hatóságai számára, amelyek igazolják az uniós polgárok különböző jogosultságait. Ezek alapján egy vagy akár több tagállam is köteles lehet az ellátások nyújtására, attól függően, hogy az érintett hol dolgozik és hol él. Különböző számjelű formanyomtatványokat kell alkalmazni a különböző ellátásokra (pl. E 100-as sorozat a betegségi és anyasági ellátásokra, E200-as sorozat a nyugdíjasokra, E300-as sorozat a munkanélküli ellátásokra, E400-as sorozat a családi ellátásokra). A migráló személyeknek ezeket a formanyomtatványokat kell magukkal vinniük, illetve kérniük különböző jogaik igazolása végett. A formanyomtatványok az illetékes magyar szervektől szerezhetőek be (Országos Egészségbiztosítási Pénztár, Magyar Államkincstár, Foglalkoztatási Hivatal, Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és regionális, helyi egységei).

Alapesetben egy uniós polgár abban a tagállamban jogosult pl. az egészségügyi ellátások igénybevételére, amelyben él és dolgozik. Előfordulhat azonban, hogy hivatalos vagy magán útja keretében egy másik tagállamba kell mennie. Ebben az esetben kiválthatja a rendelet alapján kiállított Európai Egészségbiztosítási Kártyát, amellyel a másik tagállamban is igénybe veheti az egészségügyi ellátásokat, a magyar biztosító fizetése kötelezettségének terhére (az önerő kivételével). A családi ellátások terén is az a fő szabály, hogy attól a tagállamtól járnak az ellátások, ahol az érintett személy dolgozik. Ha azonban a munkahely és a család lakóhelyének tagállama egymástól elválik, és pl. a lakóhely tagállamában magasabb összegű ellátás járna a családnak, ez az utóbbi tagállam köteles a különbözet megfizetésére. Főszabályként a munkanélküli ellátások is attól a tagállamtól járnak, ahol az érintett korábban foglalkoztatott volt, de ha az érintett munkanélküli határmenti munkavállaló volt, a lakhelye szerinti tagállam válik kötelezetté az ellátás kiszámítására és kifizetésére.  Az arányosítás elve legmarkánsabban a nyugdíjak területén jelenik meg. A nyugdíjak esetében mindig az a tagállam fizet részarányos nyugdíjat, ahol az érintett személy dolgozott. A részarány meghatározásához alapul kell venni az összes (több tagállamban töltött) szolgálati időt, és ahhoz kell arányosítani a ténylegesen az adott tagállamban letöltött szolgálati időt. Az arányszámhoz pedig úgy kell nyugdíj összeget rendelni, hogy ki kell számítani a teljes szolgálati időre járó hipotetikus nyugdíjat, és annak a ténylegesen abban a tagállamban töltött részét kell kifizetni.

A jelenleg hatályos 1408/71/EGK rendelet modernizálására és egyszerűsítése érdekében 2004-ben az Európai Parlament és a Tanács elfogadta a 883/2004/EK rendeletet, amely a végrehajtási rendelet megszületését követően, azzal egyidőben léphet hatályba. Jelenleg még nem fogadták el a végrehajtási rendeletet.

Az új rendelet struktúrájában és tartalmában is nagyban követi a jelenleg hatályos rendeletet, attól részkérdésekben tér el, amely eltérések azonban nagy jelentőségűek. A módosítás egyik eredménye az arányos teherviselés a munkanélküliek esetében, és az egységességre törekvés a határmenti munkavállalók ellátása terén.

1. Egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség

Az egyenlő bánásmód elve a diszkrimináció, vagyis a hátrányos megkülönböztetés tilalmát jelenti. Az esélyegyenlőségi politika a diszkrimináció tilalmán túl már konkrét, annak megvalósulását célzó lépések megtételének szükségességét is magában hordozza.

A közösségi jogalkotás alapját az Amszterdami Szerződés 2, 3, 13, 136-137 és 141. cikke adja. A területet érintő fontosabb irányelvek:

• A Tanács 1975. február 10-i irányelve a férfiak és a nők egyenlő díjazása elvének alkalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről (75/117/EGK)
• a Tanács 76/207/EGK irányelve a nőkkel és a férfiakkal való egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés és az előmenetel lehetőségei, valamint a munkafeltételek terén történő végrehajtásáról és az azt módosító 2002/73/EK irányelv,
• a Tanács 79/7/EGK irányelve a férfiakkal és a nőkkel való egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról,
• a Tanács 86/378/EGK irányelve a férfiakkal és a nőkkel való egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben történő megvalósításáról és az azt módosító 96/97/EK irányelv,
• a Tanács 86/613/EGK irányelve valamely tevékenységet, beleértve a mezőgazdaságot, önálló vállalkozást folytató férfiakkal és nőkkel való egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról, valamint az önálló vállalkozó nők terhességi és anyasági védelméről,
• a Tanács 97/80/EK irányelve a bizonyítási kötelezettségről a nemi hovatartozás alapján történő diszkriminációs esetekben,
• a Tanács 2000/43/EK irányelve a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének végrehajtásáról,
• a Tanács 2000/78/EK irányelve a foglalkoztatási és munkahelyi egyenlő bánásmód általános kereteinek a létrehozásáról,
• a Tanács 2004/113/EK irányelve a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról

Magyarország viszonylatában az esélyegyenlőség területén fontos előrelépés volt, hogy a Munka Törvénykönyvének (1992. évi XXII. törvény) 2001. július elsejétől hatályos módosítása bevezette az „egyenlő értékű munkáért egyenlő bér” fogalmát. A szabályozás szerint 2004. évtől kezdődően a munka díjazásának meghatározása során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.A közösségi jog e témakörre vonatkozó teljes harmonizációját hazánkban az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény valósította meg. A törvény kimondja, hogy az esélyegyenlőség előmozdítása elsősorban állami kötelezettség és deklarált célja, hogy hatékony jogvédelmet biztosítson a hátrányos megkülönböztetést elszenvedők számára. Lehetővé teszi a közérdekű igényérvényesítést, a jogsérelem esetén a bizonyítási teher megfordulását és 2005. évtől kezdődően speciális, az egyenlő bánásmód megsértése esetén eljáró hatóság felállítását rendelte el (Egyenlő Bánásmód Hatóság).

Az esélyegyenlőség területén kiemelt szerepet játszik az ENSZ által szervezett Nők Világkonferenciája, melynek 1995 szeptemberi pekingi ülésén a nők esélyegyenlőségének előmozdítása érdekében a Pekingi Cselekvési Platform (Platform) néven ismertté vált 12 kritikai terület fejlesztését tűzték ki célul. Az 1995-2000 közötti időszakban a szegénység, a média, az oktatás-képzés, a gazdaság, a döntéshozatal, a környezet, az erőszak az emberi jogok, az egészségügy, a HIV/AIDS vírus elleni küzdelem, a nők hatalmon témakörei kerültek előtérbe. A 2000-2005-ös időszak prioritásai a szegénység, a nők és a globalizáció, a környezeti menedzsment, a média és az információs technológiák, a Platform és a CEDAW (a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló ENSZ egyezmény) kapcsolata, valamint a fegyveres konfliktusok témaköre. Az ENSZ 2000-ben fogalmazta meg továbbá a fejlesztések fő irányvonalát adó Millenniumi Fejlesztési Célokat, mely nyolc alapvető fejlesztési területet jelöl meg a 2000-2015-ös időszakra.

Az Európai Unió is számos intézkedést foganatosított a Platform megvalósításának érdekében. Megalakultak a nemi esélyegyenlőséggel foglalkozó testületek az Európai Bizottságban (Foglalkoztatási és Szociális Főigazgatóság és komitológiai bizottságok), az Európai Unió Tanácsában (munkacsoporti szint, Tanácsi formáció) és Európai Parlamentben (Nők Jogai és a Nemek közötti Esélyegyenlőség Bizottság), valamint jelenleg is folyik a Nemek Közötti Esélyegyenlőség Európai Intézetét alapító jogszabály elfogadásának tárgyalása (végleges javaslat: COM(2005) 81). Az EU eddig főként az alábbi kritikai területekkel foglalkozott: részvétel a döntéshozatalban, a családi élet és a hivatás összeegyeztethetősége, egyenlőtlen bérezés, családon belüli erőszak elleni küzdelem, gazdasági döntéshozatal, munkahelyi szexuális zaklatás.

Számos közösségi program és kezdeményezés is elősegíti a nemi esélyegyenlőség megteremtését (DAPHNE II., esélyegyenlőségi keretstratégia). A Bizottság 2003 óta évente készít jelentést az Európai Tanács tavaszi ülésszakára, amelyben bemutatja a nemi esélyegyenlőség terén, közösségi szinten egy év alatt megtett intézkedéseket, és javaslatot tesz a következő időszak prioritásaira.

Az Európai Bizottság 2004 májusában tette közzé az „Esélyegyenlőség és diszkrimináció-mentesség a kibővített Európai Unióban” című Zöld Könyvét, amelyben konzultációra hívta az érintett szervezeteket. A konzultáció során szerzett tapasztalatok világossá tették, hogy a nagy többség fontosnak tartja a figyelemfelhívás további erősítését, valamint mind az esélyegyenlőség, mind a diszkrimináció elleni küzdelem terén további EU-akciók kezdeményezését. Ennek nyomán hirdették meg a „diszkrimináció elleni és esélyegyenlőség mindenki számára” keretstratégiát, mely a jelenleg is működő Esélyegyenlőségi Keretstratégia nyomdokaiba lép a 2007-2013-ig terjedő időszakra. A keretstratégia egyik akciója éppen a figyelemfelhívás és az együttműködés területét emeli ki, amelynek egyik konkrét megvalósítási pontja az Esélyegyenlőség Mindenki Számára Európai Év (2007) megszervezése volt. Az Európai Bizottság által kidolgozott és a Tanácsnak benyújtott javaslat kiemelt célként kezelte a jogok, a képviselet, a felismerés, elfogadás és tolerancia kérdését.

1. Nyitott koordinációs mechanizmus

A szociális védelmet érintően a Nizzai Szerződés 144. cikke teremtette meg a jogalapot a nyitott koordinációs mechanizmus alkalmazására. A szociálpolitika területén elsősorban a következő jogi eszközökkel nem szabályozott területen biztosítja a tagállamok közötti együttműködést: szegénység és társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem, nyugdíjrendszerek, egészségügyi ellátórendszerek és tartós ápolás.

A koordináció elemei a következők: a tagállamok konszenzus alapján meghatározott területeken közös célkitűzéseket és számszerű célokat határoznak meg, az ennek eléréséhez szükséges időkerettel együtt. Ezen célkitűzések elérése érdekében nemzeti és regionális szinten célokat fogalmaznak meg és intézkedéseket hoznak, melyekről rendszeres időközönként Nemzeti Akciótervekben számolnak be az Európai Bizottságnak. A Bizottság ezt követően értékeli és összehasonlítja a tagállami intézkedéseket és ezekről összegző jelentéseket készít. Az összehasonlíthatóság és a könnyebb értékelhetőség érdekében közös mutatószámokat dolgoznak ki. A nyitott koordinációs mechanizmus fontos eleme a tagállamok közötti tapasztalatcsere és a legjobb gyakorlat megismerése.

A fent említett területek közül a szegénység és társadalmi kirekesztődés elleni küzdelemre vonatkozó első nemzeti cselekvési tervet 2004. július 31-ig, majd az aktualizált nemzeti cselekvési tervet 2005. július 30-ig benyújtottuk az Európai Bizottságnak. A nyugdíjrendszerekkel kapcsolatos együttműködésben a tizenötök második, míg a tíz új tagállam első jelentését 2005. július 15-ig továbbította a Bizottság számára. A „megfelelő és fenntartható nyugdíjak”-ról szóló Nemzeti Stratégiai Jelentés három fő részt tartalmaz, melyek a nyugdíjak megfelelőségére, a pénzügyi fenntarthatóságra és a modernizációra koncentrálnak. A tartós ápolásról és az egészségügyi ellátórendszerekről szóló előzetes tagállami jelentések benyújtási határideje 2005. április 15. volt. Az előzetes jelentések a nemzeti egészségügyi ellátórendszerek kihívásait, a jelenlegi reformokat és a középtávú politikát mutatják be, a három fő alapelv - hozzáférhetőség, minőség és pénzügyi fenntarthatóság - rendszerében. Az előzetes tagállami jelentésekről az Európai Bizottság ún. összefoglalót készített, melyek megvitatása folyamatban van.

1. A társadalmi kihívások kezelése, a vállalatok társadalmi felelősségvállalása

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni fellépés, valamint az elöregedő társadalom okozta problémák megoldása továbbra is nagy kihívást jelent az Európai Unió és tagállamai számára. Az egész Unióban 2002-ben több mint 68 millió embert, vagyis az EU lakosságának 15 %-át veszélyeztette a szegénység. A társadalmi integráció területén tett lépések pozitív eredménye, hogy egyértelműbbé váltak a szegénység és a társadalmi kirekesztés kezelésére szolgáló szakpolitikai elsőbbségek, ami egyébként a tagállamok által elfogadott szakpolitikai megközelítésekben is megmutatkozik. Az alábbi hét szakpolitikai elsőbbséget lehet elkülöníteni az Unióban: a munkaerő-piaci részvétel erősítése; a szociális védelem rendszereinek módosítása; az oktatási és képzési hátrányok leküzdése; a gyermekszegénység felszámolása; az elfogadható lakhatás biztosítása; a minőségi szolgáltatásokhoz való hozzájutás javítása; a diszkrimináció leküzdése és a fogyatékos személyek, az etnikai kisebbségek, illetve a bevándorlók integrációja.

A tagállamok már régóta tisztában vannak azzal, hogy mik a demográfiai elöregedés következményei, valamint a felosztó-kirovó és tőkefedezeti nyugdíjrendszerekkel szembeni kihívások. A reformok célja a méltányos jövőbeni ellátások pénzügyileg fenntartható módon való biztosítása. A lisszaboni stratégia összefüggésében a nyugdíjakkal kapcsolatos nyitott koordinációs módszert annak érdekében fejlesztették ki, hogy előmozdítsák a három nagy közös célra, nevezetesen a méltányosságra, a pénzügyi fenntarthatóságra és a modernizálásra irányuló reformok megvalósítása érdekében tett erőfeszítéseket, amelyek révén számolni lehet a társadalomban végbemenő változásokkal. A probléma kezelésének két fő megoldása az aktív életkor meghosszabbítása és a magán-nyugdíjellátások erősítése.

Az Európai Tanács 2000. márciusi, lisszaboni ülésén döntött arról, hogy a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelemnek az Unió egyik alapvető céljává kell válnia, és az újonnan kialakítandó együttműködésben az ún. nyitott koordinációs módszert alkalmazzák. Az akkor még csatlakozás előtt álló országokat 2002-től vonták be az együttműködésbe. Ennek első lépéseként Magyarország is elkészítette az ún. Társadalmi Befogadásról szóló Közös Memorandumot (JIM), mely összegzi a társadalmi kirekesztést érintő hazai kihívásokat.

Az EU tagságunk óta már hazánk is a régi tagállamokkal azonos feltételekkel vesz részt a kirekesztés elleni együttműködésben. Ennek megfelelően 2004-ben elkészült az első, Társadalmi összetartozásról szóló nemzeti cselekvési terv (NCST), ami tartalmazta a 2004-2006 között ezen a területen Magyarország által megvalósítani kívánt intézkedéseket. Az NCST öt stratégiai célkitűzést határozott meg: a foglalkoztatás elősegítését; a közszolgálatokhoz való hozzáférés biztosítását; a szegénység csökkentését, beleértve a tartós és mély szegénységet; a jövőbe való befektetést: a gyermekek jólétének biztosítását; és a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítését a szociális kirekesztettség elleni harcban. A romák, a fogyatékosok és a gyermekek csoportja egyértelmű prioritást élvez. A konkrét intézkedések a hátrányos helyzetben lévő csoportok munkaerőpiachoz történő hozzáférésének előmozdítására és a szociális szolgálatok rendszerének korszerűsítésére összpontosítanak. Az NCST végrehajtására a Kormány évente részletes intézkedési tervet fogadott el, illetve az érintettek rendszeresen beszámoltak ennek teljesítéséről, mely alapul szolgál az EU felé benyújtandó időközi felülvizsgálatnak is. Az első felülvizsgálatot 2005 nyarán kellett benyújtanunk, melyet az Európai Bizottság  értékelt. Az értékelést követően az Európai Bizottság és az Európai Tanács közös jelentést fogadott el. További információ itt található.

Az Európai Unió Strukturális Alapjaiból - köztük az Európai Szociális Alapból (ESZA) - nyújtott támogatások felhasználásának átfogó stratégiai keretét a 2004-2006-os időszakra a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) határozta meg. Az NFT öt operatív programja közül az ESZA források többsége a Humánerőforrás Fejlesztése Operatív Program keretében került felhasználásra, ami a foglalkoztatás, az oktatás, a képzés, szociális szolgáltatások, valamint az egészségügyi ellátórendszer területén megvalósítandó fejlesztéseket támogatta; kisebb része pedig a Regionális Operatív Programon keresztül érhették el.

2007-től az Új MAgyarország Fejlesztési Terv keretében lehet felhaszálni az ESZA forrásait.

A vállalatok társadalmi felelőssége (CSR) olyan üzleti magatartás, amely a vállalat stratégiájában a tisztán gazdasági szempontok mellett a környezetvédelmi és társadalmi megfontolásokat is érvényre juttatja. A vállalatok társadalmi felelőssége az elmúlt évtizedekben az EU foglalkoztatás- és szociálpolitikájának új, gyors ütemben fejlődő területévé vált. Az Európai Tanács 2000 márciusában felhívást intézett a vállalatokhoz, hogy a lisszaboni célok megvalósítása érdekében tevékenységük során vegyék figyelembe a társadalmi felelősség szempontjait. Ezt követően 2001 júliusában az Európai Bizottság kiadta Zöld Könyvét, melynek célja valamennyi érintett bevonása a közösségi CSR-koncepció kialakításába. A Zöld Könyvvel kapcsolatban a Bizottsághoz beérkezett válaszok nyomán 2002 júliusában egy Közleményt adtak ki, ami megfogalmazta az EU CSR stratégiáját.

A 2005 első félévét adó luxemburgi elnökség foglalkoztatásügyi és szociálpolitikai prioritásai között szerepelt a foglalkoztatás- és szociálpolitika legfontosabb tématerületeit és a konkrét feladatokat a 2006-tól 2010-ig terjedő időszakra meghatározó bizottsági Szociálpolitikai Menetrend (melynek középpontjában a lisszaboni célkitűzések és azok végrehajtása áll) tárgyalása; a szociálpolitikai célkitűzések megvalósításának egyik fontos pénzügyi támogató eszköze a 2007-től már integrált formában működő PROGRESS közösségi program. A PROGRESS programról itt található bővebb információ.

A 2000-ben meghirdetett ún. lisszaboni stratégia eredetileg célul tűzte ki azt, hogy „az évtized végére az Európai Uniónak a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú társadalmává kell válnia, amely fenntartható gazdasági növekedésre képes a több és jobb minőségű munkahely megteremtése, illetve az erősebb társadalmi kohézió által”. A lisszaboni folyamat félidei értékelésére 2005-ben, a luxemburgi elnökség alatt került sor. Az értékelést követően bár nem volt cél a stratégia átdolgozása, az Európai Bizottság mégis olyan új akciókat nevesített európai és nemzeti szinten, amelyek "segítenek" a lisszaboni célok elérésében. A megújult stratégia és eszközrendszer alapvetően a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás növelését emeli ki, azonban ezzel párhuzamosan biztosítania kell a társadalmi befogadást és a fenntartható fejlődést

A gazdasági inaktivitás, a növekvő munkanélküliség és az öregedő társadalom okozta nehézségek közvetlenül hatnak mind a gazdasági növekedésre, mind pedig a szociális védelmi rendszer fenntarthatóságára. Ebből eredően a foglalkoztatás, a szociális védelem és az esélyegyenlőség területén a jelenlegi brit elnökség is prioritásként kezeli a foglalkoztatás növelésének és a lisszaboni folyamatnak megfelelő modern szociális modell kialakításának kérdését. Emellett az esélyegyenlőség területén számos javaslat továbbvitele szerepel az elnökség programjában. A luxemburgi elnökég alatt is tárgyalt tervezetek mellett (a PROGRESS foglalkoztatási és szociális szolidaritási közösségi akcióprogram; a Nemek Közötti Esélyegyenlőség Európai Intézetétnek létrehozása; a Pekingi Cselekvési Platform) új pontként jelent meg az Esélyegyenlőség Mindenki Számára Európai Évére (2007) vonatkozó bizottsági javaslat. A határozat kiemelt célként kezelte a jogok, a képviselet, a felismerés, elfogadás és tolerancia kérdését. Az Európai Bizottság a luxemburgi elnökség alatt adta ki Zöld Könyvét a demográfiai változások kezeléséről.

Forrás:

Az Európai Unió szociális dimenziója, szerk. Gyulavári Tamás, OFA Kht., 2004

További információk:

www.szmm.gov.hu

Általános információ az EU szociálpolitikájáról -

http://www.europa.eu.int/pol/socio/index_hu.htm

http://www.europa.eu.int/comm/employment_social/index_en.html

Európai Szociálpolitikai Menetrend -

http://europa.eu.int/comm/employment_social/social_policy_agenda/spa_hu.pdf

http://europa.eu.int/comm/employment_social/social_policy_agenda/social_pol_ag_en.html

Szociális biztonsági rendszerek koordinációja -

http://www.europa.eu.int/comm/employment_social/social_security_schemes/index_en.htm

Az egyes tagállamok szociális rendszerei -

http://www.europa.eu.int/comm/employment_social/social_protection/missoc_en.htm

Egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség -

http://www.europa.eu.int/comm/employment_social/gender_equality/index_en.html

Esélyegyenlőség Mindenki Számára Európai Éve -

http://register.consilium.eu.int/pdf/en/05/st09/st09883.en05.pdf

A „diszkrimináció elleni és esélyegyenlőség mindenki számára” keretstratéga -

http://register.consilium.eu.int/pdf/en/05/st09/st09884.en05.pdf

Nyitott koordináció mechanizmusa -

http://www.europa.eu.int/comm/employment_social/social_inclusion/index_en.htm