Közös Agrárpolitika

Jogi alapja:

EK-szerződés 32-38. cikk

Eredeti céljai:

• A mezőgazdasági termelékenység emelése
• Megfelelő jövedelem és életszínvonal biztosítása a mezőgazdaságban dolgozók számára
• Agrárpiacok stabilizálása, a termelők és fogyasztók védelme
• Az élelmiszer-ellátás biztonságának garantálása
• Fogyasztói igények méltányos árú kielégítése

Új célok:

• Az európai családbirtok-szerkezet megőrzése
• A vidéki népesség megtartása
• Tájjelleg megőrzése
• Vidékfejlesztés

Az EU Közös Agrárpolitikája (KAP)

1.      A KAP kialakulása és alapvető célkitűzései

2.      A KAP fejlődése

3.      A KAP hatálya, kedvezményezettjei

4.      A közösségi szabályozó eszközök

5.      Uniós horizontális szabályozások

6.  A KAP végrehajtása

1. A KAP kialakulása és alapvető célkitűzései

Az ötvenes években Nyugat-Európában a mezőgazdasági termelés - ellentétben a gazdaság más ágazataival - nem indult fejlődésnek. A paraszti gazdaságok nem voltak képesek a hazai fogyasztást fedező mértékben élelmiszereket előállítani. A paraszti jövedelmek messze elmaradtak az ipari átlagtól, fennállt a gazdaságok tömeges tönkremenetelének veszélye. A Közösséget alapító országok mindegyike támogatta agrárgazdaságát, azonban különböző módszerekkel és nem megfelelő hatékonysággal.

A stratégiailag elfogadhatatlan élelmiszerimport-függőség megszüntetése, az egységes piac kiterjesztése, a parasztgazdaságok helyzetének javítása érdekében az Európai Gazdasági Közösség alapítói speciális intézkedések meghozatalát határozták el.

A Római Szerződés a Közös Agrárpolitika alapelveit a 39. cikkelyében rögzíti, a következők szerint:

• A mezőgazdasági termelés és termelékenység növelése műszaki fejlesztéssel, a munkaerő optimális hasznosításával;
• a mezőgazdasági termelésből élők számára méltányos jövedelemszint biztosítása;
• a mezőgazdasági termékek piacainak stabilizálása;
• az élelmiszer-ellátás biztonságának garantálása;
• annak biztosítása, hogy a fogyasztók reális áron jussanak az élelmiszerekhez.

A KAP létrehozásáról folytatott tárgyalásokon fogalmazták meg a közös agrárpolitika három alapelvét:

• A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek egységes piaca: Az egységes piacon a tagországokban előállított termékek korlátozásoktól mentesen jelenhetnek meg. Az egyenlő piaci esély érdekében a termelést és a piacot szabályozó, a keresletet-kínálatot befolyásoló eszközöket, a támogatásokat, a termékek minőségi, állat-egészségügyi stb. előírásait egységesíteni kellett.
• A közösségi preferencia elve szerint biztosítani kell, hogy az egységes piacon a Közösségen belül termelt termékek előnyt élvezzenek a harmadik országokból behozottakkal szemben. Ennek érdekében a hazai termékeket támogatják, emellett erős importvédelmet alkalmaznak.
• A pénzügyi szolidaritás elve szerint a tagországok a KAP működtetési költségeit mezőgazdasági termelésük nagyságától és nemzetgazdasági súlyától függetlenül, egységes érvényű szabályok szerint megállapított pénzügyi hozzájárulással viselik. A termelők részére egységes, a közösségi szinten megszabott normatívák szerinti támogatások kerülnek kifizetésre.

2. A KAP fejlődése

A KAP megvalósítása érdekében a hatvanas évek elején a fő mezőgazdasági termékekre egységes piaci szabályozást, „közös piaci szervezeteket” (piaci rendtartásokat) alakítottak ki. Ezek keretében közösségi eszközökkel befolyásolták a termelést, illetve az értékesítést.

A termékekre „intézményes” árakat határoztak meg, amelyek alapja a belső piacon fellelhető legmagasabb ár volt. Az intézményes árak képezték a piaci zavarok esetében alkalmazott közösségi intervenciós felvásárlások, illetve az importvédelmi intézkedések alapját.

Az intézményes árak meghirdetése, az importot gyakorlatilag kizáró vámok és lefölözések alkalmazása tartósan biztosította azt, hogy a belső piaci árak jóval meghaladják a világpiaci szintet. A magasabb belső árak miatt a termékeket csak akkor lehetett harmadik piacon értékesíteni, ha ahhoz exporttámogatást nyújtottak.

A világpiaci szintet meghaladó árak növelték a termelői jövedelmeket, lehetőséget biztosítottak a termelés bővítésére, az európai farmstruktúra fenntartására. Az intézkedések árát azonban a -tagországok fogyasztói fizették meg a magas élelmiszer árakban.

A hetvenes évek elejéig a Közösség teljesen önellátóvá vált agrártermékekből, exportőrként súlya a világkereskedelemben egyre jelentősebbé vált. Jelentősen nőtt a termelés műszaki színvonala, hatékonysága is. A hetvenes évektől szükségessé vált az állat- és növény-egészségügyi, az állatvédelmi, élelmiszer-minőségi, higiéniai előírások egységesítése annak érdekében, hogy a termelés kielégítse a fogyasztói igényeket. A közös piaci rendtartások keretében nem lehetett megfelelően kezelni a kedvezőtlenebb adottságú területek és termelők problémáit, az intézkedések nem ösztönöztek a termelési, üzemi szerkezet átalakítására. Az EGK döntéshozói ezért megfogalmazták a mezőgazdaság strukturális fejlesztési irányelveit, azok végrehajtásának segítésére közösségi támogatásokat biztosítottak.

A nyolcvanas évek elején jelentkeztek a KAP első problémái. A termelés bővítésére ösztönző szabályozás termékfeleslegek megjelenéséhez vezetett. Egyre több közösségi forrást igényelt az intervenció (beavatkozás), az export támogatása. A KAP finanszírozása az EGK költségvetés legnagyobb tételévé duzzadt. A nyolcvanas években került sor a KAP első jelentősebb korrekciójára. Az intézményes árakat befagyasztották és korlátozták az előállítható termékek mennyiségét. A területük egy részének pihentetését vállaló termelőket közvetlen támogatásban részesítették. A korrekciós intézkedések azonban nem oldották meg a rendszer alapvető problémáit. Tovább nehezítette a helyzetet az újabb mezőgazdasági országok (Spanyolország és Portugália) felvétele.

A KAP legjelentősebb átalakítását 1992-ben hajtották végre. A cél az ár- és jövedelempolitika szétválasztása volt. A szántóföldi növénytermesztés, illetve a szarvasmarha szektor esetében jelentősen csökkentették az intézményes árakat. A termelőket emiatt elméletileg ért veszteségeket a területtől, az állatlétszámtól függő mértékben, közvetlen kifizetésekkel kompenzálták. Kötelezővé tették a területek egy részének ugaroltatását. A külterjes gazdálkodás többlettámogatásban részesült. Útjára indították az agrár-környezetvédelmi programot. Támogatták a mezőgazdasági területeken végzett erdőtelepítést és a gazdák korai nyugdíjazását.

Az 1992-es reform a kitűzött célokat csak részben teljesítette. Nem vezetett a várt termeléscsökkenéshez, a termelői jövedelem bővüléséhez, a versenyképesség növekedéséhez. A KAP működési költségei tovább emelkedtek. A 2000-től bevezetett Agenda 2000 reform célja az európai mezőgazdaság nemzetközi versenyképességének fokozása, a családi alapokon nyugvó európai mezőgazdasági modell fenntartása, a WTO követelményeknek való megfelelés biztosítása, valamint a kibővítésre való felkészülés volt. Alapvetően az 1992-ben hozott intézkedéseket fejlesztették tovább. Kiemelt szerepet kapott a vidékfejlesztés, a termelés intenzitásának csökkentése, a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele. Meghatározó szempont volt, hogy az agrárkiadások nem növekedhettek. A tagországok nagyobb beleszólást kaptak a támogatások elosztásába, megfogalmazódott a kibővítésre való felkészülés szempontja is. A gabona intézményes árakat tovább csökkentették, viszont a termelőket csak részben kompenzálták. Az olajos növények támogatását a gabonafélék szintjére csökkentették. Fenntartották a kötelező ugaroltatás rendszerét. A marhahús szektorban tovább csökkentették az intézményes árakat, az intervenció szerepét a magántárolás támogatása váltotta fel. Új támogatásokat vezettek be az extenzív termelés ösztönzésére. A vidékfejlesztést a közös piaci rendtartások mellett a KAP második pillérévé tették. A tagországoknak a korábbinál nagyobb lehetőséget biztosítottak arra, hogy a támogatásokat a helyi szempontok figyelembe vételével osszák el.

KAP-reform 2003

A tagállamok miniszterei 2003. szeptemberi találkozójukon fogadták el a Közös Agrárpolitika újabb, alapvető reformját. A reform teljesen átszabja a mezőgazdasági támogatások rendszerét, melyek nagy részét függetlenítik a termelés mennyiségétől (kettéválasztás). A tagállamok ugyanakkor korlátozottan továbbra is köthetik a támogatást a termelés mértékéhez a termelés volumenének megőrzése céljából. A reform az új, egységesített mezőgazdasági támogatások feltételéül szabta a környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és állatjóléti követelmények teljesítését (keresztmegfelelés). A cél, hogy a termelők versenyképesebbek és piacorientáltabbak legyenek, miközben megtartják jövedelmük stabilitását. Az új rendszerben a nagyobb termelőknek kifizetett közvetlen támogatások csökkenésével, több pénz jut a környezetvédelemre és a minőségi állattartásra. Ahhoz, hogy a 2013-ig tartó időszakban az EU-tagállamok betartsák a kötött költségvetési terveket, pénzügyi fegyelmi mechanizmust vezettek be.

A KAP reform egyes elemeit 2004 és 2005 között vezették be, az egységes mezőgazdasági támogatások 2005-től léptek életbe. Egyes tagállamok ugyanakkor időleges felmentést kaptak az egységes kifizetés bevezetésére, nekik legkésőbb 2007-ben kell csatlakozniuk az új rendszerhez. A 2004-ben csatlakozott tagállamoknak, amelyek a közvetlen támogatások SAPS (egységes területalapú kifizetési rendszer) rendszerét alkalmazzák (Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia), eredetileg 2009-től kellene áttérniük a 2003-as reformcsomagban definiált egységes támogatási rendszer (Single Payment Scheme) végrehajtására. A Bizottság legújabb javaslata szerint azonban a 2004-ben csatlakozott tagállamokban 2009 helyett csak egy három éves átmeneti időszak után, 2012 körül kellene teljeskörűen alkalmazni a keresztmegfelelés rendszerét, míg az egyszerűsített támogatási rendszer 2010-ig maradhat érvényben.

A 2003-as KAP reform legfőbb elemei:

• Az egységes, a termelés mértékétől független mezőgazdasági támogatás, melyben a tagállamok a termelés volumenének megőrzése céljából korlátozottan továbbra is köthetik a támogatást a termelés mértékéhez;
• A kifizetéseket környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és állatjóléti követelményekhez kötik. A mezőgazdasági területeket jó mezőgazdasági és környezetvédelmi állapotban kel tartani (keresztmegfelelés);
• Megerősödött a vidékfejlesztés, amelynek támogatása is nőtt. Új intézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy a gazdák megfeleljenek a környezetvédelem, az állatjólét és a minőségi termelés területén felállított EU-követelményeknek;
• A nagyobb termelők közvetlen kifizetéseinek csökkentése (moduláció), amely összegeket az új vidékfejlesztési politikára csoportosítottak át;
• Pénzügyi fegyelmi mechanizmus vezettek be, hogy tartható legyen a 2013-ig szóló mezőgazdasági költségvetés;
• A KAP piacpolitikájának felülvizsgálata;
• Aszimmetrikus árcsökkentések a tejszektorban: a vaj intervenciós ára négy év alatt 25 százalékkal csökken, amely az Agenda 2000-ben megfogalmazott célokhoz képest újabb 10 százalékos csökkenést jelent; a sovány tejpor intervenciós ára három év alatt 15 százalékkal csökken, mint azt az Agenda 2000 is tartalmazza;
• A cereáliák havi növekményének felére való csökkentése, a jelenlegi intervenciós ár megtartása mellett;
• A rizs-, a durumbúza-, a dió-, a burgonyakeményítő-, és a szárított takarmány piacok reformja;

A reformot az Európai Bizottság rendeleteken keresztül valósította meg. Az első rendelet a keresztmegfelelés, az ellenőrzés és a moduláció szabályait tartalmazza. A keresztmegfelelés az egyik legfontosabb elem a KAP-reformban, amely az egységes kifizetéseket közegészségügyi, állat-egészségügyi, környezetvédelmi és állatjóléti szabályokhoz, EU-normákhoz és jó mezőgazdasági gyakorlathoz köti. A keresztmegfelelés rendszerének két fő összetevője van: a „kötelező irányítási követelmények” (SMR) és a „jó mezőgazdasági és környezeti feltételek biztosítása” (GAEC). A kötelező irányítási követelmények 19 különböző szabályból állnak, miközben a GAEC esetében egy uniós keret alapján a tagállamoknak kell minimális előírásokat rögzíteni.

A második rendelet a reform két kulcselemét, az egységes kifizetést szabályozza, amely megszünteti a támogatás és a termelés mértéke közötti kapcsolatot (kettéválasztás), s lehetővé teszi, hogy a gazdák biztos jövedelemre tegyenek szert, miközben rákényszerülnek, hogy a termelést a piaci és a vásárlói igényekhez közelítsék. A kifizetések csak a keresztmegfelelés teljesülése esetén indíthatók el. A kettéválasztott kifizetések ugyanakkor azt jelentik, hogy a támogatások nagy része a kereskedelemtorzító kategóriából a minimálisan torzító vagy nem torzító kategóriába kerülnek a WTO szabályai szerint.

A harmadik rendelet a megmaradó termékspecifikus támogatásokat, illetve azon támogatási elemeket tartalmazza, amelyeket a tagállamok megtarthatnak. Ezek főleg a prémium kategóriájú hústermékekre (marha és bárány) vonatkoznak, amelyeket a termelés és a támogatás szétválasztása a legkritikusabban érintett.

A KAP legújabb reformja 2008-2009-ben esedékes. A tagországok vezetői a 2007-2013 közötti, hétéves büdzsé 2005-ös elfogadásakor állapodtak meg abban, hogy legkésőbb 2009-ben felülvizsgálatot végeznek, amelynek során várhatóan döntenek egyebek között az agrárkiadások visszafogásáról.

A legújabb bizottsági javaslatok a keresztmegfelelés megváltoztatására:

http://www.euvonal.hu/index.php?op=hirek&id=3959

Az egyes ágazatok jelenleg vita alatt álló reformja:

Megreformálná a zöldség- és gyümölcságazat támogatását a Bizottság

Megállapodás az egységes zöldség-gyümölcs rendtartásról

A borszektor gyökeres átalakítására készül az EU

Magyar álláspontok a reformról:

Zöldség-gyümölcs reform

Cukorpiaci reform

3. A KAP hatálya, kedvezményezettjei

A KAP-szabályozás hatálya alá tartozik valamennyi az EU-tagországokban előállított, illetve oda behozott feldolgozatlan, vagy csak elsődlegesen feldolgozott mezőgazdasági termék. Ezek felsorolását az Amszterdami Szerződés I. sz. melléklete tartalmazza A feldolgozott termékekre (élelmiszerekre) mezőgazdasági alapanyag-hányaduk erejéig vonatkozik a szabályozás.

A KAP keretében nyújtott támogatások döntő részét a mezőgazdasági termelők kapják. Mezőgazdasági termelőnek minősül az a gazdaság, amely mezőgazdasági (kertészeti) termék előállítással foglalkozik és önálló könyvelést végez, függetlenül attól, hogy egyéni termelőről, társas vállalkozásról, vagy jogi személyiségű társaságról van szó. A vidékfejlesztési intézkedések kedvezményezettjei a hátrányos helyzetű mezőgazdasági termelők, élelmiszer-feldolgozók, illetve vidéki közösségek. A KAP hatálya nem terjed ki viszont olyan területekre mint a földtulajdon, az adózás, az oktatás, szaktanácsadás.

4. A közösségi szabályozó eszközök

Az Európai Bizottság javaslata szerint a jövőben egységes termékpálya-rendszerrel váltanák fel a jelenlegi szabályozást, amelyben 21 agrártermékre 21 külön szabály vonatkozik, legyen szó az intervencióról, a magánraktározásról, a marketingről, az import- és exportszabályokról vagy az állami támogatásokról. Az egyszerűsített agrárrendtartás az intervenciós felvásárlások, a magántárolás, a marketing, a minőségi előírások, az export- és importszabályok, a védzáradékok, a piaci verseny, az állami támogatások és az adatszolgáltatás területét érinti majd. A javaslat értelmében egy 198 cikkből álló rendelet váltja majd fel a 41, összesen 600 cikkből álló tanácsi jogi aktust.

A közös piaci szervezetek (közös piaci rendtartások) keretében a termelés, a termelői jövedelmek, a piaci viszonyok befolyásolása érdekében alkalmazott fontosabb szabályozó eszközök a következők:

Külső védelem: Korábban a piaci rendtartások legfontosabb eleme volt. A széles körben alkalmazott, magas vámok, a világpiaci és a belső árak közti különbség alapján meghatározott importlefölözések lehetőséget biztosítottak arra, hogy a világpiacit jóval meghaladó belső árak alakuljanak ki, illetve ne jelenhessen meg konkurens import termék a piacon. Az 1994-es WTO megállapodást követően a külső védelem szerepe csökkent, a piacvédelem csak vámokkal lehetséges.

Intézményes árak: Az EU számos termékre állapít meg intézményes árakat, amelyek a piacszabályozó intézkedések alapjául szolgálnak. Az alapár és a referencia ár az EU átlagos termelési költségeit tükrözi, ezek alapján kalkulálják a termelési és export támogatásokat. Az intervenciós árat fizetik ki annak a termelőnek, aki termékét a megadott szabályok szerint az államnak ajánlja fel.

Exporttámogatás (export-visszatérítés): A magasabb belső piaci és az alacsonyabb világpiaci árak különbségének kiegyenlítését szolgálja. A támogatások egy része normatív, termékhez vagy relációhoz kötött, más része a piaci zavarok kezelésére, a termékfeleslegek levezetésére időszakosan kerül alkalmazásra. Az elosztás a kivitt mennyiségek alapján automatikusan, vagy pályázatos rendszerben történik. A WTO megállapodás korlátozta az EU exporttámogatási lehetőségét. 

Intervenció: Célja a piaci zavarok kezelése. A közösség által finanszírozott felvásárlásokkal átmenetileg jelentős mennyiségű terméket vonnak ki a piacról, amelyek a piaci zavar megszűnését követően értékesítésre kerülnek. Az EU intervenciós árakat hirdet meg, amelyek az esetek többségében a belső piaci átlagárak alatt vannak, és csak részben fedezik a termelés költségeit. Amennyiben a piaci ár az intervenciós ár alá esik, a termelő korlátlanul felajánlhatja gabonáját intervencióra. A hosszú távra meghirdetett intervenciós árak jelentősen hatnak a belső piaci árakra.

Termelési támogatások: Bizonyos termékek termelői normatív támogatást kapnak. A  kifizetések a területnagyságtól (pl. durumbúza) függenek, vagy termelési kvótához (pl. dohány) kötődnek. E kategóriába sorolható az öntözött területeknek juttatott, a magasabb termelési költségeket kompenzáló támogatás is.

A feldolgozás támogatása: Elsősorban a kertészeti termékeknél, illetve a keményítőgyártási célra termelt burgonyánál alkalmazzák. A feldolgozóüzem jut közösségi forrásokhoz, amennyiben vállalja az érintett termék felvásárlását egy minimális szintet meghaladó áron. A támogatott mennyiségekre kvótát állapítanak meg.

Közvetlen termelői kifizetések: Az 1992-es reform keretében vezették be a gabona- és szarvasmarhaszektorban, szerepüket az Agenda 2000 tovább növelte. Céljuk a termelői jövedelem közvetlen, normatív módon történő kiegészítése. A kifizetett összeg a művelt földterület, illetve az állatállomány nagyságától függ.

Az önszabályozás ösztönzése. A zöldség-gyümölcs ágazatban a termelői szervezetek (TÉSZ-ek) létrehozásához, működési költségeikhez folyósított támogatás. A termelők nagy száma, illetve az előállított termékek sokfélesége miatt e szektorban nem lehetséges a más esetekben bevált központi szabályozás működtetése. A támogatások célja annak elérése, hogy a piacszabályozást a termelők által önkéntesen alapított szervezetek végezzék.

Közvetlen termeléskorlátozó intézkedések: A kínálat csökkentése érdekében bizonyos termékek előállítását termelési kvótákkal szabályozzák. A legfontosabb kvótás termékek a tej, a cukor. A kvótát túllépők büntetést kötelesek fizetni. A 2003-as és 2004-es KAP-reformot követően az Európai Bizottság az európai cukorpiac átfogó reformját kezdeményezte, s a tejpiac reformja is napirenden van.

Közvetett termeléskorlátozó intézkedések: A legfontosabb eszköz az 1992-ben bevezetett kötelező ugaroltatás. Közvetett termeléskorlátozó hatása van a kvótákhoz kötött támogatásoknak (pl. dohány). Ez esetben a termelőnek elvileg lehetősége van a kvótán felüli termék előállításra, azonban a közgazdasági viszonyok miatt nem teszi azt. A termelést, a túlzott üzemi koncentrációt korlátozzák azok a szabályok, amelyek határt szabnak a különböző támogatási címeken egységnyi területre vagy állatlétszámra felvehető támogatásoknak.

A legfontosabb piacrendtartások a gabonafélék, az olajos növények, a fehérjenövények, a cukor, az olívaolaj, a dohány, a bor, a húsmarha, a tej, valamint a juh és a kecske szektorban működnek. Gyakorlatilag az importvédelemre, illetve az exporttámogatásra korlátozódik a piacrendtartás az abrakfogyasztó állatfajoknál (sertés, baromfi) abból a feltételezésből kiindulva, hogy ezek az ágazatok a Közösségben kielégítő módon szabályozott gabonát használják fel. A zöldség-gyümölcs rendtartás fő eleme az önszabályozás ösztönzése.

Magyar érdekek a KAP reform során:

http://www.vki.hu/kulkapcs/KAP.pdf

5. Uniós horizontális szabályozások

A KAP szabályozók között a hetvenes évektől jelentek meg a horizontális hatályú intézkedések. Ezek közül a legfontosabbak a következők:

Állategészségügy, élelmiszerbiztonság: A kilencvenes évek második felétől meghatározóvá vált a közösségi állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szabályozás. Az EU egységes szabályokat alkotott az állati járványok kitörésének, az állatbetegségek terjedésének megakadályozására, meghatározta az élelmiszerek, illetve az azokat előállító üzemek esetében érvényesítendő állategészségügyi, higiéniai, illetve a káros anyag tartalomra vonatkozó követelményeket. Ugyancsak egységesek a haszonállatok tartásának állatvédelmi előírásai is. A rendelkezések betartását a tagországok hatóságai végzik. Folyamatosan ellenőrzik az állattartó telepeket, az élelmiszereket előállító üzemeket, a termékek kereskedelmét, forgalmát. Az ellenőrzés alapvetően a termelés, feladás helyén, import esetében az EU külső határain történik. Egységes szabályok vonatkoznak az állatok, illetve az állati termékek közösségen belüli mozgásának figyelemmel kísérésére is. A fogyasztó érdekeinek megfelelően érvényesítik a „farmtól az asztalig” tartó hatósági felügyelet gyakorlatát. Az utóbbi évek botrányai (kergemarha-kór, dioxin szennyeződés, száj- és körömfájás) a közvélemény és a közösségi döntéshozók figyelmét az állategészségügy területére irányították. A szabályozás igyekszik a fokozott elvárásoknak megfelelni.

Növényegészségügy: Az EU egységes szabályokat alkotott a növényekre veszélyes károsítók terjedésének és behurcolásának megakadályozására, a növényvédő szerek, termésnövelő anyagok engedélyezésére, felhasználására, a termékekben megengedett határértékeire, a vetőmagvak, szaporító anyagok minőségi követelményeire, az ellenőrzés rendszerére. A szabályok betartását a tagországok hatóságai ellenőrzik. Az ellenőrzés alapvetően a termelés, feladás helyén, illetve az EU külső határain történik.

Minőségpolitika: A közösségi szabályozás a speciális minőségű, magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek termelését támogatva segíti a termelői jövedelmek növelését, a fogyasztói igények kielégítését. Részletes szabályok foglalkoznak a védett termőhelyről származó speciális termékek, a védett földrajzi elnevezések, illetve a tradicionális módszerekkel előállított termékek elismerésére, az elnevezések használatára, a szabályok betartásának ellenőrzésére.

Agrár-környezetvédelem: Az 1992-es reform keretében került bevezetésre. Cél a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő, extenzív termelés ösztönzése, a kedvezőtlen adottságú területeken gazdálkodók segítése, és a termékfeleslegek csökkentése. A 2003-as reform keretében bevezetett keresztmegfelelés is ezt a célt szolgálja. 

Vidékfejlesztés: A vidékfejlesztés keretében a kedvezőtlen adottságú területek, termelők jutnak közösségi segítséghez. A tagországok több évre szóló programok keretében határozzák meg, hogy mely területeiken, milyen intézkedések szükségesek. A programok EU szintű elfogadását követően a termelők pályázhatnak a támogatásokra. A közösségi forrásokat minden esetben nemzeti támogatásokkal is ki kell egészíteni. A vidékfejlesztés esetében cél a térségek átfogó fejlesztése, kapcsolódva az EU strukturális fejlesztési programjainak más elemeihez. A 2003-as reform során megerősödött a vidékfejlesztés is, amelynek támogatása is nőtt. Új intézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy a gazdák megfeleljenek a környezetvédelem, az állatjólét és a minőségi termelés területén felállított EU-követelményeknek.

6. A KAP végrehajtása

A KAP működtetése - szerteágazó, bürokratikus rendszeréből adódóan - komoly EU-szintű, illetve tagországi intézményi háttér meglétét feltételezi. A piacrendtartási és horizontális szabályozások végrehajtásában, felügyeletében tagországonként több ezer fős állami apparátus működik közre. A munkába - takarékossági célból, a párhuzamosságok elkerülése érdekében - több tagország köztestületeket is bevon (pl. agrárkamarák, terméktanácsok).

A termelő legfontosabb kötelezettsége, hogy betartsa a piacrendtartási, illetve a horizontális szabályozási előírásokat. A szabályokat be nem tartókat az illetékes nemzeti hatóságok szankcionálják. A szabályszegők legtöbbször büntetést fizetnek, azonban lehetséges az előállított termék forgalmazásának megtiltása, vagy súlyosabb esetben a termelés ideiglenes szüneteltetésének elrendelése is. A támogatásokhoz jutás alapfeltétele, hogy a termelő rendszeresen részletes információt szolgáltasson gazdaságáról, földterületéről, állatállományáról, termelési adatairól stb.

További információ:

Európai Bizottság

A közösségi agrárpolitika reformja (Agenda 2000)

Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium

Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ