Az Európai Unió az Európai Közösségekre alapulva jött létre. Az Európai Közösségek alatt három önálló jogalanyisággal rendelkező integrációt értünk. Mindhárom integrációs szervezetet hat ország - Németország, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg - alapította.
1951-ben írták alá a Párizsi Szerződést, melynek eredményeképpen megalakult az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió). Ennek az integrációnak a célja az európai béke megvalósítása, a szén és acélipar terén a közös piac megteremtése volt. A Szerződés 1952-ben lépett életbe, határozott időre, 50 évre szólt, 2002-ben lejárt, de rendelkezéseinek többsége az Európai Közösség keretei között ma is érvényes.
1957. március 25-én aláírták a Római Szerződéseket. Ezek egyfelől létrehozták az Európai Gazdasági Közösséget (EGK-t), melyet ma az Európai Közösség (EK) elnevezéssel illetnek. Az EGK fő célja gazdasági együttműködés elősegítése, a közös piac teljes körű megvalósítása volt. Másfelől létrejött az Európai Atomenergia Közösség (Euratom), amely az atomenergia békés felhasználását tekinti fő célkitűzésének. Mindkét szerződés 1958-ban lépett életbe és határozatlan időre szól.
Az 1992. február 7-én aláírt Maastrichti Szerződés hozta létre az Európai Uniót. A szerződés 1993. november 1-jén lépett hatályba. Az Európai Unió létrejöttével nem szűntek meg a korábbi Közösségek. Az Európai Unió elnevezést az európai integráció egészére használjuk. A Maastrichti Szerződés az EGK-t Európai Közösségre nevezte át.
Az Európai Uniónak jelenleg 27 tagja van.
1957
Németország
Franciaország
Olaszország
Hollandia
Belgium
Luxemburg
_______________
1973
Nagy-Britannia
Dánia
Írország
_______________
1981
Görögország
_______________
1986
Portugália
Spanyolország
_______________
1995
Ausztria
Finnország
Svédország
_______________
2004
Magyarország
Csehország
Szlovákia
Szlovénia
Ciprus
Észtország
Lengyelország
Lettország
Litvánia
Málta
_______________
2007
Bulgária
Románia