Több mint 40 százalékkal csökkent az Émász nyeresége

A tőzsdén jegyzett Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Émász) adózott nyeresége az első félévben 4,17 milliárd forint volt, ami 41,2 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakitól - olvasható a BÉT honlapján közzétett, a nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésében. (ProfitLine.hu)

Az értékesítés árbevétele 22,3 százalékkal 48,39 milliárd forintra esett vissza. Az üzemi szintű nyereség az időszak során 68,4 százalékkal 2,22 milliárd forintra esett vissza, de ezt növelte a tőkemódszerrel elszámolt vállalkozások 3,59 milliárd forint profitja. Így az adózás előtti nyereség 4,89 milliárd forint lett, 42,5 százalékkal kevesebb a bázisnál. Az Émász megjegyzi, hogy az áramfogyasztás a gazdasági válság hatására csak egyes vállalatoknál, és nem egész szektorokban csökkent jelentősen.

 

A cégcsoportnál a késedelmes fizetések növekedésére lehet számítani, bár a kintlévőségek még nem emelkedtek számottevően. Hangsúlyozzák, hogy a társaság likviditási helyzete stabil, az első félévben a tavalyi év első feléhez képet több mint félmilliárd forinttal több, 2,2 milliárd forintot írt le a cég a nem fizető vevők tartozásai miatt. Az Émász profitjából számolt egy részvényre jutó nyereség (EPS) 1.369 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 2.326 forinttal. A társaság az első félévben 716 ezer megawattóra villamosenergiát adott el a lakossági felhasználóknak, 1,1 százalékkal kevesebbet, mint 2008 első felében.

 

A nem lakossági fogyasztók felhasználása 54 százalékkal 490 ezer megawattórára zuhant a kereslet csökkenése miatt. Az Émász árameladása összességében 32,6 százalékkal 1,21 millió megawattórára esett vissza az első félévben az előző év hasonló időszakával összehasonlítva. A német RWE-EnBW, valamint a Magyar Villamos Művek kisebbségi tulajdonában lévő Émász árambeszerzési portfolióját a Magyar Áramszolgáltató Kft. (MÁSZ) menedzseli. A MÁSZ másik tulajdonosa a Budapesti Elektromos Művek (Elmű), amely szintén az RWE-EnBW többségi és az MVM kisebbségi tulajdona. Az Émász és az Elmű közös beszerzése a költségek csökkentését és versenyképesebb értékesítési árakat tesz lehetővé - állapítja meg a jelentés. Az Émász az első félévben 2,48 milliárd forintot fordított - döntően hálózatfejlesztési - beruházásokra.

 

A társaság konszolidált mérlegének főösszege az időszak végén, 2009. június 30-án 84,46 milliárd forint volt, 1,5 százalékkal kevesebb, mint 2008. december 31-én. A 30,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű Émász saját tőkéje a félév utolsó napján 46,3 milliárd forint volt, 2,8 százalékkal kevesebb a múlt év véginél. Mérlegen kívül az Émász 12,9 milliárd forint garanciavállalásról számolt be. Ebből 3,53 milliárd forint az MVM Trade-nek adott garancia, a többit a tagvállalatoknak nyújtotta. Az Émász részvényei a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában forognak. A keddi kereskedésben kora délelőtt mindössze 150 papír cserélt gazdát és az árfolyam 21.800 forint volt, ami 200 forinttal alacsonyabb a hétfői záróértéknél. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 24.875 forint, a legalacsonyabb 15.250 forint volt.


Pilóta nélküli verziót készített az Airbus Helicopters a H145M-ből

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145M típusú helikopterből. Az U145 névre keresztelt verzióval válik teljessé az Airbus pilóta nélküli eszközeinek listája. A típus szűzrepülésére – amelyben még pilóta is részt vesz – még ez év végéig sor kerülhet, a hadrendbe állítás pedig a következő évtized elején várható.
2026. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Zodia Custody: luxemburgi engedéllyel erősít az EU-s stabilcoin piacon

A Zodia Custody újabb fontos szabályozói mérföldkőhöz érkezett Európában: a luxemburgi pénzügyi felügyelet fizetési intézményi engedélyt adott a vállalatnak. A döntés jelentősen bővíti a cég stabilcoinokhoz kapcsolódó szolgáltatásait az Európai Unióban, különösen az intézményi ügyfelek számára, akik szabályozott letétkezelési és tokenátutalási megoldásokat keresnek.
2026. 06. 09. 20:30
Megosztás:

Alig mozdult kedden a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
2026. 06. 09. 20:00
Megosztás:

Fokozatos javulás jöhet, de fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség

Tempót válthat a magyar gazdaság: az idén várható 1,5 százalékos GDP-növekedést jövőre 2,5 százalékos bővülés követheti. Ezzel párhuzamosan az éves infláció 2026-ban 3 százalék körül alakulhat, jövőre viszont 4 százalék környékén lehet a jelenlegi kilátások szerint – erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. A szakember szerint fegyelmezett költségvetésre van szükség az euró bevezetése érdekében, emellett a termelékenységet fokozni kell.
2026. 06. 09. 19:30
Megosztás:

A DH Group csaknem 210 millió forint nyereséggel eladta a a Pusztakúti 12 Kft.-t

A DH Group Nyrt. lezárta a Pusztakúti 12 Kft. 100 százalékos üzletrészének eladását, a tranzakcióból csaknem 210 millió forint nyeresége származott – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 06. 09. 19:00
Megosztás:

SpaceX IPO: Hatalmas méret, extrém árazás és egy történelmi ígéret

A SpaceX tőzsdei bevezetése minden szempontból kilóg a megszokott IPO-k közül. Nem pusztán a mérete miatt – a tervezett, mintegy 75 milliárd dolláros tőkebevonás önmagában is rekord –, hanem azért is, mert a kibocsátás mögött álló történet jóval túlmutat a hagyományos vállalatértékelésen. Az MBH Befektetési Bank elemzői értékelték a vállalat részvénykibocsátási programját.
2026. 06. 09. 18:30
Megosztás:

Több ezer milliárd dolláros piaccá vált a létesítményüzemeltetési szektor

A globális létesítménygazdálkodási (FM) piac értéke 2025-ben elérte a 2 450 milliárd dollárt, 2026-ban pedig várhatóan 2 610 milliárd dollárra nő – mutat rá a Global Market Insights Inc. friss elemzése. A tanulmány előrejelzése alapján a szektor mérete tíz éven belül közel a duplájára, 4 700 milliárd dollárra emelkedhet, ami átlagosan közel 6,8 százalékos éves növekedést jelent. A piac bővülését egyszerre hajtja az urbanizáció, az okosváros-fejlesztések terjedése és a modern infrastruktúra gyors fejlődése. Mindezzel párhuzamosan a vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra is, hogy ingatlanaik üzemeltetése átláthatóbb, hatékonyabb és jobban tervezhető legyen.
2026. 06. 09. 17:30
Megosztás:

A növekedés nem az ügyfélszerzésen bukik el, hanem az utána következő ötven percen

A magyar KKV-k versenyképességéről sok szó esik finanszírozás, munkaerő és technológia kapcsán, miközben kevesebb figyelmet kap az a napi működési rend, amelyen végül az ügyfélszerzés, az értékesítés és a növekedés múlik. A MiniCRM most négy ismert üzleti szakértővel, Kende-Hofherr Krisztával, Balogh Petyával, Dr. Újszászi Bogár Lászlóval és Wolf Gáborral, közös szemléletformáló kampányt indít a témában június második hététől egészen szeptemberig.
2026. 06. 09. 17:00
Megosztás:

Horvátországban erős volt a turisztikai előidény, de nyárra gyengül a kereslet

Az év első öt hónapjában a tavalyinál több, 4,5 millió turista látogatott Horvátországba, és több mint 14 millió vendégéjszakát töltött el az országban, ugyanakkor a júliusi és augusztusi kereslet valamivel visszafogottabb, mint az előző években - közölte kedden a Horvát Turisztikai Közösség (HTZ).
2026. 06. 09. 16:30
Megosztás:

A Mega belép a belga üzleti energiapiacra

Annak érdekében, hogy az egyre változékonyabb piaci környezetben segítse a vállalatokat energiaköltségeik hatékonyabb kezelésében, a liège-i székhelyű energiaszolgáltató, a Mega új, B2B (business-to-business) ügyfelekre szabott villamosenergia- és földgázmegoldásokkal bővíti jelenlétét a belga üzleti energiapiacon.
2026. 06. 09. 16:00
Megosztás:

Új fejezet a bérlakásszektorban

A lakhatás kérdése ma már messze túlmutat az ingatlanpiacon: egyszerre társadalmi, gazdasági és versenyképességi tényező. A változó környezetben egyre nagyobb szerepet kapnak azok a lakhatási megoldások, amelyek képesek megfizethető, fenntartható és kiszámítható kereteket biztosítani. Napjainkban a feltételek Magyarországon is kialakulóban vannak ahhoz, hogy intézményi alapokon működő, megfizethető bérlakásszektor bontakozzon ki. Ez pedig a lakhatáson túlmutató, új lehetőségeket is nyit: hozzájárul a munkaerő mobilitásához, támogatja a beruházások megvalósulását és erősíti a gazdaság versenyképességét is.
2026. 06. 09. 15:30
Megosztás:

Egy hét alatt 334 gyorshajtó Kőbányán

Egy hét alatt, június 1. és 6. között 334 gyorshajtót mértek be a a főváros X. kerületében, Kőbányán a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az akció eredményének összesítése után kedden a police.hu-n.
2026. 06. 09. 15:00
Megosztás:

1,8 százalékra lassult az infláció májusban

Májusban 1,8 százalékosra lassult a fogyasztói árak éves emelkedése az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 06. 09. 14:30
Megosztás:

Közel 90%-ot zuhant a Humanity Protocol tokenje egy súlyos privátkulcs-incidens után

Órák alatt omlott össze a Humanity Protocol natív tokenje, miután a projekt egyik alapítványi tagjához köthető privát kulcsok kompromittálódtak. A biometrikus Proof-of-Humanity azonosításra építő blokkláncprojekt körüli támadás több tízmillió dolláros veszteséget okozott, miközben a $H token árfolyama a közelmúltbeli csúcsokhoz képest csaknem 90%-ot veszített értékéből. Az eset ismét rávilágít arra, hogy a kriptoszektorban nemcsak az okosszerződés-hibák, hanem az operációs biztonsági hiányosságok és privátkulcs-kompromittálódások is rendszerszintű kockázatot jelenthetnek.
2026. 06. 09. 13:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Remek a hangulat az ázsiai tőzsdéken ma reggel, a japán indexek többsége 1-2%-os pluszt mutat, a Shanghai Composite 0,5%-os pluszt mutat a reggeli órákban, a dél-koreai indexek 7-8%-os (!) pluszban villognak. A kínai export a várakozásokat meghaladó mértékben, éves bázison 19%-kal bővült májusban.
2026. 06. 09. 13:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

A közel-keleti háború újbóli fellángolása miatt erősen negatív hangulatban indult tegnap a kereskedés, 5%-os emelkedéssel nyitott az olajpiac és érdemben megugrottak a kötvényhozamok.
2026. 06. 09. 12:30
Megosztás:

Sui: indul a bizalmas átutalások nyilvános bétája, jöhetnek a privát on-chain fizetések

A Sui újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetések intézményesítése felé: elindította a confidential transfers, vagyis a bizalmas átutalások nyilvános bétáját. A fejlesztés célja, hogy a tokenkibocsátók, fizetési szolgáltatók, stablecoin-projektek és vállalati treasury csapatok úgy használhassanak nyilvános blokkláncot, hogy közben az egyenlegek és tranzakciós összegek ne legyenek mindenki számára láthatók. Ez nem teljes anonimitást jelent, hanem szabályozott, auditálható és compliance-kompatibilis pénzügyi adatvédelmet.
2026. 06. 09. 12:00
Megosztás:

A Művészetek Völgye fenntarthatósági különdíjat nyert a Flash Award gálán

Újabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye kiemelkedő szerepét a magyar kulturális és fesztiváléletben.
2026. 06. 09. 11:30
Megosztás:

A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt a közel-keleti konfliktus éleződése következtében. A legutóbbi támadássorozat az áprilisi fegyverszünet óta a legnagyobb közvetlen összecsapást jelentette Irán és Izrael között. A támadások leállítása megnyugtatta a piacokat, a technológiai szektor felől érkező hírek pedig ismét nagy lendületet adtak az indexeknek a pénteki eladási hullámot követően. Az S&P technológiai szektorindexe közel 2, a Philadelphia SE félvezető indexe több mint 6%-ot emelkedett. Az S&P 0,6, a Nasdaq 1,3%-os pluszban zárt azt követően, hogy pénteken összességében 1000 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedtek az amerikai tőzsdén jegyzett chipgyártók. A hétfői részvénypiaci emelkedés azonban csak szűk bázist érintett, az S&P500-as cégek 60%-a pirosban zárt, szektorindexei közül csak az IT és az energia zárt a pozitív tartományban.
2026. 06. 09. 11:00
Megosztás:

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat, miután Trump elnök az akciók leállítását sürgette, az iráni hadsereg bejelentése a támadások leállításáról pedig stabilizálta a piacokat. A Stoxx600 délelőtti kéthetes mélypontjáról kapaszkodott vissza, és mindössze 0,2%-os mínuszban zárta a napot.
2026. 06. 09. 10:30
Megosztás: